(Anjou lobogók alatt 2.)

"Egye fene, harcoljunk még egy kicsit Károly királyért!"
Ócsárd nembeli Imre története folytatódik. Károly király kiváló harcosa és hű embere immár száznagyként tér vissza ebben a történetben. A Károly számára sikeres rozgonyi-csata után vagyunk. Hatalma erősödik, a kiskirályokat visszaszorította, de a végső győzelemre és a behódolásra még várnia kell.
Az Anjou-liliomos csokor második "szála" remek és méltó folytatása az Ezüst sávok, arany liliomok című első kötetnek.
A döntően sikeres rozgonyi csata után egy új kor vette kezdetét. A kiskirályok önzően gőgös, országot szétdaraboló hatalma megtört, elindult valami jó irányba. Az ország egyesítése és a királyi hatalom megszilárdítása a cél. Persze ez nem ment könnyen és gyorsan, akadtak még olyan területek, ahol a helyi urak számítottak erősebbnek, nem pedig Károly. Ilyen hely Gönc vára az Abák sasfészke.
Kun nevén Öcsöd, azaz Imre és a király bizalmas barátja Drugeth Fülöp vezetésével egy hatalmas cselvetéssel beveszik, elfoglalják ezt a döntően fontos várat a királynak. Eközben a magyar virtus, lelemény és maga a csata utáni állapotokkal is megismerkedhetünk. Alapos és szemléletes képet kapuk arról, mi történt a harcok után. Sebesültnek lenni sem biztos, hogy jobb volt. A fosztogatók, zsákmányszerzők nem kegyelmeztek az ellenség katonáinak. Egy minőségi acél sodronying, egy remekmíves kard, tőr, egy ezüst kereszt is komoly értékkel bírt.

A sikeres várostrom után Gönc várára is kikerül a liliomos királyi zászló. Azonban két nem várt meglepetésben is részük lesz Imrének és embereinek. Egyiket maga a király okozza, a másikat két úri hölgyike. A keresd a nőt elve
alapján a toronyszoba két úrhölgyet rejt.
Kik ők, hogyan és miért voltak a várban maradjon titok. Okoznak még nem kevés meglepetést, mesterien ármánykodnak, még Imre is kiesik a király bizalmából.
Végig érezhető, hogy sűrű titkok vannak a hölgyek körül. Nem egészen azok, akiknek mondják magukat. Persze a későbbiek során kiderül pontosan kik is ők. Remek jellemrajzot kapunk róluk, ahogyan minden karakter jól megrajzolt. A Csák Máté várában, a rózsakertben történtek az egyik kedvenc és fontos jelenetem volt, ide illik. Az olvasónak ajánlom alapos szemrevételezésre az igényes, kifejező borítót. A gőgös, büszke fekete démon alakja ott megjelenik. Lovagias módon Imre biztonságban hazakíséri a nőket Trencsénybe, az ellenség várába... ezzel újabb izgalmas fordulatot ér el a történet. Ármány és ellenségeskedés, hatalomvágy a történet alapja, amíg végül tényleg diadalmaskodnak a liliomok. Ennek azonban ára van.
Csák Máté és emberei érthetően nem fogadják túl nagy örömmel Imrét, ám ha már ott van, nem eresztik... Imre előtt olyan akadályok merülnek fel, aminek a végén még a kiskirály oldalán áll harcba a csehországi hadjáratban. Ennek sikere a visegrádi vár visszafoglalása lesz. A másik a női szeszély hozta bosszú. Imre ellen olyan mesteri ármányt eszelnek ki, hogy ő maga is ledöbben. Tapasztalja, mennyire dühös és bosszúszomjas tud lenni egy "özvegy menyasszony"!
Az igazságot a saját pecsétgyűrűje rejti. Fontos szerephez jut egy nemes paripa, egy mén "alkatrésze". Károly, ha nehezen is, de megnyugszik, Imre visszaszerzi becsületét ezáltal. Károly
sem lehetett egy könnyű eset, mint uralkodó. A fentebb említett meglepő fordulatot éppen a király önérzete okozza. A király bizalmába jutni sem volt egyszerű, de elveszíteni azt sokkal könnyebb.

Történelmünk egyik legszínesebb része az Anjou-ház Magyarországon eltöltött évszázada. Ezt a kort hozza közel, ábrázolja a vaskos könyv. A történések viszi előre az olvasót, szórakozik az izgalmak közepette. Lendületes cselekményével a szerző eléri és kíváncsivá tesz a szereplők sorsa iránt. Képet ad az akkori viszonyokról, az emberek életéről. Nem csak a harcokat ábrázolja, de az élet egészét. Fantasztikusan látványos képei szemléletesek, szinte láttam magam előtt a történetet. Filmre illően színes és izgalmas. Örülök, hogy nem hagytam ki ezt a sorozatot. Valóban színes, fordulatos módon szórakoztat. Remekül vetíti előre a következő rész várható eseményeit. Ízes és népies humora eredeti szín a történelmiregények között. Köszönöm az élményt adó olvasást! Csikász Lajos a kedvencek közé került, érdeklődéssel várom a további regényeit, történeteit.
A sorozat részei: Ezüst sávok, arany liliomok, Diadalmas liliomok, Éjszín liliomok, Haragvó liliomok.
Csikász Lajos: 1964. március 8-án született Kunszentmártonban.
Földrajz-történelem szakon végzett a József Attila Tudományegyetemen 1992-ben. Több mint húsz éve ír, 1999-ben elnyerte a Zsoldos Péter-díjat. Szegeden él feleségével, két fiával.
Gold Book, Debrecen, 2015
432 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634263494
Földrajz-történelem szakon végzett a József Attila Tudományegyetemen 1992-ben. Több mint húsz éve ír, 1999-ben elnyerte a Zsoldos Péter-díjat. Szegeden él feleségével, két fiával.
Gold Book, Debrecen, 2015
432 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634263494
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése