2016. május 11., szerda

Biff evangéliuma

Christopher Moore: Biff evangéliuma
-Aki Jézus gyerekkori haverja volt-



                                                       

                                               





Jézus születését, életét és tanításait, önfeláldozását harmincadik születésnapja után ismerjük. De mi van a gyerekkorával, felnőtté válásának történetével? Ezeket az éveket ismerhetjük meg ebből az evangéliumból.


Tartottam ettől a könyvtől, bevallom. A vallásos téma áhítata, Jézus misztifikált alakja és a humoros helyzetek kissé félelmetesnek tűntek. Ateistának sem mondanám magam, ahogyan kifejezetten vallásosnak sem. A Biblia ismeretét, fontosságát nem vitatom, sőt: kell, szükséges. Ám a kisördög ott motoszkált végig bennem, de nem kellett! A téma aranyos, ötletesen vicces. A helyszín adott, amit tökéletes stílusban megírt kerettörténet tesz szórakoztatóvá, sőt: hihetővé. Akár így is történhetett. Beszéljünk őszintén és  komolyan a vallásról. Úgy, hogy közben vigyorgok, sőt, gurgulázva nevetek az eseményeken. Pedig vannak itt mélyebb gondolatok, nem felszínes izgalomkeltés a szerző célja.

Moore történetében Lévit, akit Biff néven is ismerünk, az Úr parancsára feltámasztja egy angyal, hogy írja meg legjobb barátja történetét. Aki a későbbiekben nem más, mint Jézus Krisztus néven lesz ismert. A kissé kelekótya szoknyavadász, ám hűséges Biff, nekilát egy hotelszoba mélyén, hogy megírja a hiányzó évek eseményeit. Ez lesz a saját, Biff evangéliuma. Minden szenteskedő áhítattól mentesen ismerjük meg ezeket az eseményeket. A végén szomorú lezárás remek feloldást kap.

A gördülékeny történet nem kevés poénos-humoros elemet tartalmaz. Mégis nagy igazságokat fedezhetünk fel a humor mögött. A mélyebb tartalom kibontásához, ahogyan a könyv megírásához
is kell egy alaposabb Biblia ismeret. Aki nem, vagy csak felületesen ismeri a Bibliát, a poénokat
sem fogja érteni. Sőt, az is bizonyos, lesznek, akik felháborodnak, szentségtörést fognak kiáltani.
Azoknak javaslom, lapozzanak hátra a szerző utószavaihoz! Érdemes elolvasni mit üzen.


Józsua kávéfüggő,  gyermekként gyíkokat feltámasztó, majd kung-fu mesterré váló történetei zseniálisak. Valóban barátok Biff-el, miközben ugratják, vagy éppen megmentik egymás életét.
 A lányok és a szerelem sem maradhatnak ki: Mari, akit bizony nagyon szeret és a
többiek nélkül a történet egy erős színtől lenne mentesebb. Míg Józsua a bölcsektől tanult,
addig Biff a teljes Káma Szútrát sajátította el egy indiai prosti segítségével...
Vannak még démonok, varázslatok és jótékony gyógyítások is. Imádnivaló könyv, profán humorral. Meglepően komoly, vagy véresen vicces azt az olvasó döntse el.  Kellemesen szórakoztató kikapcsolódást ad ez az evangélium. Humoros, szatírikus módom ábrázol vallási kérdéseket, teszi
ezt kicsit sem sértő módon. A könyv egyöntetű siker mindenhol.




Christopher Moore:
amerikai író, 1957. január 1-én született az ohiói Toledóban. Első könyve 1992-es megjelenéséig volt eladó, éjszakai portás, DJ, és biztosítási ügynök.

2002-ben az egész világot megnevettette ezzel a regényével. Magyar nyelven először 2006-ban jelent meg. A sikerre jellemzően több utánnyomást is megért. Most új borítóval, felújított formában kapható ismét a regény. További írásai: Vérszívó démonok, Totál szívás és Csak egy harapás, Te szent kék! A bolond 2015 őszén jelent meg idehaza. Júniusban érkezik A velencei sárkány története.

A szerző hívatalos weboldala: https://www.chrismoore.com/


Eredeti mű: Christopher Moore: Lamb

Eredeti megjelenés éve: 2002
Agave Könyvek, Budapest, 2016
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634191186 · Fordította: Pék Zoltán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése