2015. december 4., péntek

Neoton - 50!

Neoton Família-sztori - 50 év  



                                      



50 éves a Neoton Família! Ki ne ismerné az együttest? A "magyar világsztárok", ami persze picit túlzás, az azonban tagadhatatlan, hogy az egyik legnagyobb külföldi sikereket elért együttesről van szó. De erről később. Még 1965-ben történt, amikor két fiatal, Pásztor László és Galácz Lajos az akkori divatnak megfelelően egy Mikulás-napi egyetemi versenyre együttest alapított, Neoton néven. Még tagja volt az induló zenekarnak Herrer Pál, Kertész Gábor és Tóth István. A Neoton név Pásztor csehszlovák gitárjáról származik.

1968-ban már Balázs Fecó billentyűzött és megnyerték a Ki mit tud? vetélkedőt a Nekem eddig Bach volt mindenem című dallal. Ugyanebben az évben megjelent a Kell, hogy várj, a Neoton első nagy sikere, ami azóta számtalan feldolgozást is megért, mind a mai napig hatalmas siker. Az első nagylemez Bolond város címmel 1971-ben került a boltokba, nem túl nagy sikert aratott. Érdekesség, hogy a lemezen a későbbi Omega-tag, Debreczeni Ferenc dobolt. A Neoton sorsa elég bizonytalanná vált a folyamatos tagcserék miatt. Debreczenit Tiboldy Zoltán, majd Ambrus Zoli váltotta. 1972-ben Jakab György billentyűs csatlakozott még a Neotonhoz. Elég eklektikus volt a stílusuk, koncerteztek, rengeteg rádiófelvételük készült, azonban csak amolyan "másodvonalbeli" együttesként tartották őket számon. Az áttörést és a siker lehetőségét 1973-ban a Kócbabák énektrió hozta el az együttesnek. Első közös munkájuk a Vándorének hatalmas figyelmet kapott és lett sláger. 






A három Éva alkotta lánycsapattal: Fábián, Pál, Csepregi eleinte csak néhány közös dalról, albumról volt szó, elsőnek Neoton és a Kócbabák néven megjelent a Menedékház 1976-ban, majd a siker hatására a lányok tagokká lettek és Neoton Família néven folytatták együtt tovább. Az 1977-es Csak a zene lemezük már így jelent meg és lett siker. Hívlak című dalukkal a Metronóm'77 fesztiválon 3. helyet nyertek. Közben az egyik alapító tag, Galácz Lajos, kivált a zenekarból, helyére érkezett Barcs János gitáros.

Ebben az időben már felfigyelt a zenekarra dr. Erdős Péter az MHV egyik igazgatója. Az ő munkája mindenképpen elismerést érdemlő, még, ha sok döntésével megosztotta az együttest és a rajongókat is. Ő volt az első tudatos "popmenedzser" Magyarországon. Csak a zenekar dolgaival foglalkozott, szervezett és meghatározott, döntött sok kérdésben. Ruhák, frizurák, dalok és stílus, fellépések, tagok sorsáról. Amikor közelebbi viszony alakult ki közte és Csepregi Éva között, állítólag lemondását is felajánlotta az MHV-nál, de nem fogadták el. A nagyravágyó terveit sok jelentős siker koronázta. Az együttes zenészei jól képzett, tanulásra is képes tagjai is hozzájárultak ehhez. Erdős a nyugati mintát követve az ABBA-stílust próbálta idehaza megvalósítani. Egy időben ment a szlogen a Neoton koncertre a nagymamád is elhozhatod. A zenei összefogás kétségtelenül sikeressé tette őket. A dalaik nagy részét Hatvani Emese, Pásztor felesége írta. Valódi csapatmunkában készültek a lemezeik.


 Az igazi nagy siker és a fordulópont a Neoton Família történetében 1979. volt.  A cannes-i Midem fesztiválon ők kísérték a magyar popzenét képviselő szólistákat, és ezáltal ők is eljátszhattak három saját dalt. Ekkor figyelt fel rájuk a külföldi szakma. Az év nyarán megjelent idehaza a mindmáig egyik legsikeresebb Neoton lemez a Napraforgó. A Santa Maria, a Szédült napraforgó vagy a Hegyirabló, Szombat este táncol hatalmas sikernek bizonyult. Itthon hirtelen a slágerlisták élére juttatta az együttest az akkoriban fellángoló disco-hullám, majd külföldről is jelentős érdeklődés jelentkezett utánuk. Spanyol, NSZK majd Japán turnák sora következett, lemezeik Newton Family néven jelentek meg. A Toshiba cég rögtön felfigyelt és lecsapott a zenekarra. A Santa Maria kizárólagos terjesztési jogát megvette Tajvan, Dél-Korea, Dél-Amerika és Japán területére. A japán siker elképesztően nagy volt.


1980-ban távozott Fábián Éva és Ambrus Zoli dobos, helyére érkezett Bardóczy Gyula és Végvári Ádám gitáros. Zeneileg a legjobb felállásban ekkor volt az együttes. A "feláldozott" Kati és a Kerekperec sorsát most nem elemezném...  
 


Erőteljes és rengeteg munka következett, lemezek és nagy slágerek egész sorát hozta: 1979 decemberében jelent meg a külföldi rendelésre készített angol nyelvű slágereket tartalmazó Disco Party album, ahol Kovács Kati, Szűcs Judith is énekelt még. A lemez rövid időn belül aranylemez példányszámban fogyott el, s a későbbiekben több hasonló lemezt is készítettek (1982, 1983, 1989).
Marathon, Don Quijote, 220 felett, Tini-dal, Monte Carlo a saját sikereik közül csak néhányat kiemelve. Ezek mind  a mai napig nagy slágerek.  A következő pár évet a Família folyamatosan a stúdióban és koncerttermekben töltötte, a Don Quijote a slágerlistákon szerepelt Magyarországon és külföldön, 1981 végén 42 állomásos turnét adtak Japánban, majd 1982-ben ismét visszahívták őket. Ekkor készültek a legkiforrottabb Neoton lemezek: a Marathon, A família, és a Szerencsejáték külföldön is szép sikereket hozott nem csak idehaza.



Hiába énekelték az 1982-es utolsó közös lemezen a Szerencsejátékon: "Nem szállunk ki a hajóból,
1983 januárjában Pál Éva is kiszállt, elhagyta a zenekart. A Kócbabákból Csepregi Éva maradt az egyedüli „kócbaba”. A Neoton legjobb összetétele, avagy: a vég kezdete volt ez a mozzanat. A japánoknak Csepregi Éva tetszett, magas szőke nő, számukra ő volt az európai... Ezért egyre több szólófeladatot vett át Pál Évától, aki sokkal erősebb, jobb volt hangban, de nem volt olyan formálható, mint Csepi. 

Pál Éva tíz közös év után tehát 1983 elején lépett ki, hogy szólistaként folytassa, de ebből nem lett semmi, családot alapított, majd 1987-től újra a Neotonnal dolgozott, de csak a vokálban szerepelt több lemezen, sőt, a meselemezen még szólófeladatot is kapott. Úgy volt, hogy 1990-ben Pásztorékkal újra együtt dolgozna, de végül nem lett az egészből semmi. Az együttesbe Szulák Andrea került helyette. Érdekes felállást eredményezett, amire azonban a közönség nagyon nem volt vevő. A Trónörökös című lemez nagyot bukott. Ez lett az igazi pont a történet végén. A rendszerváltás után Pásztor a Magneoton lemezkiadó igazgatója lett, a zenélésnek búcsút intett.




Pál Éva hangja és hangszínének egyedisége, valamint szakmai profizmusa anno  meghozta az eredményt: 1978-ban Az Év énekesnőjének választották. Éva több szólódalt is énekel, olyanokat, mint a hatalmas slágerré lett Ha szombat este táncol, a dinamikus Szia!, és a vagány hangvételű Megőrülök a szerelemért című. Ekkoriban ’készül el’ imázsa, és rá a dinamikusabb, pörgősebb dalokat írják, így a show woman szerepkör az, amit betölt az együttesen belül. Híres a szemüveg kollekciójáról, melyekkel hatalmas show-t produkált a koncerteken és a promóciós képeken egyaránt. A Napraforgó című lemez hatalmas sikert hozott ugyan a zenekarnak, ám ez Éva karrierjét elég furcsa módon érintette. A Hanglemezgyár vezetői nem támogatták az énekesnőt, átértékelődött a szerepe a Neotonon belül és elvették tőle a szólódalokban való érvényesülést. 1981-re láthatóan belefáradt ebbe a monotonizmusba és már akkor érlelődött benne a kiválás gondolata, ám az együttest felkérték a Japán turnéra, így Pál Éva velük maradt és végigvitte a 42 állomásos koncertkörutat. 1982-ben már elviselhetetlen körülményeket teremtettek számára a Neotonban. Az akkor ősszel megjelent Szerencsejáték albumon már csak vokálozott, szóló dalt nem kapott. Így jött el 1983. januárja... 
Nagyon nagy kár, hogy a két Éva szerepe nem lett olyan sikeresen összehangolva, mit az ABBA-lányok esetében. A későbbi sikerek valóban elképesztőek, Csepregi rengeteget alakult, változott előnyére, de a karizmatikus Pál Éva hiányát semmi és senki nem pótolta. Őszintén sajnálom a sorsát, bár érthető az akkori döntése.  




