Doppler hazatér

Erlend Loe: Doppler hazatér 
avagy a világ vége, ahogyan ismertük






                                                                         










Doppler 1, 2, 3:
Doppler a lázadó norvég anti-hős, akinek elege lett az emberekből, megbeszélte magával és egy biciklis baleset okozta fejsérülésére fogva kivonult a világból. Bevallom, ezzel a gondolattal rögtön tudtam azonosulni, de legyünk őszinték: ki nem? Van az a pont, amikor besokall az ember, elege lesz a körülötte élőkből, az okoskodó és nyüzsgő emberekből. Amikor a hócipőnk is megtelik a főnők, a gyerek, a szomszéd vagy a társunk összes nyűgjeivel. Okot adna rá nem egyszer…



Valódi abszurdba hajló jelenetek, kellemesen gúnyos, kikacsintós megfogalmazásban a jellemzői az előző két Doppler történetnek. A kritikusan humoros társadalomkép nem csak a Norvég társadalomra jellemző. A "vissza természetbe" gondolatot tett követi, kiköltözik az erdőbe. Magányát enyhítendően társat is talál egy jávorszarvas bébiben, "aki" a Bongó nevet kapja. Bongó végig fontos szereplő mindhárom történetben. Gondolatokkal, érzésekkel felruházott alakja az olvasó szívéhez nő.
Kifejező Doppler lelkiállapotáról, érzéseiről: „Nagyszerű olyasvalakivel együtt lenni, aki nem tud beszélni.”

Bírom ezt a két fazont, na! Loe és Doppler, egyre jobbak, Bongó pedig kifejezetten szeretni való.
A második történet Doppler az utak királya is remekül szórakoztató. Már, ha az olvasó megtalálja
a közös hangot, és nem vágja a sarokba a könyvet, hogy elvont, idegesítően elmebeteg. Itt ebben a történetben Maj Britt, a különc öregasszony alakja az, ami megfogott még. 92 éves létére füvezik és reggae-t hallgat, és az interneten trollkodik. Doppler nem szívott füvet kamaszként, van mit pótoljon. Szarkasztikus poénokat olvashatunk még a cserkészekről, a Volvóról, a svéd és norvég emberekről.

A frissen megjelent harmadik kötet eltér elődeitől, és nem csak azért, mert vaskosabb lett a regény terjedelme. Mondhatnám Loe mindent bele adott, Doppler hazatért. Haza, de az a "haza", már nem ugyan az, mint amit hátra hagyott az erdőbe való kivonulásakor. Nem csak a ház színe változott meg, de érthetetlen módon lett egy új lakó... Egil Hegel. "de ki a faszom az az Egil Hegel?" mélázik Doppler a felfedezésen, ami azért erősen szíven üti, váratlanul érinti. Erre nem készült, hogy Solveig
a felesége beköltöztet egy férfipótló alakot. Doppler így beköltözik titokban a fenyőfára. Az így eltöltött napjain remekül szórakoztam, amíg terveket kovácsolt a családjához való visszatérésre, Egil eltávolítására. Ebben a szomszédasszonya, Sara ad némi segítséget, elég meglepő módon. Szórakoztat és meglep a történet, míg gondolatokat is ébreszt.


Miután siker koronázta tervét, a család örömmel fogadja, ám Dopplert a változások meglepik. Az erdőben töltött évek után gyerekeivel nem nagyon találja a közös hangot. Talán a legkisebbik fiúval, aki még ovis. Ahogyan a felesége is reméli a teljes visszatérést, ami nem valósul meg: nem áll munkába, nem válik ismét hasznos és teljes értékű tagjává sem a családnak, sem a társadalomnak, bár otthon hasznossá teszi magát, de ez kevés a családi boldogsághoz. Doppler elmúlt negyven, élete és lelke még mindig, talán egyre jobban válságban van. Nem igazán találja sem önmagát, sem helyét a világban. Amikor a társadalom elleni kirohanásból máglyát rakó Doppler lesz, csak lestem. Valahol megértettem, de ma már életünk szerves és nélkülözhetetlen kellékei a technikai eszközök. Ami persze, sokszor nyűg is tud lenni. A fogyasztói társadalomnak tartott tükör lenne ez a jelenetsor. Doppler bekattant... majd lelép Dániába és egy váratlan húzással kamatoztatja a többször is emlegetett adottságát: átlagon felüli nemi szervét pornófilmek forgatására adja....)))
Persze, ez sem tart soká, kiég. Amikor a végére Andreas Doppler valóban hazatér, oda, ahova tartozik furcsa befejezést kapunk. Lehet, mégis van maradandó belső nyoma annak, hogy beütötte a fejét. Vissza az erdőbe, ahol zaklatott lelke megnyugvásra lel. Lehet, hogy furcsa a befejezés, ám Loe és Dopplertől teljességgel elfogadható. A trilógia zárókötete önmagában is élvezetes olvasmány. Azonosulásra sok jó pillanat lesz most is. A tükör ott van (és a lehetőség) mindenki előtt.

Erlend Loe Norvégia legnépszerűbb kortárs írója 1969-ben született Trondheimben. Sorkatonai kötelezettségeit egy színtársulatnál abszolválta polgári szolgálatban, majd irodalom- és filmtudományt tanult az Oslói Egyetemen. Elvégezte a Dán Filmművészeti Akadémiát Koppenhágában, végül szülővárosa Művészeti Akadémiáján fejezte be tanulmányait. Játszott színpadon, készített rövidfilmeket, oktatófilmeket és videoklipeket, diákévei alatt pedig pszichiátriai ápolóként, helyettesítő tanárként és kritikusként vállalt munkát.

Jelenleg a barátaival alapított Screenwriters
Oslo munkatársaként dolgozik mint író, forgatókönyvíró és fordító. A nemzetközi irodalmi áttörést az 1996-ban megjelent Naiv.Szuper. hozta meg számára, amelyet több mint 20 nyelvre fordítottak le. Legjelentősebb nemzetközi elismerését a Prix Européen des Jeunes Lecteurs odaítélése jelentette, melyet 2006-ban vehetett át Strassbourgban.

Erlend Loe 1969-ben született. 1993-ban jelent meg első regénye, a Tatt av kvinnen (Elfújta a nő, Scolar Kiadó, 2010), amelyet 2007-ben megfilmesítettek (rendező: Petter Naess). A nagy áttörést három évvel későbbi műve, a Naiv.Szuper. jelentette 1996-ban. Regényein kívül írt még gyermekkönyveket, forgatókönyveket és kritikákat is. 2009-ben Titanic filmfesztiválon az Észak (Nord) c. film forgatókönyvéért elnyerte a diákzsűri fődíját és a Hullámtörők-díjat. Fordítóként és tanárként is tevékenykedett. Dolgozott pszichiátriai intézetben, forgatott rövidfilmeket és videoklipeket, s színészként is kipróbálta magát.



Scolar, Budapest, 2017
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632446622 · Fordította: Lőrincz Balázs Bendegúz