NEM BOCI!

Hartay Csaba: Nem Boci!
 Tejbe aprított irodalom

                                    




Ha röviden kell ezt a novelláskötetet jellemeznem, akkor azt mondanám: pillanatképek egy tehenészeti telep életéből.
Sok humorral, és mögötte a valóság, ami elgondolkodtató. Ám
ettől még igaz. Volt szerencsém többször közelről látni tehenet és bocit, tehenészeti telepen is jártam. Helyén van minden, amiről írt. Jól megfogta és megrajzolta ezt a világot. Karakterei jók és hitelesek, nyelvezete is remek.


Már csak azért is valós helyzeteket és eseteket olvashatunk, mert a tehenészeti telep a valóságban is létezik Szarvason. Hartay tudja miről ír, látta, tapasztalta ezeket a pillanatokat. A 400 tejelő tehén ellátása napjainkban sem kis feladat. Eleinte állami gazdaságként, már a hatvanas években, majd a privatizáció után a szerző édesapja tulajdonába került egy állatorvos baráttal közösen. Erről is olvashatunk az egyik történetben.
Hartay Csaba tényleg tehenész, immár ő is irányítja a telep életét. A tej termék, tizenegyezer liter tej "előállítása", kezelése mindennap ad feladatot.

Ugyanakkor: Hartay Csaba már több kötettel rendelkező költő, a  Könyvfesztiválra megjelent második prózakötete, a Nem boci!, ami egy tehenészet mindennapjairól és a tehenek körül felbukkanó sorsokról mesél. Nagyon szerethető írások, emberi sorsok bukkannak fel a történetekben. Sokszor ironikus humorral jeleniti meg ezeket a figurákat, jó emberismerettel megrajzolva.
Az egyszerűségükben nagyszerű alakok és a volt dolgozó buta felesége jellegzetesen magyar valós alakok. Sajnos.

A munkafolyamatok ábrázolása, a napi problémákról, élethelyzetekről olvashatunk ezekben a novellákban. Takarmányügynökökkel való tárgyalás, szabadságolások megoldása, avagy új ember felvétele mind mind hoz érdekes és humoros helyzeteket, 50 történetet foglal magába a kötet.

Olvashatunk a hajnali kelésről, megtudhatjuk milyen is az ideális tehenész. A felbukkanó alakokat látjuk magunk előtt. A műhelyest
az olajos ruhájában, vagy a traktorosok, takarítónők nélkül elképzelhetetlen ez a közeg. A kötet zseniális grafikáin ezek az alakok megjelennek. A rajzok és a borító Földi Andrea remek munkája.

A Körös- parti tájban a tehén szeretete nem kérdéses. Az állatokról ugyanolyan szeretettel ír, mint
az azokat ellátó, gondozó emberekről. A munkások persze nem mindig látják át a lehetőségeket, a felelősség nem az ő vállukat nyomja. Erről szól a Lefejném a főnököt írás.
A főnök, különös "állat", nem csinál semmit..., de azért rendes ember és semmi pénzért nem lennének főnökök. Itt napi szintű, állandó és kemény munka van. Ünnepnapokon is, hétvégén is el kell látni a jószágot. Erről is van egy remek novella. Az írások bárhol, bármelyik tehenészetben megtörténhetnek hazánkban.

Amolyan retro-érzés járja át az írásokat. A történetek zöme nem mai eseteket mutat be, mégis, akár tegnap is történhettek volna. Úgy látom az emberek hozzáállásában, gondolkodásában alig van változás. Amolyan "sírva-vigadós" novellák ezek. Jót mosolygunk, de tudjuk ott belül, hogy ez a valós helyzet. Azért elsődleges céljának a szórakoztatásnak remekül megfelelt.

Líraibb írás az apa-fiú kapcsolatról mesél az olvasóknak, annak minden konfliktusával. Ebből kettő került a kötetbe. Szép és megkapó írások. A lezáró, Bedarál az agrárium pedig sokat sejtető, megbocsátó.

Megértővé vált a fiú az apja élete és viselkedése iránt. Sajnos már tisztázni nem lehet a félreértéseket.
Ez is az élet része, a szomorúbb oldala. A fiúból érett és tapasztalt tehenész lett. Főnök.
A megfestett kép a mai Magyarország agrárszektoráról, a magyar vidékről elgondolkodtató. A "vidékrombolási minisztérium" íróasztalnál meghozott döntései és a gazdák helyzete nem túl rózsás képet mutat. Élni kell, túlélni. A mindennapi küszködés, az időjárás tényezői, belvíz vagy aszály, komoly kihívást adnak. Mindezt pedig belengi a silókukorica jellegzetesen savanykás szaga, ami keveredik az istállótrágyával. A humor és a nyelvezete olvasható és szórakoztatóvá teszi azt, ami amúgy a valóság. A "tejbe aprított irodalom" kiváló szórakozást is nyújt minden olvasójának. 
A boci és a tehén, mint egzotikus állat jelenik meg, kerül közelebb a városi olvasóhoz. Nagyszerűen szórakoztam olvasás közben, néhol bevallom, fulladozva röhögtem. Ha szeretnél otthonra te is egy bocit, válaszd ezt! Nem fogod megbánni!

Köszönöm az élményt, az idei év egyik legkedvesebb könyve lett ez a kötet számomra.

"Ezeknek minden boci. A borjú is, a bika is, az üsző is, a tehén is. Lebociznak ezek az úri városiak minden marhát."   

                                          Bach Máté fotója.


A kötet fülszövege:
Traktorosok, takarítónők, takarmányügynökök téblábolnak, és beszélnek rettentően sokat a Körös- parti tájban. Roncsolt gondolatok, roncsolt nyelv és annyi elbeszélői irónia, humor, amennyi épp a legfogyaszthatóbbá teszi ezt a mai agrárlegendáriumot.
Hartay Csaba tényleg tehenész, de nem úgy, hogy ül egy sámlin a boci (NEM BOCI!) mellett, és húzogatja a tőgyét. Ő az egyik cégvezető. Egy akkora cég vezetője, ahol négyszáz tehenet fejnek naponta kétszer. Ez a termék. Tizenegyezer liter tej mindennap. És az elbeszélő napi problémái, élethelyzetei, amelyekről a történetek szólnak, valójában egy menedzser problémái (hogyan osszuk el a szabadságolásokat, hogyan vegyünk fel új munkaerőt, hogyan ellenőrizzük a termelést).
A Nem boci! a népi írók legnemesebb hagyományaira épít, a mai magyar próza legüdébb nyelvét használja, és az üzletemberek legaktuálisabb problémáira reflektál, plusz még vicces is.

5/5.



Athenaeum, Budapest, 2015

240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632934181  ·  

Illusztrálta: Földi Andrea