2020. november 5., csütörtök

ABBA: Super Trouper

 ABBA: Super Trouper

40 éve jelent meg a bakelitlemez 



A három svéd (Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson) és egy norvég (Anni-Frid Lyngstad) tag alkotta ABBA együttes 1974-ben, az Eurovíziós Dalfesztivál nyertes dalával, a Waterloo-val lett világszerte ismert. Mint sok fesztiválgyőztes pillanatnyi tündöklés után, ők bizony nem tűntek el a süllyesztőben, beírták magukat a zenetörténelembe.


A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján abszolút csúcson volt az együttes, a kvartett megállás nélkül ontotta magából a fantasztikusabbnál fantasztikusabb slágereket. Az ABBA pályaképe a nyolcvanas évek elejétől váratlan fordulatot vett; az ekkor született dalok sokkal személyesebbé váltak, mint a 70-es években íródott dalaik. Számtalan sikerlemez és sláger után a Super Trouper a svéd ABBA hetedik stúdióalbuma idén 40 éves. A lemez 1980. november 3-án jelent meg, a zenei felvételek 1980 februárjától októberig tartottak. A Super Trouper 1980-ban a legkelendőbb lemez lett az Egyesült Királyságban, és több európai országban is az eladási listák élére került. Rendkívül vegyes stílusvilágú album, talán nem véletlenül tartják a legjobb ABBA-lemeznek: a diszkóvonalat a Lay All Your Love On Me, a rockot az On And On And On, a balladát a The Winner Takes It All, Our last Summer, a népzenei motívumot a The Way Old Friends Do, az egzotikumot latin-amerikai hangzásvilágával a The Piper képviseli. Az album címe tulajdonképpen egy spot fényforrást jelent, amit színpadok megvilágítására használják a mai napig, és a Strong Entertainment Lighting bejegyzett védjegye. Az LP borítóján szereplő fotó az Europa Film Stúdióban készült Stockholmban. Két helyi cirkusz artistáit hívták meg, ők veszik körbe az ABBA-tagokat, ahol néhány barátjuk is feltűnik a képen.

Az 1979-es Voulez-Vous diszkós volt, amíg a Super Trouper némileg eklektikusabb lett. Az új nagylemez alapvetően követi az akkori diszkóstílus trendjeit, akár a címadó dal, akár az On And On And On, akár a Lay All Your Love On Me. Ami a dalok szövegét illeti, az összes ABBA-szerzemény közül kilóg a The Piper, hiszen korábban nem foglalkoztak politikai-hatalmi kérdésekkel. A Happy New Year című dal egy tervezett musicalt foglalt volna keretbe, amely végül nem készült el, a történet maga a dalban is hallható: néhány ember egy szobában visszagondol arra, ami velük történt, és közben a jövőről elmélkednek. Ez az elképzelés látható a klippben is, amelyet pár nappal a nagylemez megjelenése után forgattak le a rendező, Lasse Hallström lakásában. A dalt Björn és Benny még januárban megírta Barbadoson és az idők folyamán olyan örökzöld ABBA-slágerré vált, amely megkerülhetetlen az újévi partikon. A Super Trouper minden idők legsikeresebb, legnagyobb példányszámban elkelt ABBA-lemeze lett - nem érdemtelenül.


 
Az együttest alkotó egyik házaspár, Björn és Agnetha 1979-es válása inspirálta a The Winner Takes It All című számot. Itt álljunk is meg egy picit, hiszen kétségtelen ez a dal a lemez húzóslágere. Jól érvényesül benne Agnetha szoprán hangja, és a viszonylag egyszerű zenei alap. Elvitathatatlan az érzelmek áradó, borzongató ereje a dalból.
A Super Trouper album első kislemezeként 1980. július 21-én jelent meg ez a ballada, ami egyből letarolta az eladási és slágerlistákat. (B-oldalon a "Elaine" szám volt, ami nem került fel a nagylemezre.) Ulvaeus mesélte egy későbbi interjúban: írás közben whiskyt ivott, és ez volt az egyik valaha leggyorsabban megírt dalszövege. Azt mondta: "Részeg voltam, és az egész dalszöveg egy óra alatt megindult belőlem." Ulvaeus azt is elmondta, hogy amikor elolvasta a szöveget Fältskognak, "Agnethának néhány könny szökött a szemébe. Mert a szavak valóban hatottak rá". Ulvaeus tagadja, hogy a dal az ő és Fältskog válásáról szólna, de a dal alapja valós, "a válás élménye" adta. Azt mondta: "Sem Agnetha, sem én nem voltunk nyertesek a válásunkban."


   
A dal népszerűsítésére készült videoklipet 1980 júliusában forgatták Marstrandon, egy kis halászfaluban, a nyugati part egyik szigetén. Ahogyan a legtöbb Abba-videót ezt is Lasse Hallström rendezte. Ő később sikeres mozifilmekkel is letette névjegyét. A videót tíz nappal azután készítették, hogy Björn Ulvaeus és Agnetha Fältskog válása hívatalos lett.

Szomorú tény, hogy 1981. februárjában Benny és Frida is bejelentette: elválnak. A nézeteltérések miatt nehezen tudtak együtt dolgozni, plusz a '80-as évek elején kezdődő új hullámos hatások sem érintették jól az éppen diszkóban és popban mozgó zenekart. Nem tudtuk, hogy az 1981-es, igen sötét-komorra sikerült The Visitors lesz az utolsó ABBA-lemez. Szünetre mentek, ami azóta is tart, az együttes hivatalosan nem bomlott fel.



 
További ismert számok az albumról az electro-dance-hez hasonló Lay All Your Love on Me illetve a kislemezként is kiadott, címadó Super Trouper. Az Our Last Summer valós történetet mesél el. A kamasz Björn egy nyarat töltött Párizsban, erről szól a dal. Anni-Frid Lyngstad énekel szólót, ahogyan a címadó dalt is ő énekli. Érdekesség, hogy ezt vették fel utoljára a lemezre. Ez a dal is bekerült a Mamma Mia musical-filmbe másik három dallal erről a lemezről. A "Lay All Your Love on Me" dalt néhány másik ABBA-sikerrel együtt az angol Erasure is feldolgozta egy egész lemezt szeneltek a svédeknek 1992-ben. 
Magyarországon a Pepita adta ki 1981-ben a Super Trouper lemezt.
A1 Super Trouper 4:13
A2 The Winner Takes It All 4:55
A3 On And On And On 3:41
A4 Andante, Andante 4:38
A5 Me And I 3:56

B1 Happy New Year 4:37
B2 Our Last Summer 4:58
B3 The Piper 4:40
B4 Lay All Your Love On Me 4:33
B5 The Way Old Friends Do

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése