Fekete István

Fekete István állattörténetei



                                                           




"Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt...s közben - megtaláltam a Hazámat”.








Fekete István (1900. január 25. -1970. június 23.) író, számos ifjúsági regény és állatokról szóló történetek közkedvelt szerzője. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Kezdetben a Nimród c. vadászújságba írt, eleinte szakcikkeket és vadászélmények leírásait.
Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002. decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei. Talán kevesen tudják, hogy A Kisfaludy Társaság tagja volt, ami 1945 előtt a legnagyobb írói elismerésnek számított. Neve hallatán talán a két legismertebb, legnépszerűbb regénye a Tüskevár és a Vuk mindenki előtt ismert. Egy rövid összefoglalást olvashattok az állatregényeiről megjelenésük sorrendjében ebben a bejegyzésben.

Elképesztően szépen, lélekemelő szeretettel ír! Gyönyörű tájleírásai, megszemélyesítései az állatregényeiben nagyon is tartalmas, jó kikapcsolódást adnak. Ahogy emberi tulajdonságokkal ruházza fel az állatokat, a fákat, magát a természetet, lenyűgöző. Bogáncs, Vuk, Lutra és társai örök kedvenc a vadászelbeszéléseivel együtt. Regényeiben az ember és a természet igazi viszonyát ábrázolja. Néha nem is tudom az embert vagy a tájat, állatokat szerette jobban.



Bár főhősei állatok, azt pedig a gyerekek szeretik, mégis azt gondolom, felnőtt fejjel jobb ezeket olvasni. Fekete István művészetét, megértését, nyelvezetének szépségét egy élettapasztalatokkal alig rendelkező ifjú nem biztos, hogy átérzi, fel tudja magának fedezni a mögöttes tartalmat. A szavai által megteremtett világ színes és változatos, elevenen lüktető. Az író nem csak az állatvilágot képes szóra bírni. Olyan érzéseket, pillanatokat jelenít meg amit az eltompult városi ember nem biztos, hogy magáénak érez, fel tudja fedezni a szépséget. Nem csak az állatok, az erdő változásai, élete a múló idő körforgása, az állandóság is ott van ezekben a regényekben. Nézzük sorban őket.


Csí – és más elbeszélések (1940)
Történet állatokról és emberekről

Már az alcím is beszédes.
Csí és Vit a fecskepár, akik Délre készülnek az ősz beköszöntével. Vit azonban megsérül így itthjon kell maradnia. Amíg a hideg télben fagyoskodik eljár egy beteg asszonyhoz, akinek egy kis örömöt csempész a napjaiba.

Itt, ebben a kötetben jelent meg elsőnek Vuk, ami annyira sikeres lett, hogy kikerekítve 1965-ben jelent meg önálló kisregényként. Jelenleg a huszadik kiadásnál tart napjainkban ez a regény. VUK-ról itt olvashattok bővebben. Az eredeti 1940-es kiadásban olvasható még Hú és Kele története is.







Kele (1955)

A megsebesült és itt maradt beteg gólya egy évének története is jól mutatja, hogy Fekete István, a természeti világ és falusi élet avatott ismerője. Humoros mese az életről, a halálról, a barátságról, és a Törvényről. Meglepő, de az ember itt pozitív szereplőként tűnik föl. A könyvet Csergezán Pál illusztrációi díszítik.



Lutra (1955)

Egyik személyes kedvencem ez a regény, a történet teljesen elvarázsolt, ami nem csak Lutráról a vidráról szól. Sokat megtudhatunk a vidrák szokásairól, jó, hogy mindent az ő szemével látunk. Végig neki drukkoltam... Értettem persze, Miklós, a vadász oldalát is, deee... na.

                                                                                                                           

Lutra, a pompás vidralegény, elhagyja vízalatti otthonát, kalandos vándorútra indul s bekerül az emberi környezetbe. A magányos vidra találkozása a civilizált világgal, Fekete István egyik legnagyobb írói remeklése. Megismerjük a kötetből Lutra eredeti környezetét is, a folyók, tavak, nádasok állatvilágát. Tél megszemélyesítése lenyűgöző, ahogy megszületik a Tavasz, és érett nő lesz a Nyárból.




Bogáncs (1957)




Ebből a regényből film is készült. Bogáncs szülőhazája a puszta, az öreg Galamb Máté számadó birodalma, ahol a kis puli nagy becsületet szerez magának mint a falka terelője. Egy napon azonban nyoma vész…. itt kezdődnek az igazi kalandok, előbb egy cirkusz porondjára vezet az útja, ám a dicsőség nem tart örökké, a kiskutyát ellopják, s egyre messzebb kerül a falkától, az otthontól, míg végre vándorútja visszakanyarodik a szülőföldhöz, s Bogáncs újra hazatér, meghallva a kolomp hívó szavát. Megszökik ideiglenes tulajdonosától, hogy visszatérhessen egyetlen igazi, ősi gazdájához: az öreg juhászhoz.

Hú (1966)
Egy bagoly regénye

Mind közül talán a legkomolyabb ez a regény lett. Hú, az uhu szemével nézhettük a természetet, ami egyszerre szép és kegyetlen. A mérnök, Jóska és Ferkó szemével pedig a háború előtti világba tekinthettünk be. A folyó fölött emelkedő magaspart barlangjaiban emberemlékezet óta baglyok élnek. Az egymást váltó nemzedékek mindig ide hordják zsákmányukat, itt költik ki és nevelik fel fiókáikat, engedelmeskedve a bagolyélet sok évezredes törvényeinek. De sorsuk összefonódott az e tájon élő emberek sorsával is, a tatárjárás, a török hódoltság, a szabadságharc néhány jelenete ott tükröződött nagyra nyitott, figyelő szemükben. Ebben a folyóparti barlangban született Hú is, itt táplálták szülei, de mielőtt kirepülhetett volna, megjelent a barlangban az ember, és magával vitte Hút és két testvérét. Ezzel kezdődik a történet, melynek során Hú sok különös tapasztalatot szerez az emberek világában, míg végül a második világháború kitörésekor visszanyeri szabadságát.



Igazi kikapcsolódás, feltöltődés Fekete István könyveit olvasni, minden sorából árad az ÉLET szeretete!

Megírta a Pepi-kert című könyvét, ami a szarvasi arborétum története. A Tüskevárért 1960-ban József Attila díjjal tüntették ki. 1965-ben jelenik meg a Csend, mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi regényének, amelyből-utolsó írásaként csak a Ballagó idő készülhetett el. 1968-ban másodjára kap szívinfarktust, orvosai ennek fő okaként a rengeteg cigarettát tartják. 1969 őszén az Akadémia mátraházi üdülőjében éri a következő rosszullét, a gyöngyösi kórházba szállítják.Hetvenedik születésnapának méltó megünnepléseként megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát. Betegsége közben egyre súlyosbodik, 1970. június 23-án örökre lehunyja szemeit Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezik nyugalomra. Majd, évtizedek múlva gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én újratemették a Somogy megyei Göllén, mert – mint fia idézte – „…egyedül Göllén érezte jól magát…”.






"Elég egy mozdulat, valamilyen rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a zizzenése, s az emlék felüti fejét, ránk néz, és olyan üdén, vidáman vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága."
(Fekete István )