2021. április 22., csütörtök

Kárpát Walzer

Szép Zsolt: Kárpát Walzer



                                                                 




Már-már szinte zavarban vagyok, ennyire nagyszerű, kerek és élvezetes regény ritkán kerül a kezeim közé. Szép Zsolt elsőkönyves író, a nagy elődök nyomában járva olyan kiváló és alapos, szórakoztató történetet ad az olvasóinak, ami valóban ritka. A mese nagyívű, végig lenyűgözően igényes írás. Semmi üresjárat, korhű, izgalmas fordulatokban, kalandokban bővelkedő a sűrű történet. Már az első pillanattól fogva beszippantott a regény hangulata.


         
Szép Zsolt bemutatkozó regénye, a Kárpát Walzer nem a megszokott módon hozza a kalandos történelmi fordulatokat, nem panelekből építkezik. Az igényes szöveg szépirodalmi szintű, olvasmányos, átélhetővé teszi a regényt. A több szálon futó cselekmény lendülete végigviszi az olvasót, leköti és izgalomban tartja. Egy alapos és részletesen kidolgozott világba csöppenünk bele, ami rögtön megfogja a képzeletet.

Mégis, ez a könyv kicsit más volt, mint eddigi olvasmányaim. Az is elvitathatatlan, hogy a könyv mérete, terjedelme és az apró betűk miatt még rutinos olvasóként is lényegesen lassabban haladtam. Ám azonnal fel tudtam venni a történet fonalát, vissza tudtam helyezkedni a szünetek után. Talán, ha hibát kellene jeleznem, a méretet említeném. Feldereng korábbi olvasmányaimból a kiváló Trux Béla és az ő templomos-lovag története, ami olvasóbarátabb változatban, két kötetben jelent meg, de említhetném a nemrégiben újra kiadott Franzen Szabadságát is. Mennyivel fogyaszthatóbb és kezelhetőbb a két kötet, mint egyben a 800 oldal, féltégla méretben.

A Kárpát Walzer egy történelmi kosztümös, romantikával és némi fantasyval átitatott kalandregény, ami filmre kívánkozik. Biztos vagyok benne, hogy remek és látványos minisorozatot lehetne belőle alkotni. Keveredik benne a történelem és a kaland, ami egy csipetnyi mágiával meghintve elvarázsolja az olvasót. A jó és a rossz örök párharca, népi babonák, hiedelmek elevenednek meg a századelős kalandokban. Amikor még számított az adott szó, a becsületnek volt súlya. Végig kimondottan érdekfeszítő a cselekmény, a történelmi hűség is rendben van. Jön a Garabonciás, útkaparó, bárók és útonállók serege, szeszélyes úri kisasszonyok és a titokzatos földöntúli képesség elegye. Libben a szoknya, izzik a szenvedély. 

Lenyűgözött, hogy mennyire hiteles jellemábrázolásokat kapunk, még a mellékszereplők esetében is. Minden karakter személyisége, élete és sorsa kibontakozik, megelevenedik tetteik mozgatórugója. Fondorlatokban bővelkedő, igen szenvedélyes és változatos, sok szereplőt mozgató élettörténetekről olvashatunk. Ezek bizony többször keresztezik, hatással vannak egymásra. A háttér környezete kidolgozott, alapos, a szálak végül pontosan összeérnek, magában hordozva a folytatás lehetőségét.

                        
A Kárpát Walzer esetében nem tudok csupán egyvalakit kiemelni főszereplőnek, mert tulajdonképpen több is akadt. 1851-ben indul el a történet, a varázslatos hangulatot és a misztikumot megteremtve. Innen ugrunk az időben 1873 őszére, az Osztrák-Magyar Monarchia idejére. Kiváló alap és háttér a megjelenő uralkodóosztály élete, szórakozása. Körmöczi Zsuzsanna nevelőnőnek szegődik gazdag rokonaihoz, ő lesz az egyik központi női karakter. Az elárvult lányt befogadó család, a gróf Bellényeshyek adják a további izgalmas lehetőséget az erényes 
és rátermett lánynak. Zsuzsanna körül gyorsan felforr a levegő, egy apró baráti szívesség indítja be az események végeláthatatlan sodrát. A család barátja, az özvegy Emrődy gróf kéri meg a lányt, hogy egy csomagot, egy különleges metronómot juttasson el ismerősének Fiumébe, hiszen éppen oda utazik a grófi családdal. Ez nem várt események láncolatát indítja el, már Budapesten, ami végig izgalmas és meglepő, váratlan események további forrása lesz. Akad itt gyilkosság, rablás és erőszak, úri bálok, párbaj, ármány és szerelem bőven. Erős női karakterek mellett a férfiak is kitesznek magukért. Gyarlók és emberiek, ahol a kétszínűség, fondorlat, hatalomvágy és a pénz mozgatja a szereplőket.

A megelevenedő úri világ, a szokások, a vadregényes táj és a korszak olyan emlékezetes időutazásra viszi az olvasót, hogy az garantálja a maradandó élményt. A sűrű és összetett történetben a folyamatos izgalmak már szinte a pattanásig feszítik az idegeket. Jól megírt könyv, ami az utolsó lapokig leköti az olvasó figyelmét. Egy percig sem unatkoztam, néha csak kapkodtam a fejem az események menetén. Élveztem ezt a korabeli időutazást, a misztikumot, a megelevenedő mágiát és az ábrázolt hiedelemvilágot. A titkos társaság élén Réd-Allmáry gróf áll. Tervük, hogy felkutassák és elpusztítsák a démoni erővel bíró Lúdvércet.

A Gonosz, a Lúdvérc is jól felépített jellemrajzzal bírt, érthető és hihető történelmi mese kerekedik ki. A boldog békeidőkben kalandozva jó volt bejárni az egykori Magyarország területét. Tetszettek a városokat, az ott élőket bemutató leírások. A korabeli Budapest és Fiume élete színes és látványos, néhol szagos képekkel kel életre, kapunk egy csodálatos korrajzot, egy drámai fordulatokkal megtűzdelt kalandregényt. Megérintett és elvarázsolt az összetett, egyedi hangulatú mese, amit lehetetlen lenne elmesélni nem csak a spoiler miatt. Köszönöm az élményt, és az atmoszférát, a történet teremtette új világot. Mindenképpen említést érdemel, hogy a kötet grafikáit maga az író készítette. Ezzel is a korabeli hangulatot idézi meg. 
Rendkívül grandiózus, élvezetes és egyedi utazás volt, aminek izgatottan várom a folytatását.

ITT rendelhető kedvezménnyel a könyv!

   

Szép Zsolt: 1975. szeptember 10. –

Kalliopé, Budapest, 2018
652 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155378294

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése