A Bunkerrajzoló

Géczi János: A Bunkerrajzoló

Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció





"Valahogy minden könnyebb, hogyha ki merem mondani, hogy nehéz."



Mielőtt elkezdtem volna a könyvet, nem tudtam semmit Likó Marcellről. A Vad Fruttiknak  ismertem kb: 4-5 dalát, amik tetszettek is, de nem mélyedtem bele a történetükbe, így bevallom még az énekes nevére sem figyeltem. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen kemény könyv lesz.
Felrázott és feltépett sok régi sebet bennem. Olyanokat, amit próbál elfelejteni, eltemetni, önmagában jó mélyre elásni az ember. A fülszöveg tanulsága szerint A Bunkerrajzoló nem Likó Marcell életrajza. Inkább egy fiatal fiú története, aki elmerül a reménytelenségben.
Nos, tényleg nem kimondottan Likó életrajz. Nem is csak egy fiú, hanem nagyon sok ezer fiatal története lehetne ez a nyolcvanas évekből, a rendszerváltás káoszából. A szocializmus végnapjait élő társadalomrajza nagyon szemléletes képet ad a korról. Döbbenetesen jól megrajzolt helyzetek, pillanatok töredékek. Bármerre történhetett volna, nem csak Várpalota-Inota környékén. Az én Molnár nénimet, Tóth néninek hívták. A szocreál lakótelepi házak, bunkerek képe nagyon valós. A kitört lépcsőkorlát, a húgyszagú alagsor, a máló vakolatú lépcsőház, a ház előtt két pad és betonpingpong asztal, a munkában megfáradt dolgozók "sportolási lehetőségével", mind megélt nekem. Nem csak "érdekesség", rácsodálkozás, hogy "jé, ez ilyen volt? Ilyen. Sőt, ilyenebb! Nulla lehetőséggel, a szabadságot a munka jelentette, tanulni kizárt lett volna.

Ahogyan a családi drámák jó része is megélt. Kábítószerek nélkül, de a céltalanság örvénye ott kavargott az én életemben is. Pedig a szülői háttér olyan jól indult, ígéretes volt... Aztán történt valami, és minden fejre állt. Én meg ihattam a levét egy életen át. Nem feltétlen mindig van a döntés a kezünkben.

Marcell életét remekül összefoglalja már a bevezető néhány sora:
"Kitalálni sem lehetne például emblematikusabb „eredetet”, mint az övé: az NDK-ban megismerkedik egy magyar és egy lengyel vendégmunkás… Összeházasodnak, ideköltöznek, pusztulnak, kínjukban pusztítanak."

Kifejező ez a "kínjukban pusztítanak", maguk körül mindent, első sorban önmagukat, de a gyereket sem kímélve. Mert az életet elviselni csak alkohollal lehet... jajj, de ismerős! Sok helyen nyers és szókimondó, sőt, sok helyen igen megbotránkoztató. Volt, ahol olvasás közben én magam is arra gondoltam: na, nee!
Ezt most miért kellett? Biztosan fontos ez a nagy fokú és ennyire mélyen őszinte kitárulkozás? Aztán a végére rájöttem: IGEN! Egyszer merje már kimondani az ember, vállalva önmagát: igen, ez van, ez volt,.. mit szépítsek a múltat "visszacsinálni" sajnos nem lehet. Ez a történet így kerek. Elég volt már a "Gondolom, azt válaszoltam, amit hallani akart. Ezt tudom elképzelni magamról." ezzel telt a fél életem, hogy azt válaszoljam, amit hallani szeretnének... az anyám, az apám, a szerelmem, majd a főnököm...  Az én családom sem reprezentációra való, és könnyen lelepleződhet, hogy mindaz, ami összetart bennünket, csupa hamisság..., mert ugye, mit szólnak a szomszédok? Ki nem sz.... le? Elmúlt, vége. Mégis ott kísért. Bevállalja? Be, Marci merte bevállalni, nem szépített. Ettől hitelesebb, élesebb a kép.Hol vidámabb, hol drámaibb, de valós és őszinte, maníroktól mentes, mint a dalai.

A leírtak jó része valós, nem a fantázia műve. Akár lehetne az én történetem is, kábítószer nélkül, a depresszió pedig jó húsz évvel későbbről. Marci a rajzolásba menekült, majd a zenébe. Kikapaszkodott,  kiénekelte magából a fájdalmait, ott vannak a dalokban ezek a pillanatok. Volt honnan merítenie.
Jó lenne most egy Vad Fruttik koncerten kitombolni azt a keserűséget nekem is, elszakadni ettől a földi pokoltól, a nagy valóságtól. Elfelejteni kicsit dolgokat. Eddig is érezhető volt a dalokban a fájdalom a szeret vágya, most a könyv elolvasása után mégis egészen más füllel fogom hallgatni ezeket a dalokat. Innét jött, ebből kerekedett ki a Vad Fruttik zenekar.
Inni, drogozni nem akarok, erre végképpen nincs keretem, én  továbbra is csak olvasok. Lehet "száguldozni" a Sárga Zsigulival, keresni a válaszokat a kérdésekre.Vagy egyszerűen csak szembe menni a nappal, hiszen nekem senkim, de senkim nincsen...


Remekül megírt történet, nagyszerű, de felzaklatott. Amikor a "Darabok" összeállnak egésszé.
Arról, mi változott, ha változott? Semmi, azt hiszem a lényeg még mindig ugyanaz:
pontosan ott vagyunk, ahonnan nyolcvanban elindultunk. De mindenki mégsem mehet el...
" Ebben az országban manapság munkát találni már magában is nehéz, és életet tervezni meg végképp nagyon macerás úgy, ha 70-100 ezer forintot kapsz egy hónapban. Abból nem teszel félre, abból nem utazol, nem bulizol, abból csak vegetálni tudsz, mert valakik szerint annyi elég a megélhetésre…"


4,5/5

  Athenaeum, Budapest, 2015

256 oldal · ISBN: 9789632934105