Julie Otsuka: Amikor isten volt a császár
„Néha a dolgok csak úgy eltűnnek, és egyszerűen lehetetlen visszaszerezni őket."
Julie Otsuka vékony, de erőteljes debütáló regénye a Buddha a padláson sikere után jelent meg idehaza első regénye. Ismét a családi múltból merít, a második világháború idején, 1942-ben járunk. Erős történet ez is, megkedveltem Otsuka hangját, megfontolt metaforáit és visszafogott leírásait.
Ez a regénye is egyszerre gyönyörű és szívszorító, szép és érzékletes leírásokkal mutatja be azt, ahogyan gyakorlatilag egyik napról a másikra ellenséges idegenekké válnak a betelepült japán lakosok, és elüldözték őket otthonukból. Egy japán-amerikai családot követünk, akiket fogolytáborba küldenek a Utah sivatagba. A történet végigköveti a családot, amint hírt kapnak a kényszerköltöztetésről, a táborba utazásról, arról, hogyan élték át a bezártságot, és végül a szabadulás érzését. Ugyanis több mint három év bebörtönzés után mégis hazatérhettek. Persze a hátrányos megkülönböztetés tovább folytatódik. A gyerekeknek a legnehezebb, feldolgozni az identitásválságot, az idegengyűlöletet. Julie Otsuka Kaliforniában született és nőtt fel.
Az események középpontjában álló fiú nyolc éves, amikor Pearl Harbor után apját az éjszaka közepén megalázó módon az FBI elviszi Berkeley-i otthonából. A család többi tagját – a fiút, az anyát és a nővért – később egy táborba szállítják Utah sivatagába. A fiú szemszögéből meghatóan mutatja be a sietős pakolást, mit vigyenek magukkal. Felkészülni sem lehet a történésekre. Az olvasó is átélheti a sokkot, amikor hirtelen távozniuk kell otthonukból. Hátrahagyva a barátokat és a szeretett kutyát. Megismerjük a családi hátteret, olvashatunk a félelemről és a bevándorló szülők gyermekeinek nehézségeiről. A családokat a következő három és fél évben szigorú, szögesdrót-kerítéssel körülvett laktanyákban helyezik el, fegyveres őrökkel. A tábori élet mindennapjai egyhangúak, lehangolóan szomorúak, de nem a borzalmakra van kihegyezve a történet. Julie Otsuka egyszerűen, szemléletesen tárja elénk a tábori napokat. Csak az ember örök éltetője, a remény teszi valamelyest elviselhetővé a tábori életet.
"De leginkább vártak. A levelekre. A hírekre. A kolompszóra. A reggelire, az ebédre és a vacsorára. Hogy véget érjen egy nap, és kezdődjön egy másik."
Az, hogy a család tagjait nem nevezik meg, talán azért van így, mert az összes amerikában élő japánt képviselik. A lezárás különösen erős, már-már dühös kirohanás a történtek miatt. A család minden tőle telhetőt megtesz, elviseli a hőséget nyáron, a hideget télen, a lehetőségekhez képest megőrzik emberi méltóságukat. Bepillanthatunk ismét az amerikai történelem fájdalmas, szomorú fejezetébe. A szégyen és megaláztatás a befogadó ország igazságtalan bánásmódját olvashatjuk, amikor Roosevelt elnök elrendelte az amerikai japánok internálását. Ekkor az USA és Japán hadban álltak egymással. A történelem zavaros szelete ez az időszak. Otsuka ezt elegáns prózájában ismerteti meg az olvasóval.
Otsuka írása egyszerre drámai és gyönyörű, prózája lírai, időnként költőinek hat. Morcsányi Júlia érzékletes fordításában olvashatjuk a kisregényt. Olvastam a Buddha a padlásont is, nagyon ajánlom mindkét regényt mindenkinek, akit érdekel a japán-amerikai szemlélet a történelem ezen szakaszáról. Remélem olvashatok még Julie Otsuka regényt.
Julie Otsuka 1963. május 15-én született a kaliforniai Palo Altóban. Apja repülőgép-mérnökként, anyja pedig labortechnikusként dolgozott. Otsuka mindkét szülője japán származású. A középiskola elvégzése után Otsuka a Yale Egyetemre járt, ahol 1984-ben szerzett diplomát. 2011-ben A Buddha a padláson című regénye a New York Times és a San Francisco Chronicle bestsellerje lett.
Eredeti megjelenés éve: 2002
Magvető, Budapest, 2023
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631443400 · Fordította: Morcsányi Júlia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése