Helga Flatland: Egy modern család
"Az életet soha nem lehet az utolsó részletig előre megtervezni, mondta apa, el kell fogadnod, hogy nem tudsz mindig mindent irányítani."
A norvég szerző regényében egy felnőtt családdal találkozhatunk, amelyben sokan képesek lesznek felismerni önmagukat. A történet egyszerűségében mászik be a bőrünk alá. Olvasmányos, a hétköznapokat és az emberi kapcsolatokat bemutató mű. Meglepő családtörténet, ami valami fontosat mond el nekünk. A középpontban a szülők és a gyermekek, a testvérek, a barátok közötti kapcsolatok szövevényes hálója bontakozik ki. Van frusztráció, bizonytalanság és elfojtott indulatok, ahogy egy családban mindenütt. Helga Flatland érdekes témát dolgozz fel, a kapcsolatok mélyére ás le, mutatja meg karakterei érzelmeit.
A kiinduló pont elég meglepő, azonnal felkavarja a látszólagos családi békét, jó nagy követ dob az állóvízbe. Talán itt van mit tanulnunk, hogy mi történik, ha megreped a családi idill? Olaszországban, egy családi kiránduláson vagyunk, ahol az apa 70. születésnapjára gyűltek össze a felnőtt gyerekek, unokák. Negyven év házasság után Torill és Sverre bejelenti, hogy elválnak. Nem nehéz elképzelni, hogy akár egy váratlanul felrobbanó bomba erejeként hat a hír a családtagokra. Tudják, ez örökre megváltoztatja és átírja a további sorsukat. Torillnek és Sverre -nek három felnőtt gyermekük van, az ő szemszögeikből ismerjük meg a múltat. Érdekes volt olvasni háromféle változatban a történeteket, hiszen mindenki másképp élte meg, raktározta el önmagában ugyan azt az emléket. Természetesen a három testvér kapcsolata is elég különböző, meghatározó, hogy a két nagylány után sok-sok évvel született meg a várva-várt fiú.
Liv a legidősebb lány, Olaffal és két kamaszodó gyermekükkel élnek házasságban. Kibomlik az ő életük is előttünk, viszonyuk mélyére pillantva a gyermeknevelés számtalan problémája bukkan elő. A középső lány, Ellen szerelmes Simenbe, és éppen kétségbeesetten küzd a teherbeesésért. Ez eléggé megviseli, a túl sokáig halogatott babavállalás ténye és problémái sok nehézséget okoznak a nőnek. A napi családi gondok mellé a szülők válása, a változással járó félelemmel és bizonytalanság már csak ráadás.
Håkon a család legkisebb gyermeke, agglegény életet él, és irigykedve nézi a két nővér szoros kapcsolatát. Izgalmas kérdések merülnek fel, a testvérek kapcsolatáról. Håkon végig háttérben marad, kissé titokzatos karakter, amire az utolsó fejezet ad választ. Az elbeszélő hangja váltakozik a három gyermek között, akik mindegyike nagyon különböző módon kezeli a meglepő híreket. Az írónő szuggesztív, hajszálpontos megfogalmazásokkal, elbeszélői stílusával egészen finom lelki rezdülésekkel ábrázolja a család életét. Régi kételyek kerülnek felszínre az érdekes szituációból. Ezzel elindítanak egyfajta lavinát, amely nemcsak a saját életükre van hatással. Jó stílusban megírt, életszagú a regény. Mindenki boldog akar lenni, amihez joga is van mindenkinek. Azonban a boldogság nem egy folyamatos állapot. Nehezen gyógyuló sebek fájdalmai, megalkuvások és beletörődések árán, újra horgadó bosszúvágy adja a hétköznapok valóságát. Az élet bizony ilyen, és ilyenek vagyunk mi emberek.
Az időnként humoros, másutt szívszorító történetben azt a kérdést feszegeti a szerző, hogy az életet megváltoztató döntések előre nem látható körülményei hogyan boríthatják fel a családi élet kényes egyensúlyát. Vannak furcsa helyzetek és még furcsább döntések, emberi hibák, ki nem mondott sérelmek, ahogyan a testvérek felfedezik egymás legbelsőbb titkait. Az egész történet, a maga egyszerűségében hús- vér emberek kapcsolatának bemutatása, racionális érzelmek, emberi reakciók összessége. Mégis földbe döngölős tud lenni. .
Az őszinte, finom humorral átszőtt, mély érzelmű történetében nagy drámai fordulatra nem kell gondolni. Sallangoktól mentes emberi kapcsolatok, viszonyok ábrázolásából kerekedik ki az évtizedeken átívelő családi élet. A cselekményvezetés tökéletesen hitelesen rávilágít a jelenségre, amikor a szerelem kihűlt. Érdekes volt három különböző szempontból olvasni a történteket, megismerni a karakterek lelkében dúló állapotokat és a gondolataik mögé látni. A vége engem kissé meglepett.
Helga Flatland valójában egy kicsit minden családról írta ezt a regényt. Olyan témákkal foglalkozik, amelyek aktuálisak és mindenkinek fontosak. Itt az egész családnak meg kell tanulnia újra családdá válni. Szép és fájó történet, ami a válás miatt bekövetkezett zűrzavarokról mesél, amikor a család alapjaiban megrendül. Átértékelődnek dolgok, mire letisztul és kialakul az új, talán még kissé törékeny családi kapcsolat lehetősége.
"Én is ezt adtam tovább a gyerekeimnek. Nem adjuk fel. Nem hagyjuk abba. Összeszedjük magunkat, és kitartunk."
Kedvezménnyel ITT rendelhető a regény!
Helga Flatland Egy modern család című regénye 2017-ben elnyerte a Norvég Könyvkereskedők díját. Számos nyelvre lefordították, a könyv nemzetközi siker lett. Norvégiában több mint 50 ezer példányban kelt el.
PRAE.HU, 2021
256 oldal · ISBN: 9786156199171 · Fordította: Medgyesi Ágota
2021. szeptember 8., szerda
2021. szeptember 6., hétfő
Mamikám
Háy János: Mamikám
"Mer a vér olyan, hogy hijába neveled, akko is előgyün eccer."
Háy János tavaly két regénnyel is megajándékozta olvasóit. A Ne haragudj, véletlen volt karanténnapló után A cégvezető a Libri irodalmi díj jelöltjeinek listájára is felkerült. Ennek érdekes stílusa a legújabb regényénél a Mamikánnál is egy eredeti, különleges alapot ad.
A Mamikám az őrületes bűn, a kitaszítottság regénye. Nyelvezete és kifejező szövege szemléletesen idézi meg ezt a társadalmi réteget, összes problémájával együtt. Ők is vágynak szeretetre, kiegyensúlyozott, biztonságos és nyugodt életre. A történet egyik erőssége számomra az, ahogyan Háy János hangulatot teremt. Ez zseniális, akár a karakterek vagy önmagában az események sora. Nem tesz kísérletet arra, hogy szépítse a csúfságot, enyhítse a súlyos tartalmat. Ahogyan ez a réteg küzd hosszú évtizedek óta az előítéletekkel, úgy az olvasó lelkében is komoly vihart ébreszt a történet. Bár a felvillanó humora szórakoztatott, ugyanakkor mélyen és többször váratlanul gyomorszájon vágott. A befejezés különösen. A regénynek van egy fő szála: a lány és Mamika kapcsolata, különleges barátsága.
Az életszagú történetek fűzére, sajnos fájdalmasan magyar. Háy János olyan világba viszi az olvasót, ami maga a földi pokol. Sötét, kilátástalanul komor. Nem könnyű itt az élet, kemény, de fájón jellemző képekkel kel életre a regény. Volt szerencsém (?) közelebbről, éveken át a maga valóságában ismerni ezeknek az embereknek az életét, gondolkodását, napi harcait. A kirekesztettség, a reménytelenség harca ez. Tökéletesen valós, ami kibomlik a történetek mélyéről. Így olvashatjuk szociográfiai látleletként is, amiből egy kemény társadalomkritika kerekedik ki. Ez nem az írói fantázia szüleménye, ez a szomorú magyar valóság, amiről már kínos beszélni. Talán attól a legszomorúbb, hogy ezt tekinthetjük sok évtizedes problémának is, ami a kis történetekből felszínre kerül. Van itt minden, valódi mélynyomor, kilátástalanság, családon belüli (és kívüli) erőszak, igazságtalanság, bűnözés és alkoholizmus. Ezek az emberek nem kiszorultak a perifériára, oda születtek...esélyük nincs a jobb, tartalmasabb, nyugodtabb életre. Mondanám, hihetetlenül megdöbbentő, ha nem tudnám mennyire jellemző és valóságos. Így lesz tökéletes korrajz. A fő szál mellett több kitérő, leágazás van az eseményekbe szőve, ami így egy kerek egész képet ad. Nem vidám ez a kép, bár rengeteg érzelmet megmozgat, a szereplőket és tetteik motivációját mélységeiben mutatja meg a szerző.
"Nem vót nekem más anyám csak a Mamika, ő monta meg nekem, hogy mit hogyan kő, hogy rendbe legyenek a dógok."
A regény egy fiatal felnőtt cigány lány nagymonológja, aki az intézetet is megjárta. A történetmozaikokból sorozatos traumákkal terhelt sorsok elevenednek meg a lapokon. Tartalmilag is kalandozunk a múlt és a jelen eseményeinek összhatása egyértelmű most is. A tehetetlenség és a folytonos bizonyítás igazi harc, ami a szereplők mentális állapotára is hat. Az összes mellékszereplő életéből kapunk ízelítőt. Szétcsúszott életek állnak a középpontban.
Érzésem szerint bár napjainkban játszódik a regény, simán, akár 30-40 évvel ezelőtt is történhetett volna. Bárhol Magyarországon, Somogyban vagy Borsodban, a rendszerváltás előtt vagy után.

Mamika az idős, jó szándékú magyar asszony egy másik életet él, igyekszik teljes szívvel, körülményeihez képest segíteni, terelgetni
a lányt az élet rögös útján. Anyja helyett anyjaként szereti. Eleven képekkel ábrázolja a falu közösségét, az ott élők egymáshoz való viszonyát. Tisztán kirajzolódik a mentalitásuk, gondolkodásuk, a túlélésért folytatott keserves és egyre reménytelenebb harcuk. Valóban kemény és kegyetlen, ugyanakkor megdöbbentően igazi. Minden szempontból brutális, ahogyan a regény hatása is . Komor képet fest a magyar társadalmi valóságról, ami elgondolkodtatja az olvasót. Nem hogy az utóbbi harminc, de száz éve ez van.... Hol itt a megoldás? Egyáltalán van, lehet itt bármit javítani, jobb irányba terelni? Háy János ezt a folyamatot ábrázolja, vizsgálja. Bár alig 200 oldal, mégis sűrű és tömör a szöveg. Hatás nélkül nem múlik el az olvasó lelkéből. Bőven ad okot gondolkodásra.
A nyelvezete is erénye a regénynek, teljesen hiteles és valós a szereplők világának, gondolatainak bemutatására. Élvezetes, tömör és kifejező fogalmazás, különleges szavak és szófordulatok adnak egyféle eredeti, különleges zamatot a történetnek. Olvasás közben éreztem, ennek nem lehet jó vége, de a befejezés teljesen letaglózott... mondhatni minden elképzelésem felül múlta. Ez egy kegyetlen, reménytelen mókuskerék, ahol a napi szintű boldogabb élet a cél. A túlélés. Ez pedig sorra újrateremti a helyzeteket, csupán a szereplők változnak az idővel. Számomra ez a regény Móricz Zsigmond, Borbély Szilárd vagy Tar Sándor történeteit tökéletesen idézte meg. Az év egyik legjobb magyar prózája eddig. Nyomasztó, erős atmoszféra, valós tartalom. Ez egy megrendítően fontos könyv. Ajánlom mindenkinek.
A regényt ITT kedvezménnyel megvásárolhatod a kiadótól.
Háy János, eredeti nevén Horváth János (Vámosmikola, 1960. április 1. –) József Attila-díjas magyar író, költő, festő, illusztrátor. Fontosabb regényei: A bogyósgyümölcskertész fia, Hozott lélek, A Gézagyerek, Napra jutni, A mélygarázs.
Európa, Budapest, 2021
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635045150

Képek: saját, a 2021. szeptember 5-én Szegeden tartott könyvbemutatóról
2021. szeptember 4., szombat
Botrányt akarunk!
Takács Tibor: Botrányt akarunk!
Rágalmak a CPg és a magyar punkmozgalom ellen
"A punk azért kapós, mert kapóssá tették "
Izgalmas időutazásra hívja az olvasót a szerző, vissza a nyolcvanas évekbe! A magyar punkmozgalom, és annak jeles, kiemelkedő képviselője a CPg együttes zaklatott történetét, hatását ismerhetjük meg mélységében. A CPg túlzás nélkül fogalom a magyar zenei élet palettáján. Ahogyan a hazai könnyűzenei élet megkerülhetetlen alakja Erdős Péter "popcézár" is. Az ő kettejük párharca, ideológiájuk bontakozik ki aprólékosan. Ehhez az alapot Erdős 1983 tavaszán történt kirohanása adja. Ez a "röpirat" formájában megjelent, a zenei élet vadhajtásai ellen emel szót. A "szennyhullám" ellen a szocialista ifjúság finom és érzelmes lelkületét pedig védeni kellett.
Erdős 1968-tól volt a lemezgyárban, de csak 1976-tól lett önjelölt „popcézár”. Megfellebbezhetetlen ítészként irányította, döntötte el a zenészek lemezeinek sorsát. A korlátlan hatalom alapján egyáltalán csak azok kaptak lehetőséget, akik az ő elveinek, stílusának megfeleltek. Az MHV és a saját védőszárnyai alá vett zenekarokat, kiemelten menedzselt néhány, számára kedves, ízlésének megfelelő előadót. Nem túlzás azt állítani, ami a kötetből is egyértelműen kiderül: Erdős valósággal „rászabadult” a hazai pop-rockéletre, gyakorlatilag teljhatalmat kapott. Ebben a pártközpontban és a minisztériumban dolgozó elvtársak támogatását is élvezte. A hetvenes évek második felétől a műfaj legbefolyásosabb személyiségének számított. Igazi diktátorként működött, minden túlzás nélkül.
Zenei képzettsége természetesen sem neki, sem főnökének, Bors Jenőnek nem volt. Színtiszta pártpolitika működtette az egészet. Érdekes volt látni, mennyi sok egyéb intézmény, szervezet lelkesen felsorakozott, támogatta ezt a tisztogatási akciót. Többek között a KISZ, az ORI és az ifjúságnak szánt sajtóorgánumok. A fiatalok ízlését befolyásolni sosem lehetett, pedig Erdős afféle küldetéstudattal igyekezett.
Meglepő volt a mögöttes szándékot, a direkt rágalmakat kiolvasni, átélni azokat az éveket. A minden idők legfontosabb magyar punkzenekara és kultúrtörténeti jelentősége kétségtelenül meghatározó lett. Néhány más az irányzatot követő bandáról is olvashatunk, érdekes és néhol humoros eredménnyel. Az ominózus Erdős cikk később a Kritika újságban is megjelent. Olvashatunk a korszakot meghatározó egyéb médiaszemélyekről véleményt, a jelenség sokszereplős volt. A kiadatlan lemezekről, a Beatrice-jelenségről, süllyesztőbe került zenészekről. Elképesztő a háttér, meglepő, vagy inkább ironikus, hogy szűk negyven évvel később is még mindig véleményt meghatározó, sorsdöntő hatása van. A CPg sosem volt fajgyűlölő, csupán egy szélsőséges zenei irányzatot követő együttes, a punk stílus jellemzőivel. Mégis így vonultak be a köztudatba. Erdős sem él már harminc éve, mégis kitörölhetetlen nyomokat hagyott maga után, számos zenei életrajzban bukkan fel valamilyen formában. Sorsok, karrierek függtek tőle, igazi cenzor volt. A három "T" a zenében is érvényesült. (Tilt, tűr, támogat a fiatalabbaknak). Természetesen voltak jó ötletei, meglátásai, bizonyos sikerei. Bár ígérete ellenére sem lett három éven belül világsztárunk. Ezért is lenne izgalmas egy Neoton-sztorit olvasni kendőzetlenül.
Erdős jókor volt jó helyen, egy demokratikus műfajban gyakorolta a puha diktatúrát, a szerinte etikailag romboló hatású zenékkel szemben. Ezek nem a jól fésült, diszkóbandák, könnyed dalocskák voltak. Az ifjúsági kultúrát, a szélsőséges jelenségeket erőteljesen próbálták ellehetetleníteni. Persze, a fiatal zenészek szembe mentek a hatalommal, a politikával, ezt ruházatukkal, hajviseletükkel is kifejezték. Azt sem árt tudni, hogy kis klubokban, alig pár száz ember előtt fellépő zenészek így országosan ismertek lettek. Amiről a néhány rajongó tudott, azt megtudta, ismerte az egész ország. Újságok cikkeztek pro és kontra a jelenségről. A hazai punk-jelenség háttere megelevenedik a kíváncsi olvasónak. Valós és meglepő kordokumentum ez, amiről már lehet nyíltan beszélni.

A CPg Szegeden, 1979-ben, középiskolásokból alakult együttes a maga módján lázadt, zenében kifejezve útkereső, érthetően dühös érzéseiket. Ami természetes módon némi kritikát is hordozott, így azonnal rendszerellenesnek lettek minősítve. Bár érzésem szerint inkább volt, akart ez polgárpukkasztó, divatkövető, afféle jó hecc részükről. A címre utalva: a legkevésbé sem akartak botrányt, azt a hatalom kerekített tevékenységükből. Mégis komoly visszhangot értek el vele, belemagyaráztak dolgokat, anélkül, hogy mélységében ismerték volna az elvtársak. A Kádár-rendszerben lényegében egyedülálló módon dalszövegeik miatt börtönbüntetésre ítélték, az együttesből többen évekig rács mögött voltak. Két dalt örökzöld aktualitással emelnék ki a munkásságukból: az Áll egy ifjú és az Erdős Péter című dalok kiállták az időt, még aktualitásuk van. Ám képzeljük el ezen dalok hatását a nyolcvanas évek elején.
Erdős jókor volt jó helyen, egy demokratikus műfajban gyakorolta a puha diktatúrát, a szerinte etikailag romboló hatású zenékkel szemben. Ezek nem a jól fésült, diszkóbandák, könnyed dalocskák voltak. Az ifjúsági kultúrát, a szélsőséges jelenségeket erőteljesen próbálták ellehetetleníteni. Persze, a fiatal zenészek szembe mentek a hatalommal, a politikával, ezt ruházatukkal, hajviseletükkel is kifejezték. Azt sem árt tudni, hogy kis klubokban, alig pár száz ember előtt fellépő zenészek így országosan ismertek lettek. Amiről a néhány rajongó tudott, azt megtudta, ismerte az egész ország. Újságok cikkeztek pro és kontra a jelenségről. A hazai punk-jelenség háttere megelevenedik a kíváncsi olvasónak. Valós és meglepő kordokumentum ez, amiről már lehet nyíltan beszélni.
"A punkok utáni hajsza egészen nevetséges jelentéseket is eredményezett. Egy hálózati személy például az R-Go együttest „vad punkzenét játszó” zenekarként azonosította."
Takács Tibor könyvében alapos kutatások után bőséges hivatkozásokkal tárja fel a témát. Korabeli újságcikkekből, periratokból szemezgetve tényeket tár elénk. Valódi látlelet a késői Kádár- rendszerről, amiből a korszak hangulata is remekül megelevenedik. Hátborzongató volt néhol olvasni, mi ment itt. Ami néhol erősen rezonál a ma történéseire is. A hatalmi viszonyok nem változtak, csupán a szereplők cserélődtek. A háttérben besúgók, ügynökök és a párt jó katonái álltak. Egyetlen kifogásom lenne, amit hiányoltam. Egy-két oldalban egy jelen állapotról is jó lett volna olvasni, azaz mi lett a tagok későbbi sorsa, jelenleg mi van velük. Illetve néhány fotó is sokat adott volna a történethez.

2021. szeptember 1., szerda
Kleopátra
Benkő László: Ízisz istennő leánya
(Kleopátra 1.)
Amikor általános iskola ötödik osztályában először elkezdtem történelmet tanulni, egyértelműen az ókori Egyiptom ragadott magával. Az ókori történelmet megelevenítő regényt nagy várakozással vettem kezembe. Benkő László etalon a hazai történelmi regényírók között, a magyar történelem egyik kiváló krónikása. Nagy öröm ez a Kleopátráról szóló regény, amivel a világtörténelem felé nyitott a szerző. Az öröm tényét emeli, hogy sok év után végre kikerült az asztalfiókból és megjelenhetett a regény.
Kleopátra neve és legendája közismert, a Nílus királynőjének is emlegetik, gyakran a világ legszebb asszonya jelző is a neve mellé kerül. Kivételes szépségéhez céltudatos rátermettség, tudományokban is jártas személyiség társult. Alexandriában állt a világ leghatalmasabb könyvtára, és a királyi udvarban híres tudósok oktatták, nevelték a lánykát. VII. Kleopátra az ókori Egyiptom utolsó és egyik legismertebb uralkodója volt. Alakja köré számos hiedelem szövődött, amihez a népszerű hollywoodi film Elizabeth Taylor főszereplésével is hozzátett, de ez így kerek.

Az évszázadok során időben Alexandriában járunk, Kr. előtti első században. Benkő László regényéből megismerjük a gyerekkorát, neveltetését, kivételes alakját. Megtudjuk hogyan lett kiváló diplomata, jó hadvezér és erőskezű uralkodó a valóban csinos szépségből. Kleopátra isteni származása miatt is egyéniség volt, tökéletesen felkészült az uralkodásra, amikor 17 évesen Egyiptom trónjára lépett. Ekkor már számos nyelven beszélt. Hatalomra kerülését belviszály, ármány és lázadások sora, a trónért folyó harcok kísérték. Erről is olvashatunk, hiszen apja nem volt különösebben jó uralkodó, inkább a mulatozásokat, részeg tivornyákat részesítette előnybe. Testvéri párharcok színesítik ezt a részt. Kleopátra hatalomra kerülve sorra bizonyította, hogy méltó párja a dörzsölt római politikusoknak is. Erre az uralkodásra, királynői tervekre Róma fenyegető árnyéka vetült.
Uralkodása jól szemlélteti, hogy mi is történhetett akkoriban, mennyire nyomasztó volt Róma hatalmának árnyéka Egyiptomra, miért is volt fontos megszerezni Alexandriát Caesarnak. Ez a politikai párharc leredukálódik férfi és nő kapcsolatára. Kleopátra ravasz nő, szívén viseli az országa sorsát, királynő akar maradni mindenáron. Ehhez beveti nőiessége minden báját, amivel könnyedén leveszi az idősödő Caesart a lábáról. Miközben dübörög a történelem és az események felkavarják a Nílus völgyét, a lelkekben és testekben az élet és a vágy lüktet. Az elnyúló római látogatás, tárgyalás eredménye pedig egy kisfiú, Cesarion megszületése. Ebben komoly szerepet játszott a politikai számítás is az ifjú királynő részéről. A későbbiekben ez azonban nem várt módon csak bonyolítja az eseményeket.
Addig azonban Alexandria forrong, Róma hatalma a kereskedelmi (tengeri) útra és a terményekre tart igényt. Akié Alexandria, azé a kereskedelmi felügyelet ezen az útvonalon Indiáig. Caesar és Pompeius kétféle módon gondolkodtak, nem egy irányba húzták Róma szekerét. Nem is játszottak tiszta lapokkal ők sem, de ez nem meglepő. A történet három részben kel életre, amit a tudós Timaiosz visszaemlékezései szakítanak meg. Ezekből a gondolatokból kibomlik a háttér, a karakterek belső motivációja. Benkő László nemcsak történelmi regényíró, hanem remek író is. A történet és a szereplők élnek és változnak, mindnek saját motivációja és célja van. Személyes történetük rezonál a mai kor emberének sorsára. A regény gerincét megtörtént események adják, nagy erőssége többek között a zseniális karakterábrázolás.
Rómába visszatérve Julius Caesar magával viszi Kleopátrát és egyetlen fiát. Az itt eltöltött két év eseményeit Kr. e. 44. március idusán Caesar meggyilkolása zárja le. Kleopátra számára ez érzékeny csapást jelentett, sietve visszatér Alexandriába. A másik leendő híres szerető is feltűnik már a képben, megjelenik Antonius. A belső harcok ismét fellángolnak, hiszen a nép boszorkánynak, Róma szajhájának véli Kleopátrát. Hatalmát meg kell szilárdítania, saját és fia élete veszélybe forog. A történetben akad még egy erős karakter, aki meghatározó Kleopátra sorsában. Az Íjász valóban, mint az árnyék követi és védelmezi a regényben a királynőt. Az ő különös, erotikától sem mentes kapcsolatuk végig izgalmas színfoltja a cselekménynek. Az ősi birodalom sorsa még nem dőlt el, a politikai játszmák folytatódnak. Élmény volt ez az ókori utazás, öröm volt olvasni a regényt. Benkő László írói tehetsége és tudása ismét lenyűgözött. Megismerhetjük az akkori szokásokat, az életüket meghatározó babonákat, hagyományokat. Bizakodva várom a folytatást, talán még idén a boltokba kerül a második rész.

Benkő László:
(Szombathely, 1952. március 13.) író. A Magyar Írószövetség tagja.
2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (Honfoglalás, kalandozások kora - Viharlovasok, és a Tatárjárás) írott történelmi regényei mellett szerzője A Zrínyiek-sorozat három kötetének. Nevéhez fűződik a Honfoglalás trilógia és a Viharlovasok pentatológia, vagy a Szent László életét bemutató trilógia. Megírta Kinizsi életét, A pozsonyi csata eseményeit, Mátyás király korszakát a történelmet kedvelő olvasóknak.
Lazi, Szeged, 2021
462 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632674032

2021. augusztus 30., hétfő
A világítótorony
Virginia Woolf: A világítótorony
A klasszikusokkal mindig bajban vagyok. Bár hajt a kiváncsiság, mégis tartok tőlük. Kétségtelen, hogy több tényező adja az olvasás élményét, értékét. Tisztelettel adózok előttük, mégis több kimaradt az olvasmánylistámról. Az Európa Kiadó Kapszula Könyvtár sorozatában most megjelent kötet új felfedezés volt számomra.
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044498 · Fordította: Tandori Dezső

Bár az írónő tragikus életét és munkásságát nagy vonalakban ismertem, a róla készült filmet Az órákat láttam, de még nem olvastam semmit az írásaiból. 1988- ban a Modern Library rangsorában, a 20. század 100 legjobb angol nyelvű regénye között a 15. helyre sorolta ezt a regényt. A világítótorony a Mrs. Dalloway és az Orlando mellett a szerző legismertebb művei közé tartozik. Mégis valahogy azt éreztem, Viriginia nem nekem ír. Ez most az első olvasás után megerősödni látszik.
Az "érett modernizmus" irányadó művének aposztrofált regény 1927-ben keletkezett. Igazán cselekménye nincs. Középpontjában a Ramsay család életképeit ismerjük meg 1910 és 1920 között. A regény a gyerekkori érzelmek meghatározó erejét emeli ki. A Ramsay család (anya, apa és nyolc gyerek) a Skócia északnyugati partja közelében található Skyre szigeten tölti rendszeresen a nyaralásaikat. Ezt három részre bontva ismerjük meg. A polgárcsalád belső hullámzó élete, szemléletes képekkel kel életre az olvasó előtt. Hagyományok és szokások ütközése ez.
Az ablak nyitja a regényt, amiben megismerjük a családot.

A nyaralójuk közelében, az öblön túl áll egy nagy világítótorony. A hat éves James Ramsay leghőbb vágya meglátogatni és felfedezni a világítótornyot. Ez a gyermeki kíváncsiság és vágy tökéletesen érthető, azonban hol az idő, hol más tényező ezt meghiúsítja. A történet 1927-ben jelent meg, elég tömör, tele van érzelmekkel. Szépek a leírások, a gondolatok hullámzásai adnak egy lüktetést a történetnek. Számomra emlékek felidézése, emlékek csokorba gyűjtése volt a történet. Mint egy pár régi tengerparton gyűjtött kagyló, néhány régi képeslap egy elfeledett doboz mélyén. A gyönyörű leírásokat olvasva ez a regény egészen másképp meséli, mondja el az emlékek fűzérét, kevés párbeszéddel, amiből kikerekedik a regény.
Az apa, Mr. Ramsay a filozófus kifejezetten ellenszenves figura volt végig. Környezetét terrorizáló zsarnok. Természetesen ő áll a középpontban, ő irányítja a család életét. Anya a mindent megoldó, elsimitó, mindenkinek igyekszik kedvére tenni. Kibontakozik a házaspár izgalmas viszonya, a vendégül látott barátok, ismerősök végtelen sora adja az eseményeket. A felszínes, udvariaskodó társalgások elég semmitmondóak. Ebben a részben többször is felbukkan egy incidens, ami később hangsúlyt kap.
Múlik az idő a második rész címe. 10 év telt el, az első világháború nem kíméli Európát. Mrs. Ramsay egyik éjjel váratlanul elhalálozik, míg a legnagyobb fiuk, Andrew Ramsay a fronton veszti életét. Andrew egyik húga, Prue pedig szülési komplikációba hal bele. Családi kirándulások törölve, a nyaralót elkerülik, magányosan áll, felveri a gyom.

A család maradéka tíz év után visszatér a kiindulási pontra. Mr. Ramsay végre kirándulást szervez a világítótoronyhoz, fiával Jamessel és lányával Cammel. A régi, gyerekkori vágy, némileg megkésve, de valóra válik. Nem kell mondani az élmény rég nem ugyanaz a gyerekeknek, mintha hat évesen teljesült volna. Mialatt ők a világítótorony felé vitorláznak, Lily megkísérli befejezni rég félbehagyott festményét.
A hajóban feszült csend és feszült párbeszédek, James és Cam -érthetően- tehetetlen haragot éreznek apjuk iránt, elegük van önsajnálkozó viselkedéséből, zsarnokoskodásából, megközelíthetetlenségéből, mégis, amikor a hajó kiköt, valamiféle elfogult szeretettel figyelik őt. Még James is, akit apja megdicsér, amiért ügyesen kormányoz, és ezzel egy pillanatra megszűnik köztük a távolság. A parton Lily befejezi végre a festményét. Úgy gondolom, nem könnyű Woolfot olvasni, de megéri. Woolf lírai alkat, de türelem és hangulat kell a regényhez.
ITT tudod a kiadótól megrendelni 25% kedvezménnyel!
Eredeti megjelenés éve: 1927
Virginia Woolf (1882–1941) angol regényíró, esszéista, novellista, kritikus, könyvkiadó, feminista, és a 20. századi modern irodalom egyik vezető alakjaként tartják számon.
A modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. Fontosabb regényei: Mrs. Dalloway (1925), A világítótorony (1927), Orlando (1928), Hullámok (1931), Felvonások között (1941).
Európa, Budapest, 2021A hajóban feszült csend és feszült párbeszédek, James és Cam -érthetően- tehetetlen haragot éreznek apjuk iránt, elegük van önsajnálkozó viselkedéséből, zsarnokoskodásából, megközelíthetetlenségéből, mégis, amikor a hajó kiköt, valamiféle elfogult szeretettel figyelik őt. Még James is, akit apja megdicsér, amiért ügyesen kormányoz, és ezzel egy pillanatra megszűnik köztük a távolság. A parton Lily befejezi végre a festményét. Úgy gondolom, nem könnyű Woolfot olvasni, de megéri. Woolf lírai alkat, de türelem és hangulat kell a regényhez.
ITT tudod a kiadótól megrendelni 25% kedvezménnyel!
Eredeti megjelenés éve: 1927
Virginia Woolf (1882–1941) angol regényíró, esszéista, novellista, kritikus, könyvkiadó, feminista, és a 20. századi modern irodalom egyik vezető alakjaként tartják számon.
A modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője, a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoport alapítója, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei és tudósai (T. S. Eliot, E. M. Forster, Lytton Strachey, J. M. Keynes) tevékenykedtek. Fontosabb regényei: Mrs. Dalloway (1925), A világítótorony (1927), Orlando (1928), Hullámok (1931), Felvonások között (1941).
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044498 · Fordította: Tandori Dezső
Az ajánló részben a wikipédia felhasználásával készült.
2021. augusztus 28., szombat
Örvényben
Kondor Vilmos: Örvényben
Kondor Vilmos a minőségi magyar krimik egyik kiemelkedő alkotója. Nem sokan vannak, akik idehaza jó krimit tudnak letenni az asztalra, ez bizonyos. Kondor most is a tőle megszokott professzionalizmussal szőtte a szálakat. Az Örvényben című krimi egészen más, mint amiket eddig olvashattunk tőle, mégis szerencsére vannak hasonlóságok.
A két szálon futó történetből nekem az 1989-es események elevenebbek voltak, jobban tetszettek. Talán a retro hangulata miatt azonnal megvett kilóra. Kondor Vilmos krimijeiben mindig meghatározó volt a korszak hangulata, a történelmi háttér és helyszínek. Ez remekül működik ezúttal is. Budapest mellett a Balaton és környéke a fő helyszínek, feltűnnek ismert színészek, politikusok, a rádióból szólnak a korabeli slágerek. "Száguldozhatunk" Ladán vagy Trabanton, Skodán vagy Warthburgon is. Finoman beillesztett társadalomkritika is kiolvasható a történetből. Ezek voltak a legjobb pillanatai a történetnek.
A Budapest Noir sorozat után lehet, közel sem a legjobb krimije, de biztos vagyok abban, hogy az izgalmas és érdekes történet nem hagyja lankadni az olvasó figyelmét. A műfaj kedvelői számára biztos kézzel indítja el a krimit: egy kegyetlen gyilkosság szemtanúi lehetünk, ami igen látványos erős kezdést ad a történetnek. Ez azonnal beránt az eseményekbe. Majd a tőle megszokott módon alakítja a cselekmény szálait, miközben egyre több információval látja el az olvasót. Egyáltalán nem volt zavaró az időben való ugrálás, a nyolcvanas évek végi történet és a napjaink eseményei remekül érnek össze. Az olvasási élményt emeli a szereplők személyisége és viselkedése, humora, illetve a történet helyszínei is fokozzák. A történet mindvégig szórakoztató és olvasmányos marad.
Röviden kellene összefoglalnom a krimit: Kísért a múlt, pedig ugye a harag és a bosszú rossz tanácsadó. A régi sebek váratlanul felszakadnak, és lépésről lépésre hatalmába kerítik nyomozónkat. A rettegés és a fájdalom Ferenczy Tibor nyomozó életét fenekestül felfordítja. A szenvedélybetegségeiből gyógyuló nyomozó Balatonfüreden lábadozik, amikor a múlt árnyai újra betoppannak életébe. Az összetett személyiségrajzát, belső vívódásait szemléletes képekben jeleníti meg az író. Elfeledett titkok, eltemetett múltbéli események nyomában kezd el kutatni. A jelen drámája valahol a múltban gyökerezik. Egy szerelem és egy barátság képeiből kel életre a múlt, ami a jelent beárnyékolja. A barát, Tamás karaktere ellenszenves, a hazai börtönök mélyére is elvisz. A nyomozás során egyre világosabbá válik, hogy nem egyszerű gyilkosságról van szó, sem a múltban, sem a jelenben. Élvezhetően szövi össze a látszólag szétágazó szálakat, hogy aztán egy meglepő végkifejlettel, mindenre kapjunk magyarázatot. Ez számomra inkább a hihetetlen kategória volt már.
Egy idő után zavartak a sorozatos káromkodások, az állandó és céltalan, sokszor hatásvadász, olcsó poénok, bár ezek kétségtelenül a szereplők karakteréhez tartoztak. Talán egy picit feszesebb lehetett volna, sok volt erre a történetre 400 oldal, pedig az író mindvégig nagyszerűen játszik az olvasóval. Végig valóságos és lebilincselő a múltbéli szál, ahogyan a jelen is mozgalmas, érzelmeket megmozgató.
Összetett krimi, tele meglepő fordulatokkal Az olvasó egy különleges, múltba vivő utazáson vehet részt. A rendszerváltás Magyarországáról olvasva a kulisszák mögé pillantva a jelenkor Magyarországát is megérthetjük. Amikor megpróbálunk elmerülni a régmúlt és a ma történései között, erős társadalomkritikával, már-már történelmi számonkéréssel találkozunk. Eltelt harminc év... és azt érezhetjük, semmi nem változott lényegében. Nekem ezek voltak az erősségei ennek a kriminek.
"– És a lengyelek? Azok?
– A Wałęsa addig sztrájkolt, amíg a Jaruzelski kénytelen volt levenni a szemüvegét.
– Az is valami – ismerte el Ferenczy.
– És mi?
– Na?
– Eltemettünk öt embert. Még egyszer. Harminc év után még egyszer. Slussz. Aztán hülyére mutyiztuk magunkat."
Az alaptörténet tetszett, könnyű volt olvasni, hamar bele tudtam képzelni magam a szereplők életébe, a Kádár-rendszer hangulatába. A jobb élet vágya azóta is ott lebeg az átlag magyar előtt. Elég romantikus beállítottságú vagyok, így a krimibe simuló szerelmi szál is éppen jó arányban jelent meg, Lengyel Réka visszatérése üde szín volt a történetben. A szereplők mellett a magánéletükben történő változásokat is nyomon követhetjük, hangsúlyt kapnak az érzelmek. Úgy szórakoztat, ahogy az igazán nagy klasszikusok, hatásos, humorosan laza, de elgondolkodtató társadalmi háttérrel megírt regény. Sajnos a valódi ok, a miért nekem nem volt túl meggyőző. Kondortól a minőségibb történeteket szoktuk meg.
Nagy reményeket fűztem hozzá, izgatottan vártam a futárt, mégis elég vegyes érzelmeket hagyott maga után a könyv. Voltak jó pillanatai, a szerző rajongóinak biztos tetszeni fog az összességében egy könnyed kikapcsolódást nyújtó krimi.
Kondor Vilmos (1954 (?) –) magyar író, első regénye, A Budapest noir 2008-ban jelent meg.
Kondor Szegeden járt egyetemre, majd Párizsban folytatta tanulmányait. A Sorbonne-on vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd visszatért Magyarországra. Jelenleg egy nyugat-magyarországi gimnáziumban tanít matematikát és fizikát. Feleségével, lányaival és kutyájával egy Sopron melletti kis faluban él. Kerüli a nyilvánosságot, interjút ritkán ad, azt is csak e-mailben, emiatt több fórumon is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán létező személyről van-e szó. Könyvei világszerte tizenkét nyelven olvashatók.
Libri, Budapest, 2021
396 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634336822

2021. augusztus 26., csütörtök
Megérte meghalni
Lee Child: Megérte meghalni
(Jack Reacher 15.)
Amikor 2015-ben felfedeztem magamnak a Jack Reacher sorozatot, a 61 óra című történet volt az első olvasásom. Ebben a krimiben indul útnak hősünk egy telefonos beszélgetés után, hogy megnézze magának ki is az a Susan Turner? Aki nem mellesleg Reacher utódja lett, így tökéletesen érthető, hogy kíváncsi lett a kellemes hangú nőre. Nos erről az útról szól a 15-16-17-18. rész, bár simán olvashatóak önállóan is. A 61 óra izgalmai után indul útnak stoppal Virginiába, Susan felé, és a Nincs visszaút történetben érkezik meg. Menet közben itt ebben a részben "útközben" megoldja egy huszonöt éve nyomtalanul eltűnt kislány ügyét, leszámol a helyi kiskirályokkal, akik az álmos, eldugott amerikai kisváros lakóit évtizedek óta uralmuk alatt, rettegésben tartják.
Jack Reachert a magányos igazságosztót most is az igazságérzete, a magányosok, védtelen kiszolgáltatottak védelme rántja bele ebbe a nem mindennapi krimibe. Amikor először olvastam mélyen megmaradt az alapszituáció.
Reacher ellenállhatatlan figura, az egyik kedvenc karakterem, igazi márkanév lett az évek során. Ez a történet az egyik legjobb a sorozatban, ezt bátran kijelenthetem, hiszen az összes történetet olvastam. Egy hosszú, huszon sok rész esetében elkerülhetetlenül akadnak ismétlődések, gyengébb darabok, amit még így is élvezet olvasni, hiszen Reacher karaktere és a mögöttes tartalom mindig jó. Nekem két krimi volt, ami kevéssé tetszett, ami nem kis teljesítmény.
Ez a krimi erős alapokon áll, itt minden tökéletesen működik, a feszültség és a rettegés érezhető, ahogyan a végső leszámolás is fergeteges lett. Elsőnek 2010-ben került a boltokba ez a kötet, így izgatottan vártam a sorozat új borítóval történő megjelenését. Ezzel most az egész Lee Child regényfolyam új borítót kapott a rajongók örömére. A General Press Kiadó a korai részek újra kiadásával nagy űrt töltött be, hiszen ezek már antikváriumban sem fellelhető példányok.
Lee Child minden regénye az egykori amerikai katonai rendőr, Jack Reacher kalandjait követi nyomon az Egyesült Államok útjain. Az eldugott nebraskai kisváros, ahová most megérkezik Reacher valóban mindentől távol a semmi közepén van. A legközelebbi rendőrség vagy a mentők úgy 100 km távolságra vannak. El lehet képzelni, a városkát évtizedek óta markában tartó család hatalma mennyire erős. A bárban iszogatva egy véletlen telefonhívás után Reacher úgy dönt, hogy segít. Ezzel nem is tudja mekkora bonyodalom veszi kezdetét, amit egy nő vérző orra indít be. A könyv egészében több galád és sötét titokra derül fény. Lee Child profi író, jól mesél, valóban a legjobbak közt van. Ütős és alapos, jól kidolgozott a krimi. A klasszikus jó és a rossz párharca a krimi.

"– Mit termesztenek errefelé? – kérdezte, csak hogy ébren tartsa az orvost.
– Természetesen kukoricát. Kukoricát, és még kukoricát. Annyi kukoricát, hogy az ember ép ésszel ki sem bírja a látványát."
Nebraska végtelen kukoricaültetvényei és a helyszín filmszerűen látványos képekkel elevenedik meg. Lee Child megcsillogtatja szépírói képességét is a humora és a remek karakterek mellett. Felvillantja a noir elemeit, amit a Néma város epizódban emelt tökélyre. Lee Child nem aprózza el, rögtön a közepébe csap. Reacher alaposan felkavarta az állóvizet, azonnal közellensége lett a négy Duncan-nak, akik a városkát uralják. A nebraskai kisváros sötét titkai, avagy mi lapul a sok kukorica mögött, között? A helyi kiskirályok és Reacher találkozása mellé egy titokzatos szállítmányról is olvashatunk. Ami napok óta késik, borzolva Duncanék idegeit, hiszen a megrendelők egyre türelmetlenebbek. Felbukkan még néhány bérgyilkos is, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Ez az a történet, ahol eddigi élete során most először betörik Reacher orra...persze jó pár gazfickóval leszámol ő is.

"Reacher ötéves kora óta verekedett, de még soha életében nem tört el az orra, egyetlen egyszer sem. Részben mert szerencséje volt, részben mert ügyesen intézte a dolgokat."
Szomorú háttérre derül fény, mit rejt a magányos csűr a semmi közepén. Ami eleinte egyszerűnek tűnt, egy szövevényes akciódrámába torkollik. Remek karaktereket kapunk ezúttal is. A focisták jellemzése nem túl hízelgő, ahogyan a bérgyilkosok is okoznak meglepetést. A végső leszámolást pedig az eltűnt kislány anyja veszi kézbe, így a történet megfelelő feloldással ér véget. Új időszámítás veszi kezdetét a városkában. Aprólékos háttér, emberi sorsok, drámák adják a krimi erejét. Reacher egyetlen célja ezúttal is: kideríteni az igazságot. Sok apró részlet válik a végére hangsúlyossá. Ez a történet is eredeti, összetéveszthetetlen, Lee Child stílusjegyei jól felismerhetőek.
Igazi akciókrimi, ami a maga nemében nem csak szórakoztató, de elgondolkodtató is. Most is kapunk egy fantasztikus Lee Child történetet, ami kellően sötét, fordulatos és feszült.
ITT kedvezménnyel tiéd lehet a krimi!
Lee Child: eredeti nevén Jim Grant Coventryben született 1954. október 29-én. Angol író, de 1998 óta New York államban él feleségével.
Az egyik legnépszerűbb krimiíró a világon. Az Elvarázsolt dollárok című történet volt a sorozat nyitó epizódja, amivel megnyerte az Anthony Award Legjobb első regény díját 1997-ben. Regényeit azóta több, mint negyven nyelvre lefordították, két könyvét megfilmesítették. Díjai: Anthony Award, Barry Award, Dilys Award, Macavity Award, WH Smith Thumping Good Read Award Legutóbb a Krimiírók Szövetségének életműdíját kapta meg.
General Press, Budapest, 2021
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634525417 · Fordította: Gieler Gyöngyi

2021. augusztus 24., kedd
Dal a sötétben
Johanna Mo: Dal a sötétben
"Mindennek, amit mondunk vagy teszünk, következménye van."
Johanna Mo első krimije figyelmet érdemlően alapos felkészültséget mutat. Nem egy igazi, hagyományos skandináv krimi, de a műfaj sok jellemzőjét felvonultatja. Végig olvasmányos, szépirodalmi stílusban megírt történet. Olyan alappal, amivel eddig még nem találkoztam skandináv krimiben. A kamaszok lelki gondjaira, a felnőtté válás rögös útját és a társadalomba való beilleszkedés helykeresésének ezen története mögött nagyon mai problémák állnak. Remek jellemábrázolásokkal megírt, a családi életünket meghatározó, mélyreható traumák okait feltáró, az emberi kapcsolatok szövevényes viszonyait ábrázolja. Mindehhez a különleges, festői hátteret lírai leírásokban Öland szigete adja.
Hanna Duncker nyomozó 15 év után tér vissza, aminek többen nem örülnek. Londonban élő testvérbátyja sem tartja jó ötletnek a visszatérést, a múlttal való szembenézést.
„Fogalmad sincs, mit kotorsz elő, de ezáltal mindent elrontasz.”
Ezekkel a szavakkal reagál Hanna ötletére. Jelen és múlt kapcsolata bontakozik ki az olvasó előtt. Az író tökéletesen játszik a két idősíkkal, fokozatosan válik egyre nyomasztóbbá a krimi. Érezni, hogy valami sötét tragédia lappang a nő múltjában. A beilleszkedést az sem segíti, hogy rendőr lett, a kisváros lakóinak Hanna nem más, mint a gyilkos Duncker lánya. További meglepő tény, hogy Hanna új főnöke az a rendőr, aki egykor az apját letartóztatta. Kibontakozik a gyermekkor és a bűneset. Ezt a terhet cipeli, ezzel küzd Hanna, amikor már másnap, Kőpusztán, a sziget déli részén egy tizenéves fiú holttestére bukkannak. A fiúról kiderül, Hanna egykori barátnőjének a gyermeke. Az események két szálon bontakoznak ki, a jelent a múlt nyomasztó és sötét titkai határozzák meg. A nyomozás képeit a beilleszkedés és a tapintható gyűlölet nehezíti. Üde szín volt a társul kapott, Erik Lindgren vegetáriánus nyomozó, aki némi humort vitt a történetbe.
A múlt, az események háttere az áldozat visszaemlékezéseiből derül ki, így áll össze lassan a kép. Elsősorban a szereplők magánéletére volt kihegyezve a krimi. Minden karakter egy külön világ, nagyszerű jellemábrázolásokat kapunk. Velük együtt éljük át az érzelmektől sem mentes krimi történéseit. Szomorú titkok, választ váró kérdések, elvarratlan szálak, anyai félelmek és az emberi kapcsolatok találkozása a bűnnel. Bár nyomoznak, de jellemzően fajsúlyosabb a jellemábrázolás, a kapcsolatok háttere.
A gyászoló anya, Rebecca, és a háttérből feltűnő szerelmi háromszög, a kamasz gyerekek lelki tusái hihető traumákat mutat. Sajnos itt kicsit úgy éreztem mintha egy mézesmadzagot húzna előttünk a szerző, Hanna apjának történetével. Vártam a váratlan, nagy fordulatot, talán kiderül valami, ami utólag menti az öreget, de sajnos semmi.
A dal a sötétben volt az első megjelenése, ami azonnal bestseller lett. A kiadási jogokat 17 országban adták el eddig.

Sokkal érdekesebb volt a házasságok mélyére és a kamaszok lelkébe tekinteni. Az áldozat Joel lelki vívódásai, gondolatai egy jellemzően mai problémát tárt fel. Ezt jó ötlet volt a középpontba emelni. A felnőtté válás, identitás keresés komoly gondokkal jár mindig, főleg, ha tetézi egyéb probléma. Hanna egyre több ellentmondásra bukkan a tragikusan elhunyt fiú és a szülei viszonyában is. Bárhogy agyaltam a gyilkos kilétén, egyszerűen nem tudtam rájönni. Két tippem is volt pedig, de egy harmadik megoldás lett a befutó. A végén minden szépen összeállt, a múlt és a jelen történései összekapcsolódnak.
"A fenébe. Az élet most enyhén szólva nem az ő oldalán áll."

A Dal a sötétben olyan komor hangulatú emberi történet, ami erre a műfajra jellemző. Az izgalmak és a véres akciók nélküli krimi olyan mély emberi problémákat tárgyal, ami meglepő befejezést ad. Igazi nagy fordulat nincs, mégis megrázó a lezárás, ami egyetlen pillanatra sem hagy nyugodni.
Tetszett az írónő stílusa, a történet felépítése, ami kikerekedett a krimiből. A mögöttes tartalom teszi igazán fajsúlyossá. Öland valóban festői, békés sziget, aminek nyugalmát ismét felborzolja ez a gyilkosság. Talán a helyszín és a hangulat miatt is emlékeztetett Johan Theorin A falon túl című remek krimijére. Az ügyes kezdés után érdeklődve várom Johanna Mo következő könyvét.
Johanna Mo: 1976. március 27. –Tetszett az írónő stílusa, a történet felépítése, ami kikerekedett a krimiből. A mögöttes tartalom teszi igazán fajsúlyossá. Öland valóban festői, békés sziget, aminek nyugalmát ismét felborzolja ez a gyilkosság. Talán a helyszín és a hangulat miatt is emlékeztetett Johan Theorin A falon túl című remek krimijére. Az ügyes kezdés után érdeklődve várom Johanna Mo következő könyvét.
A dal a sötétben volt az első megjelenése, ami azonnal bestseller lett. A kiadási jogokat 17 országban adták el eddig.
2021. augusztus 22., vasárnap
A gyümölcskertész
Cormac McCarthy: A gyümölcskertész
Cormac McCarthy munkásságát értékelem, több kedvencem is van a regényei között. Minden szerző valahol elkezdi, és általában nem rögtön a csúcson. Itt is ez a helyzet. A gyümölcskertész McCarthy első regénye eredetileg 1965-ben jelent meg. Ez egyfajta bemutató, ízelítő az író későbbi kiteljesedett munkásságából. Nyilvánvalóan ez nem hasonlítható néhány későbbi remekéhez, de a hangulatot, egyéb stílusjegyeit tökéletesen hozzák a későbbi sikerek alapját. Ez egy társadalom elleni lázadás, az őrületes bűn regénye. Az alap történet ígéretes, a harmincas évek Amerikája szeszcsempészéssel, cserkészekkel, törvényen kívüliekkel elevenedik meg. A regény egy Red Branch nevű városkában játszódik, valahol Tennessee államában, Knoxville közelében.
Minden McCarthy rajongó érzékelni fogja, honnan indult, hogyan fejlődött napjaink egyik legnagyobb amerikai írójává. Ebben az első regényében is már érezhetően erős atmoszférateremtéssel bír. McCarthy gyönyörű nyelvezete, kifejező szövege szemléletesen és elevenen ábrázolt tájleírásokban kel életre. A társadalom peremén élő különcök, lecsúszott és felkapaszkodott alakok jellemzik a regényt:. Kellően groteszk alakok, színesítik a cselekményt. A fiú és az öreg a két véglet, a férfivá válás és az élettől búcsúzó gyümölcskertész alakjában jelenik meg. A fiú életébe is eljön egy új kaland, aminek hatása a későbbi sorsára lesz meghatározóan döntő. Nem igazán tudom hová tenni ezt a könyvet, erős kezdés után a középső rész zavaros volt nekem, míg a végére ismét kikerekedett a cselekmény. McCarthy később megismert megszokott stílusa megcsillan, olvasmányos, és izgalmas, mégis néhol kicsit úgy éreztem, elmentünk egymás mellett.
Remek karaktereket hoz létre, amelyeket utál vagy szeret, számára nincs középút. Nem tesz kísérletet arra, hogy szépítse a csúfságot, enyhítse a gonoszt, vagy lealacsonyítsa az erényt. Kevés szenvedélyes érzelemmel találkoztam itt, a bűn csontig hatoló. Az is bizonyos, még ha nem is egyből remekmű, de más szerzők talán csak álmodozhatnak arról, hogy az első könyvük ilyen lesz. Mindig úgy vagyok ezzel, ha megkedveltem egy szerző történeteit, stílusát, mindent olvasni akarok tőle. Most sem bánom a ráfordított időm. Ám ha meg akarom kedveltetni valakivel McCarthyt, valami másik regényével kezdeném. Talán a Sutree-vel vagy a Határvidék-trilógiát ajánlom. Ez legyen későbbi választás annak, aki nem ismeri McCarthy -t. A Jelenkor Kiadó ezúttal is kifejezően látványos borítót alkotott a regényhez.
Cormac McCarthy a Rhode Island-i Providence-ben született, 1933. július 20-án.
Tíz regényt írt (emellett számos forgatókönyvön dolgozott), melyek közül Az út (The Road) 2007-ben jelent meg. Ebből a művéből John Hillcoat rendezett filmet, melyet 2009 végén mutattak be az Egyesült Államokban. 2008-ban láthatták a magyar nézők a Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men) című regényből a Coen testvérek által készített filmadaptációt, amely négy Oscar-díjat nyert. Ugyancsak mozgókép készül a Véres délkörökből (Blood Meridian).
A Faulkner-díjat, a Nemzeti Könyv-díjat és a Pulitzer-díjat egyaránt magáénak tudó Cormac McCarthy rémálomszerű, mégis gyönyörűséges nyelvezetű, kalandos remekművét, a Véres délköröket a kritikusok a 20. századi irodalom, azon túl pedig a teljes angol nyelvű irodalom legfontosabb regényei közt tartják számon.
Eredeti megjelenés éve: 1965
Jelenkor, Budapest, 2020
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767839 · Fordította: Greskovits Endre

2021. augusztus 20., péntek
Szerelmem, Coney Island
Billy O'Callaghan: Szerelmem, Coney Island
"Mi a szerelem? Ki tudja igazán azokon kívül, akiket érint?"
Egy fájdalmasan őszinte és szívszorító, finoman érzelmes történet, amelyet az élet ihletett.
Egyetlen téli napba sűrítve ismerjük meg Michael és Caitlin huszonöt éves titkos kapcsolatát, aminek Coney Island ad színteret. A búcsú napja ez, valami véget ért. A háttér eleven képekkel jelenik meg, foglalja keretbe ennek a szépséges szerelemnek a történetét.
Megismerjük a két ember életét, sorsát, hogyan is sodródtak egymáshoz. Honnan jöttek, mit hoztak magukkal gyerekkorukból, mi az, amiért titkos a viszony. Szerelem, élet és halál elevenedik meg a történetbe ágyazott történetekből. A gyermekkor mindig meghatározó, most is. A szerző mindkét szerelmes hátterét felrajzolja, eleven, szemléletes képekkel kel életre a múlt, a mára már homályba vesző családi emlékekből. Michael ír múltja talán hangsúlyosabb, ahol egy apa-fiú viszony is meghatározóvá lesz. Caitlin gyerekkora is elég mozgalmasra sikerült. Írói ambíciókat, vágyakat dédelgetve nőtt fel egy megkeseredett anya mellett. Egy bonyolult, érzékeny témát bemutató regényt olvastam a kapcsolatok mélységéről, érzelmekről az életről.
A jelen idejű események felelevenítése közben megismerjük egyéni életüket, sorsuk összefonódását. Michael és felesége, Barbara élete egy korai tragédiától forrt egybe. Ezt a fájdalmat cipelik egy életen át, ami bizony félelmetes súlyt tett mindkettőjükre. Ráadásul, ha a lélek megbetegszik, előbb vagy utóbb a test is. Barbara a halálos kórral küzd, Michael kitartó támasza ebben. Caitlin házassága csak van, létezik, de nem virul. Van ilyen, elhalt a vágy, kifakult a szerelem, maradt a megszokás. Most azonban itt is egy olyan helyzet adódik, ami a szakítást vetíti előre.
A mély érzelmekkel erősen átitatott merengés a vágyról, kapcsolatok hátteréről, a lopott boldogság éltető erejéről olvasmányos, élvezetes, intim hangulatú történet. A két lélek összetartozása egyértelmű, lépni,szakítani azonban egyiküknek sem volt ereje. Most két olyan dolog is történik, amikor már nem együtt ugranak az új életbe reményekkel telve, hanem a sors löki őket egy új helyzetbe. Már nem lebegnek, zuhannak. Ami a kényszerű szakítást, elválást hozza. Nehéz, szinte lehetetlen ezt a váratlan helyzetet higgadtan kezelni, felmérni, nincs tovább. Az elmúlt évek emlékeiből hogyan tudnak megélni, létezni ezután, ez egy nyitva maradt nagy kérdés. A búcsú mindig fájdalmas, hiába igyekszenek kissé elmaszatolni a jelentőségét, pontosan érzik, tudják mindketten, ebbe most kicsit belehalnak. A szerző mindenféle szentimentalizmus nélkül tárja elénk ezt a fájdalmasan emberi történetet. Az érzelmek, a szenvedély változásait ábrázolja. Olyan alapkérdést vet fel, hogyan élhetünk egyszerre két életet, meddig és hogyan, miért tud működni egy ilyen kapcsolat. Célt és értelmet adva ezzel mindkettejük életének.
Egy különleges szerelem története kelt életre előttem, aminek olvasása közben már a hangulata fogva tartott. Gyönyörű érzelmek, gondolatok villannak fel a férfi-nő kapcsolat szakaszairól. Lírai szépséggel megírt mondatait jó volt olvasni, elmerülni az érzelmek hullámzó tengerében.

Az életbe és a szerelembe, az összetartozásba vetett hitt megindító meséje. Maximális elismerés jár a fordítónak, Pék Zoltánnak. Magától érthető természetes bájjal, finoman árnyaltan kelti életre a vágyat, a szerelem színeit, adja vissza a regény sajátos hangulatát. Szívesen olvasnék még az írótól, hiszen élmény volt olvasni. Igazi SZÉP irodalom. Köszönet a Jelenkor Kiadónak.
„A vég nem ilyen lesz… Nem is látjuk majd, ha elérkezik. Itt leszünk, aztán a másodperc egymilliomod része múlva nem leszünk. Por se marad utánunk.”
ITT megrendelheted kedvezménnyel a regényt!
Billy O’Callaghan 1974-ben született az írországi Corkban, és Douglasban nőtt fel, ahol ma is él. Négy novelláskötete jelent meg, a Szerelmem, Coney Island a második regénye, melyet nyolc nyelvre fordítottak le.
Jelenkor, Budapest, 2021
268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767815 · Fordította: Pék Zoltán

2021. augusztus 18., szerda
Nyúlszív
John Updike: Nyúlszív
"Azonkívül mire való az élet, ha nem arra, hogy játsszunk vele?"
Jó volt végig követni Nyúl életét, visszatérni az Angstrom család kissé diszfunkcionális világába. Tíz évet ugrik ismét a történet, 1989 -ben járunk - a Reagan -korszak végén, Updike Harry C. Angstrom -ciklusának negyedik könyve a Nyúlszív, stílusosan a lezárás mellett a '80 -as évek végének kiábrándultságát is hozza.
Némileg féltem olvasni ezt a könyvet, hiszen az egész történet a halálról szól. Már a kezdő mondat előrevetíti ezt az árnyékot, ami a valóságban is végig ott lebeg életünk felett. Updike úgy mesél a halálról, hogy mégis az élet áll a középpontban. Amihez valóban egyre jobban ragaszkodunk, ahogyan egyre sebesebben múlik el szép csöndben velünk együtt. Ez a történet mögöttes tartalma gazdagította az ember gondolatait az életről, mégis akaratlanul is párhuzamot vontam. Döbbenetesen sok volt az egyezés. Nyúl életének mindennapi tragédiáján keresztül láttam a sajátomat, elkerülhetetlen az összehasonlítás. Némi megélt élettapasztalat bizony nem árt az olvasónak.

Tipikusan amerikai történet, mégis sok a hasonlóság, a Nyúlszív most túlságosan betalált. A regény az idő múlásával és a generációváltással foglalkozik. Nyúl és fia között a konfliktus továbbra is fennáll, bár mindketten igyekeznek kerülni a lehetséges ütközéseket. Nem megy simám, Nelson élete, házassága és a családi Toyota kereskedés a szakadék szélén táncol. Nelson kálváriája adja a történet gerincét. Az előző három regény több fontos eleme megjelenik. A múlt történései, döntései határozzák meg a szereplők jelenét. Megkapó és szomorkás családregény Updike egyedi stílusában.
Az öregedő, immáron kétszeres nagyapa Nyúl kényelmes, de legfeljebb közepesen boldog életet él Floridában feleségével, a nyugdíjasok paradicsomában. Kissé depressziós, a hirtelen elmúlt-eltűnt fiatalsága felett merengve, jellemzően küzd a kilókkal és a koleszterinnel, veszélyesen vastagszik a "nyúlháj". Az egészségtelen életmód nyomasztja, bár szerencsésen túlélte az első infarktust, mindent megtesz hogy tovább éljen. Updike négy regényével tiszteleg az élet hétköznapisága előtt. Megjelennek a régi szerelmek, kalandok-szexélmények, hiszen a vágy elevenen él még benne, legalább beszéljünk róla. Furcsa számvetés ez. Sajnos a barátokat sem kíméli az idő. Thelma sorsát drámai képekkel ábrázolja a szerző. Az egész történetben fájdalmasan tisztában vagyunk, érezzük minden fojtogató szűkületet, akadozó lélegzetet, ami a véghez visz közelebb. Ezt nem csak az eltömődött ereknek köszönhetjük... Updike az amerikai kisember életét ábrázolja, követi nyomon Nyúl sorsában. A szikrázó párbeszédek, fanyar humorral elevenednek meg, miközben a párkapcsolati problémák, szülő-gyerek-unoka viszony és az elmúlás kérdéseit boncolgatja Updike.
Fantasztikus korrajzot kapunk ismét, egy sodró lendületű regényben Nyúl életéről, aki nem találja a helyét (szokás szerint) ebben az új világban. Reaganról nem túl jó véleményt közvetít Updike, a hidegháború véget ért, Melanie Griffiths a Dolgozó lány sztárja, megjelenik az AIDS és a kokain. Ezzel Nyúl nem igazán tud mit kezdeni, a kokain pedig felborítja a család életét. Nelson kálváriája adja a történet gerincét. Tetszett, ahogy véleményt formált az egészséges életmód és a fittness-őrület célcsoportjáról.
"Megannyi Jane Fondán edzett Goldie Hawn. Egytől egyig széles vállúak, ez a legújabb divat, csípőjüket lehámozta és megkeményítette a kondibicikli meg azok a seggösszepréselő nadrágok, amelyek minden izom vonalát követik a neonszínükkel. Látogatók ezek a nők egy lefogyasztott jövőből, ahol a szex is csak tornagyakorlat, mindnyájan lepecsételt kalickákban élünk, és komputerek segítségével érintkezünk."
Egy kiváló könyv, amely az öregedés és a halál, valamint az apaság témáit tárja fel mélységeiben egy bensőséges prózában, amit csak Updike tudott írni. Szuggesztív alkotás, ami 1990-ben Pulitzer-díjat hozott a szerzőnek.
ITT tudod megvásárolni a kiadótól kedvezménnyel!
John Updike: 1932. március 18. (Amerikai Egyesült Államok, Shillington, Pennsylvania) 2009. január 27. (Amerikai Egyesült Államok, Beverly Farms, Massachusetts)
író, forgatókönyvíró. a New Yorker folyóiratnak írt cikkeket és kritikákat, és itt jelentek meg első novellái és versei is. 1957-ben azonban úgy döntött, hogy minden idejét a szépirodalomnak szenteli.
Regényeinek magyar fordításai Göncz Árpád, Réz Ádám, Ungvári Tamás tolmácsolásában olvashatók. A sorozat sorrendben: Nyúlcipő, Nyúlketrec, Nyúlháj, Nyúlszív, Nyúlfark.
Pulitzer-díjjal tüntették ki a Nyúl-sorozat két regényéért A Nyúlháj (1981) és a Nyúlszív (1990) Kétszer kapta meg az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerést, a National Book Awards-ot. John Updike 76 éves korában tüdőrákban halt meg 2009 január 27-én.
XXI. Század, Budapest, 2021
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915505 · Fordította: Gy. Horváth László
Az öregedő, immáron kétszeres nagyapa Nyúl kényelmes, de legfeljebb közepesen boldog életet él Floridában feleségével, a nyugdíjasok paradicsomában. Kissé depressziós, a hirtelen elmúlt-eltűnt fiatalsága felett merengve, jellemzően küzd a kilókkal és a koleszterinnel, veszélyesen vastagszik a "nyúlháj". Az egészségtelen életmód nyomasztja, bár szerencsésen túlélte az első infarktust, mindent megtesz hogy tovább éljen. Updike négy regényével tiszteleg az élet hétköznapisága előtt. Megjelennek a régi szerelmek, kalandok-szexélmények, hiszen a vágy elevenen él még benne, legalább beszéljünk róla. Furcsa számvetés ez. Sajnos a barátokat sem kíméli az idő. Thelma sorsát drámai képekkel ábrázolja a szerző. Az egész történetben fájdalmasan tisztában vagyunk, érezzük minden fojtogató szűkületet, akadozó lélegzetet, ami a véghez visz közelebb. Ezt nem csak az eltömődött ereknek köszönhetjük... Updike az amerikai kisember életét ábrázolja, követi nyomon Nyúl sorsában. A szikrázó párbeszédek, fanyar humorral elevenednek meg, miközben a párkapcsolati problémák, szülő-gyerek-unoka viszony és az elmúlás kérdéseit boncolgatja Updike.
Fantasztikus korrajzot kapunk ismét, egy sodró lendületű regényben Nyúl életéről, aki nem találja a helyét (szokás szerint) ebben az új világban. Reaganról nem túl jó véleményt közvetít Updike, a hidegháború véget ért, Melanie Griffiths a Dolgozó lány sztárja, megjelenik az AIDS és a kokain. Ezzel Nyúl nem igazán tud mit kezdeni, a kokain pedig felborítja a család életét. Nelson kálváriája adja a történet gerincét. Tetszett, ahogy véleményt formált az egészséges életmód és a fittness-őrület célcsoportjáról.
Nyúl most sem tudja igazán mit is akar, csak sodródik, majd amikor rájön már lehet, hogy késő. Hová futna ötvenhat évesen, elzsírosodva, beteg szívével? Mégis, stílszerűen megteszi, minden várakozást felrúgva, utoljára még nyúlcipőt húz.
Feltámad benne az ifjonti lelkesedés, ami sajnálatosan a második infarktust eredményezi. Ennek az utolsó futásának előzménye a családi kapcsolatok kuszaságát fokozzák. Van itt némi bűntudat, dacolás az idő múlásával. Mondjuk ebben a családban minden megtörtént már, igazán senkinek nincs oka-joga a másikon számon kérni semmit. Menye, Pru kiüresedett házasságát igyekszik menteni, kevés sikerrel. Az unokák sorsa ugyan aggasztja Nyulat, de szeretne egy utolsó dobással újra fiatal lenni. Vagy legalábbis érezni azt, hogy még él.
"De hát ki él örökké? Pofonokat meg mindnyájan kapunk."
Belső monológjaiban még mindig büszkélkedhet hozzáértő kommentárjaival és megfigyeléseivel, ami kissé olyan hatást mutat, utólag már könnyen okos az ember. Családjától és fiától, Nelsontól a halál küszöbén megbocsátással búcsúzik el, ám egy új szereplő megjelenését előrevetítve.
Egy kiváló könyv, amely az öregedés és a halál, valamint az apaság témáit tárja fel mélységeiben egy bensőséges prózában, amit csak Updike tudott írni. Szuggesztív alkotás, ami 1990-ben Pulitzer-díjat hozott a szerzőnek.
ITT tudod megvásárolni a kiadótól kedvezménnyel!
John Updike: 1932. március 18. (Amerikai Egyesült Államok, Shillington, Pennsylvania) 2009. január 27. (Amerikai Egyesült Államok, Beverly Farms, Massachusetts)
író, forgatókönyvíró. a New Yorker folyóiratnak írt cikkeket és kritikákat, és itt jelentek meg első novellái és versei is. 1957-ben azonban úgy döntött, hogy minden idejét a szépirodalomnak szenteli.
Regényeinek magyar fordításai Göncz Árpád, Réz Ádám, Ungvári Tamás tolmácsolásában olvashatók. A sorozat sorrendben: Nyúlcipő, Nyúlketrec, Nyúlháj, Nyúlszív, Nyúlfark.
Pulitzer-díjjal tüntették ki a Nyúl-sorozat két regényéért A Nyúlháj (1981) és a Nyúlszív (1990) Kétszer kapta meg az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerést, a National Book Awards-ot. John Updike 76 éves korában tüdőrákban halt meg 2009 január 27-én.
XXI. Század, Budapest, 2021
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915505 · Fordította: Gy. Horváth László
2021. augusztus 14., szombat
Távol Afrikától
Karen Blixen: Távol Afrikától
"Délnyugat felé nézve láthattam onnan a Ngong-hegyeket. Nemes vonulatuk levegőég-kéken emelkedett a környező lapos táj fölé. De olyan messze volt már, hogy a négy csúcs aprónak tűnt, alig kivehetőnek, egészen másnak, mint ahogy a farmon festett. A hegység körvonalát lassan kisimította, elegyengette a távolság keze."
képek a filmből.
Európa, Budapest, 2021
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044511 · Fordította: Gy. Horváth László
„Volt egy farmom Afrikában, a Ngong-hegység lábánál.”
Az év egyik legjobb döntése volt részemről, hogy mégis elolvastam a könyvet. Ugyanis egyáltalán nem terveztem, nem akartam. Az indok elég egyszerű: a filmet az 1985-ös bemutató óta láttam vagy ötször, nagy kedvenc. A Kapszula Könyvtár sorozatban az Európa Kiadónál megjelent kötet azonban egészen más élményt adott, mint a film. Elég ritka, meglepő felfedezés volt, de szerintem teljesen mást nyújt a könyv, mint a film. Talán most értelmetlen is hasonlítgatni őket. Viszont a maga műfajában mindkettő zseniálisan működik.
Kevéssé romantikus a kötet, szerencsére egyáltalán nem a szerelemi történet áll a középpontban. Karen Dinesen, a huszonhét éves dán úrilány 1912 telén eljegyezte magát svéd unokatestvérével, Bror Blixen báróval. A házasságkötésre Mombaszában került sor. Hatalmas birtokot vásároltak Kenyában, Nairobi közelében. Az európai grófnő azonnal és mélyen beleszeretett Afrikába. Óda Afrikához is lehetne a regény címe.
Különös és egyedi életet élt Karen ebben a férfiak uralta társadalomban. A kétféle világkép, értékrend találkozása és közeledése, vagy éppen ütközése remekül megmutatkozik.

Elgondolkodtató korrajz Afrikáról, az ott élő emberekről, érzelmeikről, gondolkodásukról, hagyományokról és szokásokról. Olvasás közben ott jártam a Nairobiban, „a Ngong-hegyek alatt”. Éreztem a frissen pörkölt kávé illatát, elképzeltem a hatezer holdas kávécserje ültetvény szépséges csodáját, láttam a zsiráfok, oroszlánok és más egzotikus madarak seregét. Sorolhatnám még a szentjánosbogarak illetve a kutyái szeretetteli ábrázolását, a milliónyi madár leírását, a zsiráfok Európába szállításának szomorúságát. Sosem értettem a vadászat „szépségét”, de érdekes módon itt egy pillanatra sem kételkedtem a létjogosultságában. Már az első mondatnál hallottam Ráckevei Anna hangját a filmből, ami végig kísért.
Érzékletes és magával ragadó bemutatását olvashattam az afrikai életnek, a kultúrának, az őslakosok és a föld szeretetének. Blixen afrikai élményei, beilleszkedése egy idegen kultúrába átélhető és szemléletes képekkel elevenedik meg. Roppant érzékletes és magával ragadó ahogyan a bennszülöttekkel alakítja kapcsolatait: gyógyítja, segíti őket, emberileg is hat rájuk.
A báró érdekes módon a könyvben csupán egyszer tűnik fel... érthetően. Tehetséges szafarivezetőként nem túl sok vizet zavart Karen életében. A grófnő a kelet-afrikai kikuju, szomáli, maszáj emberekkel és kultúrájukkal ismerkedett, élte az életét, igazgatta a farm életét. Tizenhét évig élt a fekete kontinensen, amikor 1937-ben visszatért Dániába. Ekkor írta meg ezt a csodás történetet. Hosszú és súlyos betegségekkel terhes életének (1962-ben halt meg) fő műve kétségtelenül a Volt egy farmom Afrikában. Mindeközben számtalan esemény határozza meg életüket a távoli kontinensen. A háború szele ide is elért. Számtalan gyönyörű leírásokat olvashatunk Afrikáról, a tájról, az időjárás jellemzőiről, az őslakosokról. Itt jegyezném meg Gy. Horváth László szépséges fordítását élmény olvasni. A magyar nyelv szókincse igen gazdag, de soha, sehol nem olvastam még ennyi odaillő, fenséges de ugyanakkor a legkifejezőbb természetes hasonlatokat, jelzőket, a színek ezernyi árnyalatát leíró szavakat.
Magával ragadó, érdekes történet, ami életrajz és egy távoli kultúra keveredése, némi romantikával. Életszagú, valós mese. Az egész kontinens csupa élet és halál, illatok és szagok, színek és korom feketeség.. Az egész a világ egy esszenciája. Bár meglenne bennünk is a természet ilyen szintű megfigyelésének és megértésének ösztöne..
A könyv lazán felfűzött emlékek, ízek, illatok töredéke, ebből bontakoznak ki a tizenhét év fontosabb eseményei. Finoman érzékelteti, inkább csak sejteti, hogy férjétől külön-, majd elváltan élt. Közben egy meglehetősen viharos szerelmi viszony is kibontakozik a háttérben, Denys Finch-Hattonnal, aki őrizte és élte a szabad életét. A tragédia szomorú lezárást ad kapcsolatuknak, besegít a távozásba. A sáskák megjelenése mint valami bibliai jel kerül képbe. A lezárásban Karen a veszteségeit veszi számba, ami a farm felszámolásához, eladásához vezet. Torokszorító búcsú az ott maradó és elhalt barátoktól, Afrikától.

Távol Afrikától, ezzel a címmel írta meg dán birtokára visszatérve lírai visszaemlékezését, (ez alapján készült Sydney Pollack hét Oscar-díjas filmje Meryl Streep, Klaus Maria Brandauer és Robert Redford főszereplésével). A filmet 1985-ben, Karen Blixen születésének 100 éves évfordulóján mutatták be. A történet szépen fényképezett, látványos képekkel kel életre. Talán a filmből a hajmosós jelent a legközismertebb. Az a rész, ahol felszálltak kisrepülőn Afrika fölé eszembe juttatta azt a sort a magyar versből, miszerint „ ki gépen száll fölébe, annak térkép-e táj..” (Radnóti Miklós)
Megunhatatlan, igazi klasszikus film, zseniális színészi alakításokkal. A film jelentőségét kiemeli, hogy az 1001 film, amit látnod kell mielőtt meghalsz című kötetben is szerepel. Ajánlom mind a könyvet, mind a filmet felfedezésre, igazán léleksimogató élményt kaptam.
A kötet ITT, mindössze 1 499 Ft-ért kapható az Európa Könyvkiadó honlapján!
Megunhatatlan, igazi klasszikus film, zseniális színészi alakításokkal. A film jelentőségét kiemeli, hogy az 1001 film, amit látnod kell mielőtt meghalsz című kötetben is szerepel. Ajánlom mind a könyvet, mind a filmet felfedezésre, igazán léleksimogató élményt kaptam.
A kötet ITT, mindössze 1 499 Ft-ért kapható az Európa Könyvkiadó honlapján!
képek a filmből.
Európa, Budapest, 2021
446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635044511 · Fordította: Gy. Horváth László
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)