2017. február 3., péntek

Az első

Csapody Kinga - Nagy Boldizsár (szerk): Az első 
Tizenöt író, tizennégy történet arról, amiből csak egy lehet





                                           






Ugye, te is emlékszel arra, milyen volt az első? 
Az első szerelmes ölelés, majd csók után az első alkalom...
Arra régi nőnapra én is mindig mosolyogva gondolok, amikor én kaptam a nagyobb ajándékot. Ez és egyéb más képek idéződtek meg bennem olvasás közben.



Ezt a témát járta körbe a tizenöt szerző, erről mesél nekünk elgondolkodtató és meglepő írásokban, szép és drámai pillanatokról, milyen volt, milyen lehetett az első alkalom. Az odavezető út titkai, érzések és vívódások, tétova, suta próbálkozások vagy éppen brutálisan szomorú első alkalomról is olvashatunk.
Nyáry Krisztián irodalomtörténeti bevezetője az erotika és a szex megjelenéséről, annak ábrázolásáról a művészetben igen szemléletes képet ad. Ma is ez az egyik legjelentősebb állomása életünknek. Elkísér és velünk marad, jó esetben kellemes, szép emlékként él lelkünkben tovább. A végső sorai különösen tetszettek, hiszen lányos apa vagyok én magam is. Igen, büszkén figyelem a leányzó hódításait, a megjelenő lehetséges "jelölteket", lesem, komolyodik-e a dolog... félve, valljuk be. Ne hagyjátok ki az előjátékot sem, érdemes elolvasni!


Dragomán György Madarak novellája nyitja a sort. A két tétova, bátortalan kamasz esetlen kezdeményezései a realitás talaján maradva hozza közel a két főhőst. Úgy gondolom, ez a két
kamasz esetlen bájával sokunkban ismerős pillanatot fog megidézni. Türelem, eljön mindennek az ideje, sora. A tapasztalat szerzés útja rögös, de szép, majd jön a közös repülés. Nekem Fodor Ákos sorait juttatták eszembe:

SZERELEM

ahogy a szél meglebbenti a függönyt:
nem a függöny, nem a szél. A lebbenés

Fiala Borcsa írása furcsa címével elgondolkodtató. Talán a szülőknek sem ártana elolvasni, hiszen
ők is voltak fiatalok. Számomra megdöbbentő, ha egy lány a saját édesanyjával nem találja a közös hangot, nem tudnak beszélgetni, nincs köztük bizalom. Sajnálatosan szomorú, bár tudom nem ritka ez. Lili és Dávid érzései szépek, őszinték, egymás felfedezése pedig megkapó líraiságával az egyik legszebb része a kötetnek.

Garaczi László novellája a Mit üzen a szél? tovatűnt fiatalkori bulikról, emlékek képében idézi fel az első mondhatni véletlenül sikerült alkalmat. A fiú tipródásai és vágyai remekül érvényesülnek a tapasztalt lánnyal szemben. Tapasztaltnak, magabiztosnak látszani nehéz. A vágy működik, a hormonok dolgoznak, csupán a tapasztalat hiányzik... A filmekben pedig minden egyszerűbb. Kötelezően javasolt film: Az utolsó tangó Párizsban!

A hormonok Gimesi Dóra lányszereplőjében is dolgoznak. Absolute Begginers címmel olvashatjátok. A filmek mellett a zene kap itt is főszerepet még. Elég kifejezően, valós vágyakról írt. A "gyönyör testvére a halálfélelemnek" bizonyos helyzetekben különösen. Megkapóan érdekes, hatásos írás.




Jönnek a kedvenceim a kötetből.

Talán nem is véletlen, hogy a közismert íróink kiforrottabb, számomra mélyebb tartalmú írásai ezek. Aki olvasta Grecsó Krisztián Megyek utánad regényét, már ismerősként üdvözölheti Darut. (aki még nem, olvassa el sürgősen, sokat megtudhat a férfi lélekről). Egy pillanat alatt ott vagy a regény hangulatában, átérezheted -különösen a férfi olvasók- Daru csapongó vívódásait, vágyait. Nagyszerű írás a taxisblokád idejéről, az esetlen felnőtté válás pillanatairól, a lelki folyamatoktól a tapasztalatig. Bennünk mozdulnak az ősök, ott vannak csontjainkban, érintésünk viszi tovább a múltunkat. Lili és Daru első csókja, majd az együttlétük sem örökre szól, még, ha így is érzik ott és akkor.


Háy János: Csak azzal írása is férfivá érésről a képzelet és realizált valóság összhatásáról mesél. A bátortalan kezdőből hogyan lesz a világot, nőket felfedező srác. Csak azzal, hogy ráébred: sok szép lány van a világon, a koleszban, nem csak egy, nem csak az első. Mindet meghódítani ugyan nem lehet, de törekedni kell rá.
Kalapos Éva Veronika novellája Before-after címmel egy igen gondos, alapos készülődést idéz meg. Nagyon szép, érzékeny írás. Nem csak a lány, a fiú oldaláról, gondolataik, érzéseik által ismerjük meg a történetüket. Mit, mikor, hogyan? Nehéz kérdések, mit is vár el a másik. A vágy, és ami mögötte van.


Lakatos Levente írása szerintem az egyik legfontosabb írás lett. Az ő nevére tuti sok tinilány lekapja a polcról ezt a könyvet. Ezért is fontos ez a novella, a témája miatt, okulásul, megelőzésnek.
Az első ugye valóban lehet szép emlék, de életre szóló veszélyeket is hordoz. Nos, erre hívja fel a figyelmet, erről szól a novella. Érdemes rá készülni, alapos körültekintéssel lenni, odafigyelni egymásra. Napjainkban ez sajnálatosan fontos és aktuális írás lett. Nem érdemes elkönnyelműsködni az elsőt sem! Tényleg szólhat egy életre...


Karafiáth Orsolya írásában két barátnő szemén át ismerhetjük meg a valóságot az első alkalomról. Megnyugtató, hogy a lányok is tudnak túlozni, színezni a barátnő előtt, nem csak a srácok. Kikacsintós, humoros.

Mészöly Ágnes novellája mai valós, már-már krimibe illő befejezéssel. Szomorú, de van ilyen. Erre nem lehet felkészülni. Fontos történet, jó dramaturgiával megírt ez a novella is!



A következő három novella nem tudom, nekem nem igazán lett szívem csücske, nem találtunk egymásra, nem lett közös nevező. Az elefánt még talán, bár nem szokványos fordulattal bír, de a másik kettő sajnos számomra kusza maradt.Talán majd a női olvasók megfejtik ezeket.

Szerencsére a lezáró Tasnádi István írása ismét egy erős és szép novella. A fiúk oldaláról, az ő érzéseik, vágyaik tükrében mesél az első alkalom varázsáról. Ha nem is olyan látványosan, de mi
is "elveszítjük", a férfivá érés pillanatában. Első, csak egyszer lehet. Törekedjünk némi megfontoltságra, hogy ne csak heccből vagy részegen, egy bulin a folyosó félhomályában, a
többiek miatt, vagy egy elhagyott padon veszítsük el örökre. Élmény, szép emlék legyen lehetőleg.
A lányomnak is ezt tanácsoltam: lehetetlen megtervezni, de ha lehet, úgy történjen, ne bánd meg!


Az érzéseknek engedve, ha megtörtént már ne bánjuk meg. A kötet ügyesen hozza a hangulatot, emlékeztetni fogja óhatatlanul az olvasót is az elsőre. Nem szexleírások ezek, aki ilyet keres csalódni fog. Én jól szórakoztam, vidám és mosolygásra okot adó pillanatokat töltöttünk együtt. Lehet gondolkodni, érzékenyen fel/rákészülni akár ezekből a novellákból meríteni ihletet. Netán, megkérdezni anyut... neki milyen volt az első? Csak bátran! Elsőnek lenni megtisztelő, olvasóként is.

Fiatalok vagy tapasztaltak mindenki talál benne szívének, hangulatának való írást. Jó válogatás, jó ötlet, tartalmas és fontos erről beszélnünk.



Tizenöt kiváló szerző vállalkozott arra, hogy egy-egy novellában megmutatja ezt a sokféleséget. Dragomán György, Fiala Borcsa, Garaczi László, Gimesi Dóra, Grecsó Krisztián, Háy János, Kalapos Éva, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Németh B. Eszter, Nyáry Krisztián, Tasnádi István szövegei egytől egyig olyan történetek, amiket garantáltan nem felejtünk el. Ahogyan AZ ELSŐT sem.





Menő Könyvek, Budapest, 2017
220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634153252 · Megjelenés időpontja: 2017. február 8.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése