Lesben

Lars Kepler: Lesben 











"a törvény sorsa, hogy soha nem képes utolérni az igazságot"                                               




Furcsa kettős érzések kavarognak bennem a sorozat 5 része után. Vannak olyan skandináv sorozatok, ahol nem feltétlen baj, ha nem sorban olvassuk, a történeteket csupán a főhősök kötik össze az egyes részeket, esetleg némi háttér, családi vonal az, ami folyamatosan alakul. Ez különösen Camilla Lackbergnél áll így. Természetesen kétségtelen, hogy a sorban olvasás minden esetben célra vezetőbb. Akár az író stílusát nyomon követve vagy a szereplők jellemfejlődését nézve adhat nagyobb élményt a krimi. Itt kivételesen fontos az előzőek ismerete. Nos, sajnálatosan nekem kimaradt a közepe a sorozatnak, amivel saját élményemet rontottam, nehezebb lett a blogger dolga. Sürgősen be kell pótolnom, ez nem kérdés.


Próbálok mindig értőn olvasni és értékelni, még akkor is, ha esetleg nem fog meg a történet. Itt ezzel nem volt gond, ám a fonalat néha sikerült elvesztenem...  Nehéz persze behelyezkedni az események sorába az első rész után most az ötödikbe. Tény, hogy jól írnak Keplerék, ugyanis ez az álnév egy házaspárt takar. Ketten írták ezt a regényt is. Alexander Ahndoril és Alexandra Coelho Ahndoril közös írói álneve ez. Az előző rész A bosszúálló hatalmas sikerét pedig nehéz felülmúlni.


A sorozat főhőse Joona Linna nyomozó, az ő alakja köré épül az események sora, ám legalább annyira fontos szereplő az első részből dr. Erik Maria Bark, a híres hipnotizőr. Furcsa arról olvasni, hogy bizony ő maga is küzd a saját problémáival, próbálja a válását feldolgozni. Amihez a munka mellett a tabletták adnak segítséget.

Olvasó társaim véleményére hagyatkozva elfogadom, hogy ez a sorozat legjobb része. Félelmetes, gyorsan pergő, sötét események sora veszi kezdetét, már a krimi legelején. Stockholmban egy újabb sorozatgyilkos garázdálkodik, aki magányos nőkre támad otthonukban. Elég brutálisan és különös módon. Lesben áll, figyeli a kiválasztott nőket, lefilmezi és roppant szemtelen vagy bátor módon a videókat feltölti a rendőrség honlapjára. Természetesen nem lenyomozhatóak a felvételek, ezzel is borsot törve a rendőrök orra alá, szinte előre bejelenti áldozatait. A feszültség lapról-lapra növekszik. Az adrenalin dolgozik az olvasóban. Az ablakokon át készülő felvételekről olvasni is borzongató, hiszen a leendő áldozatok megérzik a rájuk leselkedő veszélyt, ám akkor már késő. Ezek a részek különösen hatásosak,  jeges rémületet okoznak az olvasónak. A kiszolgáltatottság érzése átélhető és félelmetes.



A nyomozónő Margot terhessége egy elég fura helyzetet teremt. Margot és Adam kedvelhető karakterek, mégis, Joona nélkül nem jutnak igazán előre. Joona pedig eltűnt... az ő sorsa okoz még meglepő fordulatot a krimiben. Lars Kepler könyvét a sötét, nyomasztó hangulatok jellemzik, inkább mondanám pszichológiai thrillernek ezt a részt. A személyes sorsok ábrázolása több esetben is megindító lett. Tökéletes a hangulatkeltés, érző karakterekkel, némi humorral viszik tovább az előzőekben már sikeres történetet. A jól bevált elemek mellé a szex, szvingerklubbok éjszakai élete, kokain társul. Brutalitás perverziók, régi sötét titkok állnak a háttérben. Depresszív és sötét a történet, amit az idei év eddigi legjobb borítója rejt.
Sajnos nekem az alap ötlet nagyon emlékeztetett egy másik kedvenc szerzőpáros évekkel ezelőtti sikerkrimijére. Ők is párban írják a Sebastian Bergman sorozatot, ők Hjorth & Rosenfeldt: A tanítvány pedig ez az emlékezetesen jó krimijük.



A dolgok még bonyolultabbá és zavarossá válnak a nyomozók számára is, amikor világossá válik, hogy a gyilkos stílusa megegyezik egy korábbi elkövetőével. Nos, itt most a prédikátort kellene kézre keríteni, ami több buktatóval jár, ő ugyanis egy jól őrzött börtönben csücsül. Persze nincs az a szuperbiztos börtön, ahonnan nem lehetne megszökni... Ki az elkövető, a "tanítványa", a lelkes másoló, aki lehet éppen az eredeti gyilkos is? Ezzel a csavarral és Erik felfedezésével, az áldozatok közti összefüggések adnak lendületet a cselekménynek. Sajnos az volt az érzésem, kissé túlírták a regényt, néha zavaros, túlbonyolított volt, illetve Erik zongoraóráit kihagytam volna...

A brutalitás és a többi elem inkább csak hatásos díszletnek kellett, erősítik a hatást, fokozzák a hangulatot.Erős krimi ez, nem vitás. Tény, hogy olvasmányos, az olvasó félve, de izgatottan lapoz, mit hoz a következő epizód. Az átlag fölé emelkedik, az utolsó 100 oldal olyan csavart hoz, hogy csak lestem, azóta is keresem az állam. Nem csak a tényleges elkövető személye, de a történések lezárása is a folytatásért kiált. Nem csodálkozom, hogy 2014-ben ez volt a legolvasottabb svéd krimi, ami a nemzetközi listákon is sikerrel szerepelt. Ehhez azonban tényleg elengedhetetlen az előző négy rész ismerete. Ja, és az sem árt, ha az ablakon a reluxát vagy redőnyt leengedjük, behúzzuk a függönyt olvasáskor.

A szerzőpárosról további érdekességeket itt olvashattok:




www.facebook.com/larskepler

www.larskepler.com






Animus, Budapest, 2018
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633245637 · Fordította: Papolczy Péter