2023. december 4., hétfő

A ​bennem lévő nő

 


Britney Spears: A ​bennem lévő nő





                                                      






Amikor 1999-ben tinilányként berobbant a zenei életbe, azonnal bálvány, ikon lett. Kivételes sikerszéria indult el. Hamvas, ártatlan bája, zenéje azonnal a fiatalok kedvencévé tette. A sikerei, az élete nyitott könyv lett előttünk. Ezt most hagyjuk is, hiszen akarva-akaratlan a médiának "köszönhetően" minden rezdüléséről tudtunk. Nézzük az embert, a sztárt, a nőt, amit a sztárcsináló gépezet faragott belőle. Hogyan őrölte fel a lelkét,, viselte a családja által ránehezedő terhet, a gyámságot, vagy ahogyan elszakították gyermekeitől. Ok és okozatok sora a könyv, elgondolkodtató, amolyan sajnos tipikusan amerikai sztáréletrajz.


                             
Harry herceg memoárja mellett Britney Spears A bennem lévő nő című önéletrajza lett az év egyik legjobban várt életrajzi kötete. Azonnal az eladási listák élére ugrott, ahogyan ez borítékolható is volt. Egymillió példányban kelt el Amerikában a megjelenése hetében, ami igazán szép eredmény. Britney mindentől függetlenül megkerülhetetlen, az egyik legfontosabb és legsikeresebb énekesnő. 
A „ pop hercegnője” becenevet megérdemelten kapta, már gyerekkorában énekelt, vonzotta a színpad. Bekerült a The Mickey Mouse Club című tévéműsorba, majd a szerencse is mellé állt. Tizenévesen lemezszerződést kapott, és a Baby One More Time-mal nagyot dobott, azonnal a listák élére került világszerte. A sikerszéria állomásait is megismerjük, sokat ír erről. 




A sikernek azonban, mint tudjuk ára van... láttunk nem egy karriert romba dőlni, tragédiába fulladni. Szerintem senki nem vetheti a szemére, hogy tiniként, még szinte gyerekként, minden élettapasztalat nélkül bedarálta egy idő után a zeneipar. Erről mesél, vall a könyve első harmadában. Abba ne menjünk bele, szellemírók írták, vagy ő pötyögte le életét...az biztos, egyszerű és elég eklektikus a szöveg. Akadnak ismétlések is. Hol Rumit idézi, hol meg szókimondóan durva, már-már közönséges. Őszintének tűnik, ami szimpátiát kelt az olvasóban. Britney megértést remélve írta meg szerintem ezt a könyvet. Persze, biztosan nem mindent tol a nagyközönség elé, érthetően maradtak, vannak titkok.

Ami amúgyis tudható, most megerősítést nyer. A család "fejőstehene" lett az ártatlan lánykából, ahogy írja is egy helyen. Valóban kihasználták, mindenki akart egy darabot belőle. Ő maga pedig sodródott, igyekezett megfelelni, boldog lenni. A szexi ártatlanság mögött nincs mit számonkérni, úgy vélem. Az első szerelem a Timberlake-románc titokban zajlott, csúnyán ért véget. Ez feldolgozni fiatalon, a média kereszttüzében, minden segítség nélkül nem volt egyszerű. Lelkileg a padlóra került Britney. Szülei elváltak, imádott nagynénje meghalt. Igen, a pénz, a siker nem jár együtt a feltétlen boldogsággal. Miközben mindent igyekezett megtenni, görcsösen keresve a boldogságot. A médiacirkusz még jobban beindult körülötte... tudjuk, mennyire árgus szemekkel figyelték, követték minden lépését, és persze csak a ballépések kerültek címlapra. A média hiénái elképesztőek, ez tisztán kiolvasható (lásd: Diana hercegnő). Magába nézhetne a média is.

Miközben rengeteget koncertezett, (Magyarországon is fellépett, volt szerencsém ott lenni a tinilányommal 2005-ben. Meglepően jó, látványos koncert volt.) Lemezei jelentek meg, de saját élete azonban szinte nem is volt. Elképesztő, ahogyan a családja is kihasználta: húga botránykönyvet írt, kiteregetve a családi szennyest, anyja show-műsorokban haknizott, mesélt a "kis Britneyről". Ez a pillanatnyi "siker" a "tizenötperc hírnév".

Ezek adják a kötet második harmadát. Miközben váratlanul Kevin Federline is színre lépett az énekesnő életében, aki szintén az ő hírnevét igyekezett kihasználi saját karrirjéhez... Gyors egymásutánban születtek fiai. Minden minta és támogatás nélkül várható volt a kiborulása. Amit biztosan ismer mindenki, leborotválta a hosszú haját... Ezt az idézte elő, hogy, a válás után Federline nem adta vissza neki a két fiát... Szerintem érthető ok a nő szemszögéből. Britney akkor még nem tudta, ez bő egy évtizedes elszigeteltség kezdete lesz. 

        
Ha belegondolunk, valóban folyamatosan nagy árat fizetett Britney, miközben mindenki belőle élt. A családja, tesók, menedzsment... jött a gyámság alá helyezés, ami az utolsó etapban olvashatjuk. A tizenhárom! (13) évet felölelő szakasz miatt már érdemes elolvasni, mit tettek a „ pop hercegnőjével”. 
Döbbenetes bűne ez az amerikai jogrendszernek és a családjának. Persze, hogy turnézzon, azt lehetett, csengjen a kassza. Las Vegasban három éven át lépett fel minden este, apja által megkötött szerződésének köszönhetően. Az apa valósággal rátelepedett lánya életére. Erről részletesen olvashatunk különböző epizódokat. Díjak, koncertek, elismerések, botrányok, kábítószer nélkül, a magány börtönében. Elton John is melléállt, szabadulása után közös dalt készített vele, ahogyan Madonna is.


Gyakorlatilag elképzelni sem tudjuk igazán, min ment át ez a lány... a leírtak csak felvillantanak eseteket, kezeléseket, szigorú, gyakorlatilag családi börtönben élt - saját érdekére hivatkozva. Ezt a rész fájt olvasni. Lehet, sőt biztos, hogy maradtak titkok... elgondolkodtató, mi zajlott a színfalak mögött, amiről nem, vagy alig tudunk. Árnyalja a képet a könyv, ha sokkal többet nem is árul el, mint ami jórészt tudható. Talán az okokra azért rávilágít. 

       
2019-ben a rajongói által indított #FreeBritney mozgalom elindított valamit, ennek eredményeképpen Britney 2021 nyarán végre ismét szabad lett. Azt nem tudni, milyen nyomokat, lelki sérüléseket hagytak ezek az évek. Talán terápiás írás is lehetett neki a könyv megszületése. Britney most szerencsére jól van, negyvenkét évesen szabad. Éli az életét gyermekeivel. Remélem biztosan hallunk még róla, lesznek még sikerei.





ITT tudod kedvezménnyel megvásárolni Britney könyvét!


Kiegésszítés: 2023-ban a Goodreads Choice Awards „Memoir & Autobiography" kategóriájának nyertese lett ez a könyv!


















Alexandra, Pécs, 2023
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635826315 · Fordította: Babits Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése