2020. október 23., péntek

A Senki

Hegyi Ede: A Senki



                                                                              






"Csodálom az optimistákat. Azt mondják, hogy én vagyok valahol, a célom pedig az, hogy eljussak valahová."

Az idén több elsőkönyves szerző sikeres bemutatkozásának voltam tanúja. Hegyi Ede könyvére a Merítés díjazottjai között figyeltem fel. Miután elolvastam, a könyv már a Margó-díjra jelöltek tízes listáján is feltűnt, majd bekerült a legjobb háromba is. Ugyan nem ő nyert, ám a Margós kötet még a Merítés közelébe se jutott érdekes módon. Tudom, szubjektív, ahogy az értékelésem is. Ez a kötet elég izgalmas kezdés, mindenképpen figyelmet érdemel. Erős, hatásos könyv. Izgalmas lett volna, HA egy kis kiadó nagyszerű kötetét értékelték volna. 

"Bár érteném magamat. Bár értene bárki engem."

A történet lendületes, kemény és sűrű a szöveg, teljesen elsodort, valóban lehengerlő. Erős atmoszférát teret pattogóan kemény mondataival, az ezekből sugárzó erővel. Főhősünk huszonéves, friss bölcsészdiplomás, aki keresi a helyét az életben, próbál beilleszkedni, hasznos tagja lenni a társadalomnak. Ami így kissé patetikusnak tűnik, de nem az. A felnőttek világa testközelből tárul fel a munkahelyi hierarchián át. Olyan helyzetet mutat meg az olvasónk, hogy kortól függetlenül tud azonosulni, volt, vagy lesz ilyen élethelyzetben. Új megközelítésben tálalva mutatja be azt a furcsa helyzetet, ahol kissé pesszimista módon, fusztráltan szeretne nem csupán sok pénzt keresni, de értelmes munkával, olyan környezetben, ahol megbecsülik, elismerik. Mondhatnánk, ezek már-már túl magas elvárások, hogy ne csupán csak megfizessék, de értékeljék a munkáját. Tetszett a napi rutin ismétlődése, a a főhős névtelensége, az, hogy az életében szeretne fontos lenni. Elvárásaiért tesz is, nem adja olcsón magát. Az érezhető harag a világ és a multik felé döbbenetes erőt, lendületet ad a szövegnek. A megidézett helyzetek, pillanatok bizony ismerősek voltak. Megrág, bedarál, kiköp. Egy hasznos, de apró fogaskerekek vagyunk a nagy egészben. Ez az életérzés, krízishelyzet napi szinten előjöhet, ha "csak" dolgozni járunk, de valamiért nem érezzük jól magunkat a munkahelyen. Ez az elhívatott elköteleződés akár testi tüneteket is produkálhat.



A munka világával való ismerkedést egy kávézóban kezdő srác élete fordulatokban gazdag, de elképesztő ez a pályakezdő nemzedék gyors kiégése. Természetesen pénzt, karriert szeretne, olyan munkával, ahol megbecsülik, és örömmel végzi. Ő már huszonévesen a kiüresedettség ellen küzd, motivált akar lenni, mégis amikor egy multi beszippantja, időben észbe kap. Amikor végre kap egy jónak látszó munkát, az már csak menet közben derül ki, a kollégák, körülmények és a főnők ismeretében, hogy ő ott inkább egy áldozat. Sok függ ugyanis a körülményeken. A váltás adja magát, a kiégés, a motiválatlanság pillanatai szemléletes képekkel elevenedik meg. Ez tipikus mai kortünet, de a remény azért ott lebeg. Hegyi Ede írása mozgalmas, stílusa humorral átszőtt, olvasmányos és talán dühös. Kicsit olyan éppen "haragban a világgal" állapot ez, ami azért motiválja szereplőnket. Képes volt a szöveg és fordulatok újra és újra meglepni. Egyszerűségében van az ereje.  Nem mondom, hogy nem lenne szórakoztató, de legalább annyira elgondolkodtató is a helykeresés stációinak bemutatása. Kegyetlen pontossága, hideg valósága kijózanító. A senkiség fokozatait járjuk be, miközben valaki szeretne lenni, amiről a fejezetcímek árulkodnak. A sodródás és a kedélyállapot hullámai az élet nagy versenyében sokféle hatást eredményeznek, amit izgalmas és szemléletes képekkel jelenít meg a szerző. Borzongató, de nem depresszív, inkább élvezetes volt olvasni, a felismerés ott lebegett bennem is, bizony ismerős volt egy-egy jelenet. Átélhetőek ezek a lelki állapotváltozások. Görbe tükör, amibe bátran belepillanthat mindenki. Tetszett az is, ahogy kilép, lassít és kívülről értelmezi újra életét a szabadsága idején. Lehet másképp is élni, mint a pénz megbabonázott függőségében. Az önbecsülés elvesztése elég végzetes lehet. 


"Nincs terepjáróm. Nincs autóm sem. Nem is vágyom rá. Nem is tudom, hogyan lehet eljutni odáig, hogy valakinek legyen. Hogy lehet ennyi áldozatot hozni egy autóért?"


Gondolatébresztő és némileg optimista a befejezés, bár eléggé nyitott marad a vége. Meghoz egy döntést, amiről csupán reméljük, végre jó lesz neki. A leli békéje helyre billen, eljut valahová, amit szeretne és élvezné is az életét. Egy újabb bizonyíték, hogy a jó könyv nem oldalszám függő. A biztatóan ígéretes kezdés után remélem lesz folytatás, olvashatok még a szerzőtől. Gratulálok és kíváncsian várom, hogy a sikeres debütálást mikor és milyen mű követi majd. Mindenkinek ajánlom!

ITT tudod megvásárolni kedvezménnyel a könyvet! 


Hegyi Ede 1988-ban született. Budapesti. Írással azóta foglalkozik, amióta megismerte az ahhoz szükséges karakterkészletet. Általános iskolában már verseket írt, később novellákat, blogot és dalszövegeket is – elsősorban saját maga szórakoztatására. Első regényét két hónap alatt fejezte be. Bővebben : ITT olvashatsz a könyvről és szerzőjéről. 


             



Napkút, Budapest, 2019
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632638638

2020. október 21., szerda

Egy pap vallomása

Szántó Dániel Egy pap vallomása





                                                                            




Istenigazából nem is tudom, hogy mit mondjak. Furcsa érzéseket hagyott bennem ez a könyv. Nehéz megszólalni elsők között, de nem tudok mást írni, mint amit érzek, amit kiváltott a könyv. Mindig is figyelemmel kísértem a magyar írókat, Szántó Dániel eddigi két könyvét is olvastam. Ígéretes szerző mutatkozott be a Revans és Az üldözött krimikkel néhány éve, akire érdemes figyelni.

Aki ismer, az tudja, thriller- és krimirajongó vagyok, itt elég jó a kínálat. Erre a krimire bő két évet kellett várni. A történet egyedi, az tény. A fülszöveg és az alaptörténet nagyon megfogott, izgalmasnak ígérkezett, viszont a kidolgozással, a szereplőkkel voltak problémáim. Nem is ragadott magával, nem igazán tetszett, megmondom őszintén, ahogy mindig. Pedig első nekifutásra van egy hangzatos, figyelemfelkeltő cím, egy csodásan sejtelmes, igényes borító és izgalmas fülszöveg. Szóval elsőre ez egy nagyon ígéretes, jó kriminek tűnik. Első nekifutásra. A történet és az ötlet tehát szuper, a megvalósítás már kevésbé. Kriminek nem volt rossz, de különösebben jó sem, sajnos messze nem emelkedik ki az átlagból. A regény a klasszikus dráma és a bűnügyi történet kombinációja, mégis vegyesre sikerült az összhatás. A skandináv jelleget egészen elhagyta a szerző, ami nem is lenne baj, de ez a néhol túl trendi szöveg számomra tökéletesen komolytalanná vált, a hemzsegő, politikai direkt utalásoktól sajnos még nem lesz mai magyar, társadalomkritikát nem hordoz. Istenem, hol egy figyelmes, erős kezű szerkesztő?



Eleinte az alap sztorija vitt, érdekes megközelítésből indult a krimi. Ismerjük az elkövetőt, aki ráadásul egy meghasonlott pap, és az áldozatokat keressük. A könyv legelején még bizakodó voltam. Vajon tényleg létezik Isten? Erre egy megdöbbentő kísérlet formájában keressük a választ. Mihály atya rendhagyó feladat elé állítja a rendőreinket. A felütésből kiindulva, lehetne egy csavaros, sötét hangulatú krimi, de nem lesz az. Inkább egy átlagos-semmilyen, moralizálós történet, ahol a sztori ellaposodik, a karakterek papírmasék, sótlanok, nem igazán élnek. A szereplők többségét itt nem éreztem annyira kidolgozottnak, mint korábban.

A családi tragédiák valóban elég nyomasztóak. A nyomozók közti rivalizálás és a bénázások bizony nem tettek jót érzésem szerint a sztorinak. Pedig van bőven magánéleti tragédia, titok, de ez inkább néhol csak félre viszi, lassítja a sztorit. Nekem nem tetszett ez a körülményeskedő stílus. És így (nem) kicsit hosszabb lett a kelleténél. Roppant nehéz jó krimit írni, nincs is igazán sok belőle. A jó krimi nem csak izgalmas, fordulatos, de összetett is. Nem kis feladat ötszáz oldalon keresztül lekötni az olvasó figyelmét, az érdeklődést fenntartani, ami nem is megy. A történet elaprózódik, és ami főleg nagy hiba egy kriminél, nem izgalmas. Hiányzott az a borzongató, torokszorító érzés, amit a fülszöveg ígért... hogy MI fog történni a következő lapokon, hogyan alakul a szereplők sorsa. A részleteken nem elmélkednék a spoiler miatt. Talán a lélektani dráma felé próbál közelíteni. A kapcsolatok szövevényes hálója, a hit és a szeretet szívfájdalmas meséje adja az alapokat, de nincsenek lélekbemarkoló, szenvtelen pontossággal megírt események. Amikor a megszállottság, az irigység felülmúlja a morális lehetőségeket. Érződik rajta az igyekezet, de bizony izzadtságszag van, hogy mindenkinek megfeleljen. Kapunk egy lassan kibontakozó drámát rólunk esendő, bűnös emberekről. Szántó Dániel kidolgozott egy bonyolult regényt, amelyen belül az elbeszélés szálai következetesen keresztezik egymást. A befejezés érdekes, sőt, talán valóban meglepő megoldást hoz.

Próbáltam, akartam szeretni, nem kizárt az sem, hogy az én készülékemben van hiba, a Bölcsek köve sincs sajnos a zsebemben, de ez bizony nem volt feszült, sem nyomasztó, illetve nem úgy, ahogy vártam. Nyomasztó volt, hogy lassan derülnek ki dolgok, a rendőrök bénázásai kifejezetten idegesítőek néhol, még mindig van 200-300 oldal és nem alakul sehová a sztori... Lassan rágtam át magam rajta, nem volt kellően izgalmas, nem tudta az érdeklődésem végig lekötni. Vártam a végét, derüljön már ki, mi is áll a háttérben, mi lesz a megoldás. Nekem ez vontatott, az egész erőtlen valahogy. Sajnálom, de még mindig a szerző első könyve a legjobb, amivel elég magasra tette a lécet szerintem. Amit a bemutatkozó krimiben szerettem, az minden hiányzott ebből a kötetből. A " a magyar krimi nagymestere" valóban jól hangzó reklámszlogen, hazai krimiszerző nincs is sok, de ettől Réti László egészen nyugodtan alhat. Ugyan nem volt ez annyira rossz, de igazából sajnos annyira jó, szuggesztív sem lett. Kár érte. Erőt és kitartást a leendő olvasóknak.



             



Szántó Dániel: 1989-ben született Szombathelyen.

2016-ban jelentkezett a Revans című krimvel, amit 2017-ben Az üldözött követett. Harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten.



Alexandra, Pécs, 2020
526 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634478003

2020. október 18., vasárnap

Viharmadarak

Einar Kárason: Viharmadarak





                                                                            



"Izlandról a tengerre indulni egyet jelentett a katonáskodással háború idején."


A skandináv szépirodalom és azon belül Izland egzotikus világa eleve különleges élménnyel bír az olvasó számára. Szerencsére egyre több ilyen kötet jelenik meg idehaza. Talán legismertebb Jón Kalman Stefánsson kiváló izlandi története. Ezért is vártam feszült figyelemmel Einar Karason első hazai kisregényét, ami a pandémia miatt csúszott nyár végére.


Einar Kárason rendkívül drámai és emlékezetes története az ember és természet örökös élet-halál harcáról, kiszolgáltatottságáról, küzdelméről mesél. A szerző megtett mindent, hogy megérezzük a tenger és az ott működő hatalmas erők veszélyét. A könyv tömör stílusában tökéletesen átélhető izgalmat ad erről a harcról. Elképesztő olvasmányélmény, a valós történéseket mutatja be. 1959 telén, Új-fundland partjainál jégviharba került Máfur halászhajó és a legénység sorsa áll a kisregény középpontjában. Izgalmas betekintést nyújt a matrózok világába, a hajón zajló életükről, elképzelhető helyzetekben ismerjük meg őket. Gondolkodásra készteti az olvasót a harminckét férfi története. A jeges fjordok felett a hófúvásban és jégviharban a tenger hatalmas hullámai között egy apró, törékeny halászhajó és legénysége válik az elemek játékszerévé. A méteres vízfal és a téli vihar gyufásdobozként dobálták a hajót.

Einar könyvében szereplő személyzet nem is kerül megnevezésre, csupán egyetlen matrózt mutat be mélyebben és név szerint. Talán nem véletlen, hogy a legfiatalabb matrózt, Lárust ismerjük meg alaposabban. Az ő érzései, gondolatai és vágyai sok líraisággal keveredve kerülnek elénk. Fiatal, tapasztalatlan, azonban igyekvő. A többméteres hullámok dobálta hajón ő az, aki nem csak megfelelni igyekszik ennek a kihívásnak, de kitartó és előtte az élet, ami ad egy plusz erőt neki.

A kapitánytól a rádiósig mindenki rettenetes csatát vív a jegesedéssel, amely a hajó külsejére rakódik. Itt a fotelben ülve már-már elképzelhetetlen az időjárás és a hideg, az elemek ereje. A tenger hatalmas víztömege és a zsákmány súlya is húzza a hajót. Az első döbbenetes esemény, amikor le kell vágniuk a vízzel megtelt, pillanatok alatt befagyott mentőcsónakokat és sok más felszerelést is el kell dobniuk, hogy a hajó felszínen maradjon. Ez egy igazi tengerészkönyv, tisztelgő próza a halászok előtt.

A fedélzeten nagy az összetartás, hamarosan mindenki tökéletesen tisztán látja a helyzet komolyságát. Az izlandi halászok kétségbeesett harcot vívnak a kíméletlen természeti erőkkel, és nem adják fel. Néhány mondattal megismerjük életüket, az otthon és a háttér is felrajzolódik. Kárason miliőteremtése, jellemábrázolása, tökéletes képet ad. A karakterek motivációját is sikerül felvázolnia. A tengerészélet megpróbáltatásai, az összezártság az egyszerű, hétköznapi emberek élete felkavaró érzelmekkel, feszültséggel villan fel. A történetet drámaiságát nem csak a valóság hű ábrázolása adja. Lélekkel teli emberi történet ez. Külön tetszett a lezárásban a vihar utáni életükről leírtak. Einar Karason határozottan bebizonyította, hogy nem oldalszán-függő a minőség, hogy 120 oldal éppen elegendő ahhoz, hogy összezúzza és felemelje az olvasó lelkét. Remélem olvashatok még Kárasontól. 

Ez egy csodálatos történet a férfiak világából, akik a tengeren élnek. Lenyűgöző a természet ereje, látványos képeket kapunk a tenger és a természeti elemek világáról is. Itt megmutatkozik Kárason versírói vénája. Tetszett a hajósélet ábrázolása, és a regénybe beépített folklorisztikus elemek felbukkanása. Egy másik történelmi esemény is felbukkan a történetben, a "dán Titanicnak" nevezett Hans Hedtoft hajó katasztrófája. A teher- és utasszállító hajó 1959-ben süllyedt el.

Az ember és a természet küzdelmét itt feszültséggel teli viszonyában ismerhetjük meg. Elképesztő az, ahogyan mindenki hősiesen küzdött minden rendelkezésre álló eszközzel, álmatlanul, kimerülten, hogy életét és hajóját felszínen tudja tartani. Gyönyörűszép és igaz történetet olvashatunk, erős és feszültséggel teli valóságában. A könyv véleményem szerint tisztelgés nemcsak az izlandi halászok, hanem minden olyan ember előtt, akik mindennap küzdenek a létért, a méltó életért. A Viharmadarak Patat Bence csodás fordításában kiváló és gördülékeny stílusával az év egyik legjobb külföldi kisprózája.


ITT tudod megvásárolni a Viharmadarakat! 

  

Einar Kárason: (1955) költőként kezdte karrierjét, azóta ismert izlandi regényíró. Leghíresebb regényéből angol fordítás és film is készült Devil's Island címmel 1996-ban, amelyet Izland abban az évben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára nevezett. Fotó: Johann Pall Valdimarsson

Patat Bence műfordító: Többek között Karl Ove Knausgard, Maja Lunde, Jón Kalman Stefánsson és Lars Saabye Christensen vagy Jussi Valtonen könyveinek fordítója. 


Magvető, Budapest, 2020
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631438901 · Fordította: Patat Bence

2020. október 17., szombat

Váratlan fordulat

Jeffrey Archer: Váratlan fordulat






                                                                       


A ​nálunk is méltán népszerű angol szerző és a General Press Kiadó ismét egy novelláskötettel örvendezteti meg olvasóit. A tizenkét novella a címhez méltón fordulatos történetek gyűjteménye, jó harminc éve jelent meg először. Jeffrey Archer igazán jól ír, a Clifton krónikák sorozata vagy a Párbaj mellett több más kedvencem is van tőle, így kíváncsian kezdtem bele ebbe a novellagyűjteménybe.

Az arisztokrata származású egykori politikus olyan történeteket gyűjtött egy kötetbe, ahol legtöbbször a legutolsó mondatok adják a végső csattanót, a váratlan fordulatot. Néhol kimondottan a Meghökkentő mesékre emlékeztetett. Archer tudja, hogy mivel és hogyan lepje meg az olvasót. Mindig jön egy előre nem látható váratlan fordulat, egy homokszem a gépezetben, ami más irányt ad az eseményeknek.

A könyv a szerző egyéb művéhez hasonlóan olvasmányos, könnyen lehet vele haladni, a hosszabb-rövidebb történetek gördülékeny stílusban íródtak. Archer kellő fantáziával és humorral mutat rá az élet fonákságaira. Számtalan regényét olvastam már, kedvelem Archer stílusát. Bár most is jól szórakoztam és volt három igazi kis gyöngyszem, de jobban szeretem azért a nagyobb terjedelmű regényeit.

Kiemelném a nyitó történetet, ami már-már egy kisregény. A tökéletes gyilkosság címet kapta és az egyik leghosszabb írás. Egy véletlen elcsattanó pofon, és az abból származó következmények lelki oldalán át mutatja be a tragédiát. Kimondottan jó volt az Á la carte című írás is. Ennek tanító jellege adja a varázsát. Minden szülő törekszik arra, hogy a gyermekének jobb, könnyebb élete legyen. Nehéz is megtalálni sok esetben azt az utat, ami ide vezet, számtalan konfliktust eredményezhet. Erről olvashatunk ebben a novellában. Humoros és izgalmas volt a Sakk-matt, a Betyárbecsület vagy a Véletlen műve történet.

A másik szívemnek kedves a záró írása lett. Christina Rosenthal története megható és emberi. Egy levélen át mesél a szerelem erejéről, ami nincs tekintettel sem vallásra, sem származásra. A megértés, megbocsájtás és elfogadás most a novella keletkezése után harminc évvel később talán még fontosabbá lett életünkben.

Jeffrey Archer novellákban is jó. Szellemes, lebilincselő, kimondottan életszagú írások ezek, tanulságos, remek csattanóval és egyedi csavarral a végén. Mindenkinek ajánlom, aki rövidebb lélegzetvételű, de szórakoztató és érdekes történetekre vágyik.


                                                                          



Jeffrey Archer: 1940. április 15-én Londonban született
Lord Archer-t híres íróként ismeri a világ, de konzervatív politikusként is szép pályaívet futott be. Élete is regényes. A Clifton-krónika sorozatot 2011-ben kezdte írni, 71 évesen. Archer 32 éves koráig egy sort sem írt. Első regénye 1975-ben jelent meg Se több, se kevesebb címmel. 1979-es regénye a Párbaj jogait már hárommillió dollárért vette meg a kiadó. A sikerre jellemző, hogy Angliában a megjelenés hetében egymillió példány talált gazdára. Több novelláskötetnek is szerzője.



General Press, Budapest, 2020
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634524434 · Fordította: Bart Dániel, Bart István

2020. október 15., csütörtök

Édes a Bosszú Rt

Jonas Jonasson: Édes a Bosszú Részvénytársaság





                                                                



Jonasson ötödik magyar nyelvű könyvével megint megvett kilóra, meg tudott nevettetni, simán kirángatott a hétköznapok valóságából. Tökéletes kikapcsolódás, aki szereti az igazi agyament fordulatokkal megspékelt, meglepő történeteket.

Aki olvasta a Százéves embert, vagy bármely másik Jonasson könyvet nem fog csalódni. A történet hozza a jól ismert jonassoni fordulatokat, a szereplők némi túlzással, de hasonlítanak a valódi hús-vér emberekre. Tetszett az afrikai szál, ami eleve ad egy speciális ízt, hátteret a történetnek. Egy percig nem szabad komolyan venni, nem tudjuk kitalálni, mi lesz a következő lapokon. Laza, gördülékeny stílusa, a történet „agyamentsége” jól illeszkedik az eddig megismert vonalba. Lehetetlen visszaadni a poénokat, az egésznek a feelingje magával ragadja az olvasót. Igazán szemfüles olvasónak kell lenni az elrejtett mögöttes utalásokra, ami végig ott van a történésekben. Hihetetlenül abszurd történet, valóban a váratlan fordulatok könyve, ami az író szárnyaló fantáziájának eredménye. Szarkasztikus humor jellemzi, a szereplők bénázásai teszik lendületessé, valóssá az egészet. Csak Jonassonra jellemző svéd humor, ötletparádé vonul végig a cselekményen. Hatalmas elismerés Kúnos László nagyszerű fordításáért, ami tökéletesen hozzájárul az olvasási élményhez. A legelvetemültebb kalandok részesei lehetünk ismét.


A mondanivaló és a humor is pont megfelelő arányban van jelen az elegánsan beillesztett történelmi és művészeti háttér-információk mellett. Már a címből sejthető, hogy nem mindennapi története van a könyvnek. Aki szereti és érti ezeket az abszurd poénokkal bőven megszórt könyveit az írónak, jól fog szórakozni. Karikatúrája ez a mai svéd társadalomnak, egyéb világjelenségeknek. Mindenkinek vannak kisebb-nagyobb sérelmei, amit hordoz magában. Valóban nem segít a bosszú, de tagadhatatlanul jól tud esni egy poénos visszavágás... ebben segít egy kreatív reklámszakember, aki erre alapozza vállalkozását. A bosszú természete bár gyarló, de emberi jelenség. Hugo, egy gátlástalan stockholmi reklámszakember ötlete az Édes a Bosszú Rt. Megtartva a törvényes kereteket, vállalja ügyfeleinek a különféle sérelmektől szenvedők részére a bosszúállást. Hozzá fordul Jenny és Kevin. Mennyire meglepő dolgokat eredményez mindez, ha rosszul, vagy visszafelé sülnek el a dolgok. Sokat nem lehet elárulni a történetről, mert egyrészt összetett, minden mindennel összefügg, de poéngyilkos sem szeretnék lenni. Van egy karrierista, pénzéhes és roppant önző galériatulajdonos, aki adja az alapot a bosszúra. Victor Svenssonnak nagy tervei vannak az alderheimi műkereskedelemmel kapcsolatban, amikor beáll dolgozni, majd előre megfontolt szándékkal benősül az üzletbe.

A hamarosan a volt feleség Jenny és a balkézről született fia, Kevin fognak össze ellene. Megjelenik ifjabb Ole Mbatian, egy afrikai gyógyítóember, aki hozza magával a művészeti vonalat is. A cselekmény fontos része két, Afrikában keletkezett festmény, amit Irma Stern festett. Nos, Irma valós személy, aki tényleg létezett, valóban festőművész volt. Elmélyülhetünk a szabad művészet csodálatos univerzumában, hiszen már az első mondatnál kiderül, van itt mélyebb tartalom a számtalan utalással elrejtve. A nagy világégést kirobbantó vezér is festőnek készült, ezt elárulhatom, ami a történetben is felbukkan. Van itt csalás és lopás, gyilkosság, képhamisítás és hamis vádak, afrikai folklór. Feltűnik még Carlander, a nyugdíj előtt álló rendőr, aki az egész "ügyet" próbálja kibogozni. Nincs könnyű dolga, négy nappal a nyugdíj előtt. A sors kap még jelentős szerepet, és a párhuzamos történetek mozaikjait eggyé varázsolja. Jonasson hozta a formáját, minden, a korábbiakban megismert jellemző megvan ebben a könyvében is.

Jonasson a kortárs svéd irodalom meghatározó alakja. Ezzel a zseniális, laza történetszövéssel, csetlő-botló figuráival a kalandok végeláthatatlan fordulataival a minőségi szórakoztatásra tette a hangsúlyt. Ezek kellően megfogják az olvasót, nem utolsó sorban nevetni is lehet az egészen. Az író egyedi stílusa és humora magával ragadja az olvasót. Összességében ismét egy jó könyv Jonasson klaviatúrájából, amit élmény volt olvasni.


ITT megvásárolható a regény!


                                 


Jonas Jonasson: Svédországban született 1961-ben. Hosszú időn át mint újságíró, kommunikációs tanácsadó és televíziós producer dolgozott, majd új életet kezdett: 2011-ben megírta A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regényét, ami egy csapásra meghozta számára a világhírt. A regényből mozifilm is készült.
További könyvei: Az analfabéta, aki tudott számolni (2013), Gyilkos-Anders és barátai (2015),
A ​százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik (2018). Öt regényét, tizenhat millió példányban adták el negyvenhat országban.



Athenaeum, Budapest, 2020
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635430390 · Fordította: Kúnos László

                                 

2020. október 14., szerda

Bloginterjú Bauer Barbarával

Bloginterjú Bauer Barbarával




                                                                                     



"A sorsot te sem tudod befolyásolni, bárkinek születtél is. De belőle a legjobbat kihozni, azt tudod."
(Kétszáz éves szerelem)


Bauer Barbara könyveire három éve figyeltem fel, azóta olvasom, követem pályáját. A Porlik, mint a szikla, Az élet hangja történelmi családregényeivel kezdtem, és több alkalommal személyesen is találkozhattam vele. Izgalmas pályakezdése majd a váltás egészen eredeti ívet követ. Közismert tény, hogy a Malév kötelékében 18 év alatt 6000 órát repült, mint légiutaskísérő. Ezen élmények adtak alapot első könyvéhez a Légikisasszonyokhoz, ami 2012-ben került a boltokba, tavaly pedig a trilógiává bővült sikersorozatot egy kötetben is kiadták. Ezután indult el az íróvá válás útján, jelenleg a 14. könyve érkezik hamarosan. Barbara elmesélte éppen olyan izgalommal várja az új megjelenést is, mint az első könyvét. Tudni kell, hogy az írás már előtte is az élete része volt. Rendszeresen írt a Malév szakmai lapjába, de alapító tagja az Etyek TV községi televíziónak, ahol 10 évig szerkesztő-műsorvezető volt. Kiemelkedő sikere A leggazdagabb árva, ami valós történetet mutat be. Személyes kedvencem még a Kétszáz éves szerelem és a Fényfestő, ami a legutóbbi sikere volt. Tetszik, ahogy élnek a karakterek, filmszerűen mesél a történet, miközben a háttérben ott a történelem valósága, árnyaltan politika és számtalan érdekesség van elrejtve. A kezdetekről, és az új kötetről kérdeztem az interjúban.


1: A Légikisasszonyok sikere után mi adta a további lendületet, ötletet a folytatáshoz?

A Vakrepülés egy álommal érkezett, ami a történet csíráját illeti, de a helyszín hozzám kötődik. Részint Follinában játszódik, a nászutunk helyszínén, részint Békéscsabán, férjem szülővárosában. Most kérdezhetnéd, hogy honnan az ötlet az ezt követő regényhez. Nos, mindig történik valami, ami elindítja a következő történetet. Az „Elsuttogom százszor” alapjául egy hadisír feltárás szolgált, ami a férjem szervezésében történt és nagy hatással volt mindkettőnkre. Ezzel a regénnyel indult el a fikcióval átszőtt történelmi írásaim sora.

2. Mennyire volt ismeretlenül nehéz kiadót találni, hogyan kerültél kapcsolatba a Jaffa Kiadóval, hiszen azóta is itt jelennek meg könyveid?

A Jaffa volt a harmadik kiadó, akit megkerestem és a szinopszis alapján azonnal bekérték a teljes kéziratot, alig három hónap múlva pedig már szerződtünk. Azóta dolgozunk együtt és azt kell mondanom – amit manapság nem szokás kimondani -, hogy kölcsönös bizalmon és elégedettségen nyugszik a kapcsolatunk. Rengeteget tanultam a csapattól, elsősorban a szerkesztőimtől, de a könyvkiadás teljes folyamatának részese lehetek, ami még mindig, a tizennegyedik regényemnél is nagy izgalommal tölt el. Nagyon jó érzés úgy dolgozni, hogy tudom, várják a munkámat, attól a pillanattól kezdve pedig, hogy leadom az új kéziratot, a lelkemet simogatja, ahogy a kiadóm szó szerint gondozza, ápolja a szöveget, mígnem gyönyörű köntösbe bújtatva a kezembe foghatom. Ennek az utolsó momentumnak is mára már kialakult hagyománya van és mindig megkönnyezem.



          



3: Mi adta az új könyved ötletét? Úgy tudom, ez több évig készült.

„A fekete rózsa” a szülőfalum története, de lehetne bármely falué, aminek az életét felbolygatta a háború, a lakosságát megcsonkította a sváb kitelepítés, ahol a békét és a nyugalmat kiölte a félelmet és gyűlöletet keltő politikai hatalom megjelenése. Még 2018-ban, a település akkori vezetésével elindítottunk egy fórumot, „Etyeki mesék” címmel, ahol a falu apraja és nagyja nem tett mást, mint felidézte az egykori hétköznapokat. A sok-sok történet elindított bennem egy olyat, aminek a szereplői a képzeletemben keltek életre, de valós események mentén élik életüket. Egy családregény, aminek helyszíne egy valós település, színtere a történelem.



4: Női sorsok, évszázadokat behálózó családi múlt jellemzően a regényeid háttere. Miért fontos a múlt ismerete, a titkok, vagy a viták rendezése?

A hétköznapjainkat, a döntéseinket, érzelmi életünket, mintáinkat a múltunk határozza meg. De korábbi életünknek nem csak azon része, amelyre emlékezünk, hanem a háttérben meghúzódó képek, generációkon átívelő emlékek, érzelmi lenyomatok. Részint táplálnak minket, de sok esetben észrevétlenül befolyásolnak. Fogva tartanak. Gyakran egy helyben toporgunk, értetlenül nézünk szét magunk körül, pedig a válasz mindig ott van mellettünk. Bennünk. Akkor is, ha nem tudjuk. Ám tudatosan az ismeretlen is feltárható, és a szembesülés, majd az elfogadás óriási energiákat szabadít fel. Ismerd meg a múltad, hogy élhesd a jelened és építhesd a jövőd. Ezt vallom, de nem csak vallom, én magam is ezen dolgozom.

5: Hogyan látod a női irodalom helyzetét, hiszen egyre több férfi is olvassa a könyveidet.

Én alapvetően egy elégedett ember vagyok! Már az első férfi olvasóimnak is nagyon örültem, de ma már tudom, hogy komoly táborom van. De sosem pozícionáltam magam, különösen nem a témaválasztás, vagy stílus tekintetében. Női irodalom? Amit nők írnak nőtársaiknak, nőket érintő témákról? Én nem tudok így gondolkodni, nem tudom kiragadni a témát a szereplők közül, akik megélik. Még ha egyéni sorssal foglalkozom, akkor is jelen van a család, vagy éppen a hiánya, jelen van a társadalom, a történelem. Maradna a szűrő, amin keresztül látom, láttatom az eseményeket. Az lehetne „női” és nyilvánvalóan miattam az is! De szeretek hátradőlni, és távolról nézni az események folyását, mint egy filmet végignézni és papírra vetni. Nem nőként, mint inkább szemlélőként, akiben benne van az egykori gyerek, a nő, az anya, a társadalom egy tagja, én, az egy, de éppen ekkora hangsúllyal az egy, a sokaságból.

6: Van esetleg kedvenced a könyveid közül?

Nincs. Mindhez köt valami egészen egyedi élmény. Vagy a kutatás során ért valami, vagy az inspiráció más, mint a többinél, de olyan is előfordul, hogy maga az írás nyújtott különleges élményt. Mindet másért szeretem, mind egy kicsit a gyermekem.


7: Van már új ötlet, vagy most pihensz, anyaggyűjtés folyik?

A kérdés mindhárom részére igen a válaszom. Pihenek, de ez csak annyit jelent, hogy sok időm van, nem szorít határidő. De már írok, dolgozom az új történetemen, ami majd tavasszal érkezik. Anyagot gyűjtök az azt követő történethez, ami még csak a fejemben állt össze. És van ötletem, újabb és újabb, néhány évre előre.


8:  Rendszeresen járod az országot, milyen az olvasókkal személyesen találkozni?

A közönségtalálkozók feltöltenek. Függetlenül attól, hogy hol van, hányan jönnek el, hogy inkább előadás, vagy inkább beszélgetés, nagy töltést adnak. A munkám egy számítógéphez köt, nincs napi kapcsolatom munkatársakkal, főnökkel, beosztottal, versenytárssal, felhasználóval, mint a legtöbb embernek. Én egész évben karanténban vagyok, amit egyfelől nagyon szeretek, független, szabad életérzés, még akkor is, ha képzavarnak tűnik a karantén és a szabadság társítása. De kétségtelen, hogy egyfajta elszigeteltséget is jelent. Amikor pedig egy új regény a szárnyára kap, kikerül a könyvesboltokba, elkerül otthonokba, szomjazom a visszajelzésekért. Legyen az egy fotó a könyvről „valakinek” az éjjeliszekrényén, egy olvasói levél, poszt alatti komment, vagy „hivatalos” kritika, mindegy. Az író-olvasó találkozó mindennek az esszenciája. Különösen a találkozók utáni személyes, néhány mondatos eszmecsere, amivel megtisztelnek az olvasóim.

9: Mit olvasol, mit nézel, ha lazítasz? Neked mi jelent kikapcsolódást?

Részint szeretek egyedül lenni, filmekkel, könyvekkel, nagy sétákkal és futással. De a feltöltődést egyúttal a család jelenti, amikor egész napokat töltünk el a nappaliban kártyázással, filmnézéssel, vagy éppen közös sétával, csavargással, barátokkal. A családi, ráérős hangulat része a sütés, kenyérsütés, de kísérletezünk sütikkel is. Ezt különösen a lányom imádja, egyre több folyamatba be tudom vonni.

10: Számomra izgalmas élmény a repülés, jó volt erről olvasni a Még látlak odafenn regényedben is. Esetleg várható még repülős regény vagy ezt a fejezetet lezártad?

A trilógiával lezártam az életem ezen részét, nem csak a regényírás terén, hanem a valóságban is. Ami azonban vonzó és visszatérő vágyam, az egy-egy könnyed történet megírása. Szeretnék lektűrt írni, jelenben játszódó, vidám történetet. Talán a kamaszodó lányom miatt, talán a megváltozott, bezárkózó világ miatt, nem tudom. De valami kikívánkozik belőlem, aminek más az íze, a fénye, a hangulata, mint a történelmi regényeknek. Ami – ha nem is szó szerint – de elrepít a felhők fölé.




Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert a továbbiakhoz!





Bauer Barbara portréját Csondor Ágnes készítette. Az új regény ITT előrendelhető a kiadótól!





                                      










2020. október 10., szombat

Paddy Clarke, ha ha ha

Roddy Doyle: Paddy Clarke, ha ha ha





                                                                 



Két nagy felfedezést is hozott ez a könyv, ami az év egyik legkülönösebb és egyben legjobb gyerektörténete lett számomra. Az első, maga Roddy Doyle, akitől nem olvastam még semmit, így megjegyeztem a nevét. Idehaza öt másik könyve jelent meg az Európa Kiadónál. A Man Booker-díjas ír szerző csodálatos egyszerűségében ragadta meg és adta vissza egy tízéves fiú gondolatait, érzelmeit, kavargó lelkivilágát. 1993-ban meg is kapta ezért a kötetéért a Booker-díjat.

1968-ban, az észak-dublini Barrytownban járunk, főhősünk Patrick "Paddy" Clarke éppen tízéves. Az évszám ugyan jelentős a történelemben, de Paddy világát ez nem érinti. Nagyjából egy évet mesél el a fiú életéből, megismerhetjük szüleivel és testvérével, iskolatársaival és tanáraival való kapcsolatait, érzéseit.
Eleinte volt némi problémám a cselekmény "hiányával" a könyvben, kellett néhány fejezet, amíg megszoktam Paddy csapongó stílusát, kissé szétszórt gyermeki gondolatait. Ugyanis ezek adják, ebből kerekedik ki a regény cselekménye. Ez hasonlít arra, ahogyan a gyerekek gondolatai egyik dologról a másikra ugranak. A regény legmerészebb jellemzője éppen ez az infantilis elbeszélési stílus, de tökéletesen sikerül megragadnia egy tízéves fiú életszemléletét.

Az író nagyszerűen és hihetően ábrázolja milyen tízévesnek lenni. Remek és valós képet ad erről a meghatározó korszakról, így ez bennünk olvasókban is emlékeket idéz fel. Egy tízéves ugyan gyerek még, de már elég sokat megért, érzékel, néhol látja az összefüggéseket is. Paddy igazi kalandvágyó, huncut gyerek, minden érdekli az őt körülvevő világból, nyitott, mindent tudni akar. Természetesen azt is, amit még nem ért, nem rá tartozik. Ez az önmagában időnként vicces és érdekes világ kezd összeborulni Paddy életében, egyre kevésbé érti mi történik körülötte. Paddy egyre kevéssé érzékeli a családon belüli változásokat, bár ez inkább talán védekezés is a részéről. N. Kiss Zsuzsa fordító kiválóan adja vissza a gyerek hullámzó érzelmeit, gondolatait, szóhasználatát. Különösen tetszettek Paddy gondolatai a mennyről és a vallásról. Érzelmes és időnként vicces a könyv, mégis mély üzenetet hordoz a fiú története. Számomra érdekes volt látni a hasonlóságokat és különbségeket, amelyeket egy tízéves dublini fiú 1968-ban tapasztalhatott. A gyermekkor egyik legőszintébb ábrázolása ez minden összetettségében, amit valaha olvastam.

Ismerős képeket kapunk a gyerekek szórakozásáról, csínyekről, az utcai kalandokról, focizásokról, az osztályteremben a tanórák unalmáról, az otthoni elszigeteltség érzéséig. Paddynak van egy öccse Francis, (Szinbád) akit nem túlzottan kedvel, de szereti a szüleit. Akik viszont egy ingatag házasságban élnek, és egymást már nem igazán szeretik... a történet előrehaladtával jelentkeznek a szülők közti problémák. Ezek a komolyabb részek a családon belüli erőszakra és az alkoholizmusra vonatkoznak, ami napjainkban is egyre súlyosabb kérdés. Valójában soha nem lehet tudni, mi folyik a zárt ajtók mögött. Nem árulok el nagy titkot, hogy ez sajnos szakadáshoz is vezet. Néha nyers, néha megható Paddy gyermekkora, ahogyan a valós élet is ilyen. Ennek minden árnyalatát tökéletesen visszaadja a szerző, a gondtalan gyermekkortól kezdve az élet kegyetlen valóságáig. A fiú rácsodálkozása, helykeresése a felnőttek világában, a gyerekkor hirtelen véget érése és a felnőtté válás nehézségei globálisan érezhető probléma napjainkban is. Összetettebb és árnyaltabb, ám kétségtelenül mélyen őszinte a regény.

Érdemes elolvasni, nem is túl hosszú könyv, és mindenképpen van néhány olyan része, amely megnevettet és felidézi az elmúlt gyermekkor báját, varázsát, miközben gondolkodtat a történet.




Roddy Doyle: 1958-ban Dublinban született. Felnőtt és gyerekregényeket, színdarabokat, novellákat és tévéjátékokat ír.


      





Európa, Budapest, 2020
360 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635040896 · Fordította: N. Kiss Zsuzsa