2018. április 30., hétfő

Rosszfiúk Ázsiában

Ambrus Attila - Berki Krisztián: Rosszfiúk Ázsiában
Karizs Tamás közreműködésével





                                                                                             










Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki előítélet nélkül képes kézbe venni, elolvasni. Meg fog lepődni, ez bizonyos, ez nem egy szokásos "celeb-könyv". Való igaz, nehéz lenne a mai médiacirkuszban megosztóbb személyeket találni, mint hőseink. Azonban, ha egy kicsit is többet és mást szeretnél tudni, mint amit erről a két férfiről elénk tárnak, már garantáltan egy érdekes olvasmányt kapsz.



Az Ázsia Expressz valóságshow-t nem láttam, nem követtem egyik epizódot sem. Évek óta nem nézek tv-t. Ezt a kalandshowt, nyerte meg Ambrus Attila és Berki Krisztián. Ez adja a hátteret, ami a tv-műsor elkészültéről, a forgatásról és a többi szereplőn át a rájuk kirótt feladatok leküzdéséről szól. Valóban remek párost alkottak, jól tudtak közösen, együtt létezni, esetenként akár alárendelt szerepben is. Megküzdöttek, komolyan vették ezt a kihívást. Teszem hozzá, hogy Attila csípőprotézissel él, így csinálta végig a sok esetben embert próbáló kalandtúrát. Ő már ötvenéves, Krisztián 37. Fizikálisan is jobb kondícióban van. A műsor egyéb szereplőit nézve, talán nem is volt csak egy komoly vetélytársuk. Kimondottan tetszett az, ahogy őszintén beszéltek az átélt kínos élményekről, a résztvevő társakról is.



A győzelem és az élmények mellett egy igazi és őszinte férfibarátságot is hozott ez az egy hónapnyi összezártság nekik. Ez talán még a győzelemnél is többet ért a későbbiekben. Ritka és kivételes alkalom, amikor két férfi így egymásra talál, az őszinte és tartós barátság nagyon fontos az életben mindenkinek.



Sok személyes életpillanatról vallanak, amit eddig talán nem is sejtett a nagyérdemű. Talán más szemmel nézel olvasás után rájuk. A család szerepe vitathatatlanul fontos a egy kisgyerek életében. Nos, mindketten megszenvedték a saját családjukat. Olyan "élményekről" mesélnek, éltek át, amit senki nem kíván. A "Viszkis" története talán közismertebb, de az talán kevésbé, hogy a szülők elváltak, apja elperelte a gyereket az anyától, hogy utána bedugja egy román árvaházba... Az anya személye, illetve hiánya mellett mindkettőjüknél a nagymama volt még meghatározó személy. Krisztián életéből az alkoholista anya az, ami megdöbbentő volt. Mégis remekül tudja kezelni most a nagyit, ha a gyerekéről van szó! Egyértelműen kiderül, Krisztián életében a kislánya a legfontosabb.


Tény, hogy valamit már régóta jól csinálnak, nagyon tudnak mindketten. Nem csak mert az életük hullámvölgyeit, mélységeit tudták kezelni. Az,hogy mennyire lesz tartós ez a barátság, az idő eldönti. Tényleg jól összeillettek, tudtak együtt küzdeni a közös cél érdekében. A nyereményt pedig lazán felajánlották jótékony célokra! Tizennégymillió forint elég szép összeg, és érdekes módon ezt nem reklámozta annyira a média. A pénz, ne legyünk álszentek, még az ő életükben is fontos. Ám ezzel a nemes gesztussal többet elárultak magukról. Van szívük is. Két kőkemény macsó, vérprofi üzletember alakja bontakozik ki előttünk.


                                                                                         

Természetesen olvashatunk börtön-élményekről, a benti világról, vagy az is kiderül, hogyan függ össze a börtönkoszt és a muzulmán vallás. Kikerülhetetlen  a Fradi, vagy az, hogyan is látják az ázsiai kultúrát, embereket az európaiakkal szemben. Valóban meglepetés volt ez a kötet. Szókimondóan őszinte, valódivá vált. Mintha egy ital mellett, lazán és kötetlenül, minden póztól mentesen beszélgetnénk hőseinkkel, miközben életükről a világról alkotott nézeteikkel ismerkedünk meg. Több helyen is elgondolkodtatóvá válik: a nők és férfiak kapcsolatát, annak átalakulását hogyan látják, a fekete vagy fehérgalléros bűnözők világát is jellemző képekkel mutatják meg. Több olyan meglepő esetről is beszélnek, ami elsikkadt, nem került a reflektorfénybe. Csak egyet emelnék ki: a postabankos-pecsétgyűrűs dolog megdöbbentő és sajnos igaz.

Vállalják, önmagukat adják és ez a kép egészen mást sugallt, mint amit a tv-műsorok vagy a magazinok címlapjai. A média rájuk szabott egy szerepet, amit egészen jól alakítanak. Attila a népmesei Robin Hood, aki vastagon megbűnhődött, letöltötte a büntetését, céltudatosan újra építette az életét. Lépjünk már túl azon, mi volt. Azóta is folyamatosan bizonyít. A fejezetek végén lévő QR-kód segítségével még többet megtudhatsz róluk!

Lehet ez közhely, de egészen más az igazi Berki, és a "Viszkis", mint azt gondolnánk. Tudunk róluk sok mindent, előttünk zajlik az életük, mégis meglepnek. Attilát már volt alkalmam látni néhány fesztiválon, sőt, vettem én is tőle kerámiát. Nem, fényképre nem került sor. Nagyon tanulságos az a rész is, amikor erről beszél. Ahogyan Krisztián többször emlegetett legjobb barátja és üzlettársa a végén megjelenik az tökéletes befejezést, keretet ad az egésznek.


Kedves olvasó, hamis a kép, amit látsz és tudni vélsz, a valóság egészen más. A miértekre, okokra ad választ ez a kötet. Tedd félre az előítéleteid, olvasd és nézd más szemmel, less be a média által adott kép mögé. Lásd meg az embert is, mielőtt ítélkeznél ismeretlenül!







Képek a tv-műsorból


Alexandra, Pécs, 2018
256 oldal · ISBN: 9789634471493

2 megjegyzés:

  1. Nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, de úgy érzem, hogy most megváltoztatom a terveimet. :D Bea

    VálaszTörlés