Ezek ellenére a siker tovább fokozódott: 1983 októberében Ádám és Éva elhozta a Yamaha-nagydíjat Tókióból a Holnap hajnalig című dalt vitték sikerre. Ez szintén igazi klasszikus Neoton dal lett az idők során. Ez volt az egyetlen eset, amikor magyar előadó nyerte a nagydíja. És ezt azért NEM az Erdős intézte el... ahogyan az eladott lemezeket sem ő vásárolta fel.




1985-től Csepregi Éva együtt dolgozott a skót származású Bob Heatlie-vel, aki elsősorban szólókarrierjét egyengette. Heatlie olyan dalok szerzője, mint a Párizsi lány, a vihart kavart OK Gorbacsov vagy az Így vagy úgy, a Sárkány éve. Egyre több zeneszerző-team dolgozott a Neotonon belül, és ez nemcsak sikeres dalokat, hanem feszültséget is generált. 



A zenekar 1990-es kettészakadásáig még van néhány sikeres év és nagylemez.  Karnevál, Minek ez a cirkusz? Védőháló nélkül, hogy a tagok önálló szólólemezeit is említsük:  Éva Kék korszak albuma 1987-ben hatalmas eladást produkált, majd Ádám szólólemeze és a két közös duett lemez is szépen fogyott. Azonban a belső feszültség egyre nőtt... a vokalisták már nem kaptak jelentősebb szerepet, csak díszletként funkcionáltak. A menedzser Erdős Péter halála tett pontot a Neoton sorsára 1990 februárjában. Az előző év végén kiadott utolsó Neoton-lemez az Abrakadabra szinte elsikkadt. Mondjuk, talán a leggyengébb lemezük is volt. A zene felhígult, túl könnyeddé vált. 






A ketté szakadt zenekar Ádám-Éva- Baracs, mint ÉVA-Neoton, az eredeti Neoton nevet Pásztor-Jakab, Bardóczyék vitték tovább, de kevéske sikerekkel. Jakab György 1996-os, fájdalmasan korai halála végleg lezárta  a további esetleges közös munkát. 1998-ban volt  Búcsúzni csak szépen címmel sportcsarnokbeli koncertjük, ahol a két másik Éva is felléphetett.  








Az utóbbi tíz évben mint a Neoton Família Sztárjai lépnek fel nem kevés sikereket elérve a régi nagy slágerekkel. Éva és Ádám mellett Baracs János szerepel az eredeti zenekarból. Dobok mögött Éva fia Dávid játszik, és a Lukács-házaspár egészíti ki még őket gitáron és szintetizátoron. A közönség töretlen szeretete és érdeklődése kíséri koncertjeiket idehaza és határon túl is.


 














Forrás: Borzák Tibor: Családregény
 Laude, Budapest, 1989
232 oldal · ISBN: 9630259389

Csepregi Éva: Napraforgó
  Retro Media, Budapest, 2009
250 oldal · ISBN: 9789638769480
 
wikipédia és a Neoton hívatalos oldala.

1 megjegyzés:

  1. :) jaj, ez most jól esett :) a poszt felét végigénekeltem, úgyhogy most megyek, és meghallgatok tényleg valamit a felsorolt dalokból *kacsint
    amúgy szerintem nagyon nehéz profin csinálni Mo-on a zenekarokat, ahhoz kevés a lelkesedés, zeneszeretet, hogy folyton ne lehessen hallani széthúzásról (szinte minden együttes életében).

    Khm, a Családregény mintha nekünk is meglenne itthon... újra kéne olvasni, jó emlékeim vannak róla.

    VálaszTörlés