2018. november 2., péntek

Mindent bevallhatok

Kosztolányi Dezső:Mindent bevallhatok 
Kötetben meg nem jelent írások


                                                           







     „Vagyok, ami vagyok.”








A Jaffa Kiadó gyors egymásutánban két különböző Kosztolányi kötettel is kedveskedik az irodalomtörténet iránt érdeklődő olvasóknak, az író rajongóinak. A Mindent bevallhatok válogatáskötetben eddig még kiadatlan írások, interjúk teszik árnyaltabbá a népszerű alkotóról kialakult képet.



Mindenki ismeri Kosztolányi Dezső nevét, munkásságát. Ő az egyik legnagyobb magyar prózaíró. Alig 51 évet élt. Neve számtalan verse, nagyszerű novellái és regényei révén közismert. Biztos vagyok benne, hogy Édes Anna, Esti Kornél vagy a Pacsirta története sokak kedvence. Nem lehet kihagyni műfordításainak jelentőségét sem. Számomra a Szegény kisgyermek panaszaival lett a kedvenc szerzőim egyike. Ebben a válogatásban a tárcái mellett az interjúk adnak igazán képet gondolatairól, érzelmeiről. Érdemes megismerni ezeket a kuriózumokat.

Milyen ember is volt valójában, mint férj és apa, milyen barát, hogyan képzeljük el az írót alkotás közben, vagy milyen volt otthon, papucsban? Véleményét megismerhetjük a világ dolgairól, hogyan látta saját életét, sikereit? Többek között erről is tudhatunk meg információkat a korabeli cikkekből, körkérdésekre adott válaszaiból. A sok apró, néhol vicces válaszokból kirajzolódik egy érző és felelősen gondolkodó, mégis játékosan humoros ember portréja.

Miközben olyan írásokat, tárcákat olvashatunk, amik már-már feledésbe merültek a hatalmas életműben, most igazi irodalmi csemegeként bukkannak fel egy kötetbe válogatva. Urbán László irodalomtörténész válogatása színes és szemléletes. Árnyaltabbá teszi, közel hozza a mai olvasóknak és megismerteti Kosztolányi érzelmi és gondolatvilágát. Kicsit bepillanthatunk a lelkébe a kötet segítségével. Műveinek keletkezésének hátterét, az alkotás fázisairól mesél, miközben elárulja véleményét a világ dolgairól. Megtudhatjuk a sok kávé és a napi 40 cigaretta alap volt nála, avagy a védjegyévé vált zöld tintát miért használta. Shakespeare számára időtlenül kortalan, fontos szerző volt. Miközben sétálhatunk az esti Logodi utcában, olvashatunk utazási élményekről vagy arról, miért érezte Pesten is vidékinek magát.



Az írótársakról alkotott véleményét is elárulja. Milyen szerinte a jó magyar író? Az egész magyar irodalom vidékről jött, állítása szerint.

Karinthy Frigyes kikerülhetetlen jó barátja volt. Az ő személyisége, kettejük állandóan mókázó, egymást ugrató barátsága az irodalmi élet egyik legközismertebb barátsága volt. Amit sajnálatosan a betegségek is szorosabbra fűztek. Nőkről, házasságról, az alkotás öröméről és a nyelvi játékosságról, rímekről is olvashatunk a tárcákban. Nyelvújító, játékos szavai az irodalom kincsei közé kerültek.



A kötetbe gyűjtve megelevenedik Szabadka, a gyermekkor színhelye. Az írói életmű alapja, hiszen minden szerzőre ez az egyik, ami leginkább hat. Kosztolányi érzékeny alkat volt. Érzelmi, gondolati háttere a gyerekkorból eredeztethető. Európai polgár műveltségű apja és szerető édesanyja adott neki ehhez hátteret, biztonságot. Megtudhatjuk hogyan látja felnőtt férfiként, sikeres íróként a szüleit, gyermek és iskoláskora emlékeit. Tudtad, hogy alig tizenöt évesen jelent meg az első írása? Ez az Egy sír című verse volt, ami a Budapesti Napló 1901. október 26-i számában jelent meg. Igazi üstökösként robbant be a magyar irodalomba. Versben és prózában egyaránt kiemelkedőt alkotott. A tíz legszebb magyar szó első listáját francia példára Kosztolányi Dezső állította össze: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír szerepelt ezen a listán.


Kosztolányi barátságos, érdeklődő és életszerető alkata jól megelevenedik a válogatásban. Olvashatunk a betegsége lefolyásáról, arról, mennyire bízott a felgyógyulásban. Esendő ember volt, ahogyan mindenki.

A Mindent bevallhatok című kötet beszélgetéseiben természetesen a feleség, Harmos Ilona, és a fiú, Kosztolányi Ádám visszaemlékezéseit is olvashatjuk.


Kosztolányi Dezső, teljes nevén Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29 - Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. Csáth Géza unokatestvére.




A Mindent bevallhatok kötet IDE kattintva megvásárolható a kiadótól!












Jaffa, Budapest, 2018
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634751274

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése