2018. december 30., vasárnap

Visszapillantó - 2018

Visszapillantó - 2018
Az év könyvei - évértékelő








                                                             
„Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott.”

Babits Mihály




Ismét elmúlt egy év, itt az év vége, elérkezett a számvetés ideje. Először egy hatalmas nagy köszönet minden kiadónak, írónak, akik támogatták, segítették a blog létét.

Gabó immár hat éve olvas és ír, ez az évzáró poszt a "mesés 1001." lett. A 2017-es évet 830 bejegyzéssel zártam, tehát idén 170 új írás, ajánló született, ami ugyan némileg kevesebb az előző év 186 ajánlója mellett.

Próbálom összefoglalni, hogy melyek voltak azok a könyvek, amelyek leg-legjobban a szívembe lopták magukat. Nem tartom magam igazi kritikusnak, sem "megmondóember" nem szeretnék lenni, sőt, a Bölcsek köve sincs nálam. Ezért sem szoktam direkt csúsztatni, nem is érdekem. Leírom azt is, ha valami nem nyert nálam, amit pedig annyira rossznak érzek, nem is írok, nem ajánlom. Persze a negatív kritika is generál érdeklődést, talán ér annyit, mint egy sokadik ömlengve lelkendező írás.

Tényleg nehéz bármiféle sorrendet felállítani 205 olvasásból (66 980 oldal), de ez egy játék, amivel persze lehet vitatkozni, de minek...? A sorrend tájékoztató jellegű, jelen érzéseim, gondolataim eredménye. Talán mégsem egészen a véletlen műve. Történelmi regényekkel kezdjük a sort. Íme az általam legjobbnak vélt 10 könyv!
TÖRTÉNELEM:

Tény, hogy Csikász Lajos 2017-ben a Rákóczi I. kötetével letarolta a mezőnyt nálam. Idén is... Lajos, elismerésem, ugyanis kunos-huszáros-kurucos (!) rohammal duplázott 2018-ban! Nem titkolom, voltak aggályaim, amikor hírét vettem a népszerű "liliomos sorozat" 0. kötetéről... (Jajj, ebből mi lesz??) Minden elfogultság nélkül mondom: Egy zseniális, hibátlan regény!
A MEGÁTKOZOTTAK - az Árpádok alkonya 2018 legjobb történelmi regénye nálam. Nem ragozom, olvassátok el, érdemes! A Gold Book Kiadónál jelent meg.

                                                                                                                       
2: Benkő László: Kinizsi
Mestermunka, ahogy azt megszokhattuk Benkő Lászlótól. Szerethető, olvasmányos és informatív.
Ki volt valójában Kinizsi, akit már életében is legendák öveztek? Tetszett a fordulatos történet, Kinizsi karakterfelépítése. A regény a méltán népszerű Zrínyiek-sorozat hangulatát idézi. Kinizsi tettei és élete napjainkban is példakép lehet. A Családi Könyvklub kiadványa.



3: Bónizs Róbert: Fekete Halál (Toldi II.)
Friss élmény, új megjelenés, érzésem szerint alaposabb az elsőnél. Toldi emberibb, szenvedőbb és esendőbb. Ahogyan Lajos király is. A két férfi alakja karizmatikusan lengi be a cselekményt. Miklós metamorfózisa jól nyomon követhető. A Gold Book kiadványa ez a regény is.


4: Cseke Lajos: A Kárpátok farkasai - Csiglemező

Már a címével felhívta magára a figyelmem, amit a remek borító erősített. A történelmi regények áradatában a honfoglalás nem éppen a legkedveltebb téma, lássuk be. Valahogy a „sötét középkor” vezeti az írók listáját. Ezért is volt üdítő a témaválasztás, ami ezúttal a székelyek szemszögéből íródott. Cseke Lajos új belépő, akire érdemes figyelni. A Gold Book Kiadó kötete ez is.



5: Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa ( Anjouk 5.)
Aztakutyamindenit!
Lendületes és fordulatos, ahogy a történelem életre kel az olvasó előtt. A sorozat egyik legjobb darabja lett. Emelem kalapom, gratulálok Szabolcs!


6: Csikász Lajos: Arany és vér (szerintem a sorozat legjobbja), 7: Steven Saylor: Caesar trónja (A történet feszes, izgalmas, Saylor karakterei kiválóan működnek), 8: Roger Crowley: Tengeri birodalmak (lendületes, tartalmas), 9: Izolde Johannsen: Megölni a királyt! (a francia forradalom korszakába viszi el olvasóit), 10: Vakulya ​Norbert: Vihar Erdélyben (báró Nopcsa Ferenc kalandjai izgalmasak és valósak).

                                                                   
Kép: könyvheti ritka pillanat: Benkő László és Csikász Lajos







SZÉPIRODALOM:
                                                                                                               
A 21. Század Kiadó (kitartó, alapos és minőségi munkával) ellopta a show-t! A szívemnek kedves 15 legjobb könyvből 5 az övék. Nem mellesleg, a KULT-könyvek igényes és tartalmas sorozata már 10 kötetes. Ahogy tavaly, idén is egy KULT-könyv lett az első nálam. Íme a Gabó olvas blog 76 olvasásából a 15 legjobbnak ítélt szépirodalmi könyv 2018-ból:                         
                                                                                   
1: Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!
Szerintem a kiadó legerősebb könyve ez volt idén.
                                                                                         
                                                                                                   


2: Sarah Winman: Bádogember
3: Hillary Jordan: Mudbound – Sárfészek
4: Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk
5: Alice Walker: Bíborszín
                                                                       
         




6: Domenico Starnone: Hurok
7: Naomi Alderman: Engedetlenség
8: Edwrad St. Aubyn: Patrick Melrose 1-5.
9: Bernhard Schlink: Olga
10: John Updike: Nyúlcipő
 
                                                                                 




11: Cormac McCarthy: Suttree
12: Nógrádi Gergely: Az emberszerelő
13: Szabó Magda: Csigaház
14: Dragomán György: Rendszerújra - Szabadulástörténetek
15: Hartay Csaba: Rajongók voltunk (Turbo)                         

                                                                                                     




Kiemelkedően jók, fontosak még az általam olvasottakból: .Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet, Daniel Kehlmann: Tyll, Szabó T. Anna: Határ, Bauer Barbara: Az élet hangja, Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv - Sós történet barátságról, kalandról és a felszín alatt nyüzsgő életről, Dan Simmons: Terror, Szilasi László: Luther kutyái.


Legjobb "elsőkönyves": Varga Írisz Dóra: Örökség című története. Élmény volt olvasni ezt a mesés, bensőséges családi kalandok sorát. Tetszettek a szójátékok, a fordulatok. Készül a folytatása!
                                                                                                                               
Itt említenék meg még néhány könyvet: Egyéb, életmód vagy ha úgy tetszik vegyes kategória csúcskönyvei: Géczi János – Csányi Vilmos: Őszi kék, Vajda Pierre: Ripityom Jávor Pál életrajza, Bjørn Berge: Eltűnt országok nyomában, Trollok alkonya Három középkori történet Izlandról (fordította és szerkesztette: Dunajcsik Mátyás), Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél 125 szerelmes levél és történet.




Zsáner, izgalom: KRIMI! 47 olvasásból: 2018 számomra legjobb, legeredetibb történetei az emberi sorosok lélektani hatásai, a valóság találkozása a humor és az élet fordulataival.
Csak röviden, bár nehéz lesz. Idén ami, "aztahúha, na ez csúcs" krimije nálam egyértelműen:
1: J. D. Barker: A negyedik majom - az Agave kiadványa mindent vitt. Ahogyan a folytatása is listán van.
         



2: Benjamin Black: A fekete szemű szőke
Nos, ez lehet sokakat meglep, de ennyire tökéletes folytatást egy lezárult írói életműhöz igen ritkán lehet olvasni. Raymond Chandler tuti büszke lenne rá, amit Benjamin Black álnév alatt John Banville megírt. Egyszerűen imádtam.                                                         
                                 

3: Réti László: Budapest Boulevard
Réti tudja és ismeri is, miről ír... remek krimi humorral, pici romantikával, briliáns befejezéssel. Színvonalas krimi hazai színekben!

4: Kristina Ohlsson: Vétkesek
Egy hihetetlenül jól felépített, szövevényes, rejtélyekben gazdag krimit kapunk. Emberi sorsokkal, drámákkal. Méltó lezárása a sorozatnak, felfűzve a korábbi eseteket. Ezért CSAK sorban érdemes olvasni!!


5: Jesper Stein: Szép álmokat, Feketerigó! (Axel Steen 2.)
Nos, a dán Jesper továbbra is nyerésben van, bekerült a kedvenceim közé. A Szép álmokat, Feketerigó! ugyanolyan izgalmas, intenzív és sötét mint elődje a Nyugtalanság.
                                                                                       
                                                                                                           
6: Anders de la Motte: Halálos ősz
Üdítő hang a sok véres krimi között. Egy érdekes, fordulatos, néhol torokszorítóan lélektani történetet kaptam, meghökkentő befejezéssel, igazi emberi sorsokról, jól játszik az olvasó érzelmeivel, idegeivel a szerző.


7: Jonas Bonnier: Svédcsavar
A regény erőssége, hogy a valóságos eseményeket mutat be. Vér nélküli fordulatok, izgalmas krimi. Hamarosan filmen is! Kíváncsian várom.


8: Lee Child: Eltűnt ellenség
Hét év után új borítóval került ismét a boltokba ez a Jack Reacher történet. A berlini fal leomlása, fegyverkezés és a mundér becsülete mellé egy furcsa szerelmi háromszögről hull le a lepel.

9: J. D. Barker: Az ötödik áldozat (4MGY 2.)
Minőségi folytatás csavaros, meghökkentő és jól felépített történet. Zseniális karakterekkel, jellemrajzokkal.
                                                                                                                           
10: Jo Nesbo: Macbeth
 Nem a jól megszokott skandináv krimi ez sem. Egy izgalmas kísérlet az eredeti Shakespeare verzió mai környezetbe helyezésére. A világhírű norvég krimikirály érzésem szerint mindent megtett a modernizált történet sikeréért. Már-már zseniális.


Úristen, olyan remek szerzők és címek vannak még listán: Jens Lapidus: Alfahímek, David Baldacci: Végső fázis. Charlotte Link: Figyelő szemek, Angela Marsons: Vérvonal, Greg Iles: Mississippi vér, T. M. Logan: Hazugságok, Robert Masello: A Medúza-amulett, Samuel Bjørk: Őzike  vagy Camilla Läckberg: A boszorkány és Jason Matthews: Vörös veréb 2 - 3 része. (még nem olvastam)





A végén, hogy kerek legyen: az év citrom-díjasai tőlem: egy-egy csalódás kategóriánként:
Luca D’Andrea: Lissy, bűn rossz krimi, André ​Aciman: Szólíts a neveden, erről direkt NEM írtam inkább... borzalmas a történetvezetése, de a film elvitte. Erősen túlértékelt könyv, és ez messze nem szerelem!! Ide sorolnám A. J. Finn: Nő az ablakban könyvét, ami tipikusan az a könyv, ami várhatóan nagyszerű film lesz. Sőt, talán sokkal jobb, mint maga a könyv…




Zárásnak hála és köszönet azoknak, akik eddig is velem tartottak! Találkozzunk és olvassunk 2019-ben is! :) ♥



2018. december 24., hétfő

Karácsonyi levelek

J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek 




                                                                     













Igazi szívmelengető, cukormáztól mentes karácsonyi levelek ezek. Jelen állás szerint a molyok értékelése alapján a 22. legjobb mese, és a 25. legjobb fantasy történet. Ez a könyv igazán különleges ünnepi hangulatot varázsol az olvasói lelkébe. Egy karácsonyi levélkupacnál sokkal többet ad. A Karácsonyi levelek angolul először 1976-ban jelent meg, a hazai kiadásra kellett még jó sok évet várni, egészen 2016-ig.




Tolkien apu, alias Karácsony apó 1920-tól 1943-ig írta szeretettel és humorral, saját rajzaival díszített karácsonyi levélkéit gyermekeinek. Érdekes nyomon követni a család életét a gyerekek számának emelkedése mentén. Először csak a kis John zoknijába került pár kedves sor, majd következett Michael, Christopher, és végül Priscilla. Jó volt megismerni, a család életébe picit belesni. Varázslatos, kis menekülés a szürke mindennapoktól, vissza a gyermekkor álmokkal teli, önfeledten reményekkel biztató világába. A szülői törődés, odafigyelés hangja szól ezekből a levelekből játékosan.









A hólepte borítékokon persze északi-sarki postabélyegző is volt. Karácsonyapó leveleit hol a házban találták meg a gyerekek, máskor a postás hozta. Aranyosak és igazán derűsek ezek a levélkék. Tolkien nyelvi leleményei már itt is jelen vannak. Érdekes látni Tolkien eredeti kézírását a küldeményeken. Nem mellesleg az összes képeslapot a szerző maga festett. Angolul tudóknak, tanulóknak pedig izgalmas olvasmány lehet, hiszen a képek mellett az eredeti levelek képe is bekerül a könyvbe.
                                                                       



Az ajándéklisták mellé sok apró és hasznos tanács is akad a sorok közt. Ezek a levelek megismertetik a Télapó társait, az elképzelt útvonalat vagy a segítő társakat is bemutatja. Jegesmedve és társai a Hómanók, Vörös Törpék gondoskodnak a humorról. Talán sokaknak lesz meglepő, hogy Tolkien így és ilyet is tudott írni. Úgy veszi komolyan a gyerekeit, hogy nem lekezelő, és amikor felnőnek, kilépve a játékból, akkor is egy a varázs, az illúzió örök emléke ott ragad a szívükben. Amit tovább adhatnak a saját leendő gyermekeiknek. Kétségtelen, hogy a versek és levelek bája a tökéletes fordítással nem veszett el.



Tolkien ezekben a levelekben néha kitér a nagy szegénységre, amely a világban felütötte a fejét. Ez különösen 1939-től kezdve érezhető. Ezeket az éveket és az ekkor íródott leveleket a háború árnyékában -nem véletlen- átjárja egyfajta szomorú hangulat. A befejezés keserédesre sikeredett. Mind nagyobb gyerekeknek, mind pedig szülőként olvasva megidézi a gyermekkor minden örömét, titkát és mosolyát. Jó lehetett Tolkien-gyereknek lenni, várni a karácsony varázsát.

Maga a könyv is gyönyörű szép, igényes kivitelű. Méltó a legszebb ünnephez és Tolkien írói nagyságához, amit most egy másféle nézőpont alapján ismerhetünk meg. A Gyűrűk ura, a Hobbit ünnepelt szerzője négy gyermek édesapja is volt. Ez a törődés, szeretete kiolvasható a levelekből. Mondanom sem kell, hogy maga a könyv egy mestermű, amelyet érdemes elolvasni, és talán nem csak így karácsony táján.








John Ronald Reuel Tolkien 1892. január 3-án született a dél-afrikai Bloemfontein városában.


J. R. R. Tolkien angol író, filológus, egyetemi professzor. Az Oxfordi Egyetemen az angolszász nyelv professzora 1925 és 1945 között, és az angol nyelv és irodalom professzora 1945-től 1959-ig, de neve a nagyközönség körében inkább írói és költői munkái miatt ismert.

Bár nyelvészként számos színvonalas tudományos munkát is publikált Tolkien hírét mégis azok az írásai alapozták meg, amelyeket először csak magának és gyermekeinek szánt. A Nagy-Britanniában 1937-ben megjelent The Hobbit c. könyv volt az első, amely Középfölde világát és a finoman, ötletesen és kreatívan beépített középkori irodalom- és kultúrtörténeti forrásokat megnyitotta az olvasók előtt.

A Hobbitot 17 év munka követte A Gyűrűk Urán, amelyet először a kiadó kérésére a Hobbit folytatásának szánt. Az új könyv végül 1954-55-ben jelent meg először, három kötetben. A Gyűrűk Ura a hatvanas években hatalmas sikert aratott és azóta is rendkívüli népszerűségnek örvend. Sikere arra bátorította Tolkient, hogy visszatérjen a történet hátteréül szolgáló mitológiai történeketekhez. A Szilmarilok is igen ismert műve. Ezen művek folyamatos és időtálló népszerűsége alapozta meg Tolkien hírnevét a modern fantasy atyjaként. közeli barátságban állt C. S. Lewis-szal, a Narnia krónikái szerzőjével.

A királynő 1972-ben Brit Birodalmi Érdemrendet (C.B.E.) adományozott neki, és az oxfordi egyetem is díszdoktorává avatta. 1973. szeptember 2-án hunyt el, 81 éves korában.



Cartaphilus, Budapest, 2016
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632665535 · Fordította: M. Szabó Csilla, Falcsik Mari · Illusztrálta: J. R. R. Tolkien



2018. december 22., szombat

Fekete Halál

Bónizs Róbert: Fekete halál
(Toldi 2.)



                                                         




"Hihetetlen, hogy rövid idő alatt mennyi minden megváltozik. Végérvényesen. Észrevétlenül."










A Toldi-sorozat nagyon várt második kötete is az író figyelmeztetésével indul: aki Arany János által írt és megidézett alakot keresi, NE itt tegye. Bónizs Toldija más. Emberibb, szenvedőbb és esendőbb. Kemény, férfias, hős és alázatos, az igazságra érzékeny, odaadóan hűséges lovag.
Röviden összefoglalva: a történet cselekményes, kellően magával ragadó, olvasmányos.



A sorozat első kötetéből Toldi gyerekkorát, apródból lovaggá válását, felemelkedését, barátságát Lajos királlyal ismerhettük meg. A közöttük később kialakult konfliktus volt a történet vége. A mély férfibarátságot sokan nem nézték jó szemmel, az ármány sikerrel vert éket közéjük. A második, frissen megjelent kötet ott folytatja, ahol abbamaradt. Bónizs egyenletes színvonalon viszi tovább a történetet. Felkészültsége és a történet felépítése vitathatatlanul izgalmas és fordulatos. Korhű nyelvezete, ízes magyaros ritkán használt szavai jól színesítik a regényt. Élveztem olvasni, az első katarzisra sem kellett sokat várnom.




1348-ban járunk, Anjou "Nagy" Lajos királyunk és Toldi Miklós élete tovább pereg az olvasó előtt.
Miklósunk kegyvesztett lett, a királyi udvart maga mögött hagyta. Itáliában lelt új hazára. Európában tombol a pestis, a fekete halál. Frappáns és találó, hogy Miklós új zsoldoséletéhez új nevet is választ: a Fekete Halál néven elhíresült zsoldos Miklóst rejti. Megérdemelten illik is ez a név, bátor kegyetlenül erős alkatához. Katonai sikerei eredménye, hogy Itália-szerte rettegve emlegetik nevét, aminek híre eljut Lajos királyhoz is. A Miklóst kínzó rémálmok, lelki vívódásai, gyötrődései igen érzékletesen jelennek meg a történetben. A megtisztulás, lenyugvás folyamata az olvasó szeme előtt jól nyomon követhető a regényben. Most jobban Toldi alakja, élete áll az események középpontjában. 


Itt jött számomra az első szépséges rész: megjelenik egy fontos mellékszereplő, a Toldi-birtokról: Kisbence és az általa hozott üzenet felrázza Miklós lelkét. A másik főhősünk Anjou Lajos is küzd rendesen a lelkének kínjaival. A két férfi alakja karizmatikusan lengi be 
a cselekményt. Ami egyébként pontos és érzékletes, kivételes egy férfitól.

Lajos királyt nem csupán Nápolyi Johanna ármánykodásai, testvéröccse, Endre halálának körülményei foglalkoztatják. A Lengyel királyság is nehezíti életét. Mozgalmas csatajelenetek, kiomló belek és fröccsenő vér, roppanó torok, suhanó nyílvessző, valamint egyéb testnedvek most is akadnak. Kihagyhatatlan ez, de ha lehet ilyet mondani ízléses mértékben vannak jelen. Nem zavaróak, helye van a történésekben. Ezek arányát eltalálni elég nehéz, de Bónizs jól egyensúlyoz. Ahová odacsap a tollas buzogány, annak nyoma marad. Jót mosolyogtam a "Hé, paraszt.." részen. A középkor emberének élete, szokásai, az itáliai képek is jól illenek a regénybe.

A pestisjárvány, ami végig söpört Európán kemény és drámai küzdelmet adott a korszak emberének. Bepillanthatunk ebbe és a gyógyítás folyamataiba, valamint az áldozatok számáról is képet kapunk.
Bónizs Róbert felkészült, hozzáértőn megírt krónikát ad az olvasó kezébe.




Toldi György sem maradhat ki a történetből. A két testvér kapcsolata nem javul igazán, ami az okok ismeretében nem is meglepő. Miklós most vadabb, szenvedőbb, emberibb, majd lelki megtisztulása után ismét Lajos király hű lovagja lesz. Rozgonyi Piroska is jelen van ismét, aki váratlanul fontos szereplővé válik. Segítve Miklós metamorfózisát. Részleteiben is szép leírások vezetik át a mozgalmas jeleneteket. Kiemelkedően jó a két férfi lelki kínjainak ábrázolása, majd a barátság tisztázása. Ez szinte szavak nélküli megbocsájtást eredményez. A kőfaragó és a Szent László íja című kötetek után az Ördögi erő és a Fekete Halál egy kidolgozottabb mű. Toldi robosztus alakja kiemelkedik a regényből. A másodszülött fiú élete tele van kihívásokkal, amit nem csupán testi erejével győz le. Eredeti és színes a Lilith-rend szerepeltetése, de ezzel a vonallal nem tudtam mit kezdeni. Ez már az első részben is okozott némi fejtörést. Némi tündérbűbáj, egy csipet sárkányfű persze nem árt.



Kiemelném még a gyönyörű és kifejező borítót, ami hangulatában is remekül illeszkedik, méltó a regényhez. Hová, merre kanyarog még Toldi sorsa? Ez a harmadik részben fog kiderülni. Kíváncsian várom a történet lezárását, hiszen egy olyan hőst ismerhetünk meg, akiről valóban keveset tudhattunk eddig.





Bónizs Róbert: 1973. február 1-én született.

A TRT tagja, két antológiában is jelent meg novellája.

Regényei:
A kőfaragó (2014), Szent László íja (2015), Ördögi erő - Toldi 1 (2016)
A Gold Book Kiadónál jelennek meg kötetei.














Gold Book, Debrecen, 2018
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634265184

2018. december 19., szerda

A százegy éves ember

Jonas Jonasson: A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik 




                                                                                             










A legszórakoztatóbb svéd író Jonas Jonasson, aki A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című debütáló kötetével világsikert aratott, most újra jelentkezik főhősével. Allan Karlsson immár százegy évesen visszatért! Mennyi kaland és őrület történik az ember életében egy év alatt!



Zúzós, agyament, éppen úgy folytatódnak a bolondos helyzetek, mint az első regényben. Jonasson prózája őrülten gyönyörűséges, és szatirikus politikai kommentárja egyedivé teszik a történetet. A százegy éves ember kalandjai vadabbak, mint az előző könyvben, elég sok irreális helyzetre számíthatnak az olvasók.

Allan Karlsson és barátja Julius Jonsson furcsa ötleteivel kellően őrült helyzetkomikumokat hoz a regénybe. Az új könyvben Allan Karlsson egy világkörüli utazásba kezd. Persze minden a véletlennek köszönhető. A váratlan fordulatokban bővelkedő, nagyszerű humorral átitatott mű egy hőlégballonos kirándulással veszi kezdetét. Az utazásban olyan társakat kap a svéd nagykövet mellé, mint Kim Jong, Donald Trump, Vladimir Putyin és Angela Merkel. Igazán tetszetős a felvonultatott politikusok jellemrajza. Találónak éreztem nagyon. Sőt, minden blődsége ellenére hihető karakterré tudnak válni a szereplők.

Olvasol, mosolyogsz, és néha hangosan nevetsz.

A férfi, akinek a könyveit világszerte több mint 15 millió példányban adták már el, 45 nyelvre fordították le nem okozott csalódást, jól szórakoztam ezen a történeten, amit egy percig sem kell komolyan venni. Igazi kikapcsolódás ez a könyv. Jonasson pontosa azt adta, amire vártam: egy kellően abszurd történetet, jó kikapcsolódást, remek szórakozást. Jonasson hozta a formáját, minden, a korábbiakban megismert jellemző megvan ebben a könyvében is.



Allan karaktere éppen olyan szeretni valóan bolondos, mint volt. A kicsit rosszindulatú öregember, aki egy zseniális, humorral minden problémát megoldó alakja lett a regénynek diplomata is lehetne. Ahogy olvasod a könyvet, észre fogod venni, hogy némi társadalomkritika is van elrejtve a poénok között.
A világbéke kérdése itt is felmerül és kap nagy hangsúlyt. Vezető politikusaink pedig elég tanácstalannak tűnnek sok esetben. Talán nem kéne annyit gondolkodniuk (okoskodniuk).



A dúsított urán, az atombomba kérdése és a zöld spárga termesztés összefüggéseit járjuk körbe, miközben a svéd koporsókészítő üzletág is téma lesz. Az összefüggések elég sajátosak és humorosak, néha meredek következtetéssel járnak. Frappáns, szatirikus és sziporkázó a sztori. Szerettem az első részt is, amiből remek film készült. A számolni tudó analfabéta és Gyilkos-Anders is nyerő volt nálam. Kellenek ezek a tökéletes kikapcsolódást adó, látszólag súlytalan könyvek. A színvonalas humoros történetek időtállóak. Lehet valóban hasonlít, lehet Jonasson a svéd Rejtő is akár, de jó olvasni, aki vevő ezekre a gyermeteg poénokra, abszurd helyzetekre jól fog szórakozni.
Azt gondoltam, az első könyvnél őrültebb dolgok, nem történhetnek Allan életében. Nos, Jonasson erre rácáfolt. Vicces és okos a történet. Néhány komoly gondolat, amit elrejt a szerző személyes véleménye, hogyan látja a jelen politikai helyzetet, mit gondol a világról. A befejezés is klassz lezárást ad. További jó egészséget Karlsson úr!





Jonas Jonasson Svédországban született 1961-ben. Hosszú időn át mint újságíró, kommunikációs tanácsadó és televíziós producer dolgozott, majd új életet kezdett: 2011-ben megírta A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regényét, ami egy csapásra meghozta számára a világhírt. A regényből mozifilm is készült.

További könyvei: Az analfabéta, aki tudott számolni (2013), Gyilkos-Anders és barátai (2015).




















Athenaeum, Budapest, 2018


428 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632937762 · Fordította: Kúnos László

2018. december 18., kedd

Ami kell/ Végül

Edwrad St. Aubyn: Ami kel / Végül 
(Patrick Melrose 4-5.)





                                                                             











Patrick Melrose élete és sorsa legmeghatározóbb eseménye a gyermekkorában gyökerezik. Erről mesél az első kötet három története. Az apja által elkövetett sorozatos erőszak, illetve anyja szeretetlensége a kisgyereknél bizony súlyos lelki hatással bírt. Nem csupán az anyagi háttér adta, hogy már tizenhat évesen rászokott a kokainra és a heroinra. Mindezek alkohollal súlyosbított, évekig tartó mámort adtak neki. A remény a jobb, teljesebb életre mindig ott van, ám nehéz és rögös út vezet ehhez.




Edward St. Aubyn az apja halála után kezdte papírra vetni a történeteit. Írás közben a fejében egymást kergették az öngyilkos gondolatok. Így nem is olyan meglepő az, hogy az írás megmentette St. Aubyn életét.

Mindkét regény részleteiben és egészében is drámai hatással bír: sokkol, és két vállra fektet. A gazdag és előkelő családi háttér, a pénz tényleg nem minden, nyomasztó teher is lehet. Patrick életében már fiatalon borzalmas dolgoktól szenved. Ennek későbbi hatása elkerülhetetlen, nem is tudom,hogy tudott talpra állni. Látszólag semmi problémája nem kellene, hogy legyen, ám ezt a szörnyű, traumáktól hemzsegő gyermekkort feldolgozni szinte lehetetlen. A családi kegyetlenség és a társadalmi sznobizmus kíméletlen őszinteséggel olvasható a lapokon.




A második kötetben a negyvenes éveiben járó, a drogról már leszokott Patrick és neje, Mary két fiút nevelnek.Házasságuk a megszokás révjébe ért, mégis Patrick nem adja fel, hogy fiainak jobb, boldogabb gyermekkort biztosítson. Ez talán humorosabb élveboncolásos történet. Szomorúan vicces, vagy kétségbeesetten szomorú ez a regényfolyam.
Patrick anyja, Eleanor stroke-t kapott. A feszültséget fokozza a New Age ezoterikus alapítvány, hogy Eleanor nekik ígérte a kastélyát. Még fokozódik a helyzet, amikor beállít Patrick egykori barátnője...

A második kisregényben ami a Végül címet kapta egy keserédes lezárást olvashatunk. Edward St. Aubyn önéletrajzi elemekben bővelkedő kisregényei mélyen megérintettek, mindenképpen az év legjobbjai közt van a helye! Gyönyörű, elegáns próza, borotvaéles kritikával, jól megírt párbeszédekkel, finoman rajzolt karakterekkel. Patrick Melrose története egy valós, szenzációs családtörténet. Megmutatja, hogy az ember múltja hogyan hat, alakítja a jelenét.



A Patrick Melrose-könyvek a ’90-es évektől kezdve jelentek meg az Egyesült Királyságban, majd az első három részt 2003-ban újra publikálták egy gyűjteményes kötetben; az utolsó, ötödik részt 2012-ben adták ki, idén pedig ötrészes minisorozat készült belőlük Benedict Cumberbatch főszereplésével. A sorozatban Benedict Cumberbatch kitölti a képernyőt, igazi "antihős". A filmsorozatot az HBO GO-n lehet megtekinteni.







Edward St Aubyn:
1960. január 14. (London, Egyesült Királyság)
Eddig nyolc regénye jelent meg. Az öt önéletrajzi Patrick Melrose-sorozatttal. 2006-ban az Ami kell részt Booker-díjra is jelölték.





Jelenkor, Budapest, 2018
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636768300 · Fordította: Csonka Ágnes

2018. december 17., hétfő

Minden szívdobbanással

Nicholas Sparks: Minden szívdobbanással  





                                                                   



"A mély érzésekért mindig könnyekkel fizetünk"







Nicholas Sparks történeteitől mindig kapok egy pozitív életerőt, reményt és biztatást arra, hogy igen van szerelem első látásra! Nincs ez másképpen a frissen megjelent huszadik kötetnél sem. Bájos életmese az érzelmek kavalkádjáról, a szerelem erejéről.

Minden szívdobbanással a regény címe, amivel közel kerülhetünk a boldogsághoz. Persze, mint az életben mindent itt is némi küzdelem, lemondás és egyéb akadályok legyőzése után kapjuk meg. Ahogy a szerzői utószóban olvasható Sparks kötetei a szerelem fázisait, különféle állomásait mesélik el. Tru és Hope szerelme a pillanat varázsa, ami egyéb okokból nem tud azonnal kiteljesedni.


Sparks merészen újított, és szereplőit az életből, a valóságból vette. A történet bevezetőjében írja, valóban létezik a Rokonlelkek postaláda Sunset Beach partjainál. Leírja, hogyan talált erre a történetre kereste meg időt nem kímélve az egyik szereplőt, engedélyt kérve, hogy sorsukat megírhassa.


Az élet valóban a legjobb regényíró. Sparks története rendelkezik minden bájjal, finom illúzióval és bánattal, keserűséggel, ahogyan az élet adja. Tru Walls Zimbabwéből érkezik Amerikába, hogy apjával találkozzon. Ebben az a meglepő, hogy a 42 éves Tru, aki szafarikat vezet az óceán túlpartján, még sosem találkozott apjával. Tru addigi életét is megismerjük, a titkot, ami életét belengi. Elvált, magányos, és villámcsapásként éri egy váratlan találkozásból a szerelem. Ez az, amikor nem kereste, mégis megtalálja élete értelmét, társát. Aki azonban foglalt.


A tengerparti séta során megismert Hope Anderson élete fordulóponthoz ért. Szerelmes, kapcsolata azonban hullámvölgybe jutott hat év után. Orvos barátja Josh, afféle örök fiatal, lázadó, önző módon (?) nem akar a házasságba evezni, gyermeket vállalni. Boldogan éli az életet. Ami Hope számára harminchat évesen gyerek nélkül elképzelhetetlen. Érthető, mikor már az összes barátnője férjet talált, gyerekeik vannak, ő még mindig csak reménykedve vár erre. Tetszett a "Pán Péter-szindróma" elnevezés Josh érzéseire, van ilyen ismerősöm nekem is. Türelem kell hozzájuk, bár tökéletesen elfogadható egy férfi részéről, hogy gyerek, család nélkül is élhet boldogan teljes életet.

Nem kérdés, hogy Tru, a sportos, jó kiállású magányos férfi és a kissé megkeseredett nő a tengerparton sétálva egymásra talál. Ehhez Hope kutyája is nyújt némi segítséget. Talán mondhatjuk, sok az ismerős sablon, picit talán kiszámítható a mese, ám mégis van egy bája, amit a valóság ad. Mind a férfi életének története, háttere mind pedig a nő sorsa hordoz súlyos tragédiákat. Ezekkel megküzdeni, felülemelkedni komoly kihívás. Amikor Hope megmutatja a Rokonlelkek postaládát, tudható ez a szerelem már csak idő kérdése. Hope azonban igen bátran és tegyük hozzá okosan, meghozza a mindkettőjük számára fájdalmas döntést. Így a kiteljesedés elmarad.

Mindettől függetlenül tetszett a mese, léleksimogatóan jó volt most elmerülni Sparks varázslatában. Pontosan tudja, mivel és hogyan tud hatni, érzelmeket generálni. Mindig van egy "Ász" a kabátujjában. Tökéletesen tudja, hogyan kell felépíteni egy történetet, hogy az jól működjön. Vannak írók, akik szinte mindig egy történetet írnak, ám elhisszük és akarjuk olvasni. Olyan ez tényleg, mint a mese. Tudjuk, ismerjük a végét a Piroska és a farkasnak is vagy a Kis hableánynak, ám mégis mindig újra elbűvöl. Volt most is, hogy meghatódtam rajta, egy percig sem bántam meg, hogy elolvastam. Izgalmas volt a régi levelekből megismert sorsot nyomon követni.

"Rejtélyes teremtmények a nők."

Sparks a szerelmes regények királya Észak-Karolinában él. A helyszín szemléletesen jelenik meg. Filmszerű, nem is lepődnék meg, ha ebből is készülne mozifilm, ahogyan Sparks eddigi tizenegy könyvével ez már megtörtént. Sunset Beach, egy kis tengerparti város Észak-Karolinában, ahová örömmel ellátogatnék. Lenne mit leírjak kiírjak magamból abba a bizonyos postaládába. Tru és Hope története nem ért véget itt, hosszú évek kellettek, hogy újra folytatódjon. Ehhez időt és teret kellett legyőzni, nem kevés bajt, betegséget mindkettőjüknek. Odafigyelés és a törődés a másikkal, az önzetlen szeretetről mesél. Ez ugyan már sokkal megrázóbb, de az igazi mély szerelem nem csak jóban, de a rosszban, bajban is társat ad. Kivételes az ilyen mély és őszinte kapcsolat. Lehet ezt sors-szerűnek vagy spirituálisnak, eleve elrendeltetettnek venni, de van ilyen. Megélt élményem van erről, csak türelem kell hozzá. Az évek elhozzák akit a sors kijelölt. Philemon és Baucis története jutott eszembe a regényt olvasva.

Léleksimogatóan szép történet, tökéletes, a varázs működik. Ajánlom mindenkinek, aki hisz az igaz szerelemben! Szórakoztatva andalító,  rövid, váratlan fordulatban nincs hiány, hiszen ez maga az élet.


"A sorssal nem tudunk szembeszállni. Becsüljük meg inkább a legszebb adományát, a szerelmet."


Nicholas Sparks amerikai bestsellerszerző 1965. december 31-én született Omahában.

Az egyetem után megpróbált munkába állni egy kiadónál, illetve jogi tanulmányokat folytatni, de egyik sem sikerült. A következő három évben volt ingatlanközvetítő, pincér, telefonos értékesítő és saját vállalkozásba is kezdett. Első művének sikere után sorozatban írta a nemzetközi bestsellereket, 11 művéből film is készült. Minden regénye vezette a New York Times bestsellerlistáját. Műveit ötven nyelvre fordították le világszerte.

Regényeinek témája többek között az Istenben való hit, a szerelem, tragédia és sors. Több regényéből film is készült: Üzenet a palackban (1999), Séta a múltba (2002), Szerelmünk lapjai (2004), Éjjel a parton (2008), Kedves John (2010), Az utolsó dal (2010), Igaz hittel (2011),Szerencsecsillag (2012) Kéz a kézben (2017)











General Press, Budapest, 2018
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634522096 · Fordította: Pejkov Boján

2018. december 16., vasárnap

Kicsibácsiék

Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém)




                                                         











Dániel András neve az olvasóknak elsősorban a Kuflikról szóló mesékkel fonódik egybe. Ez a humoros és vidám mesesorozat már a tizedik részénél tart. Ez a másik sorozat sok mindenben eltér, másabb a én meglátásom szerint. Talán a felnőttebb gyerekeknek szól, de biztos, nem véletlen került ismét a boltokba a két kötet. Nem mellesleg már bábműsor is készült a két kötet történeteiből.


Kétségtelen, hogy van egy sajátos bája, visszafogott humora, ami az értő, erre vevő olvasót elvarázsolja. Csak azzal vagyok zavarban, hogy ezt egy négyéves vajon mennyire érti? Az én olvasatomban ez mindenképpen a nagyobb gyerekeknek, 6-10 éves korúaknak, vagy akár a fiatal felnőtteknek szól.


Elsőre talán ezek a rövid történetek nem is biztos, hogy megfejthetőek. Sok esetben amolyan "na, ez most mi volt?" érzésem támad, pedig újraolvasás után már aranyosak és nagyon életszerűek ezek az apró történetek. Kicsibácsi és Kicsinéni egy dióban laknak, amit a szél hol ide, hol oda dobál.

Sajátos világlátásuk, életük és emlékeik vagy kalandjaik megkapóak és érdekesek. Néhol szemöldökráncoló, meghökkentő ez kétségtelen. Olyan ez talán, mint a felnőtteknek készült Gyalog galopp vagy a Csengett Mylord? sorozat. Aki szereti az imádja, függő lesz, és van olyan, aki egyszerűen falra mászik tőle. Nekem felnőttként eléggé tetszett a sok finom iróniával megjelenített történetfűzér. Igazából talán abban van a varázsa, hogy nincs semmi különös bennük. Az életük apró mozzanatai, pillanatképek Kicsibácsiék életéből. Imikén pedig nem az unoka vagy a szomszéd rosszgyerek, ahogy esetleg gondolná az olvasó, hanem a mindennapjaik társa egy felhúzható bádognyúl. A két magányos öreg életét teszi kalandosabbá, magányukat enyhíti.




Az első kötetből nekem a Medve, a Szelence és a Konzerv című szösszenetek tetszettek. Igazán eredeti, rezignált bájjal megírt történetek ezek a két szeretni való öregről, Imikémről. Az egyszerű hétköznapok csillámpora lehet még a Mozi és az Álom történet is. A Véget Nem Érő Filmek mozija izgalmas kaland, ahogyan a Konzervbe rejtett kívánságot teljesítő hal esete is. Ez a mozi pedig akár az élet is lehet: szerelmekkel, csínyekkel, emlékekkel. A lezáró történet a Nyár afféle összegzésnek olvasva foglalja keretbe a kötetet. Kissé agyament, szürreális ez a megelevenedő világ, de találó. Az illusztrációk pedig valóban nagyszerűek, hangulatban jól illenek a mesékhez.




Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) visszatér (bár el sem ment)


                                                                 
                         



A széllel utazó dióház három lakója visszatért, pedig el sem mentek, ahogyan a cím is súgja. A mindennapos kis történetek második kötete elsőnek 2015-ben jelent meg. Ez is éppen olyan rövid, kedves mesetörténetkékből áll, mint az előző. Talán a humoros fordulat is több ebben a könyvben.

Jól illeszkedik Dániel András színes, eredeti világába: Imikém, a bádognyúl okoz némi váratlan és vicces helyzetet most is. Megható volt olvasni a csak álmában sikeres bűvészről, vagy Kicsinéni csodareceptjéről, amiből bármit lehet főzni! Tetszett a Kulcsok és a Szomszéd is. Jellemzően ilyen szomszédja sokunknak lehet. Ott van, köszönünk is neki, ám mélyebben nem tudunk róla semmit, nem is ismerjük. Valamilyen Gyula... és kész. Azaz: nem figyelünk nem törődünk egymással.


Jókat nevettem Kicsinéni titkos naplóján és a Soha El Nem Induló Vonatok menetredjén. Némi áthallással az élet köszön vissza. A meg nem valósuló álmok, vágyak vakvágányon járnak. A Szótár pedig akár a szerző nyelvújító ötleteinek összefoglalása is lehetne. Kicsinéni gondolatairól mesél a Táska története. Olvashatunk még apró mesemorzsákat a bagolybarátról, egy többfunkciós kéményről, a Ravaszdi Rengetegről vagy éppen a gombkirályról. A lezáró Szél pedig elrepíti a Kicsibácsiéket egy olyan helyre, ahonnan nem is akarnak visszatérni. Hol van a Világ Legklasszabb Helye? Kiderül a könyvből.

„hiába, mindent mi sem érthetünk” és talán nem is kell!

Nagy ötletek vannak ezekben az apró történetekben. A különleges szemüvegek vagy a satírozás jótékony hatása is eredeti megvalósítást mutat. Ezek a kis történetek alkalmasak a gyermeki, de főleg
a felnőtt fantáziájának megmozgatására. Amihez hozzájárulnak a szerző csodás rajzai, képi világa. Bátran ajánlom azoknak, akik nem a szokott édes-aranyos, kedves-bájos egyenmesékre vágynak. Izgalmas kalandokat, meglepő kis életszerű történeteket talál a lapokon.













A könyv fülszövege:
Kicsibácsi és Kicsinéni egy dióban lakik, és van egy bádognyuluk, az Imikém. Őt kalitkában tartják, mint egy madarat, de ez csak egy a furcsaságaik közül. Hiszen Kicsibácsi újra feltalálja a Holdat, Kicsinéni pedig mindig mindenből csak egyetlen egy darabot vesz a közértben. Kicsibácsinak van egy óriási, ici-picire összehajtható létrája, Kicsinéni pedig megfigyeli, hogyan lesz Kicsibácsi átlátszó. Vigyáznak egymásra és hazavárják egymást a kicsi kalandokból. Aztán néha felkapja a diót a szél, és arrébb fújja.

Eredeti megjelenés éve: 2013
Pagony, Budapest, 2017
56 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634102663 · Illusztrálta: Dániel András
Pagony, Budapest, 2015
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634101239 · Illusztrálta: Dániel András