2018. november 16., péntek

Az emberszerelő

Nógrádi Gergely: Az emberszerelő 



                                                                                               














Vannak könyvek, amik már megjelenésük előtt felhívják magukra a figyelmet. Talán egy hatodik érzék súgott, hogy ez a könyv kell nekem. Annak ellenére, hogy bevallom jószerével elég keveset tudtam Nógrádi Gergelyről, eddigi könyveit nem olvastam. Már a kötet címe is elég kíváncsivá tett, a borító pedig szívmelengető régi téli emléket idézett bennem. A novellát mint műfajt pedig szeretem olvasni.


Nehéz most két nappal olvasás után véleményt írni erről a könyvről. Az egészen biztos, hogy azonnal a szívembe zártam, kedvenc lett az idei termésből. Lebilincselő olvasmány, tanulságos életmese, megrendítő novelláskötet. Még mindig a hatása alatt vagyok. Ez most ütött. Az év egyik legmeghatározóbb könyvélménye lett. Nógrádi őrzi a novella szabályait: tömör, kifejező és kikerekedik, eljut A-ból B-be. A sok valós élethelyzet megjelenítése lendíti a szöveget, gördülékennyé teszi. A mindennapok egyszerű hősei jelennek meg az írásokban.

Tetszett, jó volt olvasni, elmélyedni, megmártózni ebben a világban, amit megidézett a lapokon a szerző. Imádtam a keserédes hangulatát, képeit, nyelvezetét. Olyan kis bonbonok ezek a történetek, amik sajnálatosan pontosan tükrözik, adják vissza felgyorsult világunk szereplőit. Minden bújával, bajával, irigységgel, gonoszkodással, bánattal és gyilkos kórral megtűzdelve. Mégis valahol az egész kötet az élet szerettéről, tiszteletéről szól, ott van a remény is. Az odafigyelésre, valódi törődésre hívja fel a figyelmet. Ami sajnos tapasztalom magam is, egyre ritkább. Mindenki rohan, hajszolja a pénzt. Alig érünk rá figyelni a másikra, elmerülünk saját bajainkba, egymásra sem jut idő, futtában szeretünk.



Teljesen másra számítottam, mint amit kaptam, igazi meglepetés ez novellás kötet. Külön erőssége a kötetnek az egységesen magas színvonal. A szeretet ünnepe közeleg, most még jobban kellene a törődés, egy mosoly, egy simogatás az elveszett lelkeknek, a magányosan élőknek. Gondolatébresztő, és egyben elszomorító történetek voltak ezek. Nehéz témák jelennek meg a novellákban, amikről nem szívesen beszélünk. A tizenhat történetben benne van a jelen világunk lenyomata. Emberi alakjai jellemzőek és itt élnek közöttünk. Kisemberek, akik a boldogságot keresik, vágynak egy jó szóra, ölelésre, reménytelibb jövőre. Rámutat, hogy az elvakult gyűlölet csupán további bajok forrása lehet. Valóban megmérgezi a saját lelkünket is, értelmetlen lényegében.


Olvasás közben azt éreztem többször is, jó lett volna megölelni, megvigasztalni, vagy csupán egy bátorító mosolyt küldeni a szereplőknek. A címadó írás igazán megható, optimista lendületet ad az egész kötetnek. Az egyik legvidámabb ez a történet. Ami elromolhat, az ugye el is romlik egyszer. Nem tudni, az egyénre, az emberi lélekre mennyi a szavatosság, a kihordási idő. Néha nem árt egy átvizsgálás, ebben is segít ez a kötet, hogy ne legyen szükség "emberszerelőre". Megelőzni ugye, egyszerűbb lenne mindig. Talán ebben segíthet Nógrádi Gergely kötete.

Ezen novellák mellett számomra a két Füge történet, Apuci, Maflicsek és A történetgyűjtő volt legjobban szívszorítóan izgalmas. Megható és erős érzelmeket generál, Nógrádi az érzelmek varázslója. Finoman lírai húrokat pengetve andalít és gondolkoztat egyszerre. Megdöbbentően idilli és egyben naturalista történetekkel igyekszik az olvasó szemét rányitni a körülöttünk lévő világra. Tükröt tart nekünk, és ez a tükör kissé groteszk képet mutat.

Ugyanakkor a Pótvizsga és a Hóangyalkák döbbenetes feszültségű drámát hordoz. Krimibe ágyazott történetek, amik regényben is megállnák a helyüket. Letaglózó, főleg mert gyerekek a főhősei. Akik csupán szeretetre, megértésre vágynak. Az érzelem mentesség, a szeretethiány maradandó károsodáshoz vezethet.  kirekesztés pedig még jobban súlyosbító tényező. A Győzelem! börtönvilága is nagyon erős írás.

Sajnos a valóság mindig rosszabb, ez talán nem is az írói képzelet termése. Az Ördögbögyörő két lánytestvérének sorsa is rövid és tömör, erős életmese. A sors játékai vagyunk, kiszolgáltatva minden szeszélyének. A lezáró Harapj az almába! novella már-már egy izgalmas mai történetével kisregény. Üdítően jó befejezést ad. Remek áthallásai, a megidézett családi idill működik. Szeretetmorzsák, amik elkísérnek és meghatározóak életünkben. Maradandóan szívbemarkoló történetek ezek.


Nógrádi Gergely novellái nagyon jók, a kortárs magyar olvasmányaim közül az idén az egyik legjobb. A könyv recept nélkül kapható a könyvesboltokban! Mindenkinek ajánlom! Lélesimogató, káros mellékhatások nélkül. 


ITT tudod a kiadótól kedvezménnyel megszerezni! Ne hagyd ki!




Nógrádi Gergely: operaénekes, kántor, író, újságíró.

1971. február 7. (Budapest) –













Jaffa Kiadó és Kereskedelmi, Budapest, 2018
432 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634751076

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése