2018. január 14., vasárnap

Kamaszharc

Balatoni József: Kamaszharc  
Találkozás egy fiatalemberrel...








                                                                         



"Ma már jót mosolygok azon, hogy valaha naplót írtam, ráadásul kézzel."



Kamasznak lenni nem könnyű, sosem volt az. Ennél már csak elviselni, nevelni nehezebb a kamaszokat. Pedig kell(ene). Finoman, okosan, de határozottan példát mutatva terelgetni őket. Különösen napjainkban, amikor nincs igazi apakép, minta sem a családokban. Sajnálatosan sok a válás, mozaikcsaládokban pedig ilyenkor gyakrabban elhangzik: "nem vagy az apám!". A kamasz alapból lázad, még jó dolgában is! Nem kell őket mindentől megvédeni, lássanak, érezzenek, tapasztaljanak. Sőt, ha kell, hát verje be a fejét... mondom ezt két, immár szinte felnőtt "gyerek" után. Ezekhez a könyvben ábrázolt problémákhoz képest szinte "mintagyerekek" voltak. Az alkohol soha nem volt tényező, nem adott okot problémákra, mint a történet fiú hősének.

A könyv egy kiváló ötletből született, ám még sem vagyok maradéktalanul elégedett vele. Fontos témákat vet fel, de a megoldások rendre elmaradnak. Igaznak éreztem a mondást olvasás közben: a szülői háttér nagyon fontos. Törődés, odafigyelés, beszélgetések. Vagy ezek HIÁNYA!

Lehetett volna sokkal jobb, ha kicsit bátrabb és komolyabban veszi önmagát. Nem, nem Vekerdy tanár úr bölcs gondolataira, vagy esetleírásaira gondolok. Csupán a példát, a tanító és segítő, irányt adó gondolatokat hiányoltam jobban. Így maradt egy jópofáskodó, könnyed olvasmány, ami inkább ment el a vicces irányba. Persze ebből is le lehet szűrni ezt-azt a kamasznak, mégis talán sokkal jobb lenne a szülőknek olvasni. Talán a saját háztáji kamasz gyerekük lelkét jobban megértenék, találnának alkalmat beszélgetésekre. Már persze, HA a szülő is komolyan veszi a szülői feladatait és meri vállalni ezt a kihívást.


Főhősünk Dr. Horolovszky Tamás, 31 éves, jogtanácsos éppen egy szakítás után van, aminek következménye, hogy beköltözik első, önálló lakásába. A költözés során előkerül egy "emlékek" feliratú doboz, ami a 17 éves egykori diák naplóját is rejti. Tamás elindul felfedezni, megismerni egykori önmagát. Remek alkalom és jó alap a könyvhöz. Vajon, mit mondanék 14 évvel ezelőtti önmagamnak? Mennyiben lettem más, mi változott és hogyan az életemben? Talán ez életünk egyik legjelentősebb korszaka, az első lépések a felnőtté válás útján. Kamaszkor. Sok harc, lemondás, gyönyörű kalandok, rémes vizsgák, bulik, és mindezek mellé az első szerelem. Vagy amit annak hittünk.


A két idősíkon futó történetben olvashatjuk az egykori kamaszfiú érzéseit, gondolatait, ami éppen foglalkoztatja, majd a már felnőtt önmaga reflekcióit. Érdekes volt olvasni a múlt emlékeit idézve az egykori kamasz lelkivilágát boncolgatva a nem is túl távoli múltba kalandozva ezeket az eseteket. Igazából itt éreztem némi időeltolódást, hiszen 2004-ben még az okostelefonok és a Facebook világa közel sem volt ennyire jellemző, általánosan elterjedt idehaza. Ennek ellenére a felrajzolt kép elég valós. Sajnos, teszem hozzá. Bár a fülszöveg szerint a történet fikció, ami azért bizonyára tartalmaz valós eseteke is.





Mi is foglalkoztat egy 17 éves kamaszfiút? Igen, a szex, a szex és a SZEX. Fő problémák az identitáskeresésen belül, a szüzesség kérdése. Illetve nem kérdés, ennek minél hamarabbi elvesztése... ami rögtön hozza a méretproblémákat. Már amennyiben az probléma, de kell önigazolás, hogy menni fog, nincs itt baj. Nincs bajom a melegekkel, de erősen kétlem, hogy megfordul a kamasz fejében, milyen lehet férfival szexelni? A kinek mekkora kérdéskör tökéletesen jelenik meg, a szőr növekedéssel egyetemben, kissé sokat is.

Tanulás: szükséges rossz, két hétvégi buli között, a részegségi való ivással. Mire fognak visszaemlékezni? Micsoda élményeik maradnak a diák évekről? Mikor kinél mennyire rúgtunk be, hánytuk össze magunkat... Ami nagyon rossz volt olvasás közben, hogy a történetben megjelenő felnőtt alakok elég semlegesek: sem a szülők, sem a tanerők sem egyéb rokonok nem kaptak hangsúlyt. Az egyetlen elég későn elcsattanó anyai fülesnek érzésem szerint jó tíz évvel korábban kellett volna már elcsattannia. Követelőző, önimádó és semmiért felelősséggel nem tartozó kamasz lett a gyerekből.

Elképesztő volt olvasni ezekről a részegségig való rendszeres ivásokról, vodka és wiskyzésekről a tanár előtt, aki ezt tökéletesen helyénvalónak vélte?? Legalábbis szó nélkül hagyta... El sem tudom képzelni a hajnal négyig való ivászat után milyen volt 8-ra iskolába menni... és minek is ment be?? És ezt szó nélkül nyelte be a tanári kar és a szülők is rendszeresen. Elképesztő, mi zajlik egy menő,
jó hírű pesti gimnáziumban... Ha ennek a fele is igaz, már sok.



Az, hogy számomra a főhős fiú egy elkényeztetett, önimádó és egoista nagy arc nem kérdés. Sajnos, olvasás közben megállapítottam: az is maradt. Egyébként a felelős beosztással bíró, állítólag felnőtt FÉRFI? ilyen pitiáner lógással maradjon otthon a könyv elején, az egyenesen komolytalanul nevetséges. Nem csodálom, hogy a barátnője szakított ezzel a lelkében még valójában kisfiúval. Látta, érezte, neki egy FÉRFI kell, nem egy szeretni nem tudó, önsajnálatban tocsogó ficsúr. A legdöbbenetesebb az volt, amikor éppen sopánkodik Tamásunk, jajj, itt hagyott a menyasszonyom....KI fogja ezután a hátamat leborotválni??? Huhh.. mély, ragaszkodó szerelem lehetett...  Szóval az ország Jocó bácsija nem finoman felemelni próbálta a kamaszokat, inkább lement a szintjükre, érzésem szerint.


Ambrus barátságáról sem tudunk meg többet, csupán nagyon jó barátok, de mitől is?? Az együtt ivástól? A végén a srác tragédiája is nagyon hatásvadász elem. Pedig az a probléma is némi mélységet megérdemelt volna, hiszen nagyon aktuális és fontos. Erről érdemes lett volna sokkal mélyebben írni. Évekig nem találkoztak, nem beszéltek, (naggyon elfoglalt volt ugye a jogtanácsos úr) ennyire nem ápolta a barátságot, de: egyből őt hívja fel a rendőrség. Furcsa.

Viszont a befejezés reményt keltően jó. Végre mert lépni, dönteni. Kilépett a biztos aranyketrecből és remélem megtalálja önmagát a boldogságát. Ideje lenne. A lehetőség a kezében van. Azt persze nem igazán értem, miért kell ehhez haitira menni? Itthon is akad szegény gyerek, segélyszervezet bőven. Jah, ez jobban illik a jogtanácsos úr szuper életéhez.






BALATONI JÓZSEF, azaz Jocó bácsi, a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár. Szakmai celebként már sokan találkoztak vele országszerte - írói pályáján azonban most indul el. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap mint nap megtapasztalt élethelyzeteket, azok tanulságait és olykor meglepő ,,megoldóképleteit" dolgozza fel.














Jaffa, Budapest, 2017
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634750079

1 megjegyzés:

  1. Azért a kritikában vannak csúsztatások és olyan információk is, ami nem valós. Összességében egy nagyon jó írás.

    VálaszTörlés