2017. január 12., csütörtök

Non nobis, Domine

Bíró Szabolcs: Non nobis, Domine
Kelet oroszlánja / Az utolsó vörös barát












Bíró Szabolcs 2007. óta publikál, jelennek meg írásai. Kezdetben Francis W. Scott álnéven, majd 2010. óta saját nevén jegyzi könyveit. Első komolyabb sikerét a Sub Rosa c. regényének köszönheti. A szakmai hírnevet és a közönség figyelmét a Non nobis, Domine hozta meg számára, ami akkor két kötetben jelent meg. A jelen kötet a két regény átdolgozott, bővített kiadása.


A könyv olvastatja magát, senkinek ne szegje kedvét a mérete és a 800 oldal. A jól felépített, lendületes cselekmény, remek karakterek viszik előre a történéseket, az olvasó kalandok sorát élheti át. Kezdésnek Akkon-ban járunk 1291-ben. Megismerjük egyik főhősünket, Bátor Vilmost, aki meghasonlott önmagával és hitével. Csalódott egy eszmében, megértette: vége, nincs tovább.
23 év kemény csatákkal, harcokkal átélt küzdelmei után haza indul Magyarországra.


Sok öröm idehaza sem várja a megkeseredett lovagot. Szeretett húga halott, annak öt éves fia
részeg apja mellett nyomorban él. Attila nyújt neki vigaszt, ad új reményt. Magához veszi, apja
helyett apja lesz: neveli, tanítja, lovagot akar belőle faragni. Benne látja a megszégyenült
Templomos Lovagrend új reményét, a tökéletes és gáncstalan lovagot.
A leendő keresztes lovag felcseperedéséről és férfivá éréséről szól az első kötet. Vilmos és Attila közös élete belső vívódásokkal, kalandokkal teli, mégis a kitartás és az elhívatottság diadala.
Az egyik legérdekesebb mellék alja a regénynek Umberto a bukott énekes, és László a gyerekkori barátból fegyvernökké előlépő hű barát.

Imádtam a szerelmi szálat, mert a kamaszodó fiú bizony szerelembe esik Ágnessel a budai fogadós lányával. Megható, mély szerelemről mesél. Vegytiszta érzelmek ezek. A testnek ugye, lehet parancsolni, de a szívnek nem! A szenvedélyesen őszinte érzéseket a regényben ez a kölcsönös szerelem adja. Ez a romantikus vonal a regényben hozza emberközelbe igazán Attilát, jó arányban keveredik a történelmi részekkel. Afféle könyv a könyvben Ágnes könyve, ahol a lány gondolatairól, vágyairól, félelmeiről és érzelmeiről olvashatunk. A levendulaillata kifejezetten jót tesz a véres harcok után.


Persze a lovagi nevelés a preceptóriumi élet mellett, ami igen sok további fordulatot ad az eseményeknek, maga Károly király alakja az, aki egy lovagi torna után újat hoz Attila életébe. Hosszú események bonyolult láncolatán át jutott el Károly Róbert a Magyar Királyság tényleges, teljhatalmú irányításához. A kiskirályok gáncsoskodásai, harc a koronáért, egyáltalán, hogy elfogadtassa magát, mint az ország királya, nem ment egyszerűen. A véres ostromok és csaták, hűség és köpönyegforgatás, őszinteség és csalfa hazugságok során át vitt az út. Attila választani kénytelen, liliomos lovag lesz, a király lovagja, bizalmasa és barátja. Ezt a döntést Vilmos nem fogadja örömmel, ahogyan a fiú házasságkötését sem.

Tetszett az a kor és a hangulata, amit Bíró Szabolcs a könyvben megteremtett. Nem csak a Károly Róbert korabeli Magyarország leírása, de külföldi kitekintést is kapunk az eseményekre. A Franciaországban zajló templomosok üldözése, kínvallatásai, hogyan ér el, terjed idehaza is.
Az író valósághűen eleveníti fel a történelem ezen eseményeit, világít rá összefüggésekre. Teszi mindezt színes, mozgalmas képekkel közérthető módon. Bátorságról, hűségről és eretnekségről szól
a történet.

A regény második felében már a férfivá és sikeres lovaggá érett Attila története mellett
Anjou Károly lesz főszereplő. I. Károly magyar király koronáért vívott harcai, valamint a tartományurakkal való háborúskodása, hatalmának megszilárdítása kerül előtérbe. Érdekes és humoros alakja a történetnek Wittelsbach Ottó, aki a Szent Koronával Erdélybe menekül, hogy
a vajdától kérjen segítséget. A XIV. század kemény kiskirályharcai, Anjou Károly hatalmának megszilárdulás sok véres csatán át ért célt.
Részesei lehetünk Buda ostromának, a lángoló ország sorsa az elhíresült Rozgonyi csatánál teljesedik ki. Szemléletes, mozgalmas lezárása a regénynek. Attila a király lovagjaként véres harcok hőse, élete és sorsa szorosan összefonódik az országéval. Vilmos haragja is messze száll, múltjáról sokat megtudhatunk, amikor Attilával kibékül. Kelet oroszlánja hősként, harcoshoz méltóan tér meg őseihez.

A Templomosok üldözése egész Európán át, a bukásuk okai, remekül megírt történetbe szőve olvashatóak. Beépítve a magyar történelem alakulását, a harcok hatásaival olyan letehetetlenül izgalmas kalandok során át, korhű, izgalmas könyvet ad olvasói kezébe Bíró Szabolcs.
Nekem az egyik kedvenc történelmi regényem a Non nobis, Domine. Lendületes történetvezetése, színes karakterei és az alaptörténet egy kiváló regényt eredményezett.

Nagyszerű és érdekfeszítő olvasmány lehet minden történelmet szerető olvasónak. Különösen ajánlom az Anjouk sorozat kedvelőinek ezt az előzmény történetet, hiszen a sorozat hőseinek életéről itt is sokat megtudhatnak. A sorozatnak eddig három része jelent meg az Athenaeum Kiadónál. Liliom és vér, Lángmarta dél, Az utolsó tartományúrig.


A két regény külön-külön is megjelent, Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barátcímmel. A jelen kötet a két regény átdolgozott, bővített kiadását tartalmazza.




Bíró Szabolcs 1988-ban született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Tizenhat évesen kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként és rockénekesként is bontogatta szárnyait.

Regényíróként 2007-ben debütált, Francis W. Scott álnéven. 2010 óta kizárólag polgári nevén publikál, fő témájának a középkort és
a magyar történelmet tekinti. Az írás mellett tizenegy éven keresztül aktívan énekelt, elsősorban a Csak Van zenekar tagjaként. 2011-ben jött létre egyéni vállalkozása, mely által a könyvkiadói és rendezvényszervezői munkába is belekóstolt. 2014-ben többedmagával megalapította a Csallóközi Anjou Károly Bandérium névre keresztelt hagyományőrző közösséget, mely sokat segít az Anjouk világának érzékletesebb megteremtésében. Bíró Szabolcs szerető férj és büszke édesapa.
Kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer. 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték.


Athenaeum, Budapest, 2016
800 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632936048












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése