2014. március 14., péntek

Tetovált mementó

 Tetovált mementó
 szerkesztők:
Karsza Andi és Molnár Nikolett
 
                                  



Mi is az a moly.hu? Egy könyves játszótér, ahol én is már 3 éve játszok. Bevallom, szeretek itt játszani. Sok sok könyvmoly olvasó ír véleményt az általa olvasottakról, újdonságokról értesülhetek.
 Sokan nem csak olvasnak, hanem írnak is. Van olyan, aki nem is olyan rég érzett késztetést gondolatai rögzítéséhez, de olyan is, aki már nem először mutatkozik itt be.

Tetovált mementó
Versek és novellák a moly.hu tagjaitól. Kit mi foglalkoztat, mi az ami lelkében él. Arról szólnak ezek az írások. Van szerelem, vágyódás és csalódás, hazaszeretet, időjáráshoz köthető versek, még egy fordítás is helyet kapott.
Múltunk és jövőnket kutatva mi dolgunk itt e világban, milyen nyomot is hagyunk magunkról, korunkról.

A végén lévő pár soros bemutatkozások alapján van itt hamvas tini, érett felnőtt, akad aki iskolába jár, vannak, akik dolgoznak. Van diák és pedagógus, akad informatikus nem is egy. Van a válogatásban haiku, gyerekvers, humoros novella, szonett, de még mese is.
Nem is ez a fontos. A két szerkesztő bátor ötlettel és egy huszáros rohammal létrehozta ezt a remek lehetőséget! Bemutatkozhattak a bátrak a többieknek.
Tényleg dicséretes!

Eleinte féltem, biztosan sok lesz a szomorú, magányról, társtalanságról, csalódott szerelmekről szóló vers. Szerencsére nem így lett. Már az indító vers humora megfogott: Hé, Watson! Nagyon kedves vers a barátságról, ironikus humorral, határozottan tetszett, jó indítás!

 Ennyi sok tehetséges, érzésekkel megfogalmazott vers és történet egyben, itt a moly tagoktól.
Remek! Nagyszerű és erős válogatás. Mindegyikben ott rejlik a csoda. Sok kedves szövegre találtam  a versek között: Mész, A lepel kékjén, A láp, Lebegés, Egy kapcsolat, (V)iszony, A lány a csendet, Csend, Akkor... nem is sorolnám tovább. Ezek a leglegeslő olvasásra is szívbe találóak voltak, megfogtak.

Szövegek, novellák közül nálam a humorával a Hangoskönyv visz mindent. Tele ötlettel, rejtett utalásokkal és remekül megírt, hangulatos darab. Kiemelném még: Klára meséje, Nagypapáról azt mesélték, Hidegkút vagy a Bárka címűeket is. Ezek is nagyon kedves írások nekem.

"Nincs is szavam", hogy az egyik vers címével éljek...
Olvassátok, szeressétek ezt a válogatást.
Jó, hogy megjelent, egy egy alkotótól több vers, írás is belekerült. Értékes és fontos könyv a moly életében! Érzésekkel teli, humorral átszőtt gondolatok, amolyan lelki tetoválások, ahogy a címe is mutatja. 

Nagyon remek, zseniálisak az illusztrációk! László Maya rajzaival olyan hangulatot ad az egész könyvnek, hogy valami varázslatos. Nagyszerűen illeszkednek a szövegek és képek is.
Tényleg értéket hoztak létre a moly tagok. Egy remek ötletből némi összefogással lett egy remek könyv!
A kötet előszavát Nagy Bence a moly.hu alapítója írta.
                                     
Érdekességek a könyvről!
 –  Számokban:
- 32 szerző,
- 38+1 illusztráció,
- 200 oldal,
- 400 példány.

Egyelőre itt rendelhető elő: http://moly.hu/molybazar

– van egy jó kis oldalunk, lehet tetszikelni, megosztani, figyelemmel követni https://www.facebook.com/pages/Tetov%C3%A1lt-mement%C3%B3/606022762817016?ref=ts&fref=ts ,


                                                    

Magánkiadás, Budapest, 2014
200 oldal · ISBN: 9789630888233 · Illusztrálta: László Maya · 
 Megjelenés időpontja: 2014. április 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése