Ferenczik Adrienne harmadik regénye, a Hepi börszdéj három házaspár életének mindennapjain keresztül mutatja meg a mai családok boldogságkeresését, válságát, miközben fordulatokkal, humorral teli, elgondolkodtató történetet ad az olvasó kezébe. Számomra az idei év egyik meglepetéskönyve lett. Elmondom miért.
A könyv fülszövegéből:
Hat születésnap, hat kerti parti, hat csokitorta, s az ünnepi gyertyák elfújásánál évről évre ugyanaz a kívánság: csak minden maradjon így. De semmi nem marad úgy, mert az életben csak egy az állandó: a változás. A születésnapot ünneplő baráti társaságot így minden évben meglepetés éri. A párok megunják, megcsalják, elhagyják egymást, szerelem szövődik, házasság bomlik fel, miközben mindenkiben ott bujkál a kérdés: szabad-e, lehet-e, érdemes-e új életet kezdeni.
Főhősünk, Zoltán végre megszerezte álmai tárgyát: nyaralót vett a Duna-partján. Ami éppen egybeesik 45. születésnapjával. A baráti társaság a szülinappal kombinált nyaralóavatón megfogadja, minden évben összejönnek és jól megünneplik Zoltánt. Aki nem igazán lelkesedik a szülinapi örömködésért, visszafogottan ünnepelné önmagát. A csokitortához viszont ragaszkodik, és igazából talán csak kéreti magát.
Persze beadja a derekát az évenkénti bulikra, de csak azzal a feltétellel: az 50. lesz az utolsó.
Ő eljutott életének abba a szakaszába, amikor már megijed: lassan, de biztosan közelít az ötvenedik szülinapja. A négyest felváltja az ötös, amitől kissé tart. Ez bizony ugyanúgy megviseli a férfiak lelkét.
Akaratlanul is számvetésre késztetik az ünneplések. Már örömmel üldögél a Duna-parton, hullámokat nézve, elmélázva hallgatja a madarakat. Lassít, élvezi, figyeli a körülötte lévő világot.
Felesége, Edit, végig igazi "házisárkány" üzemmódban csipkelődik, nem tud, nem is akar osztozni a férje örömében. Folyamatos idegeskedésével, aggódásaival mérgezi a hangulatot. Ez a típusú nő az, aki mindig mindenkinek meg akar felelni, attól retteg: "jajj, mit szólnak a barátok, szomszédok".
Zoltán végiggondolja életét és rájön: már csak együtt élnek, de nincs és talán soha nem is volt
semmi kölcsönös érzelem közöttük. Már régen elidegenedtek egymástól. Edit végig unszimpatikus karakter volt számomra. Csipkelődésivel, állandó gunyorosan gúnyos megszólalásaival nem tudta megszerettetni magát.
Ezek a beszólási ellenére a nyaralóavató-szülinap jól sikerül. A szereplők mesélik el, emlékeznek vissza életük addigi állomásaira. Innen tudjuk meg a három házaspár életének alakulását, gondjaikat, örömeiket. Egy születésnap, egy buli, és egy év eseményeit olvashatjuk. Események azok vannak, hiszen életünk állandó kísérője a változás. Ez a szereplők életében is így van. Házasságok bomlanak fel, új szerelmek szövődnek, újabb barátok jelennek meg.
Minden alkalommal cserélődnek, valaki valamiért mindig kimarad, újabbak jönnek. A koreográfia ismétlődik: készülődés, hússütés, evés-ivás és az elmaradhatatlan csokitorta.
Linda kérésére Zoltán mindig kíván valamit: mindig ugyanazt: minden maradjon így!
Mert épp akkor minden úgy jó, ezt érzi. Azonban semmi nem marad úgy... ahogyan az életben sem.
Hiszen a boldogság nem egy végtelen állapot. Sok-sok életpillanatból tevődik össze.
Nagyszerű karaktereket írt nekünk Ferenczik Adrienne. Életszerű, friss, mai a történet.
Az összetartozásuk példaértékű lehet. Van itt gyenge, elkényeztetett orvosfeleség, aki képtelen az önálló életre, Rita pedig éppen ennek ellentéte: karakteres, talpraesett, ügyes nő. Az ő férje a "lassú víz partot mos" típusú Robi. Aki inkább egy felnőtt gyerek, mint férj. Lassúsága pedig lustaság... Rita életében is eljön az a pillanat, amikor egy merész váltásra kényszerül.
Zoli pedig... én vagyok. Adrienne úgy írt meg, hogy nem ismert. Vajon, még hányan fognak az olvasók közül önmagukra, vagy barátaikra ismerni? Ez adja amúgy a könyv egyik erősségét: valós és hiteles a történet folyama. Mennyi sok ismerős pillanatra találtam olvasás közben!
Amikor Zoltán végre külön megy Edittől, és első önálló vásárlása, berendezési tárgya egy kávéfőző volt! Nálam is ez történt, de álltam én is, mint egy hülye idióta, a volt családi házunk kapujában, mikor visszakísértem a gyerekeket... Volt karácsonyi ebéd kettőkor, hogy háromkor jöjjön az angyal, mert négyre már anyánál kellett lenni a gyerekeknek...
A kapcsolatok alakulása, gyermeknevelés kérdései és az új élet bimbózó romantikája ott van a sorokban.
Hétköznapi emberek napi gondjaitól, örömeitől válik hitelessé a regény.
A Duna-parti idill tehát a megteremtett saját édent súgja. Az édenkertbe kell egy "Éva", aki ez esetben Alíz. Nagyszerű alakja a történetnek. Nyugodt, igazi társa Zoltánnak Jó cserét csinált Zoli ezzel a nővel.
Nem akar "pótanyukájuk" lenni a gyerekeknek sem. Tetszett, hogy ő is álmodik közös gyerekről.
Sajnos az ötvenedik ünnepre alig maradtak a régi szereplőkből: Béci és Zsanett nagyon kivagyi, buta és felszínes alakok, jól hozzák ezt a formát. Jól sikerült az idegesítő embereket összeterelni egy kertbe.
Alíznak ki is fakad Zoltán: "Kik ezek az emberek, mit keresnek itt a kertemben?"
Remélem összejön még a társaság és megjelennek az eltűnt szereplők is. Érdekes lenne olvasni életük újabb fordulatairól. Rita nagyon hiányzott nekem a végén, bár igazoltan volt távol.
Jó volt ott lenni gondolatban ezekkel a figurákkal. Jó volt elmerengeni, felidézni nekem is az elmúlt öt évet.
Sok humorral és remek karakterekkel ez a történet egy nagyon olvasmányos és megindítóan szép történetté vált. Külön tetszett, hogy nem tört pálcát, nem mondott ítéletet egyik szereplője felett sem az írónő.
Csak megmutatta, ezzel tükröt tartva nekünk olvasóknak. Életszagú és nagyon valós, olvastatta magát a könyv, vitt a történet sodra.
A borítón meglepődtem, hiszen csak lábakat látunk a sok léggömbtől, arcok nem látszanak.
Talán ezzel is azt sugallva: bárki ott állhat, bárkiről szólhat ez a regény, akár rólad is, kedves olvasó!
Köszönöm az élményt! Hepi börszdéj, Adrienne!
5/5
Atlantic Press, Budapest, 2014
480 oldal · ISBN: 9786155332623
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése