Menj, állíts őrt!

Harper Lee: Menj, állíts őrt!






                                                                           



„Mert ezt mondta nekem az Úr: Menj, állíts őrszemet, és amit lát, jelentse!” 
(Ézsaiás 21,6)






Harper Lee-t sokáig egykötetes sikerszerzőként tartották számon az irodalomban. Az 1960-ban megjelent rögtön hatalmas sikert arató Ne bántsátok a feketerigót! regénye következő évben a széppróza kategóriában Pulitzer-díjat kapott. Az amerikai könyvtárosok a XX. század legjobb regényének választották, és egy 1996-os felmérés szerint a XX. század hetedik legjelentősebb műve. Az USA-ban kötelező olvasmány.


Eltelt ötvenöt év, és Harper Lee a fiókja mélyén rátalált egy elfeledett kéziratra. 2015 világirodalmi szenzációja volt a Menj, állíts őrt! novemberi megjelenése. Mint a marketing kampányból megtudhattuk a regény éppen nem folytatása a rigónak. Ez keletkezett előbb, majd került évtizedekre a fiók mélyére.
Ezek a misztikus, kissé utópisztikus véletlenekben én nem igazán hiszek. Remek marketing fogás,
az biztos. Oka volt bizonyára, hogy így történt. Harper Lee így érezte jónak. A feketerigó elsöprő sikere, majd nagyszerű filmváltozata hosszú évekre, évtizedekre biztosította a nyugodt életet az írónőnek.


A két regény cselekménye közt jó húsz év van. Az új fordításban Jean Louise Finch-ből, becenevén Scout-ból, Fürkész lett. Felnőtt, önálló és dolgozó nő lett belőle, huszonhat éves. Szülővárosától Maycombtól a messzi New Yorkba költözött. Innen érkezik vissza gyermekkora színhelyére látogatóba. A nyári két hétre tervezett pihenőbe egy mélyebb ismerkedés is benne foglaltaik gyerekkori jó barátjával. Henry Clinton időközben ügyvéd lett, és szeretné a lányt feleségül kérni.

A lánynak azonban kétségei vannak. Ő nem egy született háziasszony, nem egy úrhölgy. Ő, alig változott az elmúlt két évtizedben. A rigóban fára mászott és verekedett, tehát nem egy lányos,
félénk babázós típus. Őt az üres fecsegések untatják. A délutáni hölgyteázások nem az ő világa.
A szerelem, családi konfliktusok és lelki tusák fordulatai alaposan színezik a regényt. Jack bácsi karaktere zseniális. Ő az egyik legeredetibb szereplő, aki a rigóban nem is szerepelt. Jem története pedig megrázó. Kiderül ő miért nincs ebben a regényben. A gyermekkori emlékek sok esetben bájos, humoros emlékekből állnak össze.

"A pokol nem más, mint az örökké tartó elkülönültség."

Ezek a bevezető körök, régi visszaemlékezések színezik az első 100 oldalt, majd az írónő a sűrűjébe csap. Nem kellene összehasonlítani a két regényt, de ez elkerülhetetlen az olvasónak. Jönnek elő az emlékképek az olvasás során. A Menj, állíts őrt! középpontjában, ahogyan az előző regényben is, a faji előítéletek, a fehérek és feketék közötti ellentétek állnak. Persze ez nem meglepő, hiszen a könyv az ötvenes évek Amerikájában játszódik. Ekkoriban, ha nagy harcok árán is, de egyre több szervezet alakul azért, hogy a feketék, sikerrel megszerezhessék a fehéreknek alanyi jogon járó jogokat. A Polgári Tanácsok persze igyekeznek mindezt megakadályozni. Ebbe a tanácsba kerül be Atticus és Henry mint vezetőségi tag.




Scout tudomást szerez erről és nyomozásba kezd. A kíváncsiskodás nem várt eredményt hoz a lány számára. Kétségbe esik, az apjáról alkotott szent mítosza ledőlni látszik. Atticus addig igazságos, bölcs és humánus férfiként élt a lánya tudatában. Ő az egyetlen férfi, akire kétségek nélkül felnézhetett. Ez a csalódás áll a könyv középpontjában, a bálvány, az apakép lerombolása. Nos, elég meglepő volt valóban olvasás során ez a felfedezés. Különös és kicsit furcsa az az, hogy mennyire másként mesélte el ebben a könyvben a feketerigóban lejátszódott néger pert, amiben Atticus volt a védőügyvéd.

A lány sem tudja, mihez kezdjen, teljesen összezavarodik. Mitől és miért változott meg Atticus? Hogyan kezeli ezt az új helyzetet Scout? Milyen az, amikor már felnőttként látjuk régi önmagunkat, szeretett szüleinket. Átértékelődik az addigi feltétlen szeretet, milyen az új helyzet elfogadása? Mennyiben változtatja ez meg a múltunkat? A regény végére mindezen kérdésekre választ kaphatunk.


A Menj, állíts őrt! a felnőtté válás regénye. Azt a pontot mutatja be, amikor eltűnik a gyermeki látásmódunk, kibújunk a szüleink hatósugarából, eltűnik az ő gondolatviláguk, és kialakul, megmutatkozik a sajátunk. A biztonságosnak hitt gyerekkori falak ledőlnek. Alapvetően tetszett,
a könyv utolsó 80 oldala sokat ment a történet egységén, akik tudnak a sorok között olvasni még többet megfejthetnek az üzenetéből. Stílusát tekintve színvonalas, bár a történet talán nem olyan
erős, és nem úgy, mint a Ne bántsátok a feketerigót. Bizonyára lesznek, akik csalódni fognak.
Ettől eltekintve ajánlom, így is érzelmes, mindenképpen értékes olvasmány.



"Ugyanabban a kutyaszorítóban találtuk magunkat, mint annak idején. A történelem elkerülhetetlenül ismétli önmagát, az emberi nem pedig természetéből már csak olyan, hogy a saját történelméből tanul a legkevésbé."




Harper Lee (született Nelle Harper Lee) (Monroeville, 1926. április 28 – Monroeville 2016. február 19.) amerikai regényíró. 1960-ban kiadott, Ne bántsátok a feketerigót! című regényéért 1961-ben megkapta a Pulitzer-díjat a széppróza kategóriában. A regényből több mint 30 millió példányt adtak el, valamint több mint 40 nyelvre fordították le. A '80-as évek közepén elkezdett egy könyvet egy alabamai sorozatgyilkosról, ám ez nem készült el. 2015-ben publikálta második regényét Menj, állíts őrt címmel. 2007-ben George W. Bush kitüntette Lee-t az Elnöki Szabadságéremmel, ami az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetése.










Geopen, Budapest, 2015
296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155331473 · Fordította: Pordán Ferenc