Az 1967-ben született Paul Hardingnak ez az első regénye. 2009-ben jelent meg és a következő évben elnyerte érte az elsőkönyveseknek járó PEN/Robert W. Bingham díjat és a Pulitzer-díjat. 2012-ben az Apák kapott egy olasz irodalmi díjat is. Az író új regénye 2013-ban jelent meg Amerikában.
Az Apák története megrázó és elgondolkodtató olvasmány. Élete végén az öreg órásmester szomorú és drámai visszatekintését olvashatjuk, amint számot vet az eddigi életével és visszatekint az őseire. Ez a múltidézés színes, finoman érzékeny, fájó és csapongó.
George Washington Crosby családtagjai körében emlékszik vissza gyermekkorára, apjára és annak apjára, akiknek az életét köszönheti, s azt, amilyenné ő maga lett. A három apa története szorosan fonódik össze.
Apja, Howard Aaron Crosby házalóként kereste kenyerét, nem túl nagy anyagi biztonságit teremtve ezzel családjának. Mégis boldogan, valamiféle szabadsággal élte életét. A vidéket járva a magányosan és elzárva élő asszonyok számára árult mindenféle hasznos, nélkülözhetetlen háztartási holmit. Munkája csak a hátteret adta életéhez, napjait álmodozva, elmélkedve, a természet és ezen keresztül egy magasabb valóság közelségének keresésével töltötte. George nagyapja ugyanis lelkész volt, ezért ez nem volt annyira meglepő. Örömmel töltötte el a szabadság tudata a vallásosságba vetett hite. A próza szépséges nyelvezete megkapó, bár a történet szomorú.
Az elmúlás tudata már nem fáj neki, sorsát elfogadta. Miközben családja igyekszik az utolsó napjait elviselhetőbbé tenni, ő már lélekben megbékélt, felkészült az utolsó útra. A halálos ágyán végigtekint ősei életének során, s közben előtűnik a minta, amit ő már más módon adott tovább leányainak.
Most elbizonytalanodva arra gondol, jól tette-e, jól élte az életét? Emlékei meghatóak és liraiak, sokszor pedig megrázóan hatásosak. Az élet értelmét keresgélni, avagy csupán tenni a dolgunkat legjobb tudásunk és belátásunk szerint. Örömet adni a családunknak, elvárások nélkül. Akkor bizonyosan lesz néhány boldog és örömteli pillanat, amire emlékezhetünk. Érdekes, hogy legtöbb ilyen olvasmányban a gyermekkor képei tűnnek fel elsőnek. Azok a meghatározóak, amik későbbi sorsunkat megalapozhatják.
A gyermekkor boldogságának visszaidézése és az ifjonti útkeresés, majd családalapítás örömei azok,
amikre örömmel gondol. Szigorú és következetes anyja is feltűnik az emlékek között. Mégis az apja, annak betegsége és a nagyapja alakja az, ami rá meghatározó módon hatott, életéhez mintát adott.
Az emlékezéseket egy régi, 1783-ban írott "A gondolkodó órásmester könyve" idézetei szakítják meg. George élete az órák körül forgott. Öregedő, elmúló, beteg testét is egy ingaórához hasonlítja. Már hiába húzzák fel, a rugó elfáradt, lassan megáll a szerkezet és vége. Hogy érdemes volt-e úgy éljen, ahogy önmagának utat választott azt majd az ő gyermekei döntik el a visszaemlékezéskor. Egyetlen életünk van, ő a lehető legjobbat igyekezett kihozni a saját sorsából. Sajnos visszamenőleg már nem tudunk javítani sorsunkon. George megbékélve, boldog pillanataira emlékezve távozik az életből.
Szomorú téma, ami gondolkodásra vagy számvetésre késztet. Életünket nem árt felülvizsgálni, mert csak egy jó döntés létezik mindig. Kell lassítani, megállni és visszatekinteni. Az emlékezés és az ítélkezés pedig az utódokra marad, milyen apaképet kaptunk és adtunk tovább az újabb generációnak
Ehhez kapcsolódó személyes élmények értek olvasás közben, ami még fokozta a kötet hatását.
Eredeti mű: Paul Harding: Tinkers
Eredeti megjelenés éve: 2009
Tarandus, 2015
200 oldal · ISBN: 9786155261855
Fordította: Pordán Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése