2016. szeptember 8., csütörtök

Ilyen a boldogság

Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság 





                                                               





„Ha van valami, amit Sofia ki nem állhat, az a sajnálat.”








Elsőként a cím és a borító volt, ami megfogott! Gyönyörűséges!
A szerzőtől nem olvastam az előző kötetét, a belőle készült filmet sem láttam, így igazából nem voltak különösebb elvárásaim. Mint kortárs argentin író regényére lettem kíváncsi, érdeklődve
vettem kézbe a könyvét. Nem sűrűn akad ilyen csemege a hazai olvasók kezébe.

Már az első oldalakon megkedveltem, főhősünket Sofíát, majd édesapját, Lucast is. Bár az ő
esetében szóltam volna néha, legyen már, viselkedjen már kissé határozottabban, de erről később. Amúgy pedig pontosan tudom, mennyire nehéz határozottnak lenni, dönteni. Valaki mindig megsérül...

Nagyon tetszett az egyszerű stílus, olvastatta magát. Szerencsére maga az elmesélt történet is
érdekes, átélhető, mai. Semmi rózsaszín máz, nincs túlcizellálva, nincs könnyekbe fúló romantika, pedig akár lehetne. Szinte már már csak tényszerűen vázolja az adott helyzetet, amiből a lehető legjobbat kell kihozniuk a szereplőknek. Ami valóban meghökkentő és váratlan, különösen Lucas számára. Ám valójában éppen jókor érkezik meg életébe Sofía, hozza el végre a változást, ad alkalmat kilépni neki egy rossz kapcsolatból, ahol egészen elnyomja őt Fabiana. Felrázza, bátrabbá teszi a férfit, élete langyos pocsolyáját felkavarja, talál egy jó célt, életének értelmet ad.


Képzeljük el azt a pillanatot, amikor egyszer csak csengetnek, az ajtóban egy alig tizennégy éves lányka áll, és közli: azt hiszem, te vagy az apukám! Lucassal is fordul egyet a világ.
Egy régi nyár emléke sejlik fel, néhány homályos fotó és pár emlékmorzsa az, ami Lucast hirtelen apává varázsolja. Nagyon tetszett, hogy nem volt dráma, nem ámult el, nem akart kibújni, elfutni
az adott helyzetből. Nem keresett egérutat, kibúvót. Valahol a lelke mélyén örült ennek a váratlan felfedezésnek. Kétségtelen, a helyzettel barátkoznia, szoknia kellett, de alapból tetszett neki.


Sofía élete egy pillanat alatt omlott össze, amikor anyukája meghalt. Nincs dráma, tény van. Betegség, fiatalon egyedül maradt, sehol nagyszülők. Ráhagyva a titkot, ki is az apukája. Mi
mást tehetne, mint megkeresi Lucast, aki ismert íróvá lett azóta a régi nyár óta. Erről az egymásra találásról szól a rövidke történet. A két ember szeretetvágya, útkeresése egymáshoz a regény alapja. Bonyolítja nem is kicsit a helyzetet, hogy Lucas párja Fabiana igazi karrierista, undok dög, pedig nőből van... anyai ösztönök nélkül. Szembe nem mutatja csalódottságát, de egy kisit sem örül, anyai érzéseket nem mutat. Személyes sértésnek veszi Sofía megjelenését, életüket felforgatja szerinte.

Lucas bizony igazi papucs mellette. Ezért is érkezik jókor életébe a lánya. Rádöbbenti, felnyitja a szemét: ideje lenne lépni, kilépni ebből a kapcsolatból, életén változtatni. Sofí egy kis madárfióka, akit az élet vihara kisodort a fészekből. Élete biztonsága felborult. Életerős, kapaszkodik, ragaszkodik, élni akar. Keresik a boldogságot, ami nem éppen az, amit elsőre gondol az ember. Együtt lenni, vele, már az is boldogság. Tartozni valakihez, fontosnak lenni valakinek.
Kölcsönösen szükségük van erre az érzésre apának és lányának.


Nagyon jó kis korrajz napjainkról, igényes nyelvezettel, élő figurákkal. Ad a történéseknek egy
külön ízt, hogy Sacheri kiválóan ragadja meg a lélektani motivációk kérdését: Sofía érzései, vívódásai, Lucas gondolatai mellett picit képet kapunk Fabiana hideg és számító érzelmeiről is.
Ő aztán egyáltalán nem tud kedves alakká lenni, egyértelműen csak rontja az összképet. Mondhatni
a két másik boldogságának útjában áll, annak nem tud örülni, miközben csak és kizárólag az
érdekli, neki mi lenne jó. A három ember kapcsolata törékeny. Apa-lánya egymásra találása, a
régi nyár emlékei, utazás vissza a múltuk színterére felidézik és újra átélik a kezdeteket. Lassan alakul ki a bizalom, oldódnak a félelmek. A két magányos ember lelke nyugalomra, megértésre vágyik, amit egymás szeretete és a kölcsönös tisztelettel megkapnak. Hiszen most fedezik fel a másikat, eddig nem ismerték egymást. Együtt képesek a változásra, a boldogságra. Milyen is a boldogság? Igen, közhely, de igaz: egy közös séta, mozi, csak üldögélni a tengerparton, nézni a
vizet, játszani, várni a másikat. Az együttlét öröme a szeretteinkkel. Kapcsolatok, odafigyelés, törődés a másikkal. Az önzetlen örömök, a remény története ez, amire nagyon szüksége volt mind
a két főhősnek.

Ilyen a boldogság: tanulságos, emberi történet rólunk. Nekik sikerül megtalálni a történet végére.



Eduardo Sacheri argentin író és középiskolai tanár 1967-ben született Castelarban (Buenos Aires). Történelemből diplomázott, majd középiskolákban tanított. Az 1990-es évek közepén kezdett novellákat, később regényeket írni, amelyek idővel Argentínában és Spanyolországban is rendre a bestsellerlisták élére kerültek. Szemekbe zárt titok című 2005-ben megjelent regényére a filmesek is lecsaptak. Először Juan José Campanella forgatott felejthetetlen filmet, amely 2010-ben számos kitüntetés mellett megkapta a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjat, majd 2015-ben Billy Ray készítette el az amerikai adaptációját Julia Roberts, Nicole Kidman és Chiwetel Ejiofor főszereplésével.
A munkásságát 2016-ban az egyik legnagyobb spanyol irodalmi díjjal, az Alfaguarával ismerték el.







Eredeti mű: Eduardo Sacheri: Ser feliz era esto

Eredeti megjelenés éve: 2014









Agave Könyvek, 2016
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191513 · Fordította: Smid Bernadett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése