2020. március 31., kedd

Halotti versek

Preston - Child: Halotti versek 





                                                                     












Douglas Preston és Lincoln Child főhőse, Pendergast nyomozó nagyjából Sherlock Holmes és Hercule Poirot mai modern reinkarnációja.  A sorozat rajongóinak kedvelt figurája, igazi egyéniség.


A történet több olyan, a klasszikus irodalomból vett idézettel van megtűzdelve, (T. S. Elliot, Poe, Shakespeare) ami egyedi színt ad ennek a résznek. Ami nem mellesleg a sorozat 18. története, ám
ez most bátran olvasható önálló kriminek. A cselekmény különösen sokrétű és összetett. Egy pszichopata sorozatgyilkos után nyomozunk, aki Miami Beach partvidékén gyilkol. Magányos nők az áldozatok. A múltba nyúló titkok azonban meghökkentő eseményekről mesélnek a nyomozóknak.




Először is a különleges természetű, különleges ügynök, Pendergast új főnököt és társat kap. Ez önmagában meglepő kihívás elé állítja főhősünket, amit sztoikus nyugalommal fogad... Ez a nyitó jelenet drámája után jól megalapozza a további történéseket. Coldmoon ügynök jó karakter, méltó társak lesznek. A humorról is ő gondoskodik, róla fokozatosan egyre több érdekesség is kiderül a kötet végére. Coldmoon ügynök a nyomozáson belül még titkos feladatot is kap az új főnökétől. Érdekes, hogy minden új főnök, magas rangú személy igazi idióta módra tud viselkedni.

Pendergastnak a bűncselekmények megoldásának egyedi megközelítését nagyon értékeltem. Természetesen semmi nem az, aminek elsőre látszik. Némi anatómiai ismeretekre is szert tehet az olvasó. Ezek izgalmas és érdekes részek voltak, miket meg tudnak állapítani a modern technika segítségével. Nem mellékesen mekkora szerepe van egy jó boncolóorvosnak a nyomozásban. Fokozatosan lendült be a krimi, a feszültség lapról lapra emelkedik, izgalmas, fordulatos krimi lett belőle.

A romantikus lelkületű sorozatgyilkosunk az áldozatok szívét régen elhalt, öngyilkos nők sírjára teszi, verses idézettel. Innen pörög fel a krimi, a válasz meglepő lesz a miértre, hiszen az egyértelmű, nem véletlen a kiválasztott nők sírja. Pendergast nem mindennapi módszereivel hamar kapcsolatot talál az esetek között. Izgalmas, szívbemarkoló, meglepő lesz. Érdekes volt végigkövetni és megismerni egy sorozatgyilkos hátterét. A régi öngyilkosságok és az új gyilkosságok között eleinte nincs kapcsolat, ám Pendergast nem így gondolja. Ez a rész visszatérés a klasszikus krimivonalhoz. A cselekményben feltűnő egyéb új szereplők friss lendületet adnak a történetnek. Kedvencem a nyugdíjas pszichológus volt.


Szerettem magát az ügyet, drámaisága ellenére nem volt vele semmi baj, a végére igazán szépen megoldották. A Preston-Child szerzőpáros újfent magával ragadó történetet tár elénk, amely elképesztő fordulatokkal kecsegteti az olvasókat. A két szerző lényegében a megszokott színvonalon íródott története a Pendergast-ciklus újabb darabja. A különc FBI ügynök továbbra is remek karakter, akinek újabb és újabb vonásait is megismerhetjük. Aloysius ​​Pendergast nem csupán az FBI különleges ügynöke, de különleges ember is. Erről a végén tesz ismét tanúbizonyságot.



ITT tudod megvásárolni a krimit!  ITT E-könyvben is kapható! 




Douglas Preston: 1956-ban született: Cambridge, Massachusetts. Tanított a Princetoni Egyetemen.


Lincoln Child: 1957-ben született Westportban. Évekig dolgozott szerkesztőként, majd az írás felé fordult, több önálló kötete is megjelent. Szerzőtársával alkották meg állandó hősüket, Pendergast különleges ügynököt.


General Press, Budapest, 2020
336 oldal · ISBN: 9789634523871 · Fordította: Kajsza Krisztina

2020. március 28., szombat

Legvégül

Anne Griffin: Legvégül 




                                                                                             













Ritka, különleges alkalom, hogy egy elsőkönyves ír író regényére bukkanjak a könyves megjelenések között. Azonnal lecsaptam erre az életmesére, ami Írországba repíti el az olvasót.


Szívszorítóan szép történetet mesél el olvasóinak Anne Griffin. Lenyűgözően magabiztos történetvezetésével, lendületes debütáló regény. Szerelmi történet, középpontban egy régi rejtéllyel, életrajz, ami hol szellemes, hol pedig melankolikus, humorral és szomorúsággal, ahogyan az élet is. A lapokon megelevenedő életsors elbűvöli és ragyogóan szórakoztatja az olvasót az elejétől a végéig. Egy mostanra magányos, idős ember története az életéről, amibe boldogság és szomorúság, öröm és szeretet, fájdalom is belefért.



Főhősünk, a 84 éves Maurice, hosszú életének az öt legfontosabb emberére gondol, őket idézi meg egy szálloda bárjában üldögélve. A szálloda is fontos helyszín, ahogy ez kiderül a regényből. A bevezetőből megtudjuk, hogy felesége, Sadie két éve meghalt, egyetlen fiuk Kevin, az USA-ban él, elismert, díjnyertes újságíró. Neki szól ez a múltidéző önvallomás. Kiemelkedik a történetből egy VIII. Edward-érme, ami egybefogja és alakítja Maurice életét. Ez egy valós epizód, az érme tényleg létezik.


Maurice egy szeretetreméltó és összetett karakter, őszintesége megható és az olvasót is némi önvizsgálatra készteti. Hosszú és eseménydús életéről Maurice Hannigan kendőzetlenül vallott. Úgy éreztem, mintha mellette ülnék a bárban, együtt poharazgatnánk, amikor elkezdett beszélni. Különlegessége volt a regénynek, hogy minden szereplőhöz egy-egy italt választva idézte fel emlékeit.


Ezek az emlékek kapcsolódtak egymáshoz, az öt történet Maurice életét rajzolta fel. Természetesen a gyerekkorral kezdtünk, egy üveg barna sör mellett emlékeztünk meg az imádott és fiatalon elhalt testvérre, Tonyra. Kibontakozik előttünk a testvéri összetartozás ritka példája, a korabeli Írország helyzete, szokásai. A fiú halálának körülményei és ennek komoly hatása Maurice életére. Csodálatos, megható történet, hiszen nem volt könnyű élete. A semmiből teremtette meg, építette fel későbbi gazdaságát, a vagyonát. Maurice Hannigan egyike azoknak a ritka és felejthetetlen szereplőknek, akik olvasás után is velünk maradnak. A látszólag egyszerű élet felszínén lenyűgöző történeteket olvashatunk a szerelemről, egy titokzatos, kincset érő érméről, szívfájdalomról, reményről, tragédiákról, megbánásról és legfőképpen az emberi kapcsolatok sokszínűségéről. Olvasás közben néhol Ove alakja jutott eszembe vagy az Elveszett nevek füzete. Csupán ez némileg izgalmasabb és kevéssé szomorú, nem lehangoló regény, mint a füzetek volt.

A második pohárköszöntő Mollynak, a kislányuknak szól. A 21 éves, hordóban érlelt Bushmills ír whiskey tökéletes választás egy régi lelki sebre.
Maurice és felesége, Sadie mindössze tizenöt percig tarthatták kezükben a lányukat, ám életük hátralévő részében azért velük maradt. A fiatal szerelmespár élete, gyermekvállalási harcai megindítóak. Kevin a későbbiekben született, kiteljesítve, bearanyozva életüket.

Harmadik köszöntő a sógornőjének, Noreen-nek szól. A családi titkok egyszer kiderülnek. Sorsfordító erejük meglepő. Elgondolkodtató, menyire megváltoztatja az ember jellemét, gondolkodását egy betegség. Itt a családtagok összetartó szeretete sokat tud segíteni. Kevin következik a sorban. A fiú életéről és a családi háttér meghatározóságáról olvashattam. Hogyan és miként vált sikeres újságíróvá, került el az államokba. Utolsó pohárköszöntő természetesen az elveszett szerelem emléke, a feleség alakja idéződik meg. Sadie és Maurice megismerkedése, példás és kitartó, küzdelmes életük foglalja keretbe a mozaikokat.

A záró epizód költői prózában az élettől való búcsú. A férfi megnyugodva és sorsát elfogadva írja meg utolsó levelét fiának. Önként elrendezve a sorsát, lezárja az öregség magányos idejét, a számvetés véget ér. Nem mondom, hogy nem érintett meg a végső lezárás, bár várható, mégis meglepő. Megértem és átérzem Maurice döntését a reményt keltő találkozás őszinte vágyát, örömét. Boldog, de mindenképpen elégedett lezárása ez egy életnek. Maurice Hannigan édes-bús meditációja elkíséri az olvasót.

Anne Griffin első regénye egy megkapó életmese, ami mély érzelmekkel írja le mindazokat az élettapasztalatokat, amelyeket egy idősebb ember magában hordoz. Egy édes-bús élettörténet, sorsokról, meghatározó pillanatokról, személyek és helyekről. Egy őszinte, megrendítő lelki utazásra viszi el olvasóit a szerző. Szól az élet töviseiről, a küzdésről, a vágyakról. A szeretet erejéről, az öregségről, a magányról és a búcsúzásról. Léleksimogató regény.

ITT tudod megrendelni kedvezménnyel a kiadótól! E-könyvben s kapható. 







Anne Griffin: 1969-ben született Dublinban.
Főiskola és egyetem után 8 évig egy könyves-bolthálózatnak dolgozott. 2013-ban kezdett el írni. Novelláival több rangos díjat nyert. Ez az első megjelent regénye.






Pioneer Books, Budapest, 2020
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155435690 · Fordította: Alexovics Ingrid

2020. március 26., csütörtök

Bukottak

David Baldacci: Bukottak




                                                                                               













A Bukottak egy újabb nagyszerű thriller az Amos Decker sorozatban. Baldaccival nem lehet melléfogni, ő az egyik legbiztosabb kezű író, akinél a könnyed kikapcsolódás és a szórakozás, 
az izgalmak garantáltak.
Baldacci csodálatos mesemondó, és igazán tökéletes karaktereket épít be a néhol zavarba hozóan szívszorító újabb összeesküvésbe. Az egykor virágzó amerikai kisvárosi helyszín a jó és a rossz elemek örök párharcának ad teret. Megmutatja, miért érdemes ezeket a kisvárosokat megtisztítani a gonosztól, friss levegőt és lehetőséget biztosítani az ott élőknek. A történet feszessége, folyamatos feszültsége mellett jutott hely Decker fanyar humorának, és most az érzelmek is nagyobb teret kaptak. Valóban fordulatos, emberi sorosokat ábrázoló, élvezetes akciókrimit olvashattam.


Több utalás is található az első kötetre, de önálló műként is jól megállja a helyét a Bukottak.
Baldaccitól már megszoktam, hogy elképesztően csavaros, több elméletet felvonultató, pörgős krimit kapok, meglepő befejezéssel. Az élmény most sem maradt el.
Amos Decker és FBI-os kollégája, Alex Jamison Baronville-ben tartózkodnak, Alex nővére és családja mellett. Decker alig néhány órát van ott, amikor egy szörnyű kettős gyilkosságba botlik. Nem kell messzire menjen, rögtön a szomszédban lesz a helyszín...Hamarosan kiderül, rövid időn belül nem ez az első gyilkosság a városkában. A rendőrség tehetetlen, nem tud, vagy nem is akar igazán nyomozni, nem úgy Decker és Alex. A duó hamar rájön, hogy a kis Pennsylvania városban semmi sem olyan, mint amilyennek elsőre látszik.


A lecsúszott, komor kisváros, ami egykor a bányászatból élt, amit mára bezártak több más üzemmel együtt jó háttér. A lemorzsolódás, a romló gazdasági helyzet, a reményvesztett emberek és a munkanélküliség az alap a burjánzó kábítószer-függőségnek, ami elég meglepő kifutást ad a kriminek. A Bukottak cím többértelműen kiolvasható a történésekből. A városka névadó családja
ad érdekes hátteret, az utolsó élő Baron-leszármazott igazán egyéni karakter. A történet több szála hozzá vezet, ám az eredményes nyomozás valahová a messzi múlta nyúlik vissza. Van itt balesetnek álcázott gyilkosság, korrupció és biztosítási csalás, gyilkosságok sora, eltűnt családi kincs, vagyon.
A lecsúszott nyugdíjasok különösen érdekes szereplők lesznek, a kihalt, sötét házak, utcák mélyén lapuló titok egészen magasra vezet.

Baldacci gondosan és alaposan jellemzi a főszereplőt, lelkének mélyére hatol. Decker elméje 
úgy működik, mint egy korlátlan mennyiségű merevlemezzel rendelkező biztonsági kamera, ami most felmondja a szolgálatot. Feltűnik egy gyerekszereplő, Zoé, aki Decker lelkét megnyitja. Ez adja a romantikusabb érzelmeket a krimihez. Decker fájó emlékei és Zoé sorsa sok egyezést mutat. Sebeket tép fel a férfi lelkében, de gyógyítja is azokat. Azt nem mondhatom el, hogy Baldacci meglepett volna, vagy az újdonság varázsával hatott volna, ám neki éppen ez az erőssége. Érdemes elolvasni ezt az új krimit, vagy megismerkedni Deckerrel.


A tempó fokozatosan felgyorsul, amíg az elkerülhetetlen és meghökkentő befejezésig érünk. David Baldacci mesterien építi fel a szövevényes történetet. Ez a krimi annak példáját szemlélteti, hogy Decker és Alex egy epikus és mozgalmas nyomozáson át, néhány meglepő következtetésre jutva, hogyan érnek el az igazságig. Azt gondolhatnánk, hogy már mindenre fény derült, ám az utolsó lapokon is lesz még váratlan fordulat.
Érdeklődve várom, merre kanyarog tovább Decker története, hogyan alakul további sorsa. Nem tudok elmenni szó nélkül a sorozat külleme mellett. Igazán tökéletes borítói hangulatában egységet alkotnak, ami kivételesen ritka egy sorozatnál. Ez külön jó pont a General Press Kiadónak, ezzel is emelve a színvonalat.





ITT tudod megszerezni a krimit! Ha e-könyvben érdekelne IDE kattints! 



David Baldacci (1960. augusztus 5. )
Könyveit több mint 50 nyelven és 80 országban olvassák rajongói.

Első nemzetközi sikere az Absolute Power (Államérdek) című könyve volt 1996-ban. Ebből remek filmet is forgatott Clint Eastwood.

Az Amos Decker-sorozat előző részei: Emlékek börtönében, Végső fázis, Kiút.



General Press, Budapest, 2020

440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634523895 · Fordította: Kiss Ádám

2020. március 24., kedd

Magamról többet

Grecsó Krisztián: Magamról többet 



                                                                                                     














Mindig is szerettem a verseket, azonban verseskötetről talán a legnehezebb írni. Kell egy hangulat is hozzá, hasonlóan megélt élethelyzet, ami segíti az olvasót, hogy a közös hullámhossz működni tudjon. Itt és most ez rögtön kialakult. Grecsó Krisztián érző és fájó, megrázóan őszinte kitárulkozásait olvasva azonnal éreztem a férfilélek minden titkát, rezdülését, fájdalmát és örömét.



19 év után tért vissza ehhez a műfajhoz a szerző ezzel a kívül-belül szépséges kötettel. A súlyos betegségét legyőzve kerültek ide ezek a versek. Életének drámai pillanati jelennek meg, amikor átértékelődik, máshová kerül a hangsúly. Nem túlzok, egy ország féltette, izgult és drukkolt neki. Grecsót jó olvasni, nem csak regényeiben. Léleksimogatóan őszinte, egyszerűségével hatásos. Tudja és meri vállalni ezeket az átélt kínokat. Pedig nem könnyű szembesülni azzal, mennyire picik, sérülékenyek és múlékonyak vagyunk. Cseppet nem csoda, hogy egynémely vers karcos, darabos, fájón szíven üt. A pokol után jön a lebegés és a megnyugvás, az élet öröme. Kevesen képesek erre a lelki lemeztelenedére. Tetszik a kötet koncepciója, felépítése.


Az első három vers a szerelemről énekel. A hűséges társnak szól, ahogy belépett az életébe, elhozva
a fényt. "Abból vagy, amiből nekem kellene lennem" Szoros összetartozásról olvashatunk ezekben a versekben.


A második szakasz a betegség komor és halálközeli élményét sem nélkülöző Balázsolás ciklus. Felfoghatatlan ez, hogy miért kényszerül egy alig negyvenéves ember az élet összegzésére, visszatekintésre, búcsúzásra. Ebbe nem lehet belenyugodni, szerencsére a kezelések eredményesek lettek. Ahogy Babits is számvetést készített ebben a helyzetben az életéről, és segítségért fohászkodott benne szent Balázshoz, úgy Grecsó Krisztián is ezt teszi. Döbbenetes, átérezhető a fájdalom a néma sikoly. Mindenek felett pedig ott van az élet szeretete, a remény. A Magánapokrif és az Arctalan ima verseit emelném ki innen - valami gyönyörűségesen fájó, őszinte érzések kavarognak bennük.




Személyes élményem volt a 2019-es könyvfesztivál forgatagában véletlenül találkozni vele. Nem volt éppen dedikálása sem, csak kijött a párjával, megmerítkezni ebben a légkörben, megmutatta magát, itt vagyok. Bevallom férfisan, elérzékenyültem, nagy élmény volt néhány percet beszélgetni, kezet fogni vele. Egyáltalán: jó volt látni, hogy itt van köztünk. A kötet az életkori változásokat is körbejárja. Hogyan és miként alakul változik az életünk, személyiségünk, gondolkodásunk. Mennyire más volt már júniusban a szegedi könyvhéten viszontlátni a megerősödött, életvidám Krisztiánt. Nem véletlen, az újrakezdés versei ezek.


„Mindent őrzöl, ami hozott anyag bennünk, ami a másé.Hogy az a kevés jövő elférjen majd nálunk valahogy.”



A kötet erőssége éppen az, hogy ezek az érzések könnyen átélhetőek, megrázóak és félelmetesen őszinték. Ahogy halad előre a kötet is egyre reménytelibb, boldogabb lesz. Az utolsó három szakasz lett a kedvencem: Legjobban nélküled, Régi önarckép, és a címadó apaverseket tartalmazó Magamról többet. Végre, lett valaki, aki fontosabb önmagánál is, akinek felolvashatja a költő a Bóbitát. Hatalmas boldogság,élmény apává lenni. Lányos apukának lenni pedig különösen szép. Ez az eltéphetetlen lelki kapcsolat már a kezdettől érezhető. Mennyire hat, változtatja meg a férfit az apaság. Erről az érzésről, örömről szólnak ezek a versek. Saját nyomok mellett a Két kiló hetven deka vers lett a kedvencem.
Olvassátok, hiszen a nagy elődök nyomdokain haladva nem csak Babits, de Kassák Lajos, Pilinszky, József Attila szellemisége is megidéződik.


ITT tudod megrendelni a verseskötetet! 


Az új kötet a Magamról többet címet kapta, ajánlója így hangzik: "Hogyan alakítják a történeteink azt, akik vagyunk? A Magamról többet versei erre a kérdésre keresik a választ, a magyar költészet nagy hagyományú számvetéseit – többek között Babits, Pilinszky, József Attila verseit – felidézve. Csakhogy a kötet tanulsága szerint soha nincs jó alkalom a számvetésre, a leltárakat mindig újra és újra el kell készíteni. Hogyan tudunk úrrá lenni az élettörténetünkön, ha sem a rossz, sem a jó életeseményekre voltaképpen nincsen ráhatásunk, ha a szerencse és a balszerencse egyaránt megjósolhatatlan? Grecsó Krisztián megrázó Balázsolás-ciklusa és felemelő apaság-versei az olvasót saját életének kérdéseivel is szembesítik."
A Mellettem elférsz és a Vera szerzője ezzel a kötettel tizenkilenc év után tér vissza pályakezdő műfajához, a vershez.


(Két kiló hetven deka)

Nem tudtam, hogy van benne a szerelemből is.
A vaksága, az oktalanság.
Ahogy hevülni tud.
A rumliban vasalt pelenkavásznak,
Hímzett huzatok, vadvirágos plédek.
Minden illatos és kaotikus,
Az érkező embert várja.
Az érzés folyékony,
Simává feszül, mint a táblaüveg.
Negyvenhárom évig rettegtem,
Hogy nincs a lelkemben
Efféle halmazállapot.
A kórházi folyosón
Szent Péter kulcsa csörgött,
Remegett az állam.
Apám halálakor engedtem
El magam utoljára így.
De csak a kezelhetetlen
Pillanat volt idegen,
A rettegve remélt érzés szinte régi.
Otthonossága önzőn
És kizárólagosan természetes.
A sors töménységétől
Kamaszosan húzódoztam,
Mintha lúgos lenne
Vagy émelyítően édes.
Nem illett a helyzethez:
Zavarban voltam.
Az isteni kegyelemre
Úgy reagálni, mint egy bókra?
Hogy másból vagyok,
Le sem játszódott.
Sosem voltam annyira fáradt,
Ahogy a gyerekágyat szereltük,
De ébren tartott az erre emlékezni fogok
Törhetetlen odaadása.
Az apaság mindenestül vagyok,
Nem csak a viszonyom egy
Két kiló hetven dekával
Született kislányhoz.


A vers a Jelenkor 2019. októberi számában jelent meg először.
Grecsó Krisztián portréját Fényes Gábor készítette



Magvető, Budapest, 2020
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439915

2020. március 22., vasárnap

Bloginterjú - Dr. Dobosi Beáta

Bloginterjú - Dr. Dobosi Beáta fordítóval






                                                               











Maradva az északi vonalon, most Camilla Läckberg magyar hangjával az Animus Kiadó kiváló fordítójával, Dr. Dobosi Beátával beszélgettem. Kiderül kiket fordított még, hogyan kezdte és jelenleg min dolgozik, Ő miben látja a skandináv krimik sikerét. Vágjunk bele, nem lesz rövid!

1. Hogyan kezdted, honnan jött a skandináv-északi vonal, az érdeklődés? Mi volt az első fordításod?

Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy egy szerencsés véletlen folytán csöppentem bele ebbe az egészbe. Az ELTE magyar–német szakán végeztem, és miután megszűnt a hallgatói jogviszonyom az egyetemmel, sürgősen állásra (és főleg társadalombiztosításra) volt szükségem. Egy ideig egy nyelviskolában dolgoztam, de mivel sosem éreztem hivatásomnak a tanítást, az első adandó alkalommal elhagytam a pályát. Pár hónapos útkeresés és a legkülönfélébb állások megpályázása után szerkesztő lettem egy könyvkiadóban. Semmit sem tudtam a kiadói munkáról és a kiadók működéséről, az azonban hamar világossá vált, hogy könyvcsinálással akarok foglalkozni az előttem álló néhány évtizedben. 2010-ben kerültem kapcsolatba az Animus Kiadóval, ahol szintén szerkesztő lettem, de ekkor már fordítottam is. Egy stockholmi út alkalmával annyira beleszerettem a nyelvbe, a kultúrába, az egész miliőbe, hogy elhatároztam, megtanulok svédül. Innen pedig egyenes út vezetett idáig. Az első fordításom az Andersen-díjas Christine Nöstlinger ifjúsági regénye volt, amely magyarul Szép kis család címmel jelent meg 2011-ben az Animus Kiadó gondozásában.

2. Van kedvenc saját fordításod, amire különösen büszke vagy, vagy más ok miatt szereted, fontosnak érzed?

Több ilyen is van, és mindegyiket más okból szeretem. Szokták mondani, hogy az első mindig első marad, és ezt nehéz lenne vitatni. Ezért (is) szeretem Christine Nöstlinger regényét. Nagyon közel áll a szívemhez Mischa-Sarim Vérollet Miért félek a nőktől című műve, amely a volt NDK-ba kalauzolja el az olvasót, és Jan Guillou Könyörtelenekje is, amelyet egész Svédország ismer. Eddigi pályafutásom legnagyobb kihívását Steve Sem-Sandberg Kiválasztottak című regénye jelentette, amely 2018-ban jelent meg a Jelenkornál. Nagyon nehéz volt, úgy nyelvileg, mint lélektanilag. Büszke vagyok rá, hogy meg tudtam csinálni.


3. Fordítás közben kapcsolatban vagy az írókkal, kérdezhetsz tőlük, ha nem világos valami az eredeti szövegben? Van ilyen, volt már ilyen alkalom?

Amennyiben élő szerzőről van szó, természetesen van rá lehetőség. És az internet korában nem is különösebben bonyolult. Tavaly például két szerzővel is konzultálnom kellett. Mindketten rendkívül kedvesnek és segítőkésznek mutatkoztak, örültek, hogy legalább virtuálisan megismerkedhetünk.

4. A fordításokhoz az adott ország életét, történelmét, szokásait is érdemes ismerni. Mennyire mélyedtél el egy-egy ország folklórjába, hagyományaiba? Kialakul az északi kultúra, gasztronómia iránti érdeklődésed?

Jól látod. Végtére is nemcsak nyelvet fordítunk, hanem kultúrát is közvetítünk. Egy irodalmi mű lefordítása több, mint puszta átkódolás. A tradíciók, a gasztronómia, a vallás, a történelem, a népművészet (és még hosszan folytathatnám) ismerete elengedhetetlen része a fordító munkájának. Ha valamit nem ismerek, nem értek, azt nem is tudom megfelelően tolmácsolni a magyar olvasónak. Számomra ez folyamatos kutatómunkát és tanulást jelent, mert mindig kerülnek elő olyan kulturális jelenségek, amelyekkel korábban nem találkoztam. Szerencsére ma már semmi akadálya annak, hogy anyanyelviektől kérjünk segítséget. Van egy igen kedves svéd ismerősöm, akit rendszeresen bombázok a kérdéseimmel Messengeren. Még nem jelezte, hogy elege lenne belőlem meg az állandó nyaggatásomból.
                                                                                                                               

5. Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?

Frappáns válasz lenne, hogy a munkám a hobbim, és még csak nem is hazudnék. De persze szabadidőmben nem fordítani szoktam, abból elég a munkaidőben elvégzendő mennyiség. Szeretek olvasni és utazni, ha megtehetem. Novellákat írok különböző irodalmi lapokba. Ezenkívül ugyanazt csinálom, mint bárki más: színházba megyek, barátokkal találkozom, a telefonomat nyomogatom, popcornt pattogatok a mikróban egy jó szombat esti filmhez (amibe aztán belealszom).


6. Van érezhető különbség női és férfi írók szövegei között? Azt tartják, az írók beleírják önmagukat is, Läckberg nekem, mint olvasónak igazi nő, aki nem fél a kihívásoktól, a személyisége érezhető a szövegekben? Igazán örültem, amikor átvetted a Fjällbacka-sorozatát.

Örülök, hogy örülsz. Ami a női és férfi írók szövegei közötti különbséget illeti, ez egy irdatlanul nehéz kérdés. Nem vindikálnám magamnak a jogot, hogy eldöntsem a vitát, létezik-e női irodalom, ezt inkább meghagynám azoknak, akik nálam jobban értenek hozzá, de ezen a ponton borzasztóan nehéz megkerülni a témát. Érteni vélem azokat is, akik elfogadják ezt a különbségtételt, és érteni vélem azokat is, akiket kiráz tőle a hideg. Ha a krimikre vonatkoztatjuk a kérdést, akkor mindenképpen meg kell említeni az úgynevezett femikrimit. Ennek írója és főszereplője nő, és a szerző kendőzetlenül szól a nők problémáiról, terhességről, vetélésről, anyaságról, családon belüli erőszakról, vagy úgy általában arról, hogyan boldogul egy nő a bűnüldözés férfiak uralta világában. Camilla Läckbergnél keresve sem találnánk jobb példát erre. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy egy remekmű megírásához elsősorban jó írónak kell lenni – nemtől függetlenül. A regényalakok hiteles ábrázolása nem nemi hovatartozás, hanem kompetencia, műveltség és tehetség kérdése. Egy nő is írhat kőkemény krimit (és véletlenül sem femikrimit), vegyük például Kristina Ohlsson vagy Yrsa Sigurðardóttir regényeit, és egy férfi is otthon lehet a női lélek rejtelmeiben. Ez utóbbira jó példa Anders de la Motte, aki az Évszak-sorozatában nagyon hitelesen ábrázolja a hősnőit.

   
                                                                                                   

7. Min dolgozol most? Figyeled a kollégák fordításait? Kihívás egy új, még általad nem ismert, nem fordított szerzővel dolgozni? Ahnhemre gondolok most. Van esetleg kedvenced akit szívesen fordítasz? Mennyire megterhelő egy-egy skandináv krimi története számodra?

Jelenleg Anders de la Motte Évszak-sorozatának utolsó darabját, a Kegyetlen tavaszt fordítom, amely a tervek szerint augusztusban fog megjelenni a General Pressnél.

Új szerzőt fordítani persze mindig kihívás, akkor is, ha én kezdem a sorozatot, és akkor is, ha mástól veszem át, és a szerző csak nekem új. Ez utóbbi esetben nem vagyok rest, és elolvasom az előzményeket, hiába függetlenek esetleg egymástól a kötetek. Jó tudni, hogy a korábbi könyveket fordító kolléga, hogyan oldotta meg a tegeződés-magázódás problémáját, hogyan fordított bizonyos rendfokozatokat, intézményneveket, ételneveket, földrajzi neveket, és a többi, és a többi. Hosszan sorolhatnám. Sorozatot fordítani bizonyos szempontból kényelmes, vagy inkább praktikus. A „nagy döntéseket” az elején meghozza az ember (l. a fenti példák), és utána már legalább ezekkel nem kell foglalkozni. Ráadásul idővel az ember „megtanulja a szerzőt”: a jellegzetes szófordulatait, a stílusát, a cselekményszövését. Ha elolvasok egy megszólalást, néha meg sem kell néznem, melyik szereplő mondta, mert ki tudom találni. Mindent tudok a regényhősökről, mintha a barátaim vagy családtagjaim lennének. Tudom, mi a kedvenc ételük, milyen ruhákat hordanak, hány évesek, milyen testalkatúak, mi a családi állapotuk, hogy hívják a gyerekeiket, hová jártak iskolába, hogy néz ki a lakásuk, van-e háziállatuk, fogyókúráznak-e éppen, egészségesek-e vagy betegek, milyen színű a szemük, mitől félnek, mire vágynak… Pedig nem is léteznek.


Egyre inkább hajlok arra, hogy nem feltétlenül ugyanazokat a szövegeket élvezetes olvasni, mint fordítani. Persze ez is egyéni megítélés kérdése, de feltűnően sokszor találkozom olyan olvasói véleményekkel, hogy a hosszas tájleírás vagy a lassan hömpölygő cselekmény unalmas. Pedig én pont ezek miatt élveztem fordítani Stina Jackson Ezüstút című regényét. A plasztikus tájleírások igazi kihívást jelentettek. Hasonló okból szeretek Anders de la Motte regényeivel is dolgozni. Az ő szövegeit egyébként az első perctől kezdve magaménak éreztem, rögtön tudtam „beszélni a nyelvén”. A krimik nagyon ritkán viselnek meg igazán, bár néha álmodom a szereplőkkel vagy az eseményekkel. Talán megedződtem az évek alatt, vagy egyszerűen csak ügyesen teszek különbséget fikció és valóság között. Az orvos sem engedheti meg magának, hogy minden páciense szenvedését teljes egészében átérezze, mert nem bírná. Az ember kidolgozza a maga mentálhigiéniás stratégiáit. Ami nagyon megviselt lelkileg, az a már emlegetett Sem-Sandberg-regény volt. De ez nem krimi, és mellesleg igaz történetet dolgoz fel. Talán pont ezért volt pszichésen megterhelő.
Mivel úgy általában is figyelemmel kísérem a megjelenéseket, természetesen a kollégák fordításait is. Sőt, sokukat személyesen ismerem, néhányukkal kifejezetten jó barátságban vagyok. Ez egy kis szakma, itt nehéz elbújni.
                                                                                                                       
                                                                   

8. Találkoztál már általad fordított szerzővel személyesen?
Többekkel is. Például Kristina Ohlssonnal, Jan Guillouval, Mats Strandbergjel.


9. Van olyan szerző, akit szívesen elhoznál a magyar olvasóknak? Figyeled a kinti trendeket, sikerlistákat?


Rengeteg krimi jelenik meg, a teljes paletta áttekintéséhez valószínűleg lényegesen több időt kellene rászánnom, mint amennyit megengedhetek magamnak. De mivel a kiadók is folyamatosan monitorozzák a könyvpiacokat, én igyekszem a „másik oldalról” megközelíteni a kérdést: tagja vagyok egy svéd olvasói csoportnak a Facebookon, amiben az a jó, hogy látom, mit szeret az „egyszeri olvasó”. Felettébb tanulságos tud lenni. Ahhoz viszont nem vagyok elég agilis, hogy ajánlatokkal bombázzam a kiadókat. Felkérésre dolgozom. Talán hiba, és változtatni kellene rajta.


10. Hosszú évek óta főleg az Animusnak dolgozol, ez egy gyümölcsöző, sikeres együttműködés. Hogyan kerültél kapcsolatba velük?


Főleg, de nem csak. A történet egyébként kiábrándítóan prózai: amikor az első kiadómtól eljöttem, fogtam magam, megnyitottam a Magyar könyvkiadók listája című Wikipédia-oldalt, amely ábécérendben sorolja fel a kiadókat, és írtam első hétnek. Nem tudom, most mi a helyzet, de akkor az Animus beleesett a szórásba. Négy helyről kaptam választ, három kiadótól próbamunkát is, és mindhármon megfeleltem. Az Animus akkori tulajdonosa, Balázs István volt az első, aki bizalmat szavazott nekem, és rám bízta egy regény fordítását. Nagyon sokat köszönhetek neki. Ha ő nem lett volna, akkor most valószínűleg nem beszélgetnénk.


11. Patat Bencét is megkérdeztem, érdekelne Te miben látod a skandináv krimik elképesztő sikerét?

Ezt már többen elmondták, és én sem tudok sok újdonságot hozzátenni. A műfajnak kétségtelenül az az egyik legnagyobb érdeme, hogy úgy tud fontos kérdésekről szólni és társadalomkritikát gyakorolni, hogy közben megmarad egy könnyed zsáner keretei között. Ez tény. Mondok inkább valami mást, amit talán nem szívesen ismerünk be. Miközben a skandináv krimi arra a kérdésre keresi a választ, milyen szociális és pszichés tényezők vezetnek a bűnözővé vagy áldozattá váláshoz, betekintést enged a szereplők magánéletébe, és úgymond „kiteregeti a szennyest”. És hát kit ne érdekelne, mi zajlik mások otthonában a zárt ajtók mögött? Tagadhatjuk körömszakadtáig, de szerintem igenis szeretünk belesni mások privát szférájába, borzongani és szörnyülködni, vagy éppenséggel szeretjük különbnek érezni magunkat másoknál. És a probléma ilyetén megközelítésének magától értetődő következménye a merész és ezért izgalmas témaválasztás: van itt családon belüli erőszak, migráció, pedofília, terrorizmus. Hosszú a lista. Csupa aktuális és/vagy mindenkit foglalkoztató kérdés. Persze ez nagyon sommás válasz, mert ennél sokkal több tényező játszik szerepet a sikerben, de meglátásom szerint ez is hozzájárul.



12: Több ifjúsági könyvet is fordítottál, most a Te tolmácsolásodban érkezik májusban Kristina Ohlsson új gyerekkönyve a Zombiláz. Másabbak az északi gyerekek illetve a skandináv krimikben erős társadalomkritika is van. Milyen üzenete lehet egy jó gyerekkönyvnek?

Az általam fordított svéd ifjúsági és gyerekkönyvekről nyugodtan elmondható az, ami a skandináv krimikről: szívesen nyúlnak kényes témákhoz. Mats Strandberg pár hete megjelent Amíg élünk című ifjúsági regényében például szerepel bevándorló, leszbikus lelkész, homoszexualitását elfogadó kamasz fiú. Kristina Ohlsson A kastély titka című gyerekregényében pedig találkozhatunk egy homoszexuális párral, és a főszereplő gyerekek szüleinek válásáról is sok szó esik. Az általad is említett Zombiláz központi karaktere egy árva kisfiú, akit a gyámügy el akar venni a nagypapájától. Mivel a svéd gyerekek már nagyon fiatalon találkoznak ezekkel a témákkal, úgy gondolom, általában sokkal érzékenyebbek, nyitottabbak és elfogadóbbak. De némi általánosítással ez az egész társadalomra is igaz.


Köszönöm szépen a beszélgetést! További sikereket kívánok!


Áprilisban is jelentkezik a Bloginterjú, tartsatok velem akkor is! Ha van esetleg valaki, akiről szívesen olvasnátok, jöhetnek a tippek!


Köszönöm a figyelmet!

2020. március 21., szombat

ZéróZéróZéró

Roberto Saviano: ZéróZéróZéró
A világot felforgató kokain nyomában



                                                                                               




"Egyszer nyer az ember, másszor veszít. Az élet csupa kockáztatás."







Ha egy szóval kellene jellemeznek a könyvet az a pokoli lenne. Döbbenetes erejű, drámai és valós tényeken alapuló dokumentum-krimi az olasz író regénye. Hihetetlen munka lehetett ezt megírni.
Nehéz és egészen mellbevágó olvasmány, ám megéri ezt a rácsodálkozást, amit elindít a történet az olvasóban. Idő kell megemészteni és elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Amit leír és dokumentál a szerző, még talán így is csak egy kisebb szelete csupán a valóságnak.


Becsületes, tiszta fejjel végiggondolva sokkoló is, hiába ad tippet, elképzelhetetlen, hogy valaha megszűnjön ez a probléma a világban. Még hátborzongatóbb annak tudatában olvasni a könyvet, hogy tudjuk ez a valóság. Egyszerűen nincs jó és tökéletes megoldás. Akár posztapokaliptikus regénynek is olvashatjuk, ami bizonyosan további vitákat és botrányokat generálhat.

Előző, nagy sikerű könyve a Gomorra 2006-os megjelenése óta Saviano folyamatos rendőri védelem alatt él a camorra halálos fenyegetései miatt. A bátor és merész író-publicista, ha lehet ilyet mondani, érzésem szerint újra bőséggel növelte ellenségei számát. Bátor fiú, elismerésem, hogy ismét rángatja az oroszlán bajuszát.


Roberto Saviano könyvének címe, a három egymás melletti nulla a drog finomságára utal. A három nullás a legtisztább, legjobb minőségű kokain. Az egész regény tiszta őrület, egy lázas drogmámor. Egy mély dráma, lelki megmártózás ebben a fertőben. Bemutatja a drogkartelek világát, amit úgy gondolom, az átlag emberek kevéssé behatóan ismernek. Nos, minden elképzelést felülír a regény.
Az első 200 oldal olyan in medias res, rögtön a sűrűjébe csap a szerző. Bizonyít, tényszerűen tárja fel a valóságot, sorozatos gyomrosokat tartogat, csak kapkodtam a fejem, igazi lázálom. Bevallom, több névre rákerestem, hogy eligazodjak ebben a világban. Bőséges, elképesztő anyag van róluk.

Alapos és mélyreható betekintés a kábítószer-kereskedelem globális hatásaiba, természetesen Európát is beleértve. A bosszú, a hazugság, a világméretű összeesküvések szövevénye magasra vezet, a drog útja a termelőktől a felhasználókig elég kanyargós. Többek közt tonhalkonzervekbe és márványtömbökbe rejtve utazik a kokain. Minden, de minden a drog körül forog, annak van alárendelve.

Az eredetileg újságíró Saviánó oknyomozó riportja regényszerűen tárja fel azt, amit legmerészebb álmainkban sem gondolnánk. Az összefonódások elképesztőek. A drogkartelek kialakulása már szinte családi vállalkozás Kolumbiában, mindenki érintett ebben a dologban. A kenőpénzek, a korrupt zsaruk és politikusok, a bestiális és kegyetlen vallatások, vég nélküli bandaháborúk, leszámolások és gyilkosságok mind a hatalom birtoklásához vezetnek, nem kegyelmeznek senkinek. Politikai manipulációk, árulások, zsarolások, akinél a pénz, ott a hatalom, erről szól a történet.

Borzasztó az, amit Roberto Saviano leír, de ajánlom azoknak, akik bírják a brutalitást, kedvelik a valós, mozgalmas cselekményt és érdeklik a részletek. A történet hibátlan, kegyetlen és nagyot üt.
Bepillantást kapunk a kokain kereskedelmének és fogyasztásának világméretű hálózatába, és a mögötte álló bűnszervezetek működésébe. EZ a való világ.

Saviano ügyesen építi fel a könyvét. A kötet rámutat a gazdasági világválság és a drogkereskedelem kapcsolatára is, azt fejtegetve, hogy a drogkereskedelemben megforgatott pénzek nélkül a legnagyobb nemzetközi pénzügyi szervezetek aligha élték volna túl a 2008- 2009-es válságot. Kimondottan izgalmas és gondolatébresztő volt az orosz maffia jelenléte, annak működése, kiemelném az orosz-magyar szálat. Az egyéni sorsokat mesterien építi be a regény eseményeibe, jeleníti meg az egyéni drámákat (kolumbiai szépségkirálynő-vonal).

Bizony félelmetes ezekről olvasni, mélyen húsbavágó dokumentumregény ez, társadalmunk gyógyíthatatlan bajáról. Az olvasó tisztában van vele nagy vonalakban, hogy mi történik a világban, mégis döbbenetes ez az arcunkba tolt valóság. Tökéletes filmalapanyag, amire le is csaptak a filmesek. A könyvből készült sorozat az HBO GO műsorán nézhető.




Roberto Saviano (Nápoly, 1979) 2006-ban lett világszerte ismert, köszönhetően minden idők egyik legbátrabb könyvének, a Gomorrának, amely aztán több mint negyven nyelven jelent meg. A Nápoly környéki maffia, a Camorra tevékenységét dokumentarista pontossággal és egyben haragvó szenvedéllyel leíró könyvből készült film 2008-ban elnyerte a cannes-i filmfesztivál nagydíját. A könyvből aztán sorozat is készült, melyet Magyarországon az HBO vetít.  Megkapta a PEN és az Olof Palme-díjat.

Helikon, Budapest, 2020
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634792697 Fordította: Matolcsi Balázs

2020. március 18., szerda

A bánat egy tollas állat

Max Porter: A bánat egy tollas állat 





                                                                       












Max Porter első kötetében nem könnyű témát választott, amit egyéni hangú, különleges formában tár olvasói elé. A gyászról nehéz beszélni, hiszen annyira személyes és fájdalmas, mindenkit mélyen érintő. Beleragadni sem jó, ezt tudjuk, mégis továbblépni sem egyszerű. Tapasztalatom szerint erre sincs biztos recept, ahogyan az életre sem.


Abban is szinte biztos vagyok, megosztó kis könyvecskével van dolgunk. NEM gyászfeldolgozást segítő, csupán egy sajátos történet apáról és két kisfiáról, ahogyan ők igyekszenek megbirkózni ezzel a nem egyszerű helyzettel. Csodálatosan megírt, egyedi és gyönyörű képeivel, metaforáival olvashatjuk egy mély meditációnak az elvesztett társról, a szerelemről és az elengedésről.



Nem szeretünk veszíteni, így a veszteségről, azzal megküzdeni mindenkinek komoly lelki teher. A szeretett társ elvesztése okán különösen nem értjük, miért nem tudjuk ezt meg nem történté tenni? Nehéz megérteni, elfogadni vagy lassanként feldolgozni, MIÉRT hal meg egy ereje teljében lévő, kétgyermekes édesanya? A felborult, sarkából kifordult világunkat helyrebillenteni hosszadalmas és lelket felőrlő kihívás. A tehetetlenség dühe végtelen. Nem is beszélve a két gyermekről, hiszen itt mindhármuk élete gyökeresen megváltozik.
A történet a gyász és a szeretett ember halála UTÁNI túlélésről szól, amivel nehéz mit kezdeni a valóságban. Elengedni komoly feladat, de csúnya és valós közhely: az élet megy tovább. Az apa esetében a két gyermek itt komoly lehetőség, hogy ne ragadjon bele a gyászba.


Max Porter stílusa pontosan megragadja az apa és a két fiú gondolkodását és érzéseit. Az egyik legőszintébb könyv, minden pátosz nélkül, amit valaha olvastam a bánat és a fájdalom megtapasztalásáról.
Nem arról ír, hogyan kell megbirkózni a bánattal, inkább abban segít hogyan kell túlélni ezt a lehetetlen helyzetet. Szomorúság szonett egy szeretett ember halála miatt. Valahol a Love Story jutott eszembe olvasás közben. Igazán eredeti, hogy megjelenik a Varjú, aki a bánat szimbóluma. Ő aztán rátelepszik életükre, tépi, marcangolja a lelküket, miközben emlékképek villannak fel a boldog múltból. Ez a megszemélyesítés igen találó, hiszen eleinte úgy tűnik, ez segíthet a szereplőinknek.


A Varjú az író lelkének része, teljes érzelmet és teret engedve a kétségbeesésének, hogy annak szabadon engedelmeskedjen. A regény három részből épül fel.
Szívszorító olvasni az életet megerősítő meditációt, a váratlan és értelmetlen halál felett, a gyász letaglózó erejéről az első részben. Porter szereplői őszintén és egyszerűen megfogalmazott megfigyelések révén fejezik ki fájdalmukat. Kendőzetlen nyíltsággal jelenik meg a szövegben ez a veszteség. Igen, önsajnálat is akad, hiszen magunkat is sajnáljuk eleinte.
A regény második részében hatalmas érzelmek visszhangzanak a szerelemről. Érdekes pillanatokat ad, amikor a fiúk élményeit, érzéseit olvashatjuk, mennyire mást érez fontosnak egy gyermek, más jut eszébe anyaképnek. A valóság eredeti képei egyéniek mindig.


A történet három nézőpontja izgalmas szövegvilágot eredményez. Az „apa”, „a fiúk”, és a „Varjú” között váltakozik. A megszemélyesített bánat valóban lélekölő tud lenni, rátelepedhet az életünkre. Porter megdöbbentő mesét mutat be az apa lelki küzdelmeiről, amihez a gyerekek adnak segítséget, hogy nyisson az új életük felé. A harmadik rész már az elengedésről mesél gyönyörűen. Az olvasók nem fogják elfelejteni Porter sajátos stílusát, ebben biztos vagyok. Érdemes lassan, akár többször oda vissza olvasni. Döbbenetes, erős kis kötet ez.


Totth Benedek fordítása élvezetes, biztosan nem volt egyszerű kihívás így visszaadni ezt a stílust, ami remekül sikerült neki. A mondatok szépen gördülnek, a rövid fejezetek kiszámíthatatlanul játékosak. Maga az egész regény dinamikája is pörgős. Tele van szívvel, melegséggel, szomorúsággal és a bánat és veszteség örök igazságával. A forma és a stílus annyira szokatlan, némi szarkazmussal, abszurditással megspékelve, hogy valóban az év eddigi legeredetibb prózája ez a regény. Ehhez a Jelenkor Kiadó igényes kivitele is sokat ad, jó kézbe venni ezt a könyvet. 



Max Porter 1981-ben született Angliában. Első regényével, amely közel harminc nyelven jelent meg, elnyerte többek között a The Sunday Times „Az év fiatal írója” díját és a Dylan Thomas-díjat. Max Porter három szólamban – az apa, a fiúk és a Varjú hangján – mesél a gyászról, a fájdalomról, az elfogadásról és a továbblépésről. Hatalmas kritikai visszhangot kiváltó első kötete bravúros nyelvi játékokban gazdag, megrázó és meglepő kisregény.






Eredeti megjelenés éve: 2015
Jelenkor, Budapest, 2020
136 oldal · ISBN: 9789636768270 · Fordította: Totth Benedek

2020. március 15., vasárnap

Mínusz 18

Stefan Ahnhem: Mínusz 18 
(Fabian Risk 3.)




                                                       












Ez a történet a Fabian Risk sorozat 3. része, szó szerint jeges izgalomban tartott végig, ugyanakkor folyamatosan a hideg rázott tőle! Ahnhem a skandináv krimi új csillaga, jegyezzük meg a nevét. Máris olvasnám a következő rész, hiszen olyan lezárást kanyarított a végére, hogy ihaj. De ne szaladjak előre...



Kalapemelés Ahnhemnek, ott folytatta ahol abbahagyta, nincs színvonal csökkenés, érzésem szerint még javítani is tudott. A jól megírt első két részre rápakolt még egy lapáttal, tartalmasabb, komplexebb lett a krimi. Szövevényes, összetett a történet, több ez mint egy átlag krimi. Ami kicsit sem ment az izgalom rovására, a krimi mélyen a bőrünkbe hatol, olyan gyomrosokat tartogat, csak kapkodtam a fejem olvasás közben. Minden mindennel összefügg, egyszerűen mesés, ahogyan a szálakat minden erőlködés nélkül egybefésüli a végére. A skandináv noir legsötétebb, fordulatokkal teli és erős társadalom kritikát sem nélkülöző, lélegzetelállító krimije lett a Mínusz 18. 
A könyv hűen tükrözi a svéd hangulatot is. Olvastatja magát, fogva tart a cselekmény, a fordulatai a tapasztaltabb krimiolvasóknak sem kiszámíthatóak. A félelem és az aggodalom bennem is végig ott volt.

Egy furcsa balesettel indul be a történet, ami a gyilkosságok hihetetlen sorozatának a kezdete lesz. Egy forró nyári napon egy BMW nagy sebességgel halad át Helsingborgon, és a móló vizében landol. A kocsit a rendőrnő, Astrid Tuvesson üldözte, de nem is ez az, ami sokkoló lesz. A kocsit vezető férfi testének boncolása során kiderül, hogy legalább két hónapja meghalt, a testét pedig lefagyasztották...

Fabian Risk és kollégái kivizsgálják az első áldozat életét. Itt olyan esetekre bukkannak, amelyekben nemcsak ellopják az áldozatok személyazonosságukat, hanem milliókat loptak el a természetesen gazdag emberektől. A személyazonosság-lopás alapos és csavaros háttérrel bontakozik ki, nyúlik vissza a múltba. A cselekmény valóan ijesztő, erőszakos bosszú vár mindenkire. Ördögi intelligencia és könyörtelenség jellemzi a tettest. Még Astrid Tuvesson is komoly veszélybe kerül, a szerző nem kímél senkit. A skandináv krimit új hangon szólaltatja meg, új kedvenc szerzőt avattam én is.


A krimi több szálon is halad, magával ragadó narratívájával az olvasót egy olyan hullámvasútjára viszi, amely időnként átfordul és fejre áll. A nyomozás így a start mezőre kerül ismét. A nyomozó Fabián magánélete nagy teret kap, ami itt és most izgalmas és elgondolkodtató párkapcsolati terápia is egyben. Sonja eddig sem volt a szívem csücske, míg a két gyerek közül most Matilda lopja el a showt. Nem meglepő, mennyire átlátnak a szülők kis praktikáin, hazugságain a kamaszok. Theo sem aprózza el, az első szerelem sötét verembe rángatja a fiút, ami további veszélyekkel jár.  Ezek biztosan mély nyomot fognak hagyni későbbi kis életükben. Ez lesz a második szál, ahol szörnyű videók kerülnek fel a YouTube-ra, a dán hajléktalanok elleni erőszakos támadásokról. Itt lép be a képbe Dunja, aki az erőszakos, idióta főnöke miatt közrendőrként tengeti napjait. A nő vérbeli nyomozó, ösztöneit nem tudja elnyomni, ami több váratlan fordulatot, izgalmat hoz a sztoriba. Stefan Ahnhem regénye filmszerűen pörög az olvasó előtt. Nem véletlen, hiszen Ahnhem két évtizeden keresztül forgatókönyvet írt, ami érezhető.




Aki olvasta az előző két részt, ne hagyja ki ezt sem, ha szereti a meglepő rejtvényeket tartalmazó, akciódús, kellően bonyolult és sötét, ugyanakkor tartalmas krimit. Egy meghökkentő kirakós játék ez, ahol a svéd szerző, Stefan Ahnhem alaposan megdolgoztatja az olvasó idegeit. A Mínusz 18 rendkívül jól megírt krimi, az utolsó oldalakon is tud csavart hozni a történetbe. Ami remekül vezet át az újabb részbe. Nem irigylem Fabiant, érezhetően nem lesz könnyű dolga. De ez már a következő nyomozás titka lesz.





ITT tudod megrendelni kedvezménnyel a kiadótól ezt a krimit!

Stefan Ahnhem: Stockholm, 1966. november 24.
Forgatókönyvíró, író.
Debütáló kötete A fantom 2014-ben jelent meg. Ahnhem ezzel lett a 2015-ös Chrimetime Specsavers Award nyertese. A Fabian Risk sorozat jelenleg öt kötetből áll.

Animus, Budapest, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633246818 · Fordította: Erdődy Andrea

2020. március 14., szombat

A rokon

Emma Donoghue: A rokon



                                                                                   














Emma Donoghue 2010-ben A szoba című sikerregényével azonnal berobbant a köztudatba. A könyvből készült film is rögtön népszerű lett, tovább növelve az írónő sikersorozatát. Ezúttal ismét egy kortárs környezetbe helyezett történettel lepte meg olvasóit.



A rokon egy meghökkentő és váratlan találkozás története. Ragyogó mese a szerelemről, a veszteségről és a családi mintákról, annak meghatározó erejéről. Főhősünk a hetvenkilenc éves Noah, egy özvegy, gyermektelen nyugdíjas New York-i vegyészprofesszor, akit hirtelen és valóban váratlanul a tizenegy éves unokaöccse felügyeltével bíznak meg. A gyámügyes ideiglenes otthont keres Michaelnek, így akad a távoli és egyetlen élő rokonra, Noah személyében. Ez mindkettőjüknek nagy kihívás és meglepetés egyszerre. A fiú családi háttere elég terhelt, erről is kapunk képet, ahogy megismerhetjük Noah életét, házasságának fontos állomásait, sorsát. Magát az okot, miért akarja éppen Nizzában ünnepelni a 80. születésnapját, milyen titkok nyomába ered sok-sok év távlatából néhány régi fénykép alapján. Noah nem számol vele, az a néhány régi családi titok miféle eredményt is hozhat.

Adott tehát egy furcsa páros, akik együtt ezen a közös utazáson rengeteg további bonyodalomnak lesznek részesei, ami további helyzetkomikum forrása lesz. Michael, ahogyan az várható egészen felborítja az öregúr mindennapjait, életritmusát. A korkülönbségből adódóan a kapcsolat számtalan súrlódást eredményez, ami finoman bájos, és szórakoztató. Igazán tetszett ahogyan bemutatja a különbségeket az idős ember és a gyermek szemlélete között, illetve ahogy akaratlanul is hatottak egymásra.

Remek a két karakter, a beállítás, az egymással való interakció, a humor és az empátia, amelyet a nagybátyja képes volt megjeleníteni annak érdekében, hogy megértse és jobb kölcsönhatásba lépjen unokaöccsével. Ez a történet tele van érzelmekkel, a családregények kedvelőinek elbűvölő és érdekes utazás. Néha nyersen őszinte, komor, szívszorító, de leginkább elgondolkodtató. A történetben fontos adalék a hangulat.



Emma Donoghue ismét megmutatja képességét a feszültségből eredő történetmesélésre. Szereplőit a maguk emberi valójában ábrázolja, hatalmas empátiával rajzolja meg őket. Noah a családi kapcsolat miatt is kényszerhelyzetbe kerül, de igyekszik barátságot kötni Michael-lel. Ami nem megy könnyen és hoz némi feszültségforrást a történetbe.Egy vicces, szívmelengető történet egy idős emberről és egy fiúról, akik lassan megismerkednek a kényszer szülte utazáson, majd feltárják egymásnak a fájdalmas életüket. A legszebb, hogy egy új, közöset kezdenek írni. A szokatlan és furcsa páros kalandjai a régmúlt titok nyomán át az összetartozást erősítve érnek véget. Végső következtetésként megállapítják, az is meghatároz minket a genetikai örökségünkön túl, hogy milyenek vagyunk, hogy honnan jöttünk, miféle emlékeink vannak, hol és hogyan nevelkedtünk. Az őseink tetteit megváltoztatni nem tudjuk, annak motivációját megérteni is nehéz lehet esetenként. A két nemzedék eltérő világnézete, problémái és a szeretet ereje egy találékony és elgondolkodtató felfedezésre viszi az olvasót.


ITT tudhatsz meg többet, rendelheted meg a könyvet a kiadótól! 




Emma Donoghue 1969-ben született Dublinban, kétszeres bevándorló: nyolc évig élt Cambridge-ben, ahol PhD fokozatot szerzett a 18. századi irodalomból, majd a kanadai Londonba költözött, ott él francia élettársával és két gyermekükkel. Könyveket, színdarabokat és forgatókönyveket ír.
A szoba című filmért Oscar- és Emmy-díjra is jelölték. Korábbi regényei többek közt: A csoda, Érzékek tánca, Life Mask, Landing, Hétpecsétes titok, A cafka, illetve a (fiatalabb olvasók számára írt) Lotterys-sorozat. Nizzába akkor szeretett bele, amikor családjával két évet töltött a városban








XXI. Század, Budapest, 2020
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155955822 · Fordította: Dudik Annamária Éva

2020. március 10., kedd

A könyvárus lány

Fábián Janka: A könyvárus lány 


                                                                               















Fábián Janka író neve a hatalmas sikerű Emma-trilógia, az Adél és Aliz, A német lány, Lotti öröksége vagy a Koszorúfonat regények révén vált széles körben ismertté. A történelmi romantikus regényei egyre több olvasót hoztak, rajongótábora mára komoly bázis.


Ez a tizedik regénye a szerzőnek, amit olvastam én magam is. Elismerem, igazi "fábiánjankás" a könyv, ez is egy olvasmányos, jó történet, fordulatokkal, szinte ismételhetném magam, vagy az eddig általam leírtakat: van egy jó alaptörténet, a családregények kedvelőinek, ami átélhető, a történelem is megelevenedik, bár itt és most kevéssé lesz hangsúlyos, mint az előzőekben. Még mindig a bevezetőben felsorolt kötetek maradtak a kedvenceim. Kit nem érdekel az 1956-os év történelme, hiszen ez még a maga valóságában mindig "fehér folt" sokaknak. A közelmúlt legfontosabb történelmi eseménye volt ez hazánk életében. Ez lesz sorsfordító a főhősünk, a kiskamasz lány, Julcsi életére is. Generációkon átívelő, középpontban női sorsokat bemutató regény A könyvárus lány. Külön érdekesség a történetben Julcsi olvasás szeretete, a könyvek iránti olthatatlan rajongása.


A könyv sikere borítékolható, ebben nincs kétségem, már a jól sikerült borítókép felhívja a figyelmet, fogja az olvasó szemét. A könyvárus lány az én olvasatomban erős négy csillag. Valahogy minden profizmusa ellenére sem varázsolt úgy el, mint Fábián Janka néhány korábbi kötete. Kis borsot elbírt volna még érzésem szerint a történet politikai légköre, ami megvillant azért. Nagyobb, élesebb kontrasztot vártam volna a két tábor közti különbségekről, amit pl: a Hruscsov és Kennedy házaspár fotója remekül hozott. Még ilyet szerettem volna olvasni. Itt inkább a történelem sorsformáló erején van a hangsúly. A történet szép és tetszetős, viszi az olvasót, jó kikapcsolódást nyújt. A szocialista hangulat, az ötvenes évek szürkesége, jellemzően feszült légköre tapintható. Erről még jó lett volna bővebben olvasni, (árak, árukínálat, némi divat vagy kulturális háttér még erősebb kiemelésére gondolok), bár mindenképpen figyelem felkeltő a további tájékozódásra, ami bekerült.

Az amerikai álom ábrázolása kellően hiteles, jó volt. Tetszettek itt is az ügyesen beépített kulturális részek: Capote megjelenése, Kerouac vagy Harper Lee említése mellett a filmek és zenék is ott voltak, nem csupán a politika. Sőt, még egy krimi-szerű vonal is megbúvik a történetben. Az orosz család szerepeltetése igazán üde szín volt.

Gitta sorsa érdekelt volna még nagyon, mi lett vele... talán a folytatás hoz erre is választ. Julcsi jó karakter, egyénisége vibrál. A regény befejezése pedig hatásos és ügyes. A borító kétségtelenül tetszetős, szemet vonzóan szép. Érdeklődve várom a folytatást, hiszen Fábián Janka jó mesélő.

Nem szedném szét a sztorit, sem a vélt vagy valós hibákat nem rovom fel, hiszen érezhetően egy még szélesebb olvasóközönséget szólít meg a kötet. A beépített érdekességek is tetszettek, bár kissé soknak éreztem, (Kennedy csapodársága, szerelmi kalandjainak ekkora teret hagyni kár volt) ez az, ami már-már a bulvár, lektűr felé vitte el a regényt. Kockázatos és nehéz az arányokat belőni. Számomra a 348-349.oldalon bukott el a regény. Az ott leírtak ugyan nem befolyásolják a fő történetet, szerintem mégis nagyon zavaróak. Marilyn Monroe előadását minősíteni egyértelműen bántó szerintem, kínos, még ha ezt egy szereplő teszi is.


Nem is volt az... ez egyértelműen kiderül a korabeli beszámolókból, leírásokból. Sokkal erősebb, hatásosabb lett volna, Kennedy elhíresült reagálását beidézni, szerintem. "Akár vissza is vonulhatok
a politikától..." A másik erős tévedés: Jackie NEM volt jelen az ominózus születésnapi előadáson. Elég jól képben vagyok Monroe életéről, több életrajzot olvastam róla. Nem kérdés, nehéz is szétválogatni ekkora időtávolságból a pletykákat a valóságtól. Volt még egy elírás, apró tévedés is a regény elején a két lány életkorában, de ezt sem veszik észre érzésem szerint az olvasók. Ezek csupán abban erősítettek meg, hogy bizony mennyire más szemmel olvasok 7 év blogolás után egy-egy könyvet.



ITT tudod kedvezménnyel megszerezni a könyvet! 




Fábián Janka:
1973-ban született, írói álnevét nagymamája irántit tiszteletből vette fel.
Egy Pest melletti községben nőtt fel, de gyermekként sok időt töltött Kisnémediben is, ahol nagymamája született. Az érettségi vizsgát követően a Miskolci Egyetem angol–történelem szakát végezte el, majd pár évvel később az Eötvös Lóránd Tudományegyetem francia szakán szerzett oklevelet. Az írás mellett angol–francia nyelvtanárként és fordítóként munkálkodik. Eleinte saját kiadásban jelentette meg könyveit, így maga indította el írói karrierjét.

Sikerregényei: Emma-trilógia, Lotti öröksége, Adél és Alíz, Koszorúfonat, Az angyalos ház, A német lány, A francia nő, Az utolsó boszorkány lánya.


Libri, Budapest, 2020
432 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634336686

2020. március 8., vasárnap

Életemnél is jobban

Nyáry Krisztián: Életemnél is jobban
115 újabb szerelmeslevél és történet



                                                                           













A szerző neve garancia arra, hogy tartalmas és szórakoztató olvasmányban lesz részünk. Az előző kötet után (Írjál és szeressél) ahogyan az alcím is jelzi, itt az újabb, tematikusan összeállított szerelmeslevél-csomag. A szenvedélyes, felizzó vágytól, a reménytelen szerelmen át a kiteljesedésig, majd a gondokon át a szakításig jutunk. Remek a könyv felépítése, gazdag a képanyaga, ami hoz egy hangulatot is az olvasottak mellé.

Külön fejezetek tárgyalják Sissi és Jászai Mari szerelmeit, és igen tanulságos volt Halda Alíz és Gimes Miklós megrázó szerelmét, sorsát megismerni. Tetszett a Betegségben vagy a Fegyverek árnyékában kialakult szerelmesek sorsa. Igazán szívmelengető volt a Kései szerelmek fejezet, ahol kiemelkedik Szántó Piroska és Vas István szerelme. Meglepő az El nem küldött levelek sorsa. Ez zárja le a kötetet. Jó volt elmerülni az érzelmek kavalkádjában, megismerni ezeket a leveleket.


Ebből a 115 szerelmeslevelekben elbeszélt, abból kibontakozó sorsokból, a művészek lelkiállapota és érzelmeik kerülnek bemutatásra. A szerelem sötét verem, sorsformáló ereje izgalmas és fájdalmas történeteket, síron túl is erőt adó izzásáról olvashatunk. Mindig érdekeltek az életrajzok, a mögötte lévő művészek érzései, emberi alakja. Szerencsére ők sem szentek, ez kiderülhet itt is. Akár kikapcsolódásnak, szórakoztató módon elénk tárt művészsorsokat, emberi drámákat ismerhetünk meg Nyáry Krisztiánnak köszönhetően. A művészek mellett politikusok szerelmi életéből is kapunk néhány pillanatot. Izgalmas és tanulságos volt bepillantani ezekbe az újabb levelekbe.




A levelekhez rövid ismertetőket olvashatunk, amelyekből rengeteg érdekes dolog derül ki. A korszakról, szokásokról vagy az adott kapcsolatról. Ady és Boncza Berta - Babits, József Attila - Vágó Márta vagy Gyömrői Edit kapcsolata, Szabó Lőrinc és Mikes Klára története már ismertek, ezekre vannak utalások, az Így szerettek ők melyik kötetében találunk bővebbet róluk. Érdekes volt Radnóti és Beck Judit leveleit megismerni, vagy Mednyánszky László festő különleges szerelméről olvasni. Ahogyan a politikusok érzéseiről is sokat megtudhatunk. Lám, lám, ők is csak emberek. Ez friss és eredeti színe a kötetnek. Itt feltűnik Zrínyi Ilona - Thököly, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Nagy Imre alakja.

                                                                             
                                                                                 
A történetek nagyon sokszínűek, amelyek által akár észrevétlenül tanulhatunk is. A kibontakozó háttér is megismerhető, amiből a nagy művek születtek. Ez a könyv még tovább színezte, gazdagította a már ismert életrajzokat. Élmény volt megismerni ezeket a leveleket, az azokból kibontakozó érzelmi viharokat, szenvedélyes vágyakat átélni. A bennük megfogalmazott gazdag érzések mára szinte eltűntek, kivesztek életünkből. Ami minden eddigi általam olvasott Nyáry Krisztián kötetre elmondható, az az igényes tartalom és kivitel. Tetszetős, mind a külső, mind 
a belső tartalom, figyelemfelkeltő. Jól szerkesztett, átgondolt, okosan tanít, igazi kedvcsináló 
a további ismeretekhez.

Ez amit igazán értékelek, ahogy értő módon, szeretettel és megértéssel ábrázolja a bemutatott művészek életét, hozza őket emberközelbe. Ehhez még hozzájárul a szerző olykor megcsillanó ironikus humora is. A szerelem misztikuma, varázsa az emberi élet egyik legszebb érzése.
Nyáry Krisztián irodalomtörténész, érti a dolgát ez kétségtelen. Szóval engem ismét megvett most is. Még úgy is, hogy néhány történet egy részét már ismertem az Így szerettek ők-ből, erre vannak utalások ezen kötetben is.




A válogatásban mások mellett Szabó Magda, Mészöly Miklós, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, Jászai Mari, Liszt Ferenc, Kosztolányi Dezső, József Attila, Babits Mihály, Erzsébet királyné vagy éppen Frida Kahlo leveleibe pillanthatunk bele. Ahány levél, annyiféle sors és érzelem. Mert a szerelemnek sokféle arca van.


Nyáry Krisztián

1972. július 6-án Budapesten született. Kommunikációs szakember, könyvkiadó, író, irodalomtörténész.
Az Így szerettek ők 1–2., az Igazi hősök – 33 magyar, a Merész magyarok – 30 emberi történet és a Festői szerelmek című könyvek szerzője többek között.
Az Így szerettek ők c. kötete a 2012-es év egyik könyvsikere volt. A kötet olvasásnépszerűsítő hatása miatt 2013-ban elnyerte a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által adományozott Fitz József-könyvdíjat és XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál irodalomtanárokból álló zsűrijének Budai-díját.

Corvina, Budapest, 2019
340 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631366174

2020. március 6., péntek

Bloginterjú - Patat Bence fordítóval

Bloginterjú - Patat Bence fordítóval






                                                                 




Hosszabb szünet után újra jelentkezik a "Bloginterjú" rovat. Terveim szerint havi egy interjúval készülök. Elsőként Patat Bence fordítót kerestem meg kérdéseimmel, aki örömmel válaszolt.
A fordítók bizony fontos szereplői az irodalom világának. Az adott könyv sikeréhez szerintem nagyban hozzájárul az ő munkájuk is. Nem csak megtiszteltetés a külföldi írók munkáinak fordítása, de nagy felelősség is. A 2019-es könyvfesztiválon már beszélgettünk, most folytattuk.

A skandináv szerzőkről, írókról és a kezdetekről is szót ejtettünk néhány érdekesség mellett. Patat Bence eddig tizenhat norvég író mintegy huszonöt könyvét fordította magyarra 2010 óta. Nemcsak norvég, hanem észt, izlandi és finn szerzőket is olvashatunk az ő fordításában. Tolmácsolásában ismerhetjük meg Karl Ove Kanusgård Harcom sorozatát a 3. résztől, néhány Karin Fossum krimit, Bjørn Berge: Eltűnt országok nyomában könyvét vagy a hamarosan megjelenő Einar Kárason Viharmadarak kisregényét.
2019 májusában a NORLA a hónap fordítójának választotta meg.




1: Hogyan kezdted, honnan jött a skandináv-északi vonal az életedbe? Hogyan alakult ki az északi kultúra iránti érdeklődésed? Mi volt az első fordításod?

Az északi nyelvek és kultúrák iránti érdeklődés forrását nem tudom megnevezni. Biztosan szerepet játszott benne egy kamaszkori finnországi kóruskörút, ami után elkezdtem finnül tanulni. Külkereskedelmi vonalon terveztem továbbtanulni, többek között matekfakultációra is jártam. Amikor az érettségim évében (1994-ben) megjelent az aktuális felsőoktatási tájékoztató, láttam, hogy Skandinavisztika szakra lehet felvételizni. Nem tudtam róla semmit, de úgy éreztem, nekem ott a helyem. Azóta nem bírok szabadulni ettől a világtól.
Skandinavisztika és finn szakra jártam az ELTE Bölcsészkarán, és egy norvégiai ösztöndíj ideje alatt láttam egy izlandi színdarabot egy norvég színházban. Annyira tetszett, hogy elkértem a szöveget, és lefordítottam. 2001-ben Kaposváron be is mutatták. A premieren a szerző hozott nekem egy könyvet ajándékba, ez lett a következő fordításom. És így tovább.



2: Igazán örülök, hogy a skandináv krimik után a szépirodalmuk is tért hódított nálunk. Te miben látod a skandináv irodalom sikerét?

Hű, erre nehéz röviden válaszolni! Az egyik tényező biztos az, hogy a nagy skandináv krimihullám révén sok emberhez eljutottak északi művek. A krimikben is jellemzően mesterkéletlen, nem szuperhős jellegű nyomozók szerepelnek, akiknek megvannak a maguk gondjai. Azt hiszem, ez elég szimpatikus a magyar olvasóknak is. A skandináv társadalom, a természet és a természethez való viszony is megjelenik a krimikben. Egyebek mellett szerintem ezek a motívumok vezetnek át a szépirodalomba (nem mintha a krimi ne tartozhatna adott esetben ide is).
Emellett ezek az országok viszonylagos távolságuk és drágaságuk miatt még mindig valamelyest egzotikumnak számítanak, ami szintén érdekessé teszi őket.
A népszerűségüket más művészeti ágak (pl. film, zene) skandináv alkotói is erősítik.
Az pedig, hogy arányaiban sok jó szerzőt tudnak felvonultatni, egyrészt az irodalmi-történetmesélési hagyományoknak köszönhető (Izlandon különösen), másrészt az irodalom és általánosságban a kultúra támogatásának, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sok szerző jelentethesse meg a műveit. Nagyobb merítésből több jó szerző kerülhet ki. Ezenfelül az északi országok erőteljesen támogatják a művek idegen nyelvre való fordítását is, ami főleg a közép-európai kiadóknál nem elhanyagolható tényező.



3: A magyar olvasó gyakran sokkal később jön rá arra, hogy a skandináv szereplő neve férfit vagy nőt takar. Ez eléggé meg tudja változtatni a szöveg dinamikáját. Behoz egy új megközelítést. Ez vajon nem viszi –e félre a szöveget? Nagyon érdekel, hogy Te egyből mindig tudod fordításnál, hogy az adott név férfit vagy nőt takar?

A nevek 99 százalékáról tudom, hogy férfiról vagy nőről van szó, és mivel a skandináv nyelvekben különböző nemű személyes névmások is vannak, ezek mindig segítenek. Szerintem egy idő után a skandináv irodalmat gyakrabban olvasók is eligazodnak a nevek között. Ha esetleg nem, az ilyesminek könnyű utánanézni az interneten.
Inkább a finnugor nyelveknél merül fel az a probléma, hogy egy vezetéknévből vagy egy szakmából, nem derül ki az illető neme, pl. „felelte az orvos”, „kérdezte Heikkinen”. Előfordult már, hogy meg kellett kérdeznem a szerzőt, hogy milyen nemű valamelyik szereplő.


4: Fordítás közben kapcsolatban vagy az írókkal, kérdezhetsz tőlük, ha nem világos valami az eredeti szövegben?

Az írók többsége nagyon készségesen válaszol a kérdésekre, és ezzel élni is szoktam. Az ugyanazon könyvet egyéb nyelvre fordító kollégákkal is szoktunk konzultálni, ha kétségeink merülnek fel. Egy-egy könyvre még külön fórumot is létrehozunk, ha pl. éppen 10-15 nyelvre készül fordítás ugyanarról a szövegről.

5: Kanusgårdon kívül találkoztál más általad fordított szerzővel személyesen?

Igyekszem minden szerzőmmel megismerkedni, ha csak lehet. Az északiak szeretnek Magyarországra jönni, ezért sokukkal (pl. Jón Kalman Stefánssonnal, Maja Lundével, Karl Ove Knausgård-ral stb.) itt is lehetett találkozni. Az írók többsége egyébként örül, ha találkozik olyanokkal, akik a szövegeik népszerűsítésén dolgoznak, így ha Skandináviában járok, és lehetőségem van rá, én is kezdeményezek ilyen találkozókat.


6: Van-e olyan kedvenc sztorid, valami érdekesség, amit elmesélnél, megoszthatsz róluk? Kanusgårdot milyennek láttad, adott tanácsot, ötletet a történeteihez?

A skandinávok/északiak általában nagyon nyitottak és természetesen viselkednek, ez még a legnagyobb sztárokra is igaz. Egy vacsoránál ugyanúgy lehet velük beszélgetni, mint akárki mással. Bárkit meg lehet keresni ismeretlenül is, és nem kell attól tartani, hogy pökhendiségből nem válaszol vagy nem segít. Egyetlenegyszer fordult elő velem, hogy valaki nem reagált a megkeresésemre.
Knausgård a tavalyi könyvfesztiválon elmondta, hogy ezt az 5. kötetet 8 hét alatt írta meg, ezért legyek szíves én is 8 hét alatt lefordítani, úgymond, egyben kell kifolynia. Mivel sok egyéb teendőm is volt a fordítás idején, ez majdnem sikerült is...


7: Spoiler nélkül, miről szól az 5. rész? Mikorra várhatjuk a befejező 6. részt?

Az 5. rész a bergeni egyetemi évekről, az íróvá válás gyötrelmeiről és kezdeti kudarcairól és az első sikerekről szól. Emellett persze ott a magánéleti vonal is, az apa megkerülhetetlen figurája és sok egyéb.
A záró kötet kemény dió, önmagában csaknem 1200 oldal, benne egy 300 oldalas Hitler-esszével, de ha minden jól megy, jövő tavasszal megjelenik.

                                                                                                 

8: A fordításokhoz az adott ország életét, történelmét, szokásait is érdemes ismerni. Mennyire mélyedtél el egy-egy ország folklórjába, hagyományaiba?

Norvégiában töltöttem a legtöbb időt ösztöndíjasként, Svédországban és Finnországban is elég sokszor jártam. Izlandra már ritkábban jutok el. Az irodalom és általában a művészetek sokat segítenek a néplélek és a kultúra megismerésében, de a személyes kapcsolatok mindig többet érnek. Igyekszem figyelni, mi történik az északi országokban, ami internet nélkül bizony sokkal nehezebb lenne. Szerencsére vannak barátaim, ismerőseim az északi országokban, akik segítenek megvilágítani egy-egy jelenséget, ha valami furcsasággal vagy ismeretlen dologgal találkozom a szövegekben.


9: Van kedvenc saját fordításod, amire különösen büszke vagy, vagy más ok miatt szereted?

Az egyik nagy kedvencem Lars Saabye Christensen: A féltestvér. Vaskos kötet, de zseniális. Ahogy a belőle készült filmsorozat is. A fordításaim többségét büszkén vállalom, de ha mindenképp ki kell emelni valamit, akkor az ez és a Stefánsson-féle A halaknak nincs lábuk lenne.



10: Elkerülhetetlen kérdés: Nem bántad, hogy a Stefánsson trilógiára nem téged kértek fel, a halak után? Nekem ez picit fura volt. Figyeled a kollégák fordításait?


A Halak és a trilógia két külön kiadónál jelent meg, és úgy tudom, hogy amikor a Halakon dolgoztam, Egyed Veronika már készült a trilógia fordítására. Ha valaki olyan profi, mint ő, semmi okom irigykedni rá. Egyébként a Halak második része is elkészül még idén, szóval nekem is jut Stefánssonból. Északi nyelvekből nincs sok száz fordító, szerintem nagyjából mindenki tud mindenkiről, elkerülhetetlen is, hogy lássuk egymás fordításait. Ami tök jó!


11: Fordítottad Stefánssont és S.H. Björnsdottirt is. Nekem is volt szerencsém velük találkozni. Igazán közvetlenek és barátságosak, érezhetően jó közöttük az összhang. Van náluk esetleg stílusegyezés, hasonlóság, érezhető az, hogy ők egy pár? Van érezhető különbség női és férfi írók szövegei között?

Stefánsson és Björnsdóttir nem férj és feleség, és nem is régóta társai egymásnak. Ettől függetlenül az izlandiságuk nyilván rányomja a bélyegét az írásaikra (pl. mindig megjelenik a zord természet, ahol az ember csak magára számíthat). Stefánsson alapvetően költő, ami érezhető a szövegein is, Björnsdóttir pedig újságíró, ami szintén látszik az övéin.


12: Ha jól tudom, tíz nyelven beszélsz, a világháló szerint nyolc nyelvből felsőfokon. Hozzáad-e ez a plusz tudás valamit ahhoz, amikor egy adott könyvet fordítasz, mondjuk egy krimit könnyebb fordítani, mint egy szépirodalmat? Van-e átfedés például a skandináv nyelvek között?
Minden könyv más. Gyerekkönyvet sem feltétlenül könnyebb fordítani, mint felnőtteknek szóló regényt. Egy krimi is lehet tele sajátos kulturális vonatkozásokkal, amiket egy magyar olvasónak el kell valahogy magyarázni. Fordítottam ismeretterjesztő, kultúrtörténeti könyveket is, ott pedig sok mindennek utána kell nézni, és az internetezés mellett könyvtárba is kell járni, idézeteket keresni, és hasonlók.
Az, hogy tudok franciául vagy olaszul, nem sokat segít pl. egy észt gyerekkönyv fordításakor. Talán ha kreatív ötletekre van szükség, jól jöhet, ha tudom, hogy más nyelveken milyen megoldások léteznek. De nem feltétlenül.
A skandináv nyelvek közül a dán, a norvég és a svéd nagyon közeli rokonságban áll egymással, az írott nyelv megértése nem okoz nekik nehézséget. Az izlandi pedig egy nagyjából 800 évvel ezelőtti, megkövesedett nyelvi állapotot mutat. A finn meg az észt a magyarral egyetemben finnugor nyelv, ami a szókincsben nem annyira, a nyelvtanban viszont annál inkább érzékelhető, fordításkor is.


13: Van-e benned olyan vágy, hogy valamelyik magyar szerzőt megismertesd a skandináv világgal? Fordítanál-e magyarról mondjuk norvégre, izlandira? Van olyan északi szerző, aki még nem ismert, nem jelent meg idehaza és szívesen megismertetnéd az olvasókkal? Súgsz esetleg kiadóknak, kit lenne érdemes kiadni? Min dolgozol jelenleg?

Szépirodalmat sosem mernék az anyanyelvemtől eltérő nyelvre fordítani. Sok magyar szerzőt kellene északi nyelvekre fordítani. Imádnám, ha lenne például Parti Nagy Lajos bármilyen északi nyelven, de ő annyira különleges nyelvet használ, hogy fordító legyen a talpán, aki vállalkozik a műveinek az átültetésére.
Folyamatosan figyelem, mi jelenik meg az északi könyvpiacokon, és természetesen adok tippeket is a kiadóknak (kisebb nyelvek esetén ez elengedhetetlen is, hiszen egy magyar kiadóban jellemzően nem ülnek izlandiul, norvégul, észtül vagy más "kis" nyelven tudó szerkesztők). Az általam fordított könyvek többségét én magam választottam, és hatalmas privilégiumnak tartom, hogy azt fordíthatom, ami nekem tetszik.
Egy Christensen-regényt fejezek be éppen, (Sluk) a következő (non-fiction) könyvem pedig arról szól, hogyan változtatta meg az időjárás a történelmet. Nagyon izgalmas. 



14: Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?
A gyerekeimmel, a családommal, de szeretek barátokkal találkozni, kirándulni, utazni, fotózni, főzni-sütni, kórusban énekelni, színházba és koncertre járni is. Az ülőmunka mellett próbálok a mozgásra is időt szakítani, jógázom, sokat közlekedem biciklivel. És persze olvasok is. Az északi vonalból tudatosan válogatok mindenféle műfajból, a világirodalomból és a magyarból már véletlenszerűbben. Regényt, drámát, novellát – egyébként nem értem, hogy ez még mindig miért annyira elhanyagolt műfaj a fordított szépirodalomban, főleg mivel manapság egyre rövidebb szövegekkel van dolgunk, és sokaknak egyre kevésbé van türelmük több száz oldalas könyveket elolvasni –, de ismeretterjesztőt is. Krimit valamiért nem nagyon. Igyekszem minél több eredeti magyart is olvasni. Szerencsére nagy a választék.

Áprilisban két kötet is megjelenik Patat Bence tolmácsolásában. Érkezik Karl Ove Knausgård Harcom sorozatának ötödik kötete, az Álmok. ITT előrendelheted! Einar Kárason Viharmadarak kisregényét ITT lehet előrendelni!
Patat Bence eddig megjelent fordításainak listáját ITT találod! 

Köszönöm a beszélgetést! További sok sikert kívánok neked!