2017. április 1., szombat

A pestis árnyékában

Brigitte Riebe: A pestis árnyékában 




                                                                               








A General Press Kiadó Regényes történelem sorozatának legújabb kötetét jó kézbe venni, keménytáblás, igényesen szép borítójával. Brigitte Riebe tavalyi sikerregénye A három grácia egyik kedvenc olvasmányélményem volt. Nagyon vártam ezt az történetet. Most is hasonlóan eredeti a regény cselekménye, amivel meglepte olvasóit Brigitte.


Az 1540-es évekbe repít vissza a történet. Kölnben járunk, ahol tombolóan forró a nyár. A városlakókra azonban más veszély is leselkedik
Megismerjük főhősnőnket, Johannát, a csinos özvegyet. Ő éppen levetette gyászruháját és kikosarazta sógorát, aki feleségül kérte. Meglepett ez a szokás, hogy a férfitestvérnek joga van feleségül venni az özvegyet. Ugyanakkor a sógor nem csak Johannának, de az olvasónak is ellenszenves, önző figura. Hennes Arnheim szűcsmestert saját önös érdekei hajtják, nem a gondoskodó segítség. Neki a nagy házra fáj a foga, Johanna azonban átlát aljas szándékain. A férfi azonban nem adja fel gonosz tervét, nem riad vissza semmitől. Ehhez szövetségest is talál.


Az első fejezet alcíme a Galamb, Johanna tiszta érzéseit, vágyait, lelkét szimbolizálják. A bonyodalom azonban fokozódik. Megjelenik egy különös fiatalember, aki a Varjú névre hallgat. Róla mesél főleg a második rész, amit tovább bonyolít a fekete halál megjelenése. Elképesztő higiéniai körülmények közt éltek akkoriban. Több esetben feltűnnek a patkányok, bolhák, amik a halálos kórt terjesztették. A fürdőházakat kevesen és ritkán vették igénybe, már már úri különcségnek számított egy kiadós fürdés. Nem úgy a város jól menő bordélyházát...


Színre lép másik főhősünk is Vincent de Vries az érsek új orvosa. Karizmatikus személyiség, akinek alakját érezhetően titok lengi körbe. Sikerrel gyógyított, orvosi kutatásokat végez. Érdeklődik az orvostudományok fejlődése után is. Megfigyeléseit leírja, tanítja a leendő orvosokat. Felbukkan a regényben a másik igen veszélyes betegség a "franciakór" és annak lehetséges gyógyítására is. Igaz, a pestis a fő vonal, de erről is olvastam volna többet.

Betekinthetünk a középkor világába, az emberek gondolkodásába, hiedelmeikbe és az orvostudomány kezdetleges fejlődésébe. Az emberi testről keveset tudnak, összefüggéseket csak sejtenek. Vincent is megküzd a módszerei elismeréséért. Ő már alkalmazza a maszkot, köpenyt, védőkesztyűt. Johannával való találkozása frenetikusra sikerül, régi sebeket tép fel.



Aki szereti a mozgalmas történelmi regénybe ágyazott, valós alapokon álló történeteket, ajánlom olvasásra. Korhű történelmi háttérrel, izgalmas cselekménnyel és váratlan fordulatokkal találkozhat. Olvasmányos, folyamatosan fenntartotta a figyelmet, mégis kicsit mást vártam ettől a könyvtől. Sok benne a titok, sok a titkokra való utalás, ám körülményessé válik a megoldás. Elveszik az izgalom menet közben, sokára áll össze a kép. A három grácia végig feszültebb légkört teremtett.

Szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle, lehetett volna kissé merészen bevállalósabb is a szerzőnő. A szereplők cselekedetei kiszámíthatóak, már-már sablonosak. Különösen a mellékkaraktereket nem éreztem „igazinak”. Sem az érsek, sem a városi tanácsos sem a gróf nem
volt hiteles. Ennyire nem lehettek buták! Gyarló az ember, de már a vádak is nevetségesek. A
kínzások döbbenetesek, de így értelmetlenek. Nehéz lehetett abban a korban nőnek lenni. Ezt nem csak Johanna, de Bela a város kurtizánjának sorsa is jól példázza. Tetszett, ahogy az írónő megpróbált megismertetni hogyan működtek az akkori bordélyok, vagy születtek az ítéletek.


A gonosz nagyon gonosz, (sógor, városi elöljárók és Ita) a jó naivan szerény áldozattá válik. Johanna és Vincent körül súlyos titok lappang, ezt érzékeli az olvasó. Vincent és Johanna lelke sérült, keresik a boldogságot, önmagukat, új életüket. A másik hősnőnk, Ita alakja is elég hangsúlyos, csalárdul aljas, igazi bajkeverő. Szerencsére sorsát ő sem kerülheti el. Kár, hogy kicsit nehézkesen derül fény
a három ember múltjára. Mi köti őket össze, mi a közös titok a sorsukban? Kicsoda valójában Varjú?

Önzés, irigység, pénz és bosszú mellett a pestis áll a háttérben.
A történelmi háttér az akkori Európa képe, a kiszolgáltatott emberek és zsidó közösségek életébe is kapunk bepillantást. Itt az imádság kevés volt, senki nem volt védve.  

                                                         
Ami tetszett még benne, hogy a szerelmi szálak sejtelmesek. Nem voltak oldalakon tartó ömlengések, sőt! Nagyon is gyarló módon dolgoztak a vágyak, de visszafogottan kerültek bemutatásra. A végére, nem árulok el nagy titkot, persze egymásra találnak azért. Igaz megküzdenek nem csak önmagukkal, de a külvilággal is nehéz akadályokat kell is legyőzniük. A fertőző betegség ábrázolása mellé hiedelmeket, sorsokat ismerhet meg az olvasó. A városi rablóbanda ténykedése is okoz nem kevés galibát. Érdekes korrajz volt a könyv. Több szálon futó cselekménye a Sólyom című harmadik részben teljesedik ki. A megoldás pedig okoz még váratlan fordulatot.


A történelmi háttér ezúttal is hiteles és persze a pestisről is bőséges információval szolgál az írónő. Vincent alakjával megelevenedik előttünk az a küzdelem is, amelyet a középkor embere a történelem legpusztítóbb járványa ellen folytatott. Ő már felismerte a védőfelszerelés fontosságát, vagy azt, hogy a szennyest égessék el. Brigitte Riebe regénye nem csak olvasmányos, de arra is buzdít bennünket, hogy utánanézzünk a fekete halálnak, terjedésének és gyógyításának.





Brigitte Riebe: 1953. szeptember 30-án született Münchenben

A szerző kiadónál megjelent művei:
Assisi menyasszonya
A holdistennő
A rajnai kolostor
A sienai bűnös
Az éjszaka kapui
A boszorkány és a herceg
A három grácia
A pestis árnyékában









General Press, Budapest, 2017
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636439897 · Fordította: Berecz Zsuzsa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése