2015. június 3., szerda

Magánvégtelen

Magánvégtelen 
Válogatás a Moly.hu tagjainak írásaiból
Szerkesztette: Karsza Andi és Molnár Nikolett











Amikor a tavaly megjelent Tetovált mementó című kötet írásait olvastam, már akkor nagy meglepetésben volt részem. A versek és novellák frissek és humorosak voltak, ugyanakkor sok érzelemről is tanúskodtak. Valóban egy nagyon biztató, ígéretes kötetnek tartom, amit ez a frissen megjelent, újabb válogatás,az immár második kötet is igazol. Ezek az írások érettebbek, kiforrottabbak nekem. Olvasás után egy sokkal kerekebb, letisztultabb élményt adtak.

Lehet a szerkesztés is ügyesebben történt, mert az egész kötet a mesék csodás világára van felfűzve. Így az olvasás élménye elvarázsol, elvisz, visszarepít a mesék birodalmába. Persze a lovagok és sárkányok mellett remekül megjelennek mai világunk történései, képei. Mesék kicsiknek és kicsit nagyobbaknak, gyermeklelkű felnőtteknek. Fahéjillatú, naplementés délutánok remek olvasmánya lehet.

Külön tetszett, hogy a sok mesés és legendás elemmel megírt történetek közt felbukkantak krimiszerű történetek is. A ballonkabátos férfi és a Rókakirály mellett Billy, a kalóz vagy a Boncolás mellett a Határidő  is ilyen volt. Na, az különösen nagyot üt a végén!  Misztikus, némi kis pszichoelemekkel megtűzdelt írások ezek. Tetszetősek voltak.

A lélek és szívnek szóló mesék közül nálam kettő volt, ami nagyon megfogott: a Csodabonbon és a Hableány. Fantasztikusan kedvesek, és meghatóan szépek. Olvassátok el és megtudjátok, miért.
Igazán lélekmelengető mesék még: Az indián legenda, A nyárnak bora vagy a Sárkányok háborúja.




Tetszettek még: a hangulata és érzékenysége miatt a Fekete, fehér, vörös, humoráért pedig a nyerő nálam Targoncás Zsolti volt.
"Most biztos azt hiszed, rossz ember vagyok"... ha nem mesélnék még a Lámpa dzsinnjéről, egy Tetoválásról vagy arról, Mennyit ér egy rajz? Sokat, hogy rátérjek az illusztrációkra, amiket ezúttal ismét László Mayának köszönhetünk. Csodaszépek! Jól illeszkedik a történetek hangulatához. Ilyen megfontolt, bölcs, hogyne mondjam kedves sárkánnyal nem találkoztam mostanában. Ugyanakkor a titokzatos misztikum is ott van a képen.

Szívből gratulálok a szerzőknek, örülök és köszönöm, hogy olvashattam írásaikat. Tartalmas és szívnek is kedves írások, jó válogatás lett. A Magánvégtelen előszavát Kleinheincz Csilla író, szerkesztő és műfordító írta. Olvassátok, szemezgessetek ezekből a "csodabonbonokból", kortyoljátok hozzá a Nyárnak borát, merüljetek el a Magánvégtelen meséiben! A csoda ott van bennük.

  A kötet tervezett bemutatója: 2015. június 19., Nyitott Műhely. Budapest.
További infók a moly. hu oldalon!









 Magánkiadás, Budapest, 2015
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631227475 · 
 Illusztrálta: László Maya






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése