2017. július 10., hétfő

Apás szülés

Lanczkor Gábor: Apás szülés 






                                                         











Lanczkor Gábor tizedik kötete, negyedik regénye 2016 októberében került a boltokba. A moly.hu szépirodalmi zsűri tagjaként sajnálom, hogy nem tudott a kötet a legjobb tízbe kerülni az éves összesítéskor. Azt a néhány elmaradt szavazatot kompenzálva ajánlom figyelmetekbe ezt a kisregényt.


A szerző előző regénye 2014-ben Folyamisten címmel jelent meg, amit volt szerencsém olvasni. Így nem volt ismeretlen sem a szerző, sem a stílus. Az a regénye elég vegyes képet hagyott emlékeimben. A kezdő történet kifejezetten tetszett, a közép rész kevésbé, majd az Angliában élő, kint dolgozó magyarok története ismét élmény volt. Ahogyan az Apás szülés is. Nem csak a való életben éltem át magam is a lányom világra jöttét. Mennyit is ad, fűzi szorosabbra a lelki kapcsolatot egy ilyen élmény - erről is mesél a kisregény.


Az Apás szülés estében már az ötlet megtalált. Milyen is, ha a férfi igazán szeret? Ez a régi film is eszembe jutott olvasás közben. Mikor lesz a fiúból férfi, hogyan lehet a boldog pillanat egyszerre drámaivá? Hogyan lepet a váratlanul érkező drámát feldolgozni, tovább lépni egy kicsi babával a férfinek? Tetszett a szikár, érzelmes-szemérmes stílus, nagyon szemléletesen osztja meg velünk az író a gondolatait a magyar valóságról. Nincsenek gyönyörűen cizellált körmondatok, egyszerűen és keresetlenül, szókimondóan fogalmaz. Kiváló ötlet, hogy a prózát illusztrációként versbetétek szakítják meg. Ezek a versek Lorca-átiratok, mert a szerelmesek Lorcát olvasnak.


Egy igazi fejlődésregényt olvashattam. Kamaszkor, helykeresés, boldogság és a váratlan pofonként érkező dráma. A történet Szombathelyen, a ’90-es években játszódik. Ez az az időszak, amikor már nincs vasfüggöny, és hosszú, tömött sorokban mentünk hűtőszekrényekért a szomszédos Ausztriába. A főszereplő Gergő a városka első bioboltosa. Amolyan leleményes magyar, aki a nyugati határ közelségét kihasználva némi alkoholcsempészéssel növeli a bolt bevételét. Megismerjük Éva családját, történetét is, Gergő előző szerelmét Lilit, az első próbálkozásokat, kamasz szerelmeket, a felnőtté válását. A családi valós élethelyzeteken keresztül ábrázolja a korszakot zenékkel, ez is ad hangsúlyt a kerettörténetnek. Nem árt, ha az olvasónak akad hasonló emléke, élménye, kerekebb, izgalmasabb és személyesebb élményt kap általa. Működik, átélhető, valós érzelmekről mesél ez a rövidke történet. Érzékletesen ír a férfi fájdalmáról, őszinte szerelméről, érzésekről. Megmutatja sebezhetőségét. Ezek a képek már Grecsó Krisztián Megyek utánad című könyvében, annak hangulatában is feltűntek. Nem könnyű a férfilélek titkain kiigazodni. A férfias érzések, gondolatok letisztult, egyszerű szövege nekem most jólesett olvasni.Tetszett ahogy megfogalmazta ezeket a belső képeket, igényes, melankólikusan érzékeny mondatokkal. Igen, mi is bizonytalankodunk, szenvedünk…


A történetről még:
Gergő a főiskolán megismeri Évát, és szerelmükből néhány év múlva gyerek születik. Ám nem a happy end következik, hanem a dráma. A boldogságra árnyék vetül. Mi történik a fiatalokkal? Gergő életét sarkaiból fordítja ki a lánya születése. A belső béke, a harmónia keresése. A vége ad tartalmat igazán, de azt elmondani nem lehet. Elég rövid, tömör, hatásos, olvassátok el, érdemes! Ez a kisregény egy igazi kincs, valódi fejlődésregény, néhol szem nem marad szárazon a férfias érzelmek láttán. Furcsán szomorú, jól tagolt, igényes kötet. Lanczkor a férfi lélek mélyére viszi el olvasóit, nagyon intim férfias líra ez. Olyan ez, mint egy gyönyörű szerelmi vallomás a szeretett nőhöz. Ez megeshet bárkivel, egy hétköznapian szép, tragikus történetet ismerhetünk meg. A srácból fiú, majd férfi lesz. Ezt is nyomon követhetjük a történetben.
Nem tudom szó nélkül hagyni a regény egyszerű, kifejező borítóját, ami jól illeszkedik a történet hangulatához.



"Ekkor jöttem rá, hogy így vagy úgy, de tudok veszíteni. Hogy végre belejöttem a játékba. Felnőttem."



Lanczkor Gábor (Székesfehérvár, 1981-) magyar költő, író, műfordító. 1999-ben érettségizett Szombathelyen. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Közben 2002-2003-ban Ljubljanában és Rómában, majd 2006-2007-ben Londonban folytatta tanulmányait. 2007-2010 között
a Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Karán Összehasonlító irodalomtudomány PhD képzésen vett részt.
2006-ban elnyerte a legjobb első verseskötetért járó Gérecz Attila-díjat. 2016-ban József Attila-díjat és Füst Milán-díjat kapott.







Jelenkor,  2016
132 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636765873

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése