2018. március 26., hétfő

Halálos játék

Angela Marsons: Halálos játék 







                                                           










Kim Stone felügyelőnő 2015-ben lépet színre az Elfojtott sikoly című krimiben. Egy csapásra a kedvencek közé került a letehetetlenül izgalmas, kellően sötét és csavaros történet. Maga a főszereplő karaktere is eltérő volt a megszokott nyomozók figurájától, már csak azért is, mert végre egy női detektív áll a rendőrcsapat élén.


Most a negyedik nyomozása került a hazai olvasókhoz, ami elég különleges és sok megdöbbentő fordulatot tartalmaz. Talán ismét az első rész sötét és feszült hangulatát tudja hozni ez a rész.
Már csak a helyszín miatt is brutális és gyomorforgató a történet. Az emberi test bomlási folyamatait vizsgáló orvostudományi intézet elég bizarr helyszín egy gyilkosságsorozathoz. Mondanám az elkövetőnek van humora, de aki nem vevő az élet ilyenféle borzongató részeire, nem biztos, hogy élvezettel olvassa majd ezt a krimit. Tény, hogy egyszerre nyomasztó és érdekes is a történet.
Kim és csapata egy sikeres nyomozás után tesz egy szakmai kirándulást a Westerley orvostudományi intézethez, amikor a dolgozók döbbenten fedezik fel, a kelleténél egyel több holttest van a területen... ami néhány nap múlva megismétlődik.


Angela Marsons meghagyta a jól bevált receptet. Kim Stone karaktere, karcos humora, az írónő stílusa, mind nagyon bejön nekem, fordulatban és izgalomban most sincs hiány. Az mondjuk picit zavaró volt, hogy Kim gyerekkoráról és családjáról már írt, tudjuk a lelki hátteret, most ismét előkerült. Lényegileg semmi nem változott: durva, rideg, elutasító az emberi kapcsolatokban Kim. Kicsit sokalltam Barney a kutya jelentőségét. Kim karaktere talán egy csöppet lehetne már simulékonyabb, nyitottabb.



Próbálok keveset elárulni a cselekményről, meghagyva az olvasás izgalmát. A történet, a gyilkosságok oka, az egész háttere szomorú, elgondolkodtató. A gyerekkori traumák mélyen épülnek be a lélek titkos zugaiba. Van, aki igyekszik elfelejteni, eltemetni magában ezeket. A felszín alatt azonban ott van, dolgozik a lélekölő esemény. Egyszer pedig a felszínre tör, büntetésért kiállt.

Döbbenetes és érzékeny történet, olyan titkokról lebben fel a feledés fátyla, amiknek nem lett volna szabad megtörténnie. Gyerekekről, akik bizony nagyon is tudnak gonoszak lenni a gyengébb társaikkal…. A lelki sebek nem, vagy nagyon nehezen gyógyulnak. A bosszú pedig tudjuk nem az igazán jó megoldás most sem. Mély és összetett okok vannak a háttérben.


A prológus 1996-ba indítja el a történetet, meg-megszakítva ezekkel a visszaemlékezésekkel a jelen nyomozást. Jól elkülönül, amikor ezeket olvashatjuk, dőlt betűs részek a krimiben. Ezek adnak némi segítséget az olvasóknak. A megoldás azonban elképesztően fájdalmas. Nem csak az elkövető személye, de az indok is letaglózott. Sajnálom, hogy erről a családi háttérről nem kaptunk több információt. A tettes külön kis története is figyelemre méltó lenne, de elég keveset árul el róla Angela. A cselekedetei mögött meghúzódó indokokról olvastam volna még többet. A "miért"-et lehetett volna jobban kiemelni. Érthetetlen számomra, hogy pusztán "szeretetből", hogyan képes egy szülő a saját gyermeke életét tönkretenni és egy szörnyet nevelni?  Mindörökre elrontva az életét, hiszen az elkövető is áldozat.



Az egész történet alapból izgalmas, egy igazán jó alapötletre lett felhúzva. A gyilkosságok indítéka is eléggé borzasztó és kegyetlen. Különösen amikor kedvenc undok szereplőnk, a kottnyeles újságírónő egy régi döglött ügy után kezd Kimnél érdeklődni. A rutinos olvasó már sejti, a régi megoldatlan ügy valami módon kapcsolódni fog a jelen gyilkosságaihoz. Sőt, maga az újságírónő, Tracy Frost is igen jelentős szerephez jut. Amitől a személye, alakja közelebb kerül az olvasóhoz és Kimhez is. Jó, éppen barátnők nem lesznek, de tesznek egy emberi gesztust egymás felé. Amitől különösen kiemelkedik a tucatkrimik közül, a végén még tud egy meghökkentő és váratlan csavart adni a történet. Itt kellett néhány perc, mert kihagyott a lélegzetem is, mire vettem az adást, mi is történik. Egy izgalmas, feszült krimit írt Angela. Megkockáztatom, az egyik legjobb része ez a sorozatnak.



Összességében most is egy jó krimit kaptam Angela tollából. Bízom benne, hogy a jövőben sem kell csalódnom Marsons regényeiben. Nagyon várom a következő Kim Stone történetet.















General Press, Budapest, 2018
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634521440 · Fordította: Seregi Márton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése