2020. szeptember 14., hétfő

Vadászparti

Lucy Foley: Vadászparti




                                                                                       













Soha nincs könnyű dolga a recenzensnek, bár valóban sokan irigylik a helyzetét. A kiadók bizony kimondva nem kimondva a jó és lelkes ajánlókat kérik, szeretik. Ez tökéletesen érthető, hiszen együtt tehetünk az adott könyv sikeréért valamit. Volt nem egyszer, hogy elfogadta, sőt, egyetértett a megfogalmazott kritikai észrevétellel, de köszönte és nem kérte a további együttműködést. Olyan is akadt, ahol előre közölték, JÓ véleményt szeretnének... Soha nem szoktam lealázni a szerzőt és a művet, mindig igyekszem a gyengébb próbálkozásokból is kihozni, meglátni a jót. Most sajnos ez nagyon nem megy, röviden: ez az év csalódása nekem, krimirajongóknak egyáltalán nem ajánlom, még kiábrándulnak a műfajból. Gyorsan olvasható, ami nagyban köszönhető a remek fordítónak, Illés Róbertnek.

Soha nem tudom, mi alapján vesz meg egy lehetséges sikervárományos könyvet bármelyik kiadó.
Ez lássuk be, nagy lutri. A kinti siker idehaza nem tuti biztos, erre is akadt ellenpélda. Lucy Foley előző könyve is elég megosztó lett idehaza, ezt most is tudom borítékolni. Azon csak értetlenül merengek, hogy minden évre jut egy egy Lánc, vagy Lissy, ami ez esetben Vadászparti címre hallgat. Ez egy marketinglufi a javából.


Ez a könyv olyan volt, mint egy elrontott Agatha Christie-poén. Ugyanis az alaphelyzetet a krimi nagyasszonya már régen megírta, kell-e mondanom, sokkal jobban? A cím és a helyszín, az alaphelyzet sokat ígérő. Azonban az ügyetlen, a kínos írásmód még csak nem is izgalmas, legkevésbé érdektelenné válik a könyv felétől. Lucy Foley kidolgozott egy bonyolult regényt, amelyen belül az elbeszélés szálai következetesen keresztezik egymást, a történet időben ugrál, ami egy idő után roppant idegesítő. Az ex-oxfordi diákok egy csoportja Skócia távoli részébe utazik, hogy megünnepeljék az új évet. Ritka ellenszenves csoport, sznobok a javából. Kellően vegyes, színes társaság az tény. Olyan karakterek, akikre fel lehet építeni egy jó kis sztorit, ami most nem sikerült igazán. Egyikük sem olyan, mint ahogyan elsőre látszik. Van egy pár, akik kisbabával érkeznek, rájuk illetve a boldogságukra valahogy mindeni irigy. Felszínes, látszatkapcsolatok tengere ez. Nagyon menő mostanság, és feldobja a történetet, ha van meleg pár is, nos itt is lesz. A particsaj, jó nő és a szürke barátnője, vagy a társaság bikája Marc. Ám a többieknek is akadnak egyéb „kis furcsaságaik”, annak érdekében, hogy érdekes legyen ez a társaság. Nem az. A karakterek szörnyűek; az oxfordi hallgatók igazi sznobok, irritálóan viselkednek.



Szinte azonnal kiderül, hogy Doug a vadőr talált egy holttestet, de nem tudjuk meg, ki halt meg. Az elbeszélés ezután három nappal korábbi időre ugrik vissza, amikor a csoport megérkezett, majd a test felfedezéséig és az utóhatásokig halad ugrálva. Doug és a tulajdonos, Hether múltja sejtelmes, érezni van benne valami titokzatos. Mindenki cipel valamilyen keresztet magával.

Az újévet ünneplő baráti társaság nagyon valószínűtlen, sőt, bár hosszú évek óta barátok, úgy tűnik, nem is nagyon szeretik egymást. Csak az emlékek tartják össze őket, úgy-ahogy. Ez a múltbeli emlékidéző köldöknézés azonban nem vezet sehová. Reméltem egy titkokkal teli történetre akadtam, amely a végletekig feszíti az olvasó türelmét és idegeit. Moralizálást kaptam csupán.
A vadászház és a környező vidék leírása könnyen elképzelhető, bár leginkább kimerül abban, hogy esik a hó és a világtól elzártan nincs térerő...


Mivel ez egy krimi (szeretne lenni) a legnagyobb baj, hogy nincs feszültség, nincs izgalom vagy bármi más, ami eredetivé, egyedivé tehetné a történetet. Moralizálás, lelkizés folyik ezerrel a kapcsolatok kiüresedéséről, hogyan távolodtak el már rég egymástól ezek az emberek. A képmutató színlelésnél nincs is talán rosszabb, ami ebben a kényszeregyüttlétben csúcsosodik ki.

Igazából több áldozatra számítottam, egyedül ez hoz némi izgalmat, hogy bár már az elejétől tudjuk, valaki meghalt, még a személye se derül ki sokáig. Kié a hóban heverő test, mi által hunyt el? Nem tudjuk, és a regény végéig sem fogjuk megtudni. Ahogy a gyilkos személye is ad pici meglepetést, no, itt van egy aprócska csavar a végén. Ám ez nem menti meg a regényt számomra. Kár érte, nem találtunk egymásra! Az írónak nem én vagyok a célközönsége. Aki izgalmas borzongásra vágyik, annak nem ezt a könyvet ajánlanám.



Lucy Foley írt már három regényt, amelyeket tizenhat nyelvre fordítottak le, de ez az első thrillere, és A vadászparti sikere minden képzeletet felülmúlt – világszerte több mint negyven kiadásban kapható, és hosszú időre kibérelte magának az eladási listák csúcsát. Foley Londonban él.



XXI. Század, Budapest, 2020
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156122322 · Fordította: Illés Róbert



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése