2018. január 5., péntek

Vörös veréb

Jason Matthews: Vörös veréb 



                                                       





Nagyszabású ​kémregény John le Carré stílusában egy nyugalmazott CIA tiszt tollából – hamarosan a mozikban is!







A fülszöveg most nem csalás, nem ámítás! Ugyanis a Vörös veréb valóban a nyugalmazott CIA tiszt Jason Matthews első regénye. A kötet megjelenésének évében, 2013-ban elnyerte a rangos Edgar-díjat és a filmesek is lecsaptak rá. Ennek eredménye, hogy a főhőst alakító Jennifer Lawrence tavaly Budapesten töltötte ideje nagy részét, ugyanis a filmet itt forgatták kis hazánkban. A film hivatalos bemutatója idén márciusban várható.


A világ politikai játszmájában az orosz hírszerzés mindig jelentős pont volt. A hidegháborús időszakban különösen fontos volt tudni és követni, mit akar a másik hatalom. A keleti blokk és nyugati világ harcáról sok regény és film készült, mondhatni a téma örökzöld. Nem az ipari kémkedés vagy a terrorizmus áll most a középpontban. Inkább a két nagyhatalom jól képzett kémei csapnak össze. Roppant érdekes volt bepillantani ebbe a világba ilyen valós tények alapján. Sőt, kissé megdöbbentő is. Valami olyasmi járt a fejemben, mennyire keveset tudunk -talán szerencsénkre - a nagyhatalmak játékairól, ami a mi bőrünkre is megy. Ezúttal az orosz Jegorova kémnő életútját követhetjük. Nash az amerikai kém természetesen férfiú. A CIA izgatottan vadászik Putyin minden titkára, ám az oroszok is résen vannak. A két oldal összecsapásai sok izgalmas, váratlan helyzetet teremtenek. Jason Matthews remek hátteret ad, ahol az olvasmányos történet folyik. A kémelhárítás legalább akkora szerepet kap, mint a kémkedés praktikái. Jegorova roppant szexi, dögös és határozott nő, aki keményen, céltudatosan halad a kitűzött úton. Feladatait minden akadályon átjutva megoldja.


"Van ember, van probléma. Nincs ember, nincs probléma – mondta, s ettől az ezredes testén jéghideg villám cikázott keresztül. Ő is pontosan ismerte Sztálin elvtárs kedvenc aforizmáját."


A Verébiskolában zajló kiképzésről, a kémek taktikáiról, technikai felszereltségükről, rátermettségükről nagyon alapos részletességgel, a valós módszerek bemutatásával olvashatunk.

Ez mindig izgalmas és rejtelmes téma a kívülálló, mit sem sejtő állampolgárnak. Nem is csoda, hogy a kémregények és filmek mindig nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Azonban mikor ennyire bennfentestől kapunk képet erről a világról, az sokkoló is tud lenni. Mégis élvezettel merültem el ebbe a világba. A szöveg lényegre törő, szikár, semmi felesleges kitérő.


A Vörös veréb igazi klasszikus kémtörténet. A kémkedés és kémelhárítás minden izgalmát felvonultatja. A kerettörténetek is kidolgozottak, torokszorítóak némelykor. Emberi drámák sora szövi át, a dupla beszervezési kísérlet az egyik csúcspontja talán. Izgalmas és érdekfeszítő történet, ami biztosan filmen is megállja a helyét. Bár a főhősünk egy nő, mégis talán ez egy férfias történet lett. Ami tökéletes biztonsággal jár a nagy elődök által kitaposott úton. A sodró események helyszínei is igen változatosak: Oroszországból indulva Finnországon, Görögországon és Olaszországon keresztül az Egyesült Államokba vezet minket a regény. A szerző legfurcsább és egyben legtalálóbb ötlete, hogy minden fejezet végét egy recept zárja! Az adott oldalakon valamit mindig esznek a történetben. Így az előforduló különleges fogások receptjeit is begyűjtheti, elkészítheti a rátermett olvasó. A Scsi - az igazi orosz káposztaleves receptje mellett a Kreml Madleine-je és Sophie salátaöntete mellett többek között Gable igazi francia omlettjét is megismerhetjük. Jó étvágyat a várható feszült izgalmak mellé!



"Ezek a hülye skandinávok nem tudnak tisztességes indiai ételt főzni – mondta tele szájjal. – Rénszarvas és áfonya tejfölös mártásban, krumplival – eddig terjed a tudományuk."




Képek a filmből!

Vörös veréb magyar szinkronos előzetes (16E)


Eredeti mű: Jason Matthews: Red Sparrow

Eredeti megjelenés éve: 2013
Agave Könyvek, Budapest, 2017
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634192695 · Fordította: Fazekas László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése