2023. szeptember 24., vasárnap

Hívójele: ​„Granit”

  

Alexander B. Hackman: Hívójele: ​„Granit”
( Az utolsó huszonhét 2.)





                                                               






Remek stílusban megírt könyv, igazán méltó folytatása az első nagy sikert aratott történetnek. Alcímnek választhatnánk akár azt is, miszerint „ A helyzet fokozódik!”

Az előző rész óta mit sem vesztett varázsából és lendületéből a cselekmény, ugyanúgy fogva tartott, és nem engedte, hogy letegyem. Kalandregény a javából! Te mit tennél, ha csak 27 napod volna arra, hogy megmentsd a világot! Már csak tizennégy nap van hátra a végső kimenetelig. Igazi akciódús történetet kaptunk ismét, tele vidám színfoltokkal, csak kapkodtam a fejem olvasás közben.

Tény, hogy kicsit komfortzónán kívüli olvasmány, hiszen ritkán olvasok disztópiát. Ám itt egyáltalán nem a műfajra jellemző nyomasztó és sötét történettel van dolgunk. Az alaphelyzet természetesen továbbra is ugyanaz, a Világgal történni fog valami 27 nap múlva, amely Esemény után Re-kolonizációra lesz szükség a Föld nevű bolygón. Ezt előkészítendő, vannak kiválasztottak, akiknek korlátlan mennyiségű pénz birtokában kell előkészülniük arra, amire szerintem nem lehet igazán felkészülni. Hiszen hogyan is lehetne valamire felkészülni aminek folyamatáról, vagy végeredményéről semmit nem tudunk.

Érdekes volt a különböző szereplőkkel együtt gondolkodni, a felvetéseken elgondolkodni. Sok teória és ötlet hangzik el, ami valljuk be, elég ijesztő, hogy hányféleképpen érhet véget az általunk ismert világ.

Egyáltalán mi és hogyan fog véget érni, ez is nagy kérdés, csak sejteti velünk a szerző. Természeti katasztrófa lesz, vagy emberek által előidézett okok állnak a háttérben? Netán a Mesterséges intelligencia fordul ellenünk? Elég félelmetes volt a Nano-technológiával kapcsolatban olvasni, a levezetett magyarázat túlságosan érthető és valóságos volt.

Hihetetlen, hogy mennyi kérdés vetődött fel bennem a jövőnkkel kapcsolatban, miközben igencsak jól szórakoztam. A trilógia második részében is oldalról oldalra azzal a szarkasztikus humorral találkoztam, amit annyira szeretek, és tökéletesen illik ebbe a történetbe, feloldotta a komor helyzeteket. Már az első kötettel megfogott az író stílusa, humora, a tartalom. Valóban végig izgalmas, fordulatos a cselekmény, nehéz letenni. A karakterek igazán lenyűgözőek és lehetetlen nem szeretni őket. A szerző által bemutatott világhoz jól illenek, színesítik. Van akiknek a sorsa már megpecsételődött, de vannak új figurák is, akikért lehet drukkolni. 


         
Főhőseink egyre talpraesettebbek, Caroline, Greg, Hepike, Die Katze és persze Gránit. Sorolhatnám még, miféle képtelennek tűnő helyzetekbe keverednek, mindvégig megőrizve humorukat, kitartásukat, emberi esendőségüket. Rengeteg gyakorlati és filozófia kérdés is felmerül. Vajon én mit tennék, hogyan vágnék bele, mennyi esélyem lehet a túlélésre. Már az is az eszembe jutott, hogy csak egy kísérlet folyik. Lehet öngerjesztő folyamat az egész, bár valószínűleg nem, de abban biztos vagyok, hogy az emberiség, könnyedén bedőlve néhány álhírnek előidézné saját végzetét. Persze ez nem egy vidám felvetés, de mégsem keserű vagy lehangolva tettem le a könyvet. Tetszett, pörgős volt, és vicces, izgalmas, és egyszerre elgondolkodtató! Ezt megvalósítani nem egyszerű, le a kalappal a szerző előtt, ismét sikerült neki továbbhozni, gördülékeny stílusban elénk tárni a folytatást. A megoldás felé haladva az atmoszféra is fogva tartja az olvasót. Már csak öt nap eseményei maradnak a szereplők őrületes kalandjaiból következő regényre. A szerkesztés, a nyelvezet kiváló, könnyedén olvasható, a borító gyönyörű és sokatmondó. A szerzővel a 28. Könyvfesztiválon találkozhattok, ahol dedikál, mesél a regényekről, a folytatásról, és természetesen megvásárolható lesz a két kötet is. 












            

Alexander B. Hackman alias Bánki Attila (1976. augusztus 31. (Budapest) – ) író és online kommunikációs szakértő, „Az utolsó huszonhét” című fikciós regénysorozat szerzője.

kép: a szerző fb oldaláról


Írói honlapján további érdekességet olvashatsz.
alexanderbhackman.com





Marysol, Szentendre, 2023
516 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150174259







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése