2016. június 19., vasárnap

Könyörtelenek

Jan Guillou: Könyörtelenek 




                                                      





Jan Guillou története a fülszöveg szerint életrajzi elemeken alapul. Ezt erősíti, hogy a borítón a szerző fiatalkori fotója látható. A cím tökéletesen kifejező, találó. Erős lélektani dráma
a regény. Az eszem érti, hogy ez a valóságon alapul, azonban a szívem, lelkem borzong tőle.




Főhősünk Erik komoly jellemfejlődésének lehetünk tanúi. A kamaszodó fiú a családon belüli erőszak áldozata. Szadista nevelőapja szó szerint mindenért veri. Alaposan és módszeresen büntet. Hol csak egy jól irányzott és váratlan pofon csattal Erik arcán, hol a cipőkanál, de az alkoholos állapottól és az elkövetett "bűn" súlyától függően a fonott kutya korbácsig  széles az eszköztára. A fiú tűr. Már készül, tudja, mikor mire is számíthat. Agyával próbálja kikapcsolni és nem érezni a fájdalmat, nem sírni. Erős akarattal, koncentrálással ez sikerül is neki. Így védekezik. Anyja megadóan tűri, elnézi fia folyamatos bántalmazását, nem tesz semmit. Jelenléte a történetben csak jelzésszerű.

A háború utáni Svédország iskolai életébe pillanthatunk bele. Az otthon történései, zárt ajtók mögött titokban maradnak. Az csak hab a tortán, hogy a nevelőapa magas beosztású hivatalnok, intelligens, tanult ember... Egy váratlan iskolai esemény folytán Erik kiszabadul az otthoni légkörből: bentlakásos iskolába kerül. Azért az erőszak erőszakot szül, Erik sem egészen ártatlan bárányka. Erről nem spoilereznék. Olvassátok, erős és mellbevágó a történet. Döbbenetes. Feszült, jó stílusban megírt, olvasmányos.

Régen olvashattam ennyire erős lélektani drámát, amit a gyerekszereplők csak erősítenek. A kollégiumi élet megint csak további durvaságok sorát adja. Az ottani hierarchia, a felsősök uralma sorozatos büntetéseket, megaláztatásokat eredményeznek. Erik azonban nem hajlandó megalázkodni, szembe kerül velük. Kiáll a szobatársa, majd barátja, Pierre mellett. Mindezek mellett Erik kiváló úszó, remek atléta. Tanulmányi eredményeivel sincs különösebb gondja. A társai szintén hasonlóan okos és gazdag családok sarjai. A zárt gyermekközösség mégis valódi emberállatot csinál belőlük.

Már már sportot űznek egymás megalázásából, megbüntetéséből. Tudatosan kegyetlenek, könyörtelenek. Ezek a megalázások mindennaposak, minden apróbb vétségért büntetés jár, ami gyakran az orvosi szobában, súlyosabb esetekben a kórházban ér véget. A felnőttek becsukják a szemüket, nem tesznek semmit. Elképesztő a helyzet, ami nem csak a bezártság eredménye. Erik
keresi a megoldást arra, miként lehet legyőzni a gonosz és értelmetlen erőszakot úgy, hogy ők maguk nem váljanak gonosszá. Vajon le lehet küzdeni az erőszakot erőszak alkalmazása nélkül? Kell-e hagyni, meddig lehet nem ütni vissza? Milyen felnőttek lesznek ezekből a kamaszokból? A primitív állati ösztönök elszabadulnak, aminek semmi és senki nem áll útjába. A sebeket be lehet varrni, a kiesett fogat pótolni, de mi lesz a lelki sebekkel?



Erik iskolás éveit sikerrel fejezi be, hagyja maga mögött. Otthon is változni látszik a helyzet. Ezt sejteti a befejezés, ami erősen meglepő. Az áldozat szerepét is kinövi Erik. Nagyon megrázó történet, remek köny ez. Összeszorult gyomorral olvastam bizonyos részeit, éreztem a korbács ütéseket. Sajnos ez biztosan nem csak az írói fantázia szülte történet. Valóságos, nagyon is. Vajon ma mi mehet egy egy kollégiumban, ma mennyire változott ez a helyzet? Mély mondanivalót hordoz, a mai napig aktuális. Csak felnőtteknek!





Jan Guillou: (Södertälje, Stockholm megye, 1944. január 17., - ) svéd író, újságíró. Anyja egy gazdag norvég családból származik, apja francia. A szülők később elváltak, Guillou kiváltságos körülmények között nőtt fel, az anyjával és annak új férjével, a Saltsjöbaden és Näsby Park-ban, Stockholmon kívül.

Őt is kizárták az iskolából rossz magaviselete és fizikai bántalmazás miatt. Ezt az időszakot, a folyamatos fizikai bántalmazást a szadista mostohaapja által, és a durva bánásmódot az Solbacka iskolában a félig önéletrajzi regényében, az Ondskan-ban örökítette meg (1981). A regényt 2003-ban megfilmesítették (Könyörtelenek címmel).












Animus, Budapest, 2016
304 oldal · ISBN: 9789633244166 · Fordította: Dobosi Beáta

3 megjegyzés:

  1. Ezt a könyvet én is szeretném elolvasni, de lelkikeg negviselnBeae, azt látom az értékelésedből. Na, majd egyszer eljön az ideje.

    VálaszTörlés
  2. Kemény és valós történet, főleg azért, mert kamasz gyerekekről szól. Fiús könyv, de bátran! :)

    VálaszTörlés
  3. Valószínűleg fogom majd olvasni. Most látom az előző kommentem, nem tudom, hogy sikerült így egybeolvasztanom azt a szót és a nevemet.:D

    VálaszTörlés