Michel Bussi: Gyilkos idő
Ha néhány szóval kellene jellemeznem ezt a krimit, akkor azt mondanám, hogy kicsit nehezen induló, de a végére igazán különleges és váratlanul izgalmasan lepergő történet lett belőle. Talán ha egy picit feszesebben indul, akkor biztos egyhúzóban olvasom el, de a második felét már le sem lehetett tenni, és a végére meglett az érzés, hogy „ez igen, így kell megírni egy jó krimit!” Bussi legújabb regénye egy olyan thriller, amelyet addig nem tudsz letenni, amíg nem ismered a végét. Akkor helyére kerül minden, értelmet és magyarázatot nyer a történet. Egy lélegzetelállító, valóban fordulatos cselekmény, ahol a karakterek többrétegűek.
Michel Bussi, jelenleg a harmadik legolvasottabb francia író. A szerző Korzikára visz minket, ami egy különleges hangulatot és helyszínt biztosít a történetnek. Talán ez az egyik erőssége is a kriminek, és nosztalgiafaktornak szólnak a '80-as évek jobbnál jobb zenéi. Minden megvan: a táj, a színek, az illatok, az emberek, a hangulat, afféle üdvözlet Korzikáról! De ne ugorjunk ennyire előre, már a bevezető is említésre érdemes: Bussi egy 27 évvel korábbi balesetet mesél el, már itt érdemes figyeljünk a részletekre. Hősnőnk Clotilde, aki Korzikán, a szüleivel és bátyjával nyaral, 15 éves kamaszlány. A nyári vakáció idilli környezetben hirtelen drámába fordul. A család autója kisodródik egy kanyarban, amelyet egyedül ő él túl. Biztos ez? Annak kell lennie, hiszen rajta kívül senki nem szállt ki élve az autóból, ezt saját szemével látta. A balesetet szenvedett család nem akárki, egy hely klán, egy korzikai család fiának a felesége, és gyermekei voltak, akikben erősen munkálkodik az omerta, a családi összefogás és becsületkódex íratlan szabályai.
Minden adott egy izgalmas kalandhoz, bár eleinte nem tudott beszippantani a sztori. A kötet feléig lassan haladtunk, de aztán szerencsére felpörögtek az események. A cselekmény fordulatossá válik, amely az olvasás során végig feszülten fogva tartotta az idegeimet. Michel Bussi váltogatja a jelent és a múltat, ami egészen sajátos stílust ad. A múltat a kamaszlány akkori nyaralásán írt naplója alapján ismertük meg. Két idősíkban zajlanak az események, 1989 augusztusában a balesetet megelőző néhány napot ismerjük meg Clotilde írása alapján, és a jelenben, 2016-ban, ahol végül mindent megértünk. Közben ezernyi kérdés fogalmazódik meg bennünk. A szerző a hamis történetvezetéssel játszik velünk, feszültségben tart bennünket, amíg megpróbáljuk kideríteni az igazságot. A múlt és a jelen között az olvasó mindig többet tud meg, a meglepetésektől a váratlan fordulatokig. Bussinak itt teljesen sikerült meglepnie. Ami pedig a korzikai mentalitást illeti, amit a szerző ábrázol számunkra, nos, erről nem árulok el semmit....Nagy meglepetés volt a gyilkos személye, és az indíték is, néhányszor leesett az állam, de végül megértettem mindent. A sok izgalom után szép megnyugtató lecsengése lett a kriminek, helyére kerültek az érzelmek.
Ritmikus írással a regény könnyen olvasható, ha ráhangolódunk a stílusra. Bevallom, az utolsó rész, szerintem felesleges, némileg zavaró, amely a 2020-as évekbe repít bennünket. Ennek ellenére ez egy bőven jó krimi, ha nem is lett éppen kiemelkedő. A tájleírások, a csodás Korzika, a családi összetartás ereje, ragaszkodás a földhöz, a hagyományokhoz, sokat adott az élményhez, az olvasás atmoszférájához.
ITT tiéd lehet kedvezménnyel a könyv!
Michel Bussi 1965-ben született. Jelenleg a legolvasottabb francia krimiszerző, civilben politológus és a roueni egyetem földrajztanszékének oktatója. A Fekete vízililiomok megjelenését követően öt elismerést kapott, többek között a Normandiai Írók Társaságának Gustave Flaubert Nagydíját. Egy csapásra az olvasók és a kritikusok kedvence lett. Idehaza megjelent krimijei: Fekete vízililiomok. Anya nem mond igazat, Ne engedd el!,
XXI. Század, Budapest, 2023
494 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635683215 · Fordította: Bíró Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése