Valamikor 2013-ban, az Akvárium című első regénye megjelenése idején "fedeztem fel" magamnak Tóth Krisztinát. Azóta több novelláskötetét is olvastam, tetszenek a történetei. Az egyszerű emberi sorsokat tökéletesen éles meglátással, a maga egyszerű valójában ábrázolja. Nem nélkülözi a prózája a szürreális, meglepő vagy durva fordulatokat sem.
A Vonalkód először 2014-ben került a kezembe. Ez volt Tóth Krisztina első novelláskötete, ami 2006-ban került a boltokba. Tóth Krisztinát az olvasóközönség költőként ismerhette meg, ennek líraisága, játékos szófordulatai tetten érhetőek a prózájában is. Tizenöt történet található a kötetben, amik vonalak mentén rajzolnak fel életünkből meghatározó, kiemelkedő pillanatokat. Meghökkentően váratlan, de nagyon is meghatározó sorsfordulatokra épülnek ezek a történetek. Alapvetően mindegyik novella megérinti a lelket, némelyik komoly sebet is ejt. Van, ami csupán meglegyint, van, ami falhoz vág. Az emberek közti bonyolult viszonyok mesélése közben pedig mindig felvillan valami kis groteszk humor is.
"Vonalkód – az embernek az a függőleges, hol vékonyabb, hol vastagabb vonalakból és számokból álló jel jut az eszébe, ami minden egyes kereskedelmi terméken megtalálható, s ami az áru beazonosítására szolgál. „Ha fölfeslik is, valahol azért mégiscsak törvények szövedéke a világ, olykor átláthatatlan, vagy a hajnali derengésben felcsillanó összefüggések hálója: a szálak vége az idő más-más zugába kötve”
Szép szomorú, vagy éppen keserű, édes-bús emlékek, történetek vannak a lapokon. Női érzékenységgel megírt mindegyik, ahol mindig egy nő a főszereplő. A kis élettörténetek között látszólag nincsenek összefüggések egymással, de felfedezhetünk párhuzamokat, ismétlődéseket. Mindig egy helyét kereső lány-nő áll a középpontban. Láthatjuk gyerekként, (Hangyatérkép, A kastély, a Fekete hóember, vagy A tolltartó), tinilánynak ( Langyos tej, a Melegpadló, a Hideg padló,) vagy megcsalt feleségnek ( Egy boszorka van, az Ez itt minek a helye?, a Szeretek táncolni) novellákban.
„A baleset után Mici rövidebb kötelet kapott, Annus pedig a rákövetkező évben bélrákot”
A lírai nyelvezettel ábrázolt történetekben bőven kapunk köznyelvi, olykor obszcén, netán undort keltő leírásokat is. Itt főleg A Take five (Törésvonal) című novella jut eszembe. Tóth Krisztina prózájában ezek remekül illenek, belesimulnak a szövegbe. Nem válnak hatásvadász módon zavaróvá. A kiéhezett, vad vágy felszínre tör, utat követel magának a beteljesüléshez. Érdekes volt felidézni és összevetni a későbbi novellák stílusával, történeteivel, hangulatával. Egyre szókimondóbbak, karcosabbak és néhol komorabbak a Pillanatragasztó vagy a Fehér farkas történetei számomra.
A Vonalkód - Tizenöt történet, ami elgondolkoztat az élet dolgairól. Szerelmekről, magunkkal hurcolt sebhelyekről, fájdalmakról és örömről. A vonalakból az élet bukkan elő. A novellák mozaikszerű emlékképei olvastatják magukat. Könnyen utat talált a lelkemhez a kötet minden története, hiszen ahogy Tóth Krisztina írja, úgy én is
"Az indigókék iskolaköpenyek és indigókékbe csomagolt füzetek és könyvek korában voltam gyerek."
Kedvenc lett a Vaktérkép (Életvonal), Langyos tej (Vonalkód), Ez itt minek a helye? (Bikinivonal), Egy boszorka van ( A vonal foglalt), és a Szeretek táncolni (Záróvonal) történetek.
Szeretettel ajánlom Tóth Krisztina frissen megjelent második regényét is, ami A majom szeme címmel került a boltokba.
A Gabó olvas blog idei 100 bejegyzését olvashattátok. Köszönöm a figyelmet!
A Vonalkód ITT lehet a tiéd!
Fülszöveg:
Vonalkód – ez a különleges jel díszített mindent, ami a hetvenes években Nyugatról érkezett. Ez az időszak alakította ki Tóth Krisztina generációjának értékrendjét, ízlésvilágát – és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód novelláiban egyik legnépszerűbb költőnk a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg e kort: részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, „hiszen gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire.”
2004-ben az Édes anyanyelvünk pályázat első helyezettje lett vers kategóriában a Síró ponyva címet viselő kötet. A Vonalkód novelláiban Tóth Krisztina a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg a hetvenes éveket, azt a kort, amikor vonalkód díszített mindent, ami Nyugatról érkezett.
A Magvető Kiadónál megjelent könyvei még: Pixel – 2011., Hazaviszlek, jó? – 2009., Akvárium – 2013. Pillanatragasztó – 2015. Világadapter – 2016, Párducpompa - 2017. Fehér farkas - 2019. A majom szeme 2022
Szia Gabó! Gratulálok az idei 100. bejegyzéshez, igazán szép szám, és rengeteg munka állhat mögötte! Kedves, hogy kortárs, magyar szerzőt választottál, és Tóth Krisztina is megérdemli az elismerést! Ez a posztod is választékos, szép fogalmazással írtad, kedvet hoztál hozzá! Mindig izgalmas, hogy mennyire illő bejegyzések születnek a könyvekhez, teljesen alkalmazkodva az írások stílusához, a történetek hangulatához. Ha figyelmesen olvasunk, a sorok között általában felfedezhetünk valami személyes kikacsintást is, ami külön személyessé és értékessé teszi a munkádat. Szeretettel várjuk a további írásokat, kitartást hozzá, és sok jó könyvet és olvasásélményt!
VálaszTörlés