2017. március 14., kedd

Orrocskák

Kőrösi Zoltán: Orrocskák
Nagy-budapesti-szerelmes-regény






                                                                                   






A 2000-ben megjelent kötet a hatodik az életműben. Később hangoskönyv formába is elérhető lett, majd 2007-ben színpadra is került.

A későbbiek során a Szerelmes évek, a Budapest, nőváros és a Szívlekvárban tűnnek fel epizódok, mozzanatok, fontos mondatok. Érdekes úgy olvasni, hogy ismeri az olvasó, milyen alapot ad a később született regényeihez. A figyelmes olvasó ezt az alcímből kitalálhatja.

Szeretem ezt a hangulatot, ami Kőrösi történeteiből árad.
Már ez a történet is tipikus nagymesélős, sztorizósan sűrű, ahogy Zolitól megszokhattuk. Szeretem, ahogy ír, amiről ír. a stílusát, ahogyan meg tud ragadni egy-egy pillanatot, amit kiemel. A vége nincs körmondatait, behúzva ezzel az olvasót a történetek helyszínére. Ez a regény négy részből tevődik össze, négy részen át tűnik fel főhősünk Bárány Ádám, aki híresen nagy orrú. Megismerjük életének történéseit, különböző szakaszait, amivel a kor hangulatát is remekül adja vissza. A felvillanó és megjelenített tárgyak is jól illeszkednek és mesélnek az akkori életről. Budapesti bolyongásai mellett KISZ-táborok és a Balaton is feltűnik a helyszínek között.


Nem volt úgy és annyira még lehengerlő, mint pl. a Szívlekvár, vagy a Szerelmes évek, de nagyon szerethető. Kőrösi egyedi humora, történetei nekem nagyon megkapóak. Ezeket ahogy leírja, megjeleníti, pazar képeket fest az olvasónak. Most is nagyon jó leírások, remek részletek vannak: hasonló írói megoldások ismerősek lehetnek a már említett más regényeiből. Nagyon szeretem a mondatait, sajátos ritmusukkal. Szeretem a történetfűzését, amiben felidézi ironikusan a politikai hátteret, az akkori élet kellékeit, tárgyait, hangulatait és szokásait. A levehető tetejű Suprahon lemezjátszó nagy kincs volt, a mi háztartásunkban is. Nagymamáéknál akadt egybeépített valódi fából készült kombinált szekrény és állótükrös éjjeli szekrényke is.

Olyan történelmi események bukkannak elő finoman a feledés homályából, mint Mátyás, János,
vagy Ernő, akik élete a magyarok életének meghatározó elemei voltak. Ahogy haladtam a történetben, egyre jobban ráhangolódtam. Eredeti és izgalmas pillanatok a „vendégszövegek” alkalmazása. Egyes versrészletek, filmsorozat címek, utalások jó játék volt megfejteni, hogy honnan származnak. Írói eszközei megfogják az olvasó képzeletét, gondolatokat és emlékeket idéznek meg.
Feltűnnek közismert budapesti épületek, helyszínek, ami a történetnek ad egy remek ízt.




Kőrösi Zoltán, aki történészként végzett az ELTE Bölcsészkarán, mintegy tizenöt évi megfeszített kutatómunkával állította össze ezt a hatalmas horderejű anyagot. Lisszabon, Párizs, Berlin és Moszkva levéltári anyagai egészítették ki a magyar dokumentumokat. Nem véletlen, hogy a kutató, noha a huszadik századi magyar történelem titkos fordulópontjaira koncentrált, munkájához segítségül hívta a modern pszichológia, a proxematika és a legújabb genetikai felfedezések eredményeit is. - írja a kötet fülszövegében Pálos György történész.

Kőrösi, a maga egyedi hangjával, Budapest-rajongásával ismét egy szagos, szerelmes történetet kanyarított olvasóinak. Kitér erre a fontos szervünkre, az orr adja az arc karakterét, nagymértékben meghatározza jellegét. Az illatok és szagok életünkre is alapos hatással vannak. Az állatok kiemelten jó szaglása érdekes párhuzamot ad. Gondoljunk a nyomozókutyák szimatára vagy a szarvasgombát kitúró disznóra. Bárány Ádám élete és orra izgalmasan eredeti kalandokban kap főszerepet.

Bizony még mindig vérzik a szívem Kőrösiért. Hirtelen, váratlanul korai halála sok olvasóban hagyott kitöltetlen hiányt. Ez a korai kötete az író megismeréséhez is jó kezdet lehet. Kortárs irodalmat szeretőknek különösen ajánlom. Olvasmányosan megírt szerelemmel fűszerezett regény.

Egyetlen negatívum, ami mellett nem tudok elmenni: a borítója borzasztó lett. Egyedüli előnye,
hogy keménytáblás, de a jajj-kék színe és a grafikája... no, ez ilyen, ha esetlegesen lesz újabb kiadás bizonyára a borító változik majd. A kötet már csak antikváriumokban beszerezhető.




Kőrösi Zoltán író ma lenne 55 éves.

"A számítógépem fölött rajzszögek rögzítik a jegyzetlapokat. Sok Kőrösi Zoltán van, olykor szembe jönnek velem az utcán, köszönnek is. Ott megy kézen fogva a feleségem és a fiam. Húsz évig legalább annyi időt töltöttem a futballal, mint az irodalommal. Reggelente a redőny lyukacskáin besüt a nap, sárga fény csorog végig a falakon, az asztalomon, sárga fény csorog rajtam is, futnak szanaszéjjel a fekete betűk. 1962-ben születtem, Budapesten.
Ez az ember szeret: futballozni, szeret olvasni, szeret napozni, szereti a vörösbort, a vörös és fehér húsokat, oljabogyót enni, ez az ember szeret írni, szeret gyerek, szeret család, szeret haza, szeret utazás, szeret film, szeret víz, szeret tűz, szeret szeretet, szeret Budapest, lakik Ferencváros, ez az ember Kőrösi Zoltán, ez az ember író, sok Kőrösi Zoltán van, ez az ember az."

– Kőrösi Zoltán











Eredeti megjelenés éve: 2000
Palatinus, Budapest, 2000

296 oldal · ISBN: 9639259357

1 megjegyzés:

  1. Léleksimogató sorok. Azért elsírtam magam. Nincs mese.
    Főképp az idézet a végén...
    Köszönöm!

    VálaszTörlés