2018. november 27., kedd

Megölni a királyt!

Izolde Johannsen: Megölni a királyt!  





                                                                                             





"A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt."






Izolde Johannsen tengereken játszódó történelmi sorozata most egy régebbi korszakba nyúlik vissza. Eddig is kedvenceim közt voltak ezek a regények, hiszen végre újat, mást tudott nyújtani, eredetibbek voltak már csak a helyszínek miatt is. Számomra a történelmet emberközelivé teszi, szereplői sorsával izgalmassá és szemléletessé varázsolja az adott korszakot.


Nincs ez másképp a La Fayette sorozat első kötetével sem. Már a cím megnyert, előre vetítve a sodró történéseket. A kalandokban bővelkedő, valós elemekkel megírt regény mozgalmas témát választott. A francia forradalom korszakába viszi vissza olvasóit. Ezt ismerhetjük meg egy barátság hátteréből. A forradalom kirobbanásának előzményei és a következmények remekül fonódnak egybe. Eleinte a márki kalandos életének kezdetét, házasságának történetét mutatja be az író. Ez bővelkedik romantikus elemekben, ami kicsit ugyan nekem furcsa volt egy történelmi kalandregényben, de jól simult a cselekmény felépítésébe. A két szerelmes fiatal tétova lépései, érzései szép hátteret adnak az érzelmeknek. Gilbert La Fayette 17 évesen kötött házasságot, felesége révén kapcsolatba került a versailles-i királyi udvarral. A gazdag, fiatal márki karrierje és élete bontakozik ki az olvasó előtt. Emberi alakja megnyerő, céltudatos és okos embert mutat.



"Gilbert egészen egyszerűen szerelmes volt. Egy eszménybe, egy álomba egy új hazába. Amerikába…"


Lépésről lépésre ábrázolja La Fayette márki életének fontos történéseit, politikai karrierjét. Emberi alakja és gondolkodása, mentalitása szemléletesen elevenedik meg. A tengeri harcok, kalandok mellett az amerikai függetlenségi háború is fontos szerephez jut. Megtudjuk, miért szeretik, ismerik el La Fayette tetteit a mai napig is az amerikaiak. A liberális gondolkodású francia, tábornokként harcolt George Washington mellett az Amerikai függetlenségi háborúban. La Fayette titokban lépett be a harcba, amit a saját pénzén is támogatott.

A kalandok elképesztő száma egy mozgalmas és lendületes cselekményt garantál az olvasónak. A több szálon futó események a szereplők alakja kiemelkedően jó háttér előtt elevenedik meg. Gilbert La Fayette és Szalma Jason barátsága végig valami titokzatosságot rejt. Már a megismerkedésük sem mindennapi a könyv kezdetén. Érezhető, hogy a végén valami titok lehet, de a fordulat mégis meglepett. Szalma Jason karizmatikus karaktere végig szerethető, bátor. Az érdekes címre is tőle kapunk magyarázatot.

A történelmi tények és események háttere, az emberi motivációk jelennek meg a regény mozgalmas cselekményében. XVI. Lajos és felesége alakja is emberközelivé válik, sőt, egészen esendőek a végére. Megismerhetjük XVI. Lajos uralkodásának hátterét, a forradalomban játszott szerepét, majd szomorú sorsát. A királyi család álruhában és titokban próbált szökni, de letartóztatás után újra Párizsba a Tuileriák palotájába szállították őket. Az olvasó számára filmszerűen szemléletesen elevenednek meg az események: élnek, lüktet a forradalom a lapokon. Megdöbbentő volt a királyi család ellen tanúsított gyűlölet. XVI. Lajos méltósággal viselte tragikus sorsát, amely menthetetlenül és elkerülhetetlenül a vérpadra sodorta.

A francia forradalom kirobbanásának okai és történései, színes forgataga ennyire alaposan és érthetően még talán egyetlen regényben sem kerültek bemutatásra. Szemléletes és látványos képekben követhetjük nyomon a nemesség ellen fellázadt emberek elkeseredett harcát. XVI. Lajos La Fayette-t nevezte ki a Nemzeti Gárda főparancsnokává, és ő adta ki a parancsot a Bastille lerombolására. Ezzel vette kezdetét a francia forradalom 1789. július 14-én. Érdekes volt megismerni a háromszínű kokárda vagy az Emberi és polgári jogok nyilatkozata létrejöttének történetét. A „forradalmárok” viselkedése, esztelen vérengzései sok esetben elképesztőek. Vérgőzös pusztításuk döbbenetes. Egyéni emberi drámák is megjelennek a regényben.


"Senkit meggyőződése, vallási és egyéb nézetei miatt háborgatni nem szabad, feltéve, hogy e meggyőződés és e nézetek megnyilvánulása a törvényes rendet nem sérti. A gondolatok és vélemények szabad közlése az ember egyik legértékesebb joga, ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat és nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvényben meghatározott esetekben"




A frappáns lezárás magában hordozza a folytatást, ami bizonyára további történelmi és politikai erőviszonyok csatája lesz. Várom a további események, történések megelevenítését. Az új regény a Helikon Kiadó Szenzár-könyvek sorozata. A szemet gyönyörködtető borító Kertai Zalán munkája.

A regény kedvezménnyel ITT lehet a tiéd!


Fülszöveg:


XVI. Lajos francia király tilalma ellenére Los Pasajes kikötőjében már indulásra készen ringatózik a La Victoire nevű brigg. Fedélzetén álnéven több mint egy tucat fiatal, becsvágytól fűtött francia nemes rejtőzik fegyverekkel, szolgákkal – köztük Gilbert La Fayette, korának egyik legvagyonosabb katonatisztje. Az angolokat tiszta szívből gyűlölő, alig tizenkilenc éves márki a rejtélyes Jasonnel, a titkos tervet rejtegető mesterlövésszel Amerikába készül. Az elfogásukra küldött katonai osztag már úton van, hogy megakadályozza a példátlan küldetést. Eközben az óceán túlpartján függetlenségi háború dúl Anglia és a fellázadt gyarmatok között…


Izolde Johannsen tengeri kalandokkal átszőtt történelmi regénye egyedülállóan, a franciák szemszögéből mutatja be az amerikai függetlenségi háborút, majd La Fayette márki politikai életútját a királya és a nemesség ellen fordult francia nép borzalmakkal teli, forradalmi éveiben.


Eredeti megjelenés éve: 2018
Szenzár, 2018

320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634791270

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése