Gabó olvas

2019. május 30., csütörtök

Hamis próféciák

C. J. Sansom: Hamis próféciák





                                                                           












C. J Sansom fantasztikus Shardlake sorozata a hetedik kötetéhez érkezett. Shardlake ügyvéd egy nagyszerű vezéralakja a regénysorozatnak. Igazságérzete, kiemelkedő figyelme a gyengék, védtelenek felé igazán emberivé teszi, ellensúlyozva a testi hibáját. Egy olyan ember, aki kissé elveszítette a hitét, amikor a vallás veszélyesen összefonódott a politikával. A történet összetett, de teljesen hihető.




Anglia monarchiája VIII. Henrik halála után gyorsan veszélybe került. Alig két év telt el a király halála óta, a trónon az utód VI. Edward alig 11 éves, 1549-ben járunk. Az ország a háborúk terhei miatt csődközeli állapotba jutott, Edward herceget különböző nemesek manipulálják, akik mindannyian szeretnének hatalmat szerezni. Nagy a belső viszály, a katolikusok és a reformerek közötti ellentét. Ez nem csak a Biblia angol fordítása miatt van, ami ekkor jelent meg.




Matthew Shardlake a nyomozó-ügyvéd megbízást kap a 15 éves Erzsébet hercegnőtől, így London minden mocskát, bűzt és feszült légkört hátra hagyva Norwichba utazik segédje társaságában. A rábízott kényes ügy egy gyilkosság. John Boleynt a felesége megölésével vádolják. A rokonság miatt is kínos ez az ügy a hercegnőnek, maga a Boley név még mindig nem túl jól cseng. Az tovább bonyolítja a dolgokat, hogy a nő már kilenc éve elhagyta otthonát, családját, nem tudni merre járt. Hirtelen felbukkanása elég sokaknak okot adhatott a gyilkosságra. A potenciális gyanúsítottak listáját természetesen a férj vezeti, de jó néhány norfolki befolyásos ember neve is felmerül. A halott nő körül sok a titok, rejtély bőven akad. A gyilkosság a politikai intrikák világába viszi Shardlake mestert. További bonyodalmakhoz vezet, hogy Shardlake találkozik régi ellenségével, Richard Richel. Szerencsére felbukkan Norwichban a régi segédje, Jack Barakk is, aminek örültem. Színes egyénisége, humora üde színe a történetnek. Nagyszerű jellemrajzokat olvashatunk a regény karaktereiről. A leíró részek jól adják vissza a kor hangulatát. Térben és időben tehetünk egy izgalmas utazást a korabeli Angliába.


Kedvelem ezt a sorozatot, ezt az új részt is jó volt olvasni. Az előző rész az Egy bűnös siralmai is említésre kerül, vannak visszautalások, ám önálló kötetként is megállja helyét ez a Tudor történetet. Shardlake és fiatal asszisztense, Nicholas a vidéki forrongó Anglia életéről is kap képet. Érezhető a kiábrándult légkör, a lázadás érik. Így a gyilkossági ügy egy nagyobb történet részévé válik. Robert Kett vezetésével kitörnek a parasztfelkelések. Ennek előzményeiről, a további tervekről olvashatunk, hiszen kiemelten fontos része lesz a regénynek. Alapos és pontos képet ad az okokról, az ötven oldalas összefoglaló szemléletes levezetése ennek a korszaknak, alapos jellemzője az egész történelmi háttérnek. Itt a történelem nagyobb szerepet kap, mint a gyilkosság. Áldozatok pedig lesznek még ugye.


A jog és a társadalmi rend, az évszázadok során jelentősen megváltozott, de az igazságnak érvényre kell jutnia. Cselszövés, ármány és intrika, számtalan váratlan esemény, fordulat akad a regényben. Való igaz, ez a leghosszabb része a sorozatnak, ám Sansom történetvezetése profi, lebilincselő.
Olvasás után megállapíthatom, hogy az emberi természet igen kevéssé változik, a hatalomvágy, a kapzsiság mostanra még elterjedtebb. C. J. Sansom egy igazán nagyszerű mesemondó. lenyűgöző olvasás a történelem szerelmeseinek és a korabeli krimik kedvelőinek egyaránt.




C. J. Sansom: angol regényíró, 1952-ben született.
Négy év szünet után tért vissza a Hamis próféciákkal, és világszerte hatalmas sikert aratott vele, például a regény a megjelenését követően azonnal minden eladási lista élére került Angliában. A kötet Kett forradalmának újragondolása címmel a szerző történelmi esszéjét is tartalmazza.

Az eddigi megjelent kötetek: Kard által, Sötét tűz, Az uralkodó, Apokalipszis, A bosszú nyilai, Egy bűnös siralmai.



Agave Könyvek, Budapest, 2019
912 oldal · ISBN: 9789634196075 · Fordította: Bosnyák Edit


Bejegyezte: Tamás Gábor dátum: 17:04
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Agave

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Mobilverzió megtekintése
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Találjon állást a jooble-ről

Munka Magyarországon

Újdonságok

Keresés ebben a blogban

Facebook

Rendszeres olvasók

moly.hu

Népszerű bejegyzések: Top 10

  • Egy csepp tengervíz biológiai összetétele olyan, mint a véremé
      Kim Simonsen: Egy csepp tengervíz biológiai összetétele olyan, mint a véremé                                      A legsikeresebb feröeri ...
  • Moszkva, ​Balaton
      Zajácz D. Zoltán: Moszkva, ​Balaton                                                   A Balaton ismét remek helyszín a retro krimisorozatt...
  • A ​nő, aki eladta Van Goghot
      Caroline Cauchi: A ​nő, aki eladta Van Goghot                                        Minden művészetek iránt érdeklődő, egyben olvasni sze...
  • Lelkek ​őrzője
      N. Nagy Zoltán: Lelkek ​őrzője                                        A magyar krimi újabban szárnyal, egyre többen írnak krimit. A műfaj ...
  • Délibáb
      Camilla Läckberg - Henrik Fexeus: Délibáb (Mina és Vincent 3.)                                               A Mina és Vincent trilógia h...
  • A ​lámpagyújtogató
      Bagó Tünde: A ​lámpagyújtogató Történelem és szerelem a Bodeni-tónál                           Bagó Tünde 2023-ban megjelent regénye után...
  • Leprások balettje
      Leonard Cohen: Leprások balettje                                         Leonard Cohen dalai napjainkban is közkedveltek, népszerűek. Miel...
  • A tehetséges Mr. Ripley
      Patricia Highsmith: A tehetséges Mr. Ripley                                                  Patricia Highsmith 1955-ben megjelent regénye...
  • Osztálytalálkozó
    Rényi Ádám: Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek                                                                          ...
  • Őrülten ​és halálosan
      Kirsten Thorup: Őrülten ​és halálosan                          A Typotex újdonsága drámai erővel mutatja be a háború poklát, annak hatása...

Címkék

  • Agatha Christie (15)
  • Agave (69)
  • Alexandra (34)
  • Alison Weir (7)
  • Ampersand (6)
  • Anders de la Motte (6)
  • Angela Marsons (11)
  • Animus (169)
  • Arnaldur Indridason (6)
  • Arne Dahl (6)
  • Athenaeum (133)
  • Atlantic Press (12)
  • Bauer Barbara (19)
  • Benkő László (40)
  • Bíró Szabolcs (18)
  • Bloginterjú (35)
  • Bohumil Hrabal (2)
  • Book Tag (16)
  • C.R. Zafón (7)
  • Camilla Läckberg (13)
  • Cara Hunter (6)
  • Cartaphilus (11)
  • Centrál Könyvek (3)
  • Charlotte Link (8)
  • Chris Carter (4)
  • Cormac McCarthy (5)
  • Corvina (25)
  • családregény (55)
  • Cser Kiadó (14)
  • Cserna-Szabó A. (5)
  • Csikász Lajos (12)
  • Darvasi László (4)
  • David Baldacci (20)
  • Dragomán György (5)
  • E. Hemingway (9)
  • Edward Rutherfurd (5)
  • Életmód (72)
  • Életrajz (72)
  • Előzetes (13)
  • Erotika (12)
  • Európa (63)
  • Fábián Janka (13)
  • Faludy György (2)
  • Fekete István (4)
  • Film (48)
  • Finy Petra (10)
  • Fredrik Backman (10)
  • GABO (53)
  • General Press (218)
  • Giles Kristian (4)
  • Gold Book (35)
  • Gondolat (1)
  • Grecsó Krisztián (13)
  • Greg Iles (3)
  • Gyermekirodalom (14)
  • Harlan Coben (16)
  • Hartay Csaba (11)
  • Háy János (10)
  • Helikon (50)
  • Historium (13)
  • Historycum (15)
  • Hjort & Rosenfeldt (7)
  • HVG Könyvek (16)
  • Izolde Johannsen (8)
  • J. D. Barker (8)
  • J. K. Rowling (6)
  • J. K. Stefánsson (13)
  • Jaffa (143)
  • Jászberényi Sándor (3)
  • Jeffrey Archer (19)
  • Jelenkor (26)
  • Jens Lapidus (2)
  • Jesmyn Ward (3)
  • Jo Nesbo (21)
  • Jo Nesbø (1)
  • Jodi Picoult (16)
  • Johan Theorin (2)
  • John Updike (9)
  • Jonas Jonasson (3)
  • Jørn Lier Horst (4)
  • Jussi Adler-Olsen (10)
  • Kalligram (26)
  • Kálmán Gábor (3)
  • Karin Smirnoff (5)
  • Kim Leine (3)
  • KLASSZIKUSOK (41)
  • Knausgård (13)
  • Kollár-Klemencz László (3)
  • Kordos Szabolcs (8)
  • Kossuth (21)
  • Könyvmolyképző (10)
  • Kőrösi Zoltán (12)
  • krim (2)
  • Krimi (209)
  • Kristina Ohlsson (11)
  • Krusovszky Dénes (4)
  • KULT (40)
  • L'Harmattan (7)
  • Lars Kepler (7)
  • Lazi (41)
  • Lee Child (36)
  • Libri (43)
  • Magistra (5)
  • Magnólia (9)
  • Magvető (131)
  • Manó könyvek (2)
  • Manó könyvek. (11)
  • Márai Sándor (4)
  • Maxim (8)
  • Michael Connelly (2)
  • Móra (7)
  • Mörk Leonóra (10)
  • Nádasdy Ádám (5)
  • Napkút (4)
  • Narine Abgarjan (4)
  • Next21 (4)
  • Nicholas Sparks (12)
  • Novella (60)
  • Nyáry Krisztián (10)
  • Ø Kiadó (6)
  • Open Books (2)
  • Pagony (3)
  • Paolo Cognetti (3)
  • Park (42)
  • Partvonal (22)
  • Patrick Ness (3)
  • Paul Auster (5)
  • Per Petterson (4)
  • Polar könyvek (3)
  • Prae (2)
  • Ragnar Jónasson (4)
  • Resztli (57)
  • Réti László (9)
  • Robert Masello (4)
  • Saját írás (38)
  • Scolar (30)
  • Sigríður Hagalín Björnsdottir (4)
  • Skandináv krimik (126)
  • Skandináv szépirodalom (99)
  • Stefan Ahnhem (7)
  • Steve Berry (19)
  • Steven Saylor (7)
  • Stieg Larsson (3)
  • Szabó Magda (20)
  • Szilasi László (4)
  • Tar Sándor (3)
  • Tarandus (25)
  • Tényirodalom (30)
  • Tore Renberg (4)
  • Tóth Krisztina (9)
  • Történelmi regény (79)
  • Trend (7)
  • Trubadúr (4)
  • Trux Béla (6)
  • Twister Media (3)
  • Typotex (29)
  • Ulpius (20)
  • Underground (9)
  • Urbánszki László (10)
  • Vámos Miklós (9)
  • vers (32)
  • Vigdis Hjorth (2)
  • Vivandra (2)
  • Wass Albert (6)
  • XXI. Század (157)
  • Závada Pál (4)
  • Zene (33)

Magamról

Tamás Gábor
Teljes profil megtekintése

Blogarchívum

  • ►  2025 (80)
    • ►  június (10)
    • ►  május (15)
    • ►  április (14)
    • ►  március (14)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2024 (173)
    • ►  december (13)
    • ►  november (18)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (12)
    • ►  július (14)
    • ►  június (14)
    • ►  május (15)
    • ►  április (15)
    • ►  március (14)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2023 (165)
    • ►  december (15)
    • ►  november (18)
    • ►  október (15)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (14)
    • ►  július (15)
    • ►  június (12)
    • ►  május (13)
    • ►  április (12)
    • ►  március (12)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2022 (166)
    • ►  december (14)
    • ►  november (19)
    • ►  október (15)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (12)
    • ►  július (14)
    • ►  június (12)
    • ►  május (15)
    • ►  április (12)
    • ►  március (14)
    • ►  február (14)
    • ►  január (11)
  • ►  2021 (173)
    • ►  december (14)
    • ►  november (16)
    • ►  október (16)
    • ►  szeptember (16)
    • ►  augusztus (16)
    • ►  július (15)
    • ►  június (16)
    • ►  május (15)
    • ►  április (14)
    • ►  március (13)
    • ►  február (10)
    • ►  január (12)
  • ►  2020 (178)
    • ►  december (16)
    • ►  november (16)
    • ►  október (16)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (15)
    • ►  július (17)
    • ►  június (14)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (14)
    • ►  február (13)
    • ►  január (14)
  • ▼  2019 (178)
    • ►  december (15)
    • ►  november (15)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (14)
    • ►  július (16)
    • ►  június (17)
    • ▼  május (14)
      • Hamis próféciák
      • Az eastwicki boszorkányok
      • A dinoszaurusz tolla
      • Egy marék rozs
      • Élet
      • Nyúlvadász
      • Hazátlanok
      • Pán
      • Stieg Larsson titkos iratai
      • A pozsonyi csata
      • Rizs
      • Halálos fehér
      • Gyilkos az úton
      • Fantomfájások
    • ►  április (16)
    • ►  március (14)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2018 (170)
    • ►  december (17)
    • ►  november (15)
    • ►  október (15)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (12)
    • ►  július (15)
    • ►  június (15)
    • ►  május (14)
    • ►  április (14)
    • ►  március (13)
    • ►  február (13)
    • ►  január (15)
  • ►  2017 (186)
    • ►  december (14)
    • ►  november (16)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (17)
    • ►  augusztus (14)
    • ►  július (15)
    • ►  június (17)
    • ►  május (18)
    • ►  április (14)
    • ►  március (15)
    • ►  február (14)
    • ►  január (15)
  • ►  2016 (179)
    • ►  december (16)
    • ►  november (15)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (16)
    • ►  július (15)
    • ►  június (15)
    • ►  május (16)
    • ►  április (14)
    • ►  március (15)
    • ►  február (13)
    • ►  január (16)
  • ►  2015 (174)
    • ►  december (15)
    • ►  november (19)
    • ►  október (17)
    • ►  szeptember (12)
    • ►  augusztus (12)
    • ►  július (14)
    • ►  június (15)
    • ►  május (17)
    • ►  április (15)
    • ►  március (14)
    • ►  február (12)
    • ►  január (12)
  • ►  2014 (146)
    • ►  december (14)
    • ►  november (18)
    • ►  október (15)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (10)
    • ►  június (11)
    • ►  május (15)
    • ►  április (10)
    • ►  március (12)
    • ►  február (8)
    • ►  január (10)
  • ►  2013 (132)
    • ►  december (11)
    • ►  november (11)
    • ►  október (16)
    • ►  szeptember (11)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (12)
    • ►  május (11)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (11)
    • ►  január (14)
  • ►  2012 (10)
    • ►  december (10)

Szennycímlaptól kaptam

Szennycímlaptól kaptam

Tőlük olvasok

Tőlük olvasok
Flag Counter

Összes oldalmegjelenítés

Őket is olvasom

  • Rímbilincs
    Emléked telében
    6 órája
  • Betűvető
    Alexandra Lapierre: Belle Greene Egy rendkívüli sors
    1 hete
  • Könyvvizsgálók
    A Hatalom Gyűrűi – sorozat, 2. évad
    1 hete
  • Könyvutca
    Könyvek az elmúlt 1 évből röviden - 3. rész
    7 hónapja
  • Könyvesem
    Maggie Fenton: Erényes ​gazember
    1 éve
  • Mariann lakosztálya
    2023 eddig
    1 éve
  • Hiranneth világa
    Vata fia
    5 éve
  • Pável olvasgat
    1989. június 16., a temetés
    5 éve
  • READING IS SEXY
    Blake Crouch - Véres arany
    7 éve
  • Librarium
    Viktoriánus kígyóbűvölők
    7 éve
  • Cilee könyvek
    Kapa Mátyás: Izzik a parázs
    8 éve
  • Olvasónaplóm
    George Cooper - Magánügy
    10 éve
Vízjel téma. Üzemeltető: Blogger.