2021. november 11., csütörtök

Nyári fény, aztán leszáll az éj

Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj



                                                       





"Telik-múlik az idő, átgázol rajtunk, és ezért öregszünk."

Az izlandi írózseni már az első általam olvasott könyve után azonnal a kedvenceim közé került. Amikor hírét vettem ennek a korábbi, 2005-ös kötetének, már a címnél felcsillant a szemem. Mennyire líraian szép, idillinek tűnő, egyből megfogta a fantáziám. Az csak most olvasás után döbbentett meg micsoda ráutalás ez az életre. A cím kifejezően keretbe foglalja magát az ÉLET csodáját. A születés, az érkezés örömteli pillanata lehet a Nyári fény....amit később az életünk végén a halál zár le, amikor leszáll az éj.

        
"Az ember bonyolult lény, valóságos labirintus, és ha magyarázatot keresve indulunk el benne, könnyen eltévedünk."

Stefánsson most sem tesz mást, mint kézen fogja az olvasót, és sétára viszi a fjordok közé, ebbe a tengerparti kis faluba. Egy vidéki kisközösség életéről készít néhány pillanatképet a lazán összefűzött történetekből. Ezek az epizódok együtt egyetlen, koherens egészet alkotnak. Nemes egyszerűséggel ír, mereng vagy filozofál az életről, elveszett vagy megélt álmokról, helyünkről a világban. Ezek a történetek a reményről, a szerelemről, az élet kegyetlen valóságáról, azaz az életről és a halálról mesélnek. Nincs narrátor, inkább maga a falu meséli el ezeket a történeteket. A nyugodt nyári nappalokat a hosszú, sötét és magányos téli éjszakák váltják, amit a modern világ és a civilizáció előadások, fitneszklubok és széles képernyős tévék formájában igyekszik megtörni.




Valamikor a múlt század vége felé járunk, egy kis faluban, az izlandi tengerparton, ahol még mindenki ismer mindenkit, nyugalomban, lassan élnek az emberek. Az egy egymáshoz kapcsolódó történetekből áll össze a regény, egyes szereplők több helyen is feltűnnek. Stefánsson finoman tükröt tart az emberek elé. Nem ítélkezik, sőt, szerethetőek, gyarlóak és valósak a megidézett életképek. Megértéssel ír róluk, érezhető empátiával, készsége van megértetni tetteik mozgatórugóit, amivel megszeretteti őket. Elsőnek a falu életében jelentős szerepet betöltő Kötöttárugyár igazgatóját, aki váratlanul latinul kezd álmodni. Ő lesz az Asztronómus, általa megismerjük a falu életét, meghatározó alakjait, a bizonytalanságukat és szorongásaikat, bátorságukat és magányukat. Azt, hogyan élik túl a napokat a lehető legjobban, kihozzák belőle a legtöbbet. Az élet, úgy tűnik, itt sem, most sem adja könnyen magát. Ezek a mindennapi küzdelmek az élet értelmét kutatva a boldogságért, nem csak kívül, de belül, a szereplők lelkében is zajlanak. Érzésem szerint igazából bárhol játszódhatnának ezek a történetek.

"Az emlékek nem olyanok, mint a ruhák, nem vásnak el a gyakori használattól;"

Jón Kahlman Stefánsson nagyszerű pillanatképei éppolyan színesek, mozgalmasak, mint az élet. A történésekből megismerjük milyen volt az élet egy átlagos izlandi falucskában. Szereplőit mi más mozgatná leginkább, mint a szerelem? Milyen feszültségek lappanganak a mélyben, az emberek lelkében. Akadnak lopott csókok és egy éjszakás kalandok. Forró összenézések, simogató, be nem teljesült vágyak. Ezek közül kiemelkedik Kjartan és Kristín meséje. A két összesodródó lélek szerelme, vágya hirtelen és elsöprő erővel, megmagyarázhatatlanul lángol föl. Aminek következményei várhatóan, és alaposan átrendezi a későbbi életüket. Hatása beég a lelkükbe örökre, történhet bármi.

                                
"Észrevetted már, hogy az ember lényege sokszor nem látszik, megbújik a felszín alatt, és talán sohasem kerül napvilágra?"

Stefánsson magával ragadó prózája méltóságteljes, elemi erejű. A tenger hol szelíden tükröződik egy kacér női szempárban, hol vad erővel hullámzik, korbácsolja fel a vágyakat. Ahogy az életünkben is hullámzanak az érzelmek, érzések. Stefánsson gyönyörű lírájában talán nem is kell mondani, de a természet ismét jelentős szerepet kap. Megszemélyesítései és képei megragadják az olvasó képzeletét, szinte vágyok ott lenni, megismerni a szereplőket. Magával ragadó történetfűzér, szeretettel megrajzolt, vicces portrékat alkot a közösség tagjairól.Valójában sokat tudunk az életről, csak nem értünk semmit az egészből. Az olvasókat leköti a történetek hangulatos kavalkádja. Léleksimogatóan szép, gördülékeny szöveg, amit jó volt olvasni. Mindezt a nagyszerű Patat Bence érzékeny, értő fordításában ismerhetjük meg.  

ITT tudod megrendelni kedvezménnyel a Typotex Kiadótól! 


                         
Jón Kalman Stefánsson 1963. december 17-én született Reykjavíkban. 12 éves korában Keflavíkba költözött, ott élt 1986-ig. Dolgozott kőművesként, mészárszéken, halfeldolgozóban, egy nyarat rendőrként a keflavíki reptéren, később pedig középiskolai irodalomtanár és könyvtáros lett. Első verseskötete 1988-ban jelent meg, novellákat és regényeket ír. Háromszor jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára, 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben. Himnaríki og helvíti (Menny és pokol)-trilógiáját tucatnyi nyelvre fordították le. A Typotex Kiadónál jelent meg a Keflavik-duológiája,

      
Patat Bence műfordító: 2000-ben végzett az ELTE skandinavisztika-finn szakpárján. A skandináv nyelvek mellett finnül, észtül, angolul, németül, franciául és olaszul beszél.
Többek között Karl Ove Knausgard, Maja Lunde, Jón Kalman Stefánsson és Lars Saabye Christensen vagy Jussi Valtonen könyveinek fordítója.
© Reviczky Zsolt fotója. 

Typotex, Budapest, 2021
244 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634931614 · Fordította: Patat Bence

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése