2017. december 16., szombat

A hatalom ereje

Benkő László: A hatalom  ereje
(Vér és kereszt 3.)






"István király arcára egyetlen esztendő alatt több nyomot vésett az idő, mint egész addigi életében."












Benkő László történelmi regényeit mindig nagy lelkesedéssel várom és olvasom. Nem is csalódtam bennük, folyamatosan olvasmányos és mozgalmas, színes tabló elevenedik meg a regényeiben. Szereplői élnek, hitelesen elképzelhetőek az olvasó számára. Nem csak a valóban élt történelmi alakok, de az egyszerű emberek sorsa, jelleme is kidolgozott. Gördülékeny stílusa, humora jól megidézi az adott korszakot.
A legfrissebb, Vér és kereszt összefoglaló címet viselő trilógiája a végéhez ért. Persze, koránt sincs vége a békétlenkedésnek, nem a nyugalom korszaka jött el.


Az államalapítás előzményeit, véres viharait követhettük nyomon. A kereszt felvétele súlyos terheket rótt mindenkire.
Az egységes Magyarország megteremtése már akkoriban sem ment zökkenők nélkül. A frissen születő keresztény ország belső békéjének megteremtése, az ország biztonságának és helyzetének megszilárdítása komoly kihívást jelentett előbb Géza fejedelemnek, majd fiának, István királynak. Az Öregisten helyett elfogadni az új Istent nyilván nem lehet egyetlen nemzedék alatt, a fejekben és az emberek lelkében nehezebb az új eszme elültetése. A régi szokások szó szerinti kiírtása a szent kereszt nevében azért nagyon elképesztő.

A valós történelmi személyek sorsa mellett egy család sorsát ismerhetjük meg. Tovább folytatódik és bonyolódik Tömörd és Nárcisz élete, a hatalom és a belviszály árnyékában. A történelem viharai nem kíméltek senkit. Belső árulók mindig akadtak, néhány ezüstért, némi földbirtokért kaphatóak saját társaik elárulására. A külső idegen hatalom súlya is fenyegető.




Sok hasznos és hiteles információ van a regény lapjain. Megismerhetjük István gondolkodását, Gizella helyzetét, aki ugye idegennek számított a magyarok előtt. Ez több konfliktus forrása volt, de Koppány öccsének Vászoly hercegnek és családjának életét és sorsuk alakulását is erősen befolyásolta a külföldi hatalmak ármánykodása. Megdöbbentő, ahogy egyszerűen nem tudja magát tisztázni, olyan mesteri kelepcét állítanak neki. Ezzel teljesen ellehetetlenítve őt István előtt. A saját várát nem hagyhatja el, afféle "háziőrizetbe" kerül az egész család. Egyelőre. Annyira mozgalmas ez a része is történelmünknek, hogy nem is fért el ebben a kötetben minden. A szereplők további életének alakulása egy független kötetben kerül bemutatásra. Vászoly és családja sorsa, Imre herceg, István király és Gizella hamarosan visszatérnek. Melléjük még újabb szereplők fogják színesíteni az események sorát.


Itt ebben a regényben már megjelenik a legendás Gellért püspök, hogy átvegye Imre herceg nevelését. Imre herceg életéről, személyiségéről, sorsáról is információkat kapunk. Néha finoman viccesen, vagy éppen magát a herceget megidézve. Nekem szimpatikus figura volt Imre, sajnálatosan szomorú sorsa már előrevetítődik egy végzetes köpeny csere formájában... Szóval én nagyon vártam azt a sorsfordító vadkant... A korszellem is ábrázolásra kerül: a kereszt mindenáron való elismertetése valóban tűzzel-vassal történt. Itt két ártatlan nő esik áldozatul a tudatlan, ostoba és aljas rágalmaknak. Megdöbbentő volt olvasni sorsukról, hiszen egyikük még szinte gyermek, alig tizenöt éves.

                                                                                                               
A történet fonala 969-ben indult, és az 1029–1030-as évekkel zárul. István király hatalma a fénykorát éli, éppen stabilizálódik hatalma. Azonban a külső és belső árulók mesterkednek, nem adják fel gonosz terveiket. A katonai és diplomáciai törekvések a magyarok királyának kemény kihívást okoztak, ám kétségtelenül jól gondolkodott. István időskori politikáját a más országok belső ügyeibe való be nem avatkozásra építette. Azonban -joggal- elvárta, a magyarok sorsába se szóljon bele külső hatalom. Ezzel konfrontálódott Henrik német császárral és kényszerült honvédő harcokra.

Mit szóltak ehhez a hazai nagyurak, valóban ez a jó út a királyságnak? Elég erős a királyságunk, képesek vagyunk megteremteni a belső békét, lesz-e összhang és egyetértés...? A gondos háttérmunkája érezhetően alapos. Nyelvezete korhű, lendületes, irodalmi. Tetszettek a történetben előforduló akkoriban használatos szavak beépítése, vagy a szokásokról adott információk. Remek gondolatok, párbeszédek adnak okot elmélkedni az olvasónak. A kötet végi kiegészítés pedig segít eligazodni, megvilágít néhány háttér információt. A trilógi ezen kötetének borítója is Kertai Zalán festményének felhasználásával készült. Remek egységet adva ezzel a sorozatnak.

Mély benyomást tett rám ez a sorozat, megismertetve az akkor élt ősök életével, gondolkodásával szokásaikkal. Fordulatos és izgalmas cselekmény, a kor forrásanyagának mély ismerete, egy esemény objektív, több oldalról történő megvilágítása jellemzi Benkő László sorozatát. Őszintén tudom ajánlani mindenkinek regényeit.

"A hűség, nagyuram, nálam nem áru. Láthattad, csakis egy köpönyegem van, és mindig ugyanazt az oldalát hordom kifelé. Nem fordítok rajta."



Benkő László: (Szombathely, 1952. március 13.) író. A Magyar Írószövetség tagja.
Szombathelyen érettségizett 1970-ben, a Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola orosz-latin szakos osztályában, majd 1975-ben elvégezte a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának pedagógia szakán szerzett másoddiplomát, 1986-ban.

2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (Honfoglalás, kalandozások kora - Viharlovasok, és a Tatárjárás) írott történelmi regényei mellett szerzője A Zrínyiek-sorozat köteteinek. Megjelent modern kori bűnügyi kalandregénye, érzelmes kutyatörténete, valamint két legújabb kori mű, amelyek a második világháborúban olasz hadszíntéren, illetve a rendszerváltás időszakában, német és orosz területeken játszódnak. A fentiek mellett írói álnéven húsz romantikus lektűr szerzője is.
Nevéhez fűződik a Honfoglalás trilógia és a Viharlovasok pentatológia. Szent László életútját bemutató trilógiája is a Lazi Kiadónál jelent meg.



Lazi, Szeged, 2017
424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632673295



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése