"A sorsot te sem tudod befolyásolni, bárkinek születtél is. De belőle a legjobbat kihozni, azt tudod."
(Kétszáz éves szerelem)
Bauer Barbara könyveire három éve figyeltem fel, azóta olvasom, követem pályáját. A Porlik, mint a szikla, Az élet hangja történelmi családregényeivel kezdtem, és több alkalommal személyesen is találkozhattam vele. Izgalmas pályakezdése majd a váltás egészen eredeti ívet követ. Közismert tény, hogy a Malév kötelékében 18 év alatt 6000 órát repült, mint légiutaskísérő. Ezen élmények adtak alapot első könyvéhez a Légikisasszonyokhoz, ami 2012-ben került a boltokba, tavaly pedig a trilógiává bővült sikersorozatot egy kötetben is kiadták. Ezután indult el az íróvá válás útján, jelenleg a 14. könyve érkezik hamarosan. Barbara elmesélte éppen olyan izgalommal várja az új megjelenést is, mint az első könyvét. Tudni kell, hogy az írás már előtte is az élete része volt. Rendszeresen írt a Malév szakmai lapjába, de alapító tagja az Etyek TV községi televíziónak, ahol 10 évig szerkesztő-műsorvezető volt. Kiemelkedő sikere A leggazdagabb árva, ami valós történetet mutat be. Személyes kedvencem még a Kétszáz éves szerelem és a Fényfestő, ami a legutóbbi sikere volt. Tetszik, ahogy élnek a karakterek, filmszerűen mesél a történet, miközben a háttérben ott a történelem valósága, árnyaltan politika és számtalan érdekesség van elrejtve. A kezdetekről, és az új kötetről kérdeztem az interjúban.
1: A Légikisasszonyok sikere után mi adta a további lendületet, ötletet a folytatáshoz?
A Vakrepülés egy álommal érkezett, ami a történet csíráját illeti, de a helyszín hozzám kötődik. Részint Follinában játszódik, a nászutunk helyszínén, részint Békéscsabán, férjem szülővárosában. Most kérdezhetnéd, hogy honnan az ötlet az ezt követő regényhez. Nos, mindig történik valami, ami elindítja a következő történetet. Az „Elsuttogom százszor” alapjául egy hadisír feltárás szolgált, ami a férjem szervezésében történt és nagy hatással volt mindkettőnkre. Ezzel a regénnyel indult el a fikcióval átszőtt történelmi írásaim sora.
2. Mennyire volt ismeretlenül nehéz kiadót találni, hogyan kerültél kapcsolatba a Jaffa Kiadóval, hiszen azóta is itt jelennek meg könyveid?
A Jaffa volt a harmadik kiadó, akit megkerestem és a szinopszis alapján azonnal bekérték a teljes kéziratot, alig három hónap múlva pedig már szerződtünk. Azóta dolgozunk együtt és azt kell mondanom – amit manapság nem szokás kimondani -, hogy kölcsönös bizalmon és elégedettségen nyugszik a kapcsolatunk. Rengeteget tanultam a csapattól, elsősorban a szerkesztőimtől, de a könyvkiadás teljes folyamatának részese lehetek, ami még mindig, a tizennegyedik regényemnél is nagy izgalommal tölt el. Nagyon jó érzés úgy dolgozni, hogy tudom, várják a munkámat, attól a pillanattól kezdve pedig, hogy leadom az új kéziratot, a lelkemet simogatja, ahogy a kiadóm szó szerint gondozza, ápolja a szöveget, mígnem gyönyörű köntösbe bújtatva a kezembe foghatom. Ennek az utolsó momentumnak is mára már kialakult hagyománya van és mindig megkönnyezem.
3: Mi adta az új könyved ötletét? Úgy tudom, ez több évig készült.
„A fekete rózsa” a szülőfalum története, de lehetne bármely falué, aminek az életét felbolygatta a háború, a lakosságát megcsonkította a sváb kitelepítés, ahol a békét és a nyugalmat kiölte a félelmet és gyűlöletet keltő politikai hatalom megjelenése. Még 2018-ban, a település akkori vezetésével elindítottunk egy fórumot, „Etyeki mesék” címmel, ahol a falu apraja és nagyja nem tett mást, mint felidézte az egykori hétköznapokat. A sok-sok történet elindított bennem egy olyat, aminek a szereplői a képzeletemben keltek életre, de valós események mentén élik életüket. Egy családregény, aminek helyszíne egy valós település, színtere a történelem.
4: Női sorsok, évszázadokat behálózó családi múlt jellemzően a regényeid háttere. Miért fontos a múlt ismerete, a titkok, vagy a viták rendezése?
A hétköznapjainkat, a döntéseinket, érzelmi életünket, mintáinkat a múltunk határozza meg. De korábbi életünknek nem csak azon része, amelyre emlékezünk, hanem a háttérben meghúzódó képek, generációkon átívelő emlékek, érzelmi lenyomatok. Részint táplálnak minket, de sok esetben észrevétlenül befolyásolnak. Fogva tartanak. Gyakran egy helyben toporgunk, értetlenül nézünk szét magunk körül, pedig a válasz mindig ott van mellettünk. Bennünk. Akkor is, ha nem tudjuk. Ám tudatosan az ismeretlen is feltárható, és a szembesülés, majd az elfogadás óriási energiákat szabadít fel. Ismerd meg a múltad, hogy élhesd a jelened és építhesd a jövőd. Ezt vallom, de nem csak vallom, én magam is ezen dolgozom.
5: Hogyan látod a női irodalom helyzetét, hiszen egyre több férfi is olvassa a könyveidet.
Én alapvetően egy elégedett ember vagyok! Már az első férfi olvasóimnak is nagyon örültem, de ma már tudom, hogy komoly táborom van. De sosem pozícionáltam magam, különösen nem a témaválasztás, vagy stílus tekintetében. Női irodalom? Amit nők írnak nőtársaiknak, nőket érintő témákról? Én nem tudok így gondolkodni, nem tudom kiragadni a témát a szereplők közül, akik megélik. Még ha egyéni sorssal foglalkozom, akkor is jelen van a család, vagy éppen a hiánya, jelen van a társadalom, a történelem. Maradna a szűrő, amin keresztül látom, láttatom az eseményeket. Az lehetne „női” és nyilvánvalóan miattam az is! De szeretek hátradőlni, és távolról nézni az események folyását, mint egy filmet végignézni és papírra vetni. Nem nőként, mint inkább szemlélőként, akiben benne van az egykori gyerek, a nő, az anya, a társadalom egy tagja, én, az egy, de éppen ekkora hangsúllyal az egy, a sokaságból.
6: Van esetleg kedvenced a könyveid közül?
Nincs. Mindhez köt valami egészen egyedi élmény. Vagy a kutatás során ért valami, vagy az inspiráció más, mint a többinél, de olyan is előfordul, hogy maga az írás nyújtott különleges élményt. Mindet másért szeretem, mind egy kicsit a gyermekem.
(Kétszáz éves szerelem)
Bauer Barbara könyveire három éve figyeltem fel, azóta olvasom, követem pályáját. A Porlik, mint a szikla, Az élet hangja történelmi családregényeivel kezdtem, és több alkalommal személyesen is találkozhattam vele. Izgalmas pályakezdése majd a váltás egészen eredeti ívet követ. Közismert tény, hogy a Malév kötelékében 18 év alatt 6000 órát repült, mint légiutaskísérő. Ezen élmények adtak alapot első könyvéhez a Légikisasszonyokhoz, ami 2012-ben került a boltokba, tavaly pedig a trilógiává bővült sikersorozatot egy kötetben is kiadták. Ezután indult el az íróvá válás útján, jelenleg a 14. könyve érkezik hamarosan. Barbara elmesélte éppen olyan izgalommal várja az új megjelenést is, mint az első könyvét. Tudni kell, hogy az írás már előtte is az élete része volt. Rendszeresen írt a Malév szakmai lapjába, de alapító tagja az Etyek TV községi televíziónak, ahol 10 évig szerkesztő-műsorvezető volt. Kiemelkedő sikere A leggazdagabb árva, ami valós történetet mutat be. Személyes kedvencem még a Kétszáz éves szerelem és a Fényfestő, ami a legutóbbi sikere volt. Tetszik, ahogy élnek a karakterek, filmszerűen mesél a történet, miközben a háttérben ott a történelem valósága, árnyaltan politika és számtalan érdekesség van elrejtve. A kezdetekről, és az új kötetről kérdeztem az interjúban.
1: A Légikisasszonyok sikere után mi adta a további lendületet, ötletet a folytatáshoz?
A Vakrepülés egy álommal érkezett, ami a történet csíráját illeti, de a helyszín hozzám kötődik. Részint Follinában játszódik, a nászutunk helyszínén, részint Békéscsabán, férjem szülővárosában. Most kérdezhetnéd, hogy honnan az ötlet az ezt követő regényhez. Nos, mindig történik valami, ami elindítja a következő történetet. Az „Elsuttogom százszor” alapjául egy hadisír feltárás szolgált, ami a férjem szervezésében történt és nagy hatással volt mindkettőnkre. Ezzel a regénnyel indult el a fikcióval átszőtt történelmi írásaim sora.
2. Mennyire volt ismeretlenül nehéz kiadót találni, hogyan kerültél kapcsolatba a Jaffa Kiadóval, hiszen azóta is itt jelennek meg könyveid?
A Jaffa volt a harmadik kiadó, akit megkerestem és a szinopszis alapján azonnal bekérték a teljes kéziratot, alig három hónap múlva pedig már szerződtünk. Azóta dolgozunk együtt és azt kell mondanom – amit manapság nem szokás kimondani -, hogy kölcsönös bizalmon és elégedettségen nyugszik a kapcsolatunk. Rengeteget tanultam a csapattól, elsősorban a szerkesztőimtől, de a könyvkiadás teljes folyamatának részese lehetek, ami még mindig, a tizennegyedik regényemnél is nagy izgalommal tölt el. Nagyon jó érzés úgy dolgozni, hogy tudom, várják a munkámat, attól a pillanattól kezdve pedig, hogy leadom az új kéziratot, a lelkemet simogatja, ahogy a kiadóm szó szerint gondozza, ápolja a szöveget, mígnem gyönyörű köntösbe bújtatva a kezembe foghatom. Ennek az utolsó momentumnak is mára már kialakult hagyománya van és mindig megkönnyezem.
3: Mi adta az új könyved ötletét? Úgy tudom, ez több évig készült.
„A fekete rózsa” a szülőfalum története, de lehetne bármely falué, aminek az életét felbolygatta a háború, a lakosságát megcsonkította a sváb kitelepítés, ahol a békét és a nyugalmat kiölte a félelmet és gyűlöletet keltő politikai hatalom megjelenése. Még 2018-ban, a település akkori vezetésével elindítottunk egy fórumot, „Etyeki mesék” címmel, ahol a falu apraja és nagyja nem tett mást, mint felidézte az egykori hétköznapokat. A sok-sok történet elindított bennem egy olyat, aminek a szereplői a képzeletemben keltek életre, de valós események mentén élik életüket. Egy családregény, aminek helyszíne egy valós település, színtere a történelem.
4: Női sorsok, évszázadokat behálózó családi múlt jellemzően a regényeid háttere. Miért fontos a múlt ismerete, a titkok, vagy a viták rendezése?
A hétköznapjainkat, a döntéseinket, érzelmi életünket, mintáinkat a múltunk határozza meg. De korábbi életünknek nem csak azon része, amelyre emlékezünk, hanem a háttérben meghúzódó képek, generációkon átívelő emlékek, érzelmi lenyomatok. Részint táplálnak minket, de sok esetben észrevétlenül befolyásolnak. Fogva tartanak. Gyakran egy helyben toporgunk, értetlenül nézünk szét magunk körül, pedig a válasz mindig ott van mellettünk. Bennünk. Akkor is, ha nem tudjuk. Ám tudatosan az ismeretlen is feltárható, és a szembesülés, majd az elfogadás óriási energiákat szabadít fel. Ismerd meg a múltad, hogy élhesd a jelened és építhesd a jövőd. Ezt vallom, de nem csak vallom, én magam is ezen dolgozom.
5: Hogyan látod a női irodalom helyzetét, hiszen egyre több férfi is olvassa a könyveidet.
Én alapvetően egy elégedett ember vagyok! Már az első férfi olvasóimnak is nagyon örültem, de ma már tudom, hogy komoly táborom van. De sosem pozícionáltam magam, különösen nem a témaválasztás, vagy stílus tekintetében. Női irodalom? Amit nők írnak nőtársaiknak, nőket érintő témákról? Én nem tudok így gondolkodni, nem tudom kiragadni a témát a szereplők közül, akik megélik. Még ha egyéni sorssal foglalkozom, akkor is jelen van a család, vagy éppen a hiánya, jelen van a társadalom, a történelem. Maradna a szűrő, amin keresztül látom, láttatom az eseményeket. Az lehetne „női” és nyilvánvalóan miattam az is! De szeretek hátradőlni, és távolról nézni az események folyását, mint egy filmet végignézni és papírra vetni. Nem nőként, mint inkább szemlélőként, akiben benne van az egykori gyerek, a nő, az anya, a társadalom egy tagja, én, az egy, de éppen ekkora hangsúllyal az egy, a sokaságból.
6: Van esetleg kedvenced a könyveid közül?
Nincs. Mindhez köt valami egészen egyedi élmény. Vagy a kutatás során ért valami, vagy az inspiráció más, mint a többinél, de olyan is előfordul, hogy maga az írás nyújtott különleges élményt. Mindet másért szeretem, mind egy kicsit a gyermekem.
7: Van már új ötlet, vagy most pihensz, anyaggyűjtés folyik?
A kérdés mindhárom részére igen a válaszom. Pihenek, de ez csak annyit jelent, hogy sok időm van, nem szorít határidő. De már írok, dolgozom az új történetemen, ami majd tavasszal érkezik. Anyagot gyűjtök az azt követő történethez, ami még csak a fejemben állt össze. És van ötletem, újabb és újabb, néhány évre előre.
8: Rendszeresen járod az országot, milyen az olvasókkal személyesen találkozni?
A közönségtalálkozók feltöltenek. Függetlenül attól, hogy hol van, hányan jönnek el, hogy inkább előadás, vagy inkább beszélgetés, nagy töltést adnak. A munkám egy számítógéphez köt, nincs napi kapcsolatom munkatársakkal, főnökkel, beosztottal, versenytárssal, felhasználóval, mint a legtöbb embernek. Én egész évben karanténban vagyok, amit egyfelől nagyon szeretek, független, szabad életérzés, még akkor is, ha képzavarnak tűnik a karantén és a szabadság társítása. De kétségtelen, hogy egyfajta elszigeteltséget is jelent. Amikor pedig egy új regény a szárnyára kap, kikerül a könyvesboltokba, elkerül otthonokba, szomjazom a visszajelzésekért. Legyen az egy fotó a könyvről „valakinek” az éjjeliszekrényén, egy olvasói levél, poszt alatti komment, vagy „hivatalos” kritika, mindegy. Az író-olvasó találkozó mindennek az esszenciája. Különösen a találkozók utáni személyes, néhány mondatos eszmecsere, amivel megtisztelnek az olvasóim.
9: Mit olvasol, mit nézel, ha lazítasz? Neked mi jelent kikapcsolódást?
Részint szeretek egyedül lenni, filmekkel, könyvekkel, nagy sétákkal és futással. De a feltöltődést egyúttal a család jelenti, amikor egész napokat töltünk el a nappaliban kártyázással, filmnézéssel, vagy éppen közös sétával, csavargással, barátokkal. A családi, ráérős hangulat része a sütés, kenyérsütés, de kísérletezünk sütikkel is. Ezt különösen a lányom imádja, egyre több folyamatba be tudom vonni.
10: Számomra izgalmas élmény a repülés, jó volt erről olvasni a Még látlak odafenn regényedben is. Esetleg várható még repülős regény vagy ezt a fejezetet lezártad?
A trilógiával lezártam az életem ezen részét, nem csak a regényírás terén, hanem a valóságban is. Ami azonban vonzó és visszatérő vágyam, az egy-egy könnyed történet megírása. Szeretnék lektűrt írni, jelenben játszódó, vidám történetet. Talán a kamaszodó lányom miatt, talán a megváltozott, bezárkózó világ miatt, nem tudom. De valami kikívánkozik belőlem, aminek más az íze, a fénye, a hangulata, mint a történelmi regényeknek. Ami – ha nem is szó szerint – de elrepít a felhők fölé.
Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert a továbbiakhoz!
Bauer Barbara portréját Csondor Ágnes készítette. Az új regény ITT előrendelhető a kiadótól!
sok sikert kivánok.remélem sokan,sokig fogják tudni ki az a kőnyv szerző.
VálaszTörlés