A ​szél most a legigazabb

Linn Skåber: A ​szél most a legigazabb

Időskori monológok


                                                              

„Az időseknek több időt kellene tölteniük a fiatalokkal, hogy a fiatalok jobb fiatalok, az idősek pedig jobb idősek legyenek.”


           

Linn Skåber életszagú történetei olyan meghatározó helyzetekbe engednek bepillantást, amelyek mindannyiunk életét végigkísérik. Az emberi sors alakulásában fontos helyet foglal el a kamaszkor, ami A szívem egy bezárt bódé kötet témája. Majd a Ma négykézláb akarok járni a felnőttlét mindennapjait ábrázolja. A sorozat záró kötete az idős, öregedő emberek életére nyit ablakot. Az élet véges, ez egy szomorú tény, bármennyire is néz az olvasóra bölcs derűvel az idős hölgy a borítóról. 

Az elmúlás közelében járó, az élettől búcsúzó emberek történeteit némileg oldja a humor. Ami azért valljuk be néha elég keserű és morbid.

Aki az idősödőek érzéseit, gondolatait akarja jobban megismerni, azok itt bölcsességgel, szomorúsággal vegyes érzelmek hullámain járnak. Ahogyan az előző két könyv is, úgy ezek a történetek is hatalmas empátiával mutatják be a mindennapok fájdalmait, örömeit, az elmagányosodást. Skåber egyedi hangja és Lisa Aisato grafikái tökéletes összhangban állnak, hangulatuk jól működik együtt. Patat Bence ismét nagyszerű fordítása szívhez szóló, valós érzelmeket mozgat az olvasóban.

         

Skåber 24 életpillanatban mutatja be az elmúlás fájdalmát, az élet búcsúját. Talán nem véletlen a magány, a betegségek, demencia, az idős emberek életének sötét gondolatai. Ezek mélyen érintik az olvasó lelkét, amit korábban ritkán tapasztaltam. Természetesen a komoly üzenetet jól megfűszerezi Skåber humora, de a valóság azért nyomasztó. Átélhető, elgondolkodtatóak ezek az életmesék. 

Ez egy olyan könyv az öregséggel való szembenézésről, ami valóban szomorú, mégis hozzátartozik az élethez. A humort főleg az unoka-nagyszülő kapcsolatok adják. Erre több történetben is találunk megható pillanatokat. Sajnos a magány és a szeretett társ elvesztése, a betegségek az élet keserű velejárói.

   

Linn Skåbert ezzel a három könyvével megmutatta, hogy minden életszakasznak megvan az öröme és nehézsége, de túl komolyan talán nem érdemes ezekkel foglalkozni. A pillanat öröme az, ami segít túlélni, később emlékezni. A szeretet és ezek az emlékek együttes hatása könnyebé teheti a lezárást. Érdekességként a prológusban elmeséli, hogy gyerekkorában volt egy 60-as éveiben járó barátja, így mindig is lenyűgözte az öregség. Amikor belefogott ebbe a sorozatba, először ezt szerette volna megírni. A fiatalok sem maradnak örökké fiatalok, hiszen ez is csak egy múló állapot. 

Nem mellékesen az öregek is voltak egykor csintalan fiatalok. Nehéz megőrizni azt a gyermeki lelkületet, de érdemes. Gyönyörűen ír Linn arról az útról, amit életnek nevezünk. Akik már az út végén járnak, jó, ha van mire visszaemlékezni, míg mások alig kezdtek megtenni néhány ingatag lépést ezen a rögös úton. 

Az élet keserédes befejezése zavarba ejtő és gyengéd történetekből áll össze. Számomra kiemelkedő volt a Mondanom kell valamit, Ea, Idegen a házunkban, Két világ, Nem kell valami, anya? és a záró történet a Tanácsok című. Fiatalok az idősekért, öregek a fiatalokért, tartsunk össze. Karin Boye után szabadon megírt vers, Persze, hogy fáj, amikor lehullanak a levelek a kötet eszenciája. Olvassátok és éljétek át az élet állomásait. 

ITT megvásárolhatod a kiadótól nagy kedvezménnyel! 

               

"Az emberek azt hiszik, hogy az öregkor szakértője vagyok, pedig ez nekem is teljesen új."

"Sötétségből jöttem. Széllé leszek. Vigaszként fogok feltámadni."



Scolar, Budapest, 2022
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635095940 · Fordította: Patat Bence · Illusztrálta: Lisa Aisato