2018. január 19., péntek

Az elnökasszony

Homonnay Gergely: Az elnökasszony
A bundás választás






                                                                                                           

"Tekintélyt parancsoló nézésem és járásom minden kétlábút megbabonázott."






Erzsébet Fenevadova a bundás királynő igazi jelenség lett. Ahogyan a stílus és az egész arculat, amit Erzsi, a macska köré, mögé sikerült építeni, valami zseniális. Tökéletes görbe tükör nekünk kétlábúaknak, lenyűgözően szellemes formában.


Elkötelezett híve vagyok ennek a szőrös fülű bajszos dívának, aki az ország legbefolyásosabb és legszebb macskája. Szeretem, nyomon követem a tevékenységeit, véleményét, így nem is volt kérdés, hogy az új történeteit is érdeklődéssel vártam. Bizony néha jól esik ilyen könnyed, humoros könyvet olvasni. Talán kis adagokban fogyasztva még hatásosabb is, mint egyben végig olvasva. Ha valaki pedig a szavak mögé lát, a rejtettebb tartalom is felsejlik neki. Jól felépített, az elsőnél talán még olvasmányosabb, gördülékenyebb, emellett olyan témákat feszeget, amelyek fontosak lehetnek a mindennapjainkban, számunkra is. Szórakoztató, imádom amit és ahogy fecseg. Véleményét és bölcs meglátásait szókimondóan tolja az arcunkba, humoros formában. A nyelvezet igazán laza, vagány, de nem lépi át azt a bizonyos határt. Tagadhatatlanul van egyfajta bája az egész könyvnek. Ha valaki egy humoros, kedves és mosolygós regényre vágyik, napi eseményekkel megtűzdelve Erzsébet jó választás. Szavazzatok rá!


Gergely nagyon jól ír vagy Erzsébet diktál csodásan? Lehetetlen eldönteni, ám emellett olyan témákat feszeget, amelyek elkerülhetetlenül foglalkoztatják az egyszerű, mindennapi kétlábúakat is. Engem eleinte kicsit zavart, hogy néhol politizál egy picit. Azonban ez tényleg megkerülhetetlen, sajnos az élet része. Fontos része, teszem hozzá. Olvasás közben határozottan megerősödött bennem, nagy szüksége van az embereknek a ciculinra, annak áldásos hatásaira. Idegeinket nem csak a hülye főnök, vagy az élet mindennapi viharai tépázzák... tesznek erről nem is keveset politikusaink is. Bár, nagyon úgy tűnik ezt ők nem veszik észre, illetve szarnak ránk. Lásd most frissiben a vásárhelyi papot és a további bicskanyitogató történeteket a polgármesteri szék körül. Ez csupán egy város kicsinyke hazánkban... Ilyenkor minden jó érzésű magyar csak bólogatni tud Erzsikével: inkább legyen a Pancho Aréna teli púderillatú macskaalommal, és legyen ez a világ legnagyobb macskaszaratója.

A ciculin a mindennapok túléléséhez, elviseléséhez egy egészen egyszerű és olcsónak mondható gyógyszere. Kell a léleknek valami gyógyír. Erzsébet könyve ehhez is segítség. Nem csak a napi aktualitások, vicces kis esetek leírása miatt. A humoros és véres galamb vadászat vagy Gergely és
a főzőiskola történetei mellett megismerjük közelebbről Rogáncili és Mazsi boldogságát is. Nekem kifejezetten azok a történések tetszettek jobban, ahol mi emberek is lényeges szerephez jutottunk.
A takkernő több helyen is főszerephez jut, ahogy a porszívó is, de a hörcsögös rokon szinte élt, megjelent lelki szemeim előtt olvass közben. A nagyi pedig önmagában egy bájos és bölcs jelenség lehet. Az ő életének meséje volt zseniális még. Itt némi korrajz is felsejlik a szocializmusról. Tetszett, hogy a lezárás röviden, de merészen meséli el Gergely félelmeit és betegségének történetét. Félelmetes abba belegondolni, ami történt. Nem megy át drámába, nem akar könnyfakasztóan hatásos lenni. Mégis szívet szorongató olvasni a történteket. Számomra ez volt még kiemelkedő része a kötetnek.


                                                                                                       
"A dorombolás oldja az idegállapotot, sőt, állítólag a vérnyomásra is kedvezően hat, az emberére is."

Az elnökasszony most is hozzá bűbájos formáját amit csak Ő tud. Erzsébet továbbra sem rejti véka alá a véleményét, bátran mondja ki amit érez, gondol. Remekül mutatja be a macskanépet, a macskák lélektanát. Azt, hogy miért is olyanok amilyenek. Ahogyan minket, kétlábúakat is pontosan és hitelesen ábrázol. Ismét jókat nevettem és megkedveltem az Elnökasszonyt bölcs meglátásaiért. Az pedig vitán felül áll, hogy mennyire harmonikus kapcsolatban élnek ők Gergellyel.




Szóval engem megvett magának ezúttal is. Talán az az egyik rejtett titka, hogy sokan azt vélik, nekik erre nincs szükségük. És ezzel mekkorát tévednek! Mindenkinek el kellene olvasnia, jót tenne a lelkének. Mindentől függetlenül, ha cicapárti, ha nem, és ha ne tán inkább a kutyákat részesíti előnyben, akkor is. Állatszeretőknek különösen, de volt és jelenlegi cica tulajdonosoknak is ajánlom. Az illusztrációk ismét zseniálisan nagyon jók!


A fülszövegből:

Az Elnökasszony által vidámság költözik majd végre a világba, nem lesz gyűlölködés, széthúzás. Mindent elsöprő kormányprogramja mellett egyedi és sziporkázó macskahumora erre a garancia.
Képek Erzsi Facebook oldaláról
Erzsi for President!








Libri, Budapest, 2017
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634332336 · Illusztrálta: Zsiga Laura


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése