Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem "De már nem lehetett mit tenni, úgy zuhantunk vissza az időben, mint akik alatt leszakadt a lift."
Ritkán kerít hatalmába olvasás után ez az érzés, amit Krusovszky elért nálam. Jelenleg vállalom minden elfogódottságom a regény iránt: tökéletesen megtalált a történet, valóban letehetetlennek bizonyult, két ülésből olvastam végig a több mint ötszáz oldalt. Már menet közben azon gondolkodtam: mitől tartottam, miért tologattam másfél évig az olvasást? Több megbízható ismerős véleményezte már előttem, és ajánlották, hogy ez bizony jó, és igen, dolgozott az előítélet is bennem, ezt is vállalom. A Libri-díj visszatartott, pedig a tavalyi szegedi könyvhéten személyesen is találkoztam a szerzővel, hallgattam előadását a könyvről. Érdeklődésem egyre nőtt, ott már akartam, és mégis újabb fél év telt el, mire MOST! Végre elolvastam, és bizony szánom-bánom, mennyi felejthetőt olvastam közben... Ezt itt és most kijelentem: számomra Krusovszky regénye az elmúlt 10 év legjobbjai közt van. Lenyűgözött, pazar élményolvasás volt, hibáival együtt is (már ha van) nekem egyszerűen zseniális. Most érzem, mennyire nehéz olyan könyvről írni, ami egyből szívszerelem lett. Nekem ez egy jól megírt, összetett, fontos kérdésekkel foglalkozó mai magyar regény.
Azt sem mondhatom, hogy új felfedezés a szerző, korábban már olvastam az első novelláskötetét, ami 2014-ben jelent meg A fiúk országa címmel. Lám, most itt a szerző első regénye, (2018-as megjelenés) amivel rögtön nagyot dobott. Kíváncsian várom a következő regényt vagy novellákat tőle. Lehet, némi teher is lesz számára ez a regény, ki tud vajon majd törni ennek a sikernek az árnyékából? Bízom benne, legalábbis megismétli.
Krusovszky cselekményszövése több idősíkon játszódik. Végig tetszett a stílus, a szöveg. Lírai mondatait érezhetően költő írta, a realisztikus valóság képei mellett a múló idő súlyát is cipelik a szereplők. Krusovszky prózája gazdag és sokrétű. Igazán könnyű, élmény olvasni, filmszerű a cselekmény.
"Milyen precízen szedi szét az embert az idő .."
Egy erős prológus nyitja meg a történetet 1990-ben, Amerikában kezdünk. Ez valóban olyan hatású, mint egy dübörgő kamion... Letarolja, átrobog az olvasón, azonnal beszippantja a regény, bár igazából semmi lényeges nem derül még ki. Látványos képekkel jelenik meg előttünk a munkába induló névtelen férfi, a fejfájásával, ahogy ott hagyja alvó kedvesét. Szinte lógva marad sokáig ez a szál, mire a regény végén fény derül ki is volt a férfi. Mesterien szövi egybe a szálakat a szerző.
Egy nagy ugrással Budapesten folytatódik a történet, 2013-ban. Főhősünk, Lente Bálint a Reflex újságírója. Hajdúvágásra indul, középiskolai barátja esküvőjére, ami nem csak egy múltja színhelyére való visszatérés, de menekülés is. Barátnőjével való heves veszekedés dönti el, akkor mégis leutazik. Egyedül.
Megismerjük a gyerekkor képeit, családi hátteret. Régi emlékek, sérelmek, szerelmek, köddé vált vágyak, elveszett remények bontakoznak ki. A régi osztálytársakkal való találkozás elkerülhetetlen múltidézés is egyben. Krusovszky Dénes első regénye a mai harmincasok tipikus problémáit fűzi fel egy nagyívű történetbe. A vidék sokszor elég lehangolóan jelenik meg a magyar irodalomban, most is elég ismerősek a képek, a hangulat már-már idilli.
A vidék kontra főváros, karrier lehetősége, mellett a családi kapcsolatok, diákszerelmek és a kivándorlás adja a nagy kérdéseket feszegető szálakat. A helyi fiatal értelmiség nem találja a helyét, inkább elmegy valahova. Ezt a Lente Bálint-szálat érzésem szerint tekinthetjük a szerző alteregójának, aki Hajdúnánáson nőtt fel, került Budapestre, majd jelenleg évek óta Bécsben él.
"A járdák repedéseiből izmos csokrokban nőtt a gaz, s az egész tájból valami félreérthetetlen kudarcérzés sugárzott."
"A várakozás öröme valósággal felfalta a jelent."
A regény közepén jön egy kifejezetten remekmű gyanús kisregény, A dzsinn. Ez önállóan is megállná a helyét, egy másik történet a történetben. Ez adja a történések és a regény gerincét.
1986-ban járunk, erre épül lényegében a regény. Mi történt a régi tüdőszanatóriumban, ki a titokzatos ápoló, aki az 1956-os eseményeket felidézi az egyik vastüdőben ápolt segítségével. A Polimer kazetta és az MK-27-es magnó jellegzetes volt akkoriban, itt is fontos szerep jut ezeknek, valamint egy festménynek. Még mélyebbre merülünk a kisváros titkaiba. Igazi időutazás a múltba. A kazetta legalább olyan fontos szereplő, mint hőseink.
Hogyan befolyásolja a múlt vihara a jelent? A szőnyeg alá söprés, az urambátyám korszak után most mi következik? Változott vajon valami? (nem) Az egykori lázongásból hogyan lett pogrom, ami a szereplők életére is hatást gyakorolt. A kisvárosi atmoszféra és a megjelenő figurák tökéletesen idézik meg az egykori valóságot. Ezt fokozva épül be regénybe a csernobili atomkatasztrófa és más politikai események. A kollektív társadalmi emlékezet, a történelem hamisítás, elhallgatás zseniális tükröt tart. A kisváros története jellemzően bárhol megeshetett volna akkoriban, és ez senkit nem is érdekelne a városhatárokon kívül, csupán a szereplőkre meghatározó. Mégis valamennyiünké az események sorozata. A hétköznapi figurák itt élnek velünk, bennünk. Mivé lettek a kamaszálmok, lehettünk volna valakik, de nem lettünk senkik? Kik lehettünk volna, illetve lettünk-e azok, akik lehettünk volna. Ha nem... ezt hogyan éljük meg a jelenben.
A következő esemény, maga az esküvő. Ez hangulatával és leírásával, bár talán kissé hosszú, de tökéletesen idézi meg a szokásokat. Talán az sem véletlen, hogy hasonlóságot von Bruegel Parasztlakodalom festményével a mese.
Bálint barátja, Tuba alakja több titkot rejt, mint elsőre gondolnánk. A régi első szerelem, Juli is már külföldről tér vissza. Elkerülhetetlen a fájdalmas múltidézés, nosztalgiázás Bálinttal. Sok megrázó és fájó, hasonló emléket idézett fel bennem olvasás közben a regény. A kisvárosi hangulat, képek és zenékkel a korszak éppen úgy hatott most, mint ott és akkor megélni, átélni ezt. A számomra egyik legfontosabb mondatot Tuba mondja ki az esküvőn Bálintnak: irigyellek, hogy tudsz élni becsukott szemmel. Nem is lepett meg igazán Tuba sorsa, nem lehetett másként. A könyv elején talán éppen neki is szól az ajánlás.
A lezárás 2017-be hozza az olvasót. A régi szálakat ügyesen elvarrja a szerző. A családi viszonyok árnyalt és fontos jellemzői a történéseknek. Testvérek, szülő és gyerek éppen úgy, mint a szerelem. Végig elég lendületesen folyik a cselekmény, a kortárs problémák és a régiek remek hátteret adnak.
Életszerű, valós a történet és a karakterek. A végén Bálint összefoglalja a könyvet: „Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.”
Az Akik már nem leszünk sosem nyerte a Libri irodalmi közönségdíját 2019-ben.
ITT megvásárolható a regény!
Egyetemi tanulmányait 2000-ben kezdte meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon, majd 2003-tól összehasonlító irodalomtudomány, 2004-től pedig esztétika szakon is a kar hallgatója volt. Alapító tagja volt a 2005 és 2009 között működő Telep Csoportnak. A nemzetközi költészettel foglalkozó Versum online folyóirat főszerkesztője. Tagja a József Attila Körnek és a Szépírók Társaságának.
Korábbi kötetei:
Az összes nevem (Széphalom Könyvműhely, 2006), Elromlani milyen (Kalligram, 2009), Kíméletlen szentimentalizmus (L’Harmattan, 2014)
A Magvető Kiadónál megjelent művei:
A felesleges part (2011), Mindenhol ott vagyok (2013), A fiúk országa (2014), Elégiazaj (2015)
Díjai: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2008), Junior Prima díj (magyar irodalom, 2008), Artisjus irodalmi díj (2010), József Attila-díj (2012), Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj (2013), Zelk Zoltán-díj (2017), Libri irodalmi közönségdíj (2019)
A szerző portréját Németh Dániel készítette.
Magvető, Budapest, 2019
542 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435375
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése