Anyavalya

Sándor Erzsi: Anyavalya 



                                                   






„Anyám ​​naplót mesélt nekem. Családot mesélt körém, nagyszülőket, unokatestvéreket, apát. Mindannyiukat felismertem volna, ha szembejönnek velem az utcán vagy betoppannak. Soha nem jött senki.”




Sándor Erzsi színésznő, később szerkesztő-riporter. Első könyvében 2013-ban őszintén írt legkiemelkedőbb és talán legnehezebb szerepéről az anyaságról. Most a saját édesanyjával való különös szimbiózisról mesél. Éppen olyan őszintén, néhol már-már tabudöntögetően, mint ahogyan eddig is. A könyv lebilincselő humora, ironiája mellett a nyílt, őszinte történeteivel ér el az olvasó szívéig. A nagyszerű és nem mindennapi családtörténettel végig járjuk a huszadik századot. Különös adalék ez a holokauszthoz, a magyar zsidóüldözéshez is. A legszebb anyaregény. Némi hasonlatosságot is felfedeztem saját anyaképemmel... az enyém is sok kérdében, helyzetben gondolkodott, tett így. Az utolsó, temetési momentum kísértetiesen azonos.



A történetek hol máshol, mint a fürdőszoba intimitásában hangzanak el. Anya két fürdetés közt mesél. Rég elhalt rokonokról, moszkvai nagyhercegek, brazil milliomosok, szédítően szép és naív nagynénik, kihagyott, elmulasztott lehetőségek és a véletlen. Azaz: az élet jelenik meg sorsukban. Mesél a konyhában üldögélő, közben varrogató édesanyáról, aki milliomos lány lehetett volna Brazíliában. Ő azonban vágyott haza, Kispestre, így inkább visszajött. Kalaposlánynak a nővére üzletébe...

                   

A jó kézügyessége mellé türelem és nagy fantázia párosult a hihetetlen erős életösztönnel. Fejben forgott élete filmje. Mindig egy jelentben volt, előadta magát. Remekül és nagy szerencsével. Élte
az életét, próbálta a legjobbat kihozni a helyzetükből. Anya, akit elhagytak, családját megölték, a lányka, akinek csupán anyja és nagynénje van, (aki apja helyett apja) hiszen apját nem ismerhette. Lánya születésekor 1956-ban ő a saját családjával éppen elhagyta az országot és gyermekét az édesanyjával együtt. Mindeközben elhagyott fiatal anyaként mesélt családról, történelemről, szerelmekről, zenéről és magáról az életről. Őszintén. Sírva és nevetve. Nem panaszkodva, nincs vádaskodás. Ez a pozitív életszemlélet ma is nagyon hasznos, szükségünk van rá. Erőt meríthetünk Sándor Erzsi regényéből, édesanyja életvidámságából.


Ez egy olyan "nem lehet letenni" könyv, lehetetlen nem szeretni. Nagyon nehéz szavakban leírni azt, amiről a könyv szól, és érzéseket keltett bennem. Volt szerencsém, hasonlóan rémes gázmelegítőt látni nagymamáméknál. Ijesztő egy kisgyereknek, és hol jön még ehhez a sok halott, elgázosított rokon? Nem semmi életmese ez. Anya, aki nem köt kompromisszumokat, nem köt alkut senkiért, semmiért. Szinte az életét is végig bohóckodja, mert csak így lehetett végigélni. A lányát is erre neveli. Bátran vall nőiességéről, gondjairól. Mert azét akadtak, de nem adta fel. Ez a bátor, őszinte kitárulkozás az, ami leginkább elismerést érdemel. Csodás családregény, fantasztikus rokonokról, élethelyzetekről. Valóban sírva röhögős. A vége különösen az. A szeretet-szkander egyszer véget ér.

De mit kezdjünk akkor anyával, az emlékével? Sodró, lendületes anyaregény, amit a szeretet írt.


Egyetlen hibáját tudnám mondani, ami a Tomi-regénynél is előjött: rövid, még olvastam volna. Sándor Erzsi úgy mesél sajátos, egyéni hangján, mintha ott ülnénk mellette egy kávéházi asztalnál. Olvassatok Sándor Erzsit! Nem kötelező, de kihagyni nagy hiba. Gazdag és szemléletes képanyag teszi kerekké a regényt. Nagyon várom a következő mesét!

Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten. 1994-től tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztője. Többnyire újságíró.
Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban jelent meg, szintén a Park Kiadónál.






Park, Budapest, 2016
268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633552735