Japán szeretők

Junicsi Vatanabe: Japán szeretők





            "Milyen szörnyű, hogy egy idő után elmúlik a szerelem."















Egy megosztó történetet olvashatunk egy szerelmespárról. Abban egészen biztos vagyok, mély nyomot hagy az olvasóban ez a regény. 
A férfi és nő kapcsolata egy kiégett, unalmassá vált, elfáradt házasság után kezdődik. Amikor már nem várja az ember, hogy jöhet még a nagy érzés, ami mindent felforgat. Érzelmek és szokások csapdájában vergődnek, lopott boldogságukban ott rejlik a szomorú vég. Egy teljesen más kultúra, más hagyományok és értékrend szerinti kapcsolat története ez.
Nekem tetszett, megértettem őket. Egy távoli kultúra, furcsa és kötelező hagyományai kötik őket gúzsba. Felvállalják érzéseiket, nem akarnak a látszat mögé bújni. Bátrak. Szerelmesek.

A könyv fülszövegéből:
Házasságtörés, végzetes szenvedély… Egy különleges erejű regény az „Érzékek birodalmából” – Japánból. Hogyan éget fel minden hidat maga mögött, hogyan adja át testét és lelkét a mindent elsöprő szerelemnek két olyan ember, aki évtizedekig élte az átlagemberek átlagéletét? A Japán szeretők bepillantást enged egy távoli, különleges ország életébe, filozófiájába. Kendőzetlenül beszél a testi szerelem és a gyönyör ősi titkairól, praktikáiról, szabályairól, egy nagyon is mai pár szenvedélyes viszonyán keresztül.

Tetszett ez az ábrázolt világ, amibe az író elvitt. Olyan  puha, nedves, és súlyos érzelemfolyam ez, ráadásul egy férfi szemszögéből, ami ritka az irodalomban. Egy olyan kultúrában és társadalomban, ahol kötik az embert a hagyományok és a szokások, a tisztelet a legnagyobb dolog. A nő egy belekényszerített házasság csapdájában él, míg a férfié ellaposodott. A könyv témája súlyosabb, mint ahogy azt várni lehetne. Tényleg csak felnőtteknek. És aki már nagykorú, még nem biztos, hogy valóban felnőtt, ehhez a regényhez.
Amennyiben ki tud lépni az európai hagyományok és megrögzött szokások hálójából, eléggé nyitott és kíváncsi a távoli Japán hagyományaira egy érdekes és jó történettel lehet gazdagabb az olvasás után. Olyan történettel, amit biztosan nem fog akár évekig sem elfelejteni. Ha erre nyitott és befogadó, különlegesen szép és fájó dráma részese lehet.
Aki elgondolkodott már mélyebben egy emberi kapcsolat, vagy párkapcsolat miértjeiről, annak izgalmas a szereplők beszélgetése. Hiszen a szerelem társasjáték. Izgalmas, ahogy a pár szabad szellemiséggel tud „filozofálgatni”, ahogy a férfi érzékeli saját és a nő testiségének változásait.
Végre egy szerető férfi, aki abban leli örömét, hogy a másikat eljuttatja olyan tartományaiba az érzékeknek, amikbe addig még senki.

Kouki ötvenes, érett férfi. Tapasztalt. A szerelem csupa rejtély, csupa titok a női test, valóban mint egy hangszer. A szerelem csodálatos dolog. Nagyszerűen összefoglalja a férfi lélek tapasztalatait, már tudja önmagát kívülről nézni: huszon-harminc éves korig ha csak lehetett, minden nőt meg akart kapni, leigázni, negyven évesen már a gyengédség felé tolódott  a hangsúly. Most, ötvenhárom évesen már "beérett". Rutinos és tapasztalt, aki a partnerére is figyel. Sőt! Az a célja elsődlegesen, hogy a nő jól érezze magát. Neki ez ad örömet.

A nő: Macubara Rinko unalmas és szürke házassága rég elfáradt. Férjéhez soha nem fűzték érzelmek, belekényszerítették a hagyományok miatt a szülők. Számunkra érdekes lehet: amikor anyjának megemlíti, van valaki, akit szeret és  rossz házasságát felbontja, az anyja szinte kitagadja, hazazavarja. Érezhető: a nő érzéseire, vágyaira senki nem kíváncsi... alárendelt szerepe van évszázadok óta.
  
         

Ahogy a véletlenül kialakult kapcsolatuk elmélyül és halad előre a történet, egyre jobban előrevetül a szomorú vég. Ami talán csak nekünk meglepő. Ha a japán szokásokra gondolunk: harakiri, kamikaze pilóták, nem olyan meglepő, hogy ide jutnak. Miután a férfit módszeresen ellehetetlenítik a munkahelyén, a válása is megviseli, (lánya ellene fordul), érthetővé válik: ott és akkor, a boldogságuk csúcsán és együtt akarják életüket befejezni. Persze, ezzel lehet vitatkozni, nem megérteni és valójában talán nem is tudunk mit kezdeni, ez az ő döntésük.

Sok érdekesség is akad a könyvben: Nagyon megfogott Japán gyönyörű helyszíneinek a leírása, ahol a történet egyes részei játszódnak. A nó színház, a halottak ünnepe és az elmaradhatatlan cseresznyevirágzásról is még többet megtudhattunk. Ugyanez a helyzet a kiotói Dai-mondzsi-szertartással, ahol minden nyáron tüzet gyújtottak a hegyen, hogy így búcsúzzanak a halottak szellemétől.
Gondold el, milyen lehetett egy szabadtéri nó-előadás régen, amikor medence is volt a színpad mellett, és az előadást mindössze a szélben lobogó lángok vízen tükröződő fénye világította meg. Jóval erőteljesebb és romantikusabb lehetett a hatás, mint manapság. Varázslatos…”


 A könyvből az is kiderül, hogy a halottaikat nagyon tisztelik a japánok:
Az Obon fesztivál az európai halottak napjának felel meg, július 13-tól 15-ig tart, s Japán-szerte ünneplik. Úgy tartják, ilyenkor a halottak lelke visszatér egy kis időre régi otthonukba, hogy viszontláthassa családtagjait. A Bon ünnepek általában négy napig tartanak, mécseseket úsztatnak a folyókon.

Nehéz beszélni a könyvről, megfogalmazni azt, amit a lelkemben hagyott. Érzelmek kavalkádja, megrendítő a történet, nagy hatással volt rám. A végével igazán nem is tudtam mit kezdeni, de elfogadtam és megértettem az ő tetteik mozgatórugóját. Vatanabe művének különleges erotikája, stílusa, filozófiája lesz akit felháborít, lesz akit értetlenséggel tölt el. A regény közel négymillió eladott példánnyal az elmúlt évek legnagyobb sikere volt Japánban.


5/5
                           
Eredeti cím: Junicsi Vatanabe: A Lost Paradise

Eredeti megjelenés éve: 1997

  Ulpius-ház, Budapest, 2001, 2004, 2007

378 oldal · ISBN: 9789639752863 · Fordította: Tótisz András