2018. november 28., szerda

Kinizsi

Benkő László: Kinizsi 
Mátyás király hadvezére






                                                                                       










A történelem az, amikor a régi korok, hősök emléke tisztelettel él velünk és bennünk még ma is. A magyar történelem egyik talán legismertebb sikere az 1456-os nándorfehérvári diadal. Ehhez köthető, erre a fontos győzelemre emlékeztet bennünket mind a mai napig a déli harangszó. Ez talán mindenki számára közismert tény, ami a történet egyik fontos csúcspontja.



Benkő László regényének főhőse a legendás Kinizsi Pál. Róla már lényegesen kevesebb szerepel a tankönyvekben, bár mozgalmas és színes élete szorosan fonódott össze ezzel a korszakkal, meghatározó egyénisége volt. A regény olvastatja magát, akciódús, fordulatokban bővelkedik, izgalmas, de egyúttal pontos korrajz és széles körkép a korabeli hatalmi intrikákról, politikai és hadi helyzetről. Nem csak a hazai helyzetről, de a külföldi állapotokról is esik szó.

1448 őszén a Rigómezőn elbukott ütközettel indul a történet fonala. Ebben a csatában tűnt el, esett török fogságba Kinizsi Antal. Ez személyes belső családi viszályba torkollik, hiszen az öccse, Miklós a vagyonra, földekre feni a fogát. Kisemmizve a váltságdíjat gyűjtögető asszonyt és a kamasz fiút, Palkót. Ez is motiválja az erős, jó adottságú fiút, hogy beálljon katonának. Zsoldjával is segítve anyjának a váltságdíjban. Katonai pályafutása gyors fejlődése és kimagasló elszántsága, majd az apa kiszabadítása az első könyv története.


A második könyvben 1455-től az előzményeket ismerhetjük meg. A Hunyadi János Cillei ellentét, a bárók pártoskodásai és V. László trónigénye mellé a nagy számban áradó török seregről kapunk képet. Nándorfehérvár a Magyar királyság déli kapuja fontos tényező volt. Ha ott akkor nem sikerül megállítani a szultán hadait, bizony Európa is veszélybe került volna. Kereszt vagy félhold lesz a hatalom jelképe? Maga az ütközet plasztikus képeivel, a hadászati és harci eszközök leírásával elevenedik meg. A harcok szárazon és vízen folytak: hajók, ágyúk, szablyák és kardok csaptak össze a harcosok által. Nem adta könnyen magát a török. Hiába a többszörös túlerő, Hunyadi János elsöpörte a szultán hadait.


A korabeli belső viszályok és az ármánykodó nagyurak mellett Hunyadi János kormányzó és két fia
a főhős Kinizsi mellett. Itt ismerkedik meg a még gyermek Mátyással Kinizsi és fogad hűséget a Hunyadiaknak. A győzelem utáni állapotok legalább annyira fontosak és számottevőek. Hunyadi nem sokkal élte túl győzelmét. Halála és a pestisjárvány okozta váratlan fordulat, a trónviszályba csúcsosodik ki. A polgárháború később már a bosszú eszköze, a korona birtoklása és az utódlás számtalan sorsfordító kérdést vetett fel.

A történet lebilincselő és fordulatos, tele drámával; Nem szépíti  a valóságot, úgy mutatja be a történelmet, hogy megelevenednek a fontos szereplők, akik érző-élő-gondolkodó emberek, mind a két fél oldalon. Hús-vér, esendő ember minden szereplő, maga Kinizsi is, akinek akadnak hibái is, ám megérdemli tiszteletünket, szimpátiánkat. Alázattal, okosan gondolkodva bátor magatartásával katonái példaképe. Kinizsi szemszögéből látjuk az események menetét, de egy harmadik fél Vukics Gergő a gyerekkori kenyeres pajtása elbeszéléseiből ismerjük meg az ő hősies, emberi alakját, cselekedeteit, úgy, hogy mindvégig Kinizsi marad a fókuszban. Hiánypótló ez a könyv, mert erről a nagy formátumú, született katona életéről és tetteiről viszonylag keveset tudhatunk. Kinizsi élete a harc, a katonáskodás volt. Nem mellékesen egyetlen vesztett csatája nem volt. Ereje és elszánt, lelkes kitartása, ügyessége jó problémamegoldó képessége volt. Megismerhetjük érzéseit, gondolatait, belső vívódásait is. A valóság és a legenda elevenedik meg a lapokon.





Képet kapunk, megismerhetjük a végvári vitézek nem éppen romantikus mindennapjait, részesei lehetünk a véres portyáknak, csatáknak. Hunyadi László halála és Mátyás királlyá választása lendületes események sorozata.

Egy olyan ember arcképe rajzolódik ki a történésekből, aki a haza és a király megbízható, becsületes, hű katonája volt. Jutalma sem maradt el, a grófi címet kiérdemelten kapta meg Kinizsi. A regény romantikus elemeket is tartalmaz, levezeti a harcok képeit, megelevenedő borzalmait. A belső intrikák mellett a csaták plasztikus képei a regény fő motorja. A befejezésből a Kenyérmezei ütközet és Mátyás halála emelkedik még ki. A híres Fekete sereg sorsa is itt lesz jelentős. A belső viszály miatt a fosztogató, rablóbandává züllött sereget maga Kinizsi veri szét. Hősünk élete is itt zárul. A korabeli orvoslás, gyógyítás tudományáról is igen sok tény olvasható a kötetben. A lábjegyzetekben sok magyarázó információ van. Érdemes azt is elolvasni.

Szerethető, olvasmányos és informatív könyv, ahogyan Benkő Lászlótól megszokhattuk. Stílusa sodró, végig mozgalmas történések tanúi lehetünk. Remekül elmerülhetünk a korabeli Magyarország mindennapjaiban. Kinizsi alakja kiemelkedik a történelem viharaiból, tettei és élete napjainkban is példakép lehet.



Kép: Kinizsi Pál szobra a budapesti Testnevelési Egyetem parkjában. Pásztor János alkotása (1930


Benkő László (Szombathely, 1952. március 13.) író.

A Magyar Írószövetség tagja. Történelmi regények és neves személyiségekről szóló életregények mellett több lektűr szerzője. Eddig negyvennégy regénye jelent meg. 1975-ben elvégezte a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának pedagógia szakán szerzett másoddiplomát, 1986-ban.


Nevéhez fűződik a nagy sikerű Zrínyiek trilógia mellett a Honfoglalás trilógia és a Viharlovasok pentalógia, de Szent László életét is feldolgozta.












Családi Könyvklub, 2018
535 oldal, puhatáblás · ISBN: 9789638961976

1 megjegyzés: