2015. június 23., kedd

Halálos március

Philip Kerr: Halálos március












Április végén a könyvfesztiválra jelent meg idehaza a Berlin Noir nyitó kötete. A sorozat még 1989-ben indult, jelenleg már a tizedik történetnél jár. A skót író Philip Kerr sikersorozata töretlen azóta is.





A könyv elején Berlin népe éppen az olimpiára készülődik. Ügyelve a látszatra, eltávolítják a közterületekről egy antiszemita folyóirat újságos szekrényeit. Főhősünk egy szeretni valóan eredeti humorral megáldott, szókimondó ex-rendőrnyomozó Bernhard Günther. A 38 éves nyomozó szakterülete az eltűnések, ami elsődlegesen zsidók felkutatását jelenti. Berlinben erre akadt nem kevés példa 1936-ban.

A gazdag gyáros és hazafi Hermann Six lányát siratja. Ugyanis egy rablás során leégett a házuk... Bernhard nyomozni kezd és lassanként kiderül: semmi nem az, aminek látszik. A film noir minden jelentős szereplője, kelléke adott ebben a krimiben. A komor hangulatú Berlin, éjszakai mulatók, magányos nyomozó, ármány és titkok. Persze nem hiányozhat egy igazi femme fatale sem, akit a kor ünnepelt színésznője, Ilse Rudel testesít meg. Ő Mr. Six második felesége.
A történetben fontos és jelentős szerepe van egy csodálatos és ritka szép gyémántnyakéknek is.
Amit sem eladni nem könnyű, sem visszaszerezni. Látszólag a gyémánt áll a történések középpontjában, azonban egyre több titokra derít fényt a nyomozónk. Ez persze nem is tetszik mindenkinek.

A német börtönök mélyére is bepillanthatunk ahogyan a bonctermek és a városi csatornák titkaiba is elmerülhetünk. Az eltűntek legtöbbször itt kerülnek elő, vagy Dachauban. Mert a végállomás oda vezet. Az utolsó láncszem, a megoldás ugyanis egy táborlakónál rejlik. Addig azonban sok esemény történik még.

Megelevenedik előttünk az 1936. évi berlini nyári olimpia szereplői, Jesse Owens egyedülálló
diadala is a történet része lett. Tökéletesen hozza a noir hangulatát, megspékelve a fasizálódó Németország mindennapi jeleneteivel. És ez az a pont, ahol szerintem még egy kicsivel többet is elviselt volna a történet.
Az erőteljes és sodó krimi hiteles képet villant fel a nácikról, a berlini lakosságról. Göring és kedves felesége is több alkalommal feltűnik: hatalmas étvágyuk mellett még az oroszlánjuk is valóságos volt. 


Gyors tempójú, szűkszavú és szellemes az egész történet. A végső megoldás is okoz meglepetést. Érdemes lesz figyelni erre a sorozatra, én várom a következő kalandos nyomozásokat.




A skót származású Philip Kerr jogot és filozófiát hallgatott az egyetemen – többnyire németül. Ekkor ásta bele magát a 20. századi Németország történetébe, különösen a náci ideológia érdekelte. 1989-ben jelent meg első detektívregénye, a Halálos március – ebben a kötetben találkozhatunk először Bernie Günther nyomozóval, a Berlin Noir-sorozat főszereplőjével.


Eredeti megjelenés éve: 1989.


4/5



Jaffa, Budapest, 2015
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155492570 ·  
Fordította: Illés Róbert




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